A különféle adatvédelmi bortányok közepette újra és újra elgondolkodik az ember, helyén van-e a jelenlegi globalo-centralizált adattárolás, illetve a személyes adataink kezelésével olyan nagyvállalatok naiv megbízása, melyek különféle, számunkra ismeretlen algoritmusokat futtatva elemezgetik ki magánéletünket, hogy azok alapján, a személyiségünkből profilt felépítve, még jobban manipulálhassanak, reklámfelületként árusíthassanak minket. Gyakorlatilag az elmúlt évtizedben oligarchiákká hízott tech-multik tevékenysége ebben merül ki, gyakran bármiféle értékteremtés vagy innováció nélkül (nem, az nem innováció, hogy megújult a Gmail felülete).
Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a World Wide Web atyjának számító Tim Berners-Lee tegnap igencsak erős kritikával illette a jelenleg ismert világhálót markukban tartó, a modern IT kényelmet, az okostelefon zombik, Messenger-tinédzserek és tapicskoló birkák éráját elhozó úttörőket, avagy ismertebb nevükön, a tech-multikat. A cikk megjelent a HVG-n (magyarul) és a FirstPost-on (angolul). Utóbbiból fogok idézgetni, mert a HVG szűkszavú.
What naturally happens is you end up with one company dominating the field so through history there is no alternative to really coming in and breaking things up
A jelenlegi berendezkedésben istenített állandó erőltetett növekedés egyik természetes következménye, hogy a nagyobbak még nagyobbra nőnek, versenytársaikat eltapossák, vagy bekebelezik (felvásárolják). Ennek a vége az, hogy vagy monopóliumok, vagy oligarchiák fogják uralni a piacot, ami már csak nevében lesz szabad. Mindezért, a megoldás az kéne legyen, hogy szimplán nem hagyunk egy céget egy bizonyos méretnél nagyobbra nőni, mert az akadályozza a valódi innovációt és a feltörekvő szereplők, generációk érvényesülési lehetőségeit. Teszem azt, mi van, ha valaki nem a Google-nál akar dolgozni, színes ceruzával rajzolgatva óvodás IQ-színvonalú csiligány material UI-t fejlesztve, hanem egy fokkal értelmesebb munkát végezne?
I am disappointed with the current state of the Web. We have lost the feeling of individual empowerment and to a certain extent also I think the optimism has cracked.
Azt hiszem, ehhez nem kell kommentárt fűznöm.
If you put a drop of love into Twitter it seems to decay but if you put in a drop of hatred you feel it actually propagates much more strongly. And you wonder: 'Well is that because of the way that Twitter as a medium has been built?'
Magyarul, a tech-multik által fenntartott és különféle működésbeli sajátosságokkal függőséget okozó produktummá tett felületek mára gyakorlatilag a lelkileg elveszett, valódi közösségi élettől elszakított és a monitor elé terelt, kényelmeskedő, tapicskoló birkák, zombik és trollok gumiszobája lett, ahol a gyűlölet nagyságrendekkel hatékonyabban terjed, mint bármi más. Ez végső soron a rajta csüngők lelki világát vágja tönkre, ráadásul rövid időn belül. Tényleg ilyen világban akarunk élni? Tényleg nem érezzük ennek a jelentőségét még akkor sem, amikor a gyereknek megvesszük az okostelefont?
A tech-óriások élősködőkként csüngenek egy eredetileg szabad és decentralizált koncepción, miközben a szabad Internet egyre inkább a mohóságuk martalékává válik. Mindeközben függővé teszik a felhasználókat az újrafeltalált kerekeiktől. Mindegyiknek van már saját online Office programcsomagja, saját üzenetküldője, de igazán használható, nem bloat és optimális megoldása egyiknek sincs semmire. Az egyetlen cél a tömegek általi minimális használhatóság biztosítása, minél kevesebb munka befektetésével és minél alacsonyabb (pótolhatóbb) szakmai színvonallal (bloated frameworkök). Ezt jól alátámasztják az egyre butuló felhasználói felületek is.
8 éve, hogy írtam egy rövidebb értekezést, ide a fórumra, A tengerentúl, mely összeköt minket címmel, a tech-óriások által már akkor irracionális utakra eltérített Internetről. Arról, hogyan igyekszik az ipar alapjaiban rátenni a kezét a világhálóra, miközben eredeti célját szembeköpni látszik. Talán az MSN Messengerrel kezdődött, mikor a még a szabad és decentralizált, mégis globális hálózatok összekapcsolását is lehetővé tevő IRC-t kiszorította. Itt még mondhatni "emberi" léptékű üzenetküldésben volt részünk. Ha írtam valakinek egy üzenetet, az max. a saját országomban lévő IRC szerverig ment el és onnan a címzetthez. Sima szövegként, cicomák nélkül. Ha meg még ennél is direktebb módon akartam beszélgetni, volt DCC chat. Az e-mail is nagyjából így működött. A levelek a magyar szolgáltatók között pattogtak. Akinek volt Internet-előfizetése, az általában kapott e-mail fiókot, manipulatív reklámok, illetve a személyes adatainak kiszolgáltatottsága nélkül. Mára eljutottunk oda, hogy ha írni akarok a szomszéd utcában élő haveromnak, annak ki kell mennie Amerikába (de legalább Írországba), majd vissza kell jönnie Magyarországra, a haveromhoz. És már nem sima szöveg megy, hanem az elküldött tartalom 5-10x-ese, mindenféle JSON, JavaScript, esetleg XML overheadek formájában. Miközben a legközelebbi switchen keresztül át tudna kerülni hozzá az adatcsomag és nem kéne a globális infrastruktúrát igénybe venni, kizárólag azért, mert tech-multiék érdeke így teljesül a legoptimálisabban (megvan náluk minden adatom és beszélgetésem). Újabban pedig már mindent áterőltettünk a böngészőkbe. Azt is, aminek marhára nem lenne ott helye (pl. videólejátszás) és ezt a szanaszét gányolt, bloat megoldások is jól mutatják (pl. Chrome semmivel sem kompatíbilis, állandó driver workaroundos hardver"gyorsítása").
Nem utolsó szempont az sem, hogy, a ma ismert Web már legalább egy évtizede egy alapjaiban fenntarthatatlan, gányolásra, scriptnyelvekre és mindent mindennel vegyítésre épülő technológiai trágyadomb. Az IT szakma és egyben a világ szégyene is, hogy egy ilyen vadhajtást sikerült rivaldafénybe emelni és a rajta keresztül elérhető szolgáltatásoktól egész generációkat függővé tenni.