Döntött a bíróság: visszajár az államnak a tévesen ártatlannak hitt gyilkos 20 milliója
Sajnos - gondolom véletlenül - a Telex cikkéből hiányzik a lényeg:
A Magyar Helsinki Bizottság és a Debreceni Egyetem között van egy együttműködés. Pályázati pénzekből – leginkább a Soroséból – különleges esetekben kifizetik a jogi képviselő díját, ezért ingyen ügyvédhez juthat az elítélt. Így találtunk egymásra – ez volt a válasza dr. Zeke Péternek, amikor 2006 májusában a Hetek riportere rákérdezett, hogyan került kapcsolatba a többszörösen büntetett előéletű Burka Ferenccel és azonos nevű fiával, akiket akkoriban mentett fel a bíróság az emberölés vádja alól.
[...]
Gyurcsó János meggyilkolása csak azután kapott országos médiafigyelmet, hogy a két Burka Ferencet felkarolta a Helsinki Bizottság és a saját bevallása szerint Soros pénzéből fizetett dr. Zeke Péter. A győzelem mindennél fontosabb lehetett a számukra, hiszen az ügyet nyomon kísérte Kőszeg Ferenc is, a civil szervezet akkori vezetője, aki a felmentő ítéletet követően azt mondta a helyszínen Burkáéknak: „Ebből a történetből könyvet kellene írni.”
[...]
Idősebb és ifjabb Burka Ferenc azonban minden volt, csak ártatlan, a rendszer által merő előítéletességből üldözött cigány nem. Ez világosan kiderült a 2012-ben indult perújítási nyomozásban és az annak eredményessége nyomán indult új bírósági eljárásban. Az eljárás során ifjabb Burka fia és volt élettársa egyaránt a két férfi ellen vallott, utóbbi azt is elmondta, többször megfenyegették, megölik, ha eljár a szája. De a lehallgatott telefonbeszélgetéseik sem hagytak kétséget a bűnösségüket illetően. Sőt a környező mezőn előkerült a Gyurcsó Jánostól ellopott antenna maradványa is. Ezek alapján a Debreceni Ítélőtábla idősebb Burka Ferencet jogerősen kilenc év, fiát, ifjabb Burka Ferencet pedig hét év fegyházbüntetésre ítélte 2018-ban. A Helsinki Bizottság ennek ellenére Burkáék ügyét arra használta, hogy a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt bizonygassa: a magyar állam és a bűnüldöző szervek hátrányos megkülönböztetésben részesítik a cigányokat. Így tettek például a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatásával készült, az Utolsók az egyenlők között című, angolul és magyarul egyaránt megjelentetett tanulmánykötetük előszavában.
[...]
A Soros pénzéből fizetett dr. Zeke Péter – részben a hatóságok cigányellenességére utalva – 2018. szeptember 17-én, a jogerős ítélet kihirdetése után is arról beszélt az ATV-ben, hogy az alapügyben eljárt rendőrség és ügyészség közfelháborodást keltő módon intézte az ügyet. Hangsúlyozta: a 45 millió forintos kárpótlást borzasztóan kevesli, szerinte sokkal többet kellett volna fizetni Burkáéknak, de egyelőre még nem sikerült e tekintetben áttörést elérni a bíróságokon.
Link: https://magyarnemzet.hu/belfold/2020/06/gyilkosok-szabadlabon-ebbol-a-t…
- 193 megtekintés
Hozzászólások
Derék dolog! Ha netán a jövőben mindezek a jóemberek ismét megváltoztatják a vallomásukat, akkor esetleg megint felmentés és kártérítés jön? (Persze lehet, hogy volt tárgyi bizonyíték, ha mondjuk a tíz évig a mezőn rohadó antennán ujjlenyomat is volt.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi a lényeg ? Soros? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A lényeg az, hogy be kéne fejeznie az álcivileknek a börtönbizniszt.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Forrás: Tűzfalcsoport
A kormanyparti alcivilekkel semmi gondod nincs. Mi ez a kettosmerce?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A lényeg az, hogy be kéne fejeznie az álcivileknek a börtönbizniszt.
ebben a mondatban hol találtál utalást bárkinek a kormány-hoz fűződő viszonyára?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már majdnem azt hittem, hogy a rendőrségnek és a bíróságnak kellene befejeznie a bénázást, helyette azt csinálniuk, amit a jogszabályok leírnak... Persze ez utópia.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyik sem tévedhetetlen. Sehol a világon. Később is előkerülhetnek újabb bizonyítékok, illetve ítélhet felsőbb fokú bíróság máshogy is.
