Úgy adódott, hogy egy társaságban zenét kellett csiholnom egy tönkrement HDD-jű noteszgépből. Adott volt egy ubuntu LiveCD, és egy gyenge internetelérés. Viszont tárolók nem voltak felvéve.
Először a vlc-t akartam feltenni, mondván hogy azt már jól ismerem, király lesz azzal zenét nyomatni, viszont tárolók híján nem találtam. Éppen a neten kezdtem el turkálni, de hátulról meg már csesztettek hogy mi lesz már, ezért synapticban gyorsan megkerestem az elérhető közelségben lévő Amarokot (ez előre volt tárolva vagy nemtudom), feltettem, és bár életemben először láttam a progit, kicsit ügyetlenül hozzá is láttam a playlist összeállításához. Ami nem is ment könnyen, mert nem akarta bevenni a gép a számokat, eltűntek útközben a trackek, vagy nem jelentek meg a listán, ez is rejtély.
De a lényeg ezután jött, amikor a társaság egyik, magát kockának valló tagja (enyhén ittas állapotban) gúnyosan megjegyezte, hogy "a Linux a buziknak való".
Namármost, nekem ehhez akkor ott nem is volt kedvem semmit sem hozzáfűzni. Ha ő így gondolja, akkor tessék. De nekem a Linux megváltoztatta az életem, a gondolkodásmódom, az operációs rendszerek működéséről alkotott fogalmam, megmutatta hogy lehet másképp, és nem érdekel az sem, ha véletlenül szenvedni kell vele, mert mondjuk a LiveCD-n valami nem úgy megy ahogy kellene. Én szeretek linuxon szenvedni, mert linuxon öröm szenvedni, mert azzal is tanul az ember