AZ APPLE MEGOLDOTTA, HOGY MÉG A VILÁG LEGSIKERESEBB IPHONE-HEKKEREI SE TUDJÁK FELTÖRNI A KÉSZÜLÉKEIKET.
Az atlantai Grayshift korábban a saját fejlesztésű GrayKey technológiájával feltörhetővé tette a legújabb iOS eszközöket, egészen az iPhone X-ig bezárólag. Az Apple ezután további lépésekkel próbálta megakadályozni, hogy a Grayshift feltörje a telefonjaikat.
A Grayshift viszont felvette a kesztyűt, hogy teljesíthessék a telefon feltörésére irányuló megbízásokat. Tehették: olyan megrendelőik voltak, mint az amerikai bevándorlási hivatal és az amerikai titkosszolgálat.
MOST VISZONT ÚGY TŰNIK, HOGY AZ APPLE MEGKERÜLHETETLEN AKADÁLYT ÁLLÍTOTT A GRAYSHIFT ELÉ.
A Forbes azt írja – a GrayKey technológiát jól ismerő forrásokra hivatkozva –, hogy az eljárás az iOS 12-t futtató eszközökön már nem alkalmazható. A GrayKey ezeken csak az úgynevezett részleges kinyerést (partial extraction) alkalmazhatja. Ez azt jelenti, hogy csak a titkosítatlan fájlokat és némi metaadatot lehet kinyerni a telefonról.
A GrayKey korábban a brute force technikát alkalmazta; ez azt jelenti, hogy az eszköz milliónyi jelszó-kombinációt próbált végig, megkerülve az Apple saját rendszerét, ami néhány próbálkozás után automatikusan letiltja az ilyen kísérleteket. Ez a technika mostantól nem működik. És ha az a cég sem tudja feltörni az iPhone-t, amit többek között az Apple egy korábbi biztonsági szakértője alapított, akkor valószínűleg senki másnak nem fog sikerülni.
A biztonsági szakértőket megdöbbentette a dolog, ugyanis senki nem tudja, hogy az Apple milyen trükköt alkalmazott. Vlagyimir Katalov, az Elcomsoft szakértője, aki korábban több sebezhetőséget is talált az Apple technológiájában, szintén értetlenül áll a jelenség előtt.
Nincs ötletem. Bármi lehet a jobb kernelvédelemtől a konfigurációs profilok erősebb telepítései korlátozásaiig.
Az Apple és a Grayshift nem kommentálták a Forbes értesüléseit.
https://index.hu/techtud/2018/10/25/az_apple_ismet_feltorhetetlenne_tet…
https://www.forbes.com/sites/thomasbrewster/2018/10/24/apple-just-kille…
- 2490 megtekintés
Hozzászólások
"Az Apple ismét feltörhetetlenné tette az iPhone-t "
Az igen! Szép teljesítmény! :D Talán még főoldal is lehetett volna belőle, ha nem egy sületlenséggel kezdődik a hivatkozott Index cikk.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
További hírek:
Szivárványszínű egyszarvút találtak a cupertinoi Apple központban.
AZ EGYSZARVÚ TEJE GYÓGYÍTJA A RÁKOT! :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy b) történet: lakáshitel CSAK 20% THM-mel!
A 2 közül az egyik igaz.
--
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"feltörhetetlen"
Aha, persze. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem érted! "Ismét" :D :D :D
Egyszer már az volt. De őőő, feltörték. Most ismét az :D
Az a baj, hogy szerintem ilyen ordas faszságot az eredeti (Forbes) cikk sem állít.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Apple Just Killed The 'GrayKey' iPhone Passcode Hack" --> feltörhetetlen
Mit nem lehet ezen érteni? ¯\_(ツ)_/¯
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most őszintén! Mit vártál egy index cikktől?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarán feltörhetetlenné tették megint, de csak a következő feltörésig.
No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Halhatatlan vagyok. Egyelőre. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Treyhez hasonlóan te is minden melléknevet úgy használsz, hogy az idők kezdetétől kezdve az idők végeztéig igaz, és nem úgy, hogy most.
Az ég nem kék, és a fű nem zöld.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ismét". :Đ
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez pontosan ugyanilyen: a dohányzásról nagyon könnyű leszokni, nekem már ötször sikerült!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Emlékeim szerint 2-3 havonta jön iphone lockscreen feloldós új bug-ról hír. Akkor hogy is van ez?
--
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://www.hwsw.hu/hirek/59689/apple-iphone-feltores-tores-drivesavers…
(de sebaj, majd megint jöhet a szalagcím, hogy ismét feltörhetetlen (ezen a héten) az iPhone)
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, mar fejtegetted, sztorno...
--
"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De bizony, hogy fog jönni. Sőt, most olyan feltörhetetlenné teszik majd, hogy törés nélkül még a tulaj sem fogja tudni a telóját használni. Mert ugyebár a biztonságnak az a legmagasabb foka, mikor nem csak illetéktelenek, hanem senki nem fér hozzá az adatokhoz. Ezt régen úthengeres áthajtással oldották meg, aztán felváltotta az SSD jelszó, majd most a következő iOS-frissítés lesz.
No keyboard detected... Press F1 to run the SETUP
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni