Flame
A Helsinki Bizottság által egykor felkarolt gyilkosnak vissza kell fizetnie a kártérítést
Döntött a bíróság: visszajár az államnak a tévesen ártatlannak hitt gyilkos 20 milliója
Sajnos - gondolom véletlenül - a Telex cikkéből hiányzik a lényeg:
A Magyar Helsinki Bizottság és a Debreceni Egyetem között van egy együttműködés. Pályázati pénzekből – leginkább a Soroséból – különleges esetekben kifizetik a jogi képviselő díját, ezért ingyen ügyvédhez juthat az elítélt. Így találtunk egymásra – ez volt a válasza dr. Zeke Péternek, amikor 2006 májusában a Hetek riportere rákérdezett, hogyan került kapcsolatba a többszörösen büntetett előéletű Burka Ferenccel és azonos nevű fiával, akiket akkoriban mentett fel a bíróság az emberölés vádja alól.
[...]
Gyurcsó János meggyilkolása csak azután kapott országos médiafigyelmet, hogy a két Burka Ferencet felkarolta a Helsinki Bizottság és a saját bevallása szerint Soros pénzéből fizetett dr. Zeke Péter. A győzelem mindennél fontosabb lehetett a számukra, hiszen az ügyet nyomon kísérte Kőszeg Ferenc is, a civil szervezet akkori vezetője, aki a felmentő ítéletet követően azt mondta a helyszínen Burkáéknak: „Ebből a történetből könyvet kellene írni.”
[...]
Idősebb és ifjabb Burka Ferenc azonban minden volt, csak ártatlan, a rendszer által merő előítéletességből üldözött cigány nem. Ez világosan kiderült a 2012-ben indult perújítási nyomozásban és az annak eredményessége nyomán indult új bírósági eljárásban. Az eljárás során ifjabb Burka fia és volt élettársa egyaránt a két férfi ellen vallott, utóbbi azt is elmondta, többször megfenyegették, megölik, ha eljár a szája. De a lehallgatott telefonbeszélgetéseik sem hagytak kétséget a bűnösségüket illetően. Sőt a környező mezőn előkerült a Gyurcsó Jánostól ellopott antenna maradványa is. Ezek alapján a Debreceni Ítélőtábla idősebb Burka Ferencet jogerősen kilenc év, fiát, ifjabb Burka Ferencet pedig hét év fegyházbüntetésre ítélte 2018-ban. A Helsinki Bizottság ennek ellenére Burkáék ügyét arra használta, hogy a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt bizonygassa: a magyar állam és a bűnüldöző szervek hátrányos megkülönböztetésben részesítik a cigányokat. Így tettek például a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatásával készült, az Utolsók az egyenlők között című, angolul és magyarul egyaránt megjelentetett tanulmánykötetük előszavában.
[...]
A Soros pénzéből fizetett dr. Zeke Péter – részben a hatóságok cigányellenességére utalva – 2018. szeptember 17-én, a jogerős ítélet kihirdetése után is arról beszélt az ATV-ben, hogy az alapügyben eljárt rendőrség és ügyészség közfelháborodást keltő módon intézte az ügyet. Hangsúlyozta: a 45 millió forintos kárpótlást borzasztóan kevesli, szerinte sokkal többet kellett volna fizetni Burkáéknak, de egyelőre még nem sikerült e tekintetben áttörést elérni a bíróságokon.
Link: https://magyarnemzet.hu/belfold/2020/06/gyilkosok-szabadlabon-ebbol-a-t…
Milyen kihatással lesz ránk az Orosz-Ukrán háború?
Utoljára a délszláv háború volt a szomszédban, bár az tényleg a szomszédban folyt, itt azért várhatóan a legközelebbi harci cselekmények is 700 km-re lesznek.
Azért várható 1-2 eltévedt bomba vagy hasonló? Határok lezárása? Csempészettel mi lesz?
Kárpátalját visszavesszük?
Schiffer András: Rettenetes kompetenciahiánya van az ellenzéknek
Schiffer András: Rettenetes kompetenciahiánya van az ellenzéknek
Az ügyvéd szerint „ha az Orbán-kormány tagjait összehasonlítjuk az ellenzék legismertebb figuráival, egyértelmű, hogy hol van kompetenciaelőny és hol van kompetencia-deficit”.
Schiffer András és Vona Gábor volt a Spirit FM-en hallgatható Harcosok Klubja csütörtök esti adásának vendégei, a meghívottak többek között Orbán Viktor moszkvai tárgyalásáról, kompetenciakérdésről, és az ellenzék esélyeiről beszéltek
Jézus után Kossuth Lajoshoz hasonlította magát Maki Zay Péter
Jézus után Kossuth Lajoshoz hasonlította magát Márki-Zay Péter
Magyarország nárcisztikus politikai kapitánya bohóca kikapcsolhatatlan, már a gardedámként mellé rendelt Simon András sem találja a hátán a gombot. Egy XXI. századi Rákosi Mátyás ez a Maki Zay csak klerikális kiadásban.
A mai, leginkább egyáltalán nem érdeklő hír számomra a(z) ...
Ide fogom gyűjteni azokat a híreket, amiket a mainstream hírforrások úgy tálalnak, mintha valami óriási hírértékű valamik lennének a magyar olvasók számára, miközben bennem a "Ki a faszt érdekel ez Magyarországon?" reakciót váltanak ki kizárólag ...
Merkely Béla Tündöklése és Bukása
A Semmelweis Egyetem rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében, több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta – közölte az intézmény csütörtök este.
Merkely Béla hatósági eljárást kezdeményezett a teniszszövetség botránya miatt
Bélánk a SOTE rektora, a Teniszszövetség elnöke pedig Lázár János - a lebukás egy rutinellenőrzés során derült ki.
Médiában megjelent találgatások szerint Schadl páncélszekrényében talált felvételen Bélánk szerepel a feleségével és egy fiatalabb férfivel, összetéveszthetetlen helyzetben.
Ki és miért pont most akarja tönkretenni Bélánkat, vagy Lézer Johnny-t?
- Tovább (Merkely Béla Tündöklése és Bukása)
- 747 megtekintés
Maki Zay a CIA ügynöke lehet (VIDEÓ)
Szanyi Tibor úgy véli, Márki-Zay az amerikaiak ügynöke lehet (VIDEÓ)
"Szanyi ugyanis a beszélgetésben megjegyezte, hogy szerinte a DK és a Jobbik már egyszerűen nem érdekelt az ellenzéki győzelemben. Úgy fogalmazott, „eszük ágában sincs hosszú évek munkájának a gyümölcsét egy amerikai ügynöknek átpasszolni, pusztán azért, mert a mögötte működő erők meggyőzték a favoritként induló budapesti főpolgármestert, hogy álljon hátrébb”.
Az újságíró az egyértelmű utalás hallatán meglepetten vissza kérdezett, és a kérdésre, miszerint Márki-Zayt amerikai ügynöknek tartja-e Szanyi úgy válaszolt: „Az angolban van egy olyan mondás, hogy ami kacsának néz ki, kacsaként úszik és kacsaként hápog, az valószínűleg egy kacsa.
Azt látom, hogy az említett úr majmolja az amerikai modelleket"
Kabul rózsája és az Illír provincia kapitánya előre a langley úton! 👍
- Tovább (Maki Zay a CIA ügynöke lehet (VIDEÓ))
- 367 megtekintés
Játék! - Márki-Zay Péter legkedvesebb szava a(z) ...
( ) fideszes(ek)
( ) gomba
( ) india
( ) aberrált
( ) vidéki
( ) tanulatlan
( ) fogyatékos