Itt a súlyos milliók (ebben az ügyben éppen 45 milliót fizettek ki) kifizettetését kellene befejeznie az ügyvédhiénáknak és az álcivil szervezeteknek.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg, ez is egy opció, nem kellett volna őket elégtelen bizonyítékok alapján elítélni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az elvárás szerintem lehetetlen. Hogy miért, nézz ID Extrát, Netflix doku sorozatokat. Én több ezer ilyen megnézésén vagyok túl.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval az oké, hogy a bíróság esetenként nem azt csinálja, amit a törvények szerint csinálnia kell [vagyis elégtelen bizonyíték alapján ítéli el a vádlottat], de az nem oké, ha az emiatt bebörtönzött emberek kártérítést kaphatnak. Miért nem lobbizol azért, hogy egyáltalán ne is legyen ilyen kártérítés?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom szépen adod a hülyét, vagy nem olvastad el a nyitót. Itt egy olyan esetről van szó, amibe a "civil szervezet" azért szállt bele, hogy politikai hasznot húzzon belőle. Mi lenne, ha azután folytatnák, hogy elolvasod a nyitót?
A Helsinki Bizottság ennek ellenére Burkáék ügyét arra használta, hogy a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt bizonygassa: a magyar állam és a bűnüldöző szervek hátrányos megkülönböztetésben részesítik a cigányokat. Így tettek például a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatásával készült, az Utolsók az egyenlők között című, angolul és magyarul egyaránt megjelentetett tanulmánykötetük előszavában.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Itt egy olyan esetről van szó, amibe a "civil szervezet" azért szállt bele, hogy politikai hasznot húzzon belőle.
Ezt milyen szavahihető forrás állítja? Ugye még véletlenül sem a Habony-Finkelstein művek egy propagandaterméke? De tegyük fel, hogy így volt: akkor pontosan melyik választáson realizálta a politikai hasznot [vagyis kapott több szavazatot] a Helsinki Bizottság?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pontosan melyik választáson realizálta a politikai hasznot [vagyis kapott több szavazatot] a Helsinki Bizottság
LOL :D Ezen a ponton azt hiszem már nincs hova tovább menni. Millió írás (és újabban "coming out-ok" egykori érintettektől) láttak napvilágot ebben a témában. Szerintem pótold a lemaradásod.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogos, ez biztos nem az az ország, ahol gyűlöletkampányokkal lehet népszerű valaki. (Nincs is olyan nevű ember, hogy Habony meg Finkelstein. Nem is voltak. Nem is lesznek. Kérdezd a Népességnyilvántartót.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy senki által fel nem hatalmazott világszervezet magyar civilieknek látszó NGO-kon keresztül befolyásolni akarja a hazai állapotokat. Amikor valaki ezt megemlíti, akkor hülyének van nézve, tagadás megy, meg terelés.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bizony, így megy ez. További érdekesség:
https://hvg.hu/itthon/20170112_voltak_idok_amikor_a_fidesz_kituntette_v…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na és? Nem egy örökké állandó világban élünk. Szarom telibe egyébként, hogy a Fidesz mit akart kitüntetni. Itt a saját véleményemet írom.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Baloldaliak:
- rezsicsökkentés - nem
- áfacsökkentés megszavazása - nem
- árstop - nem
- ...
Vagyis a csóróknak semmit.
- börtöntöltelékek pénzzel kitömése - igen
\o/
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen áfacsökkentés?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit a baloldal nem szavazott meg:
hal, sertés, baromfi hús, tej és a tojás értékesítése a kedvező 5%-os áfakulccsal adózik
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alternatív cím: a béna igazságszolgáltatás szabadon engedett egy gyilkost mielőtt újra elítélték
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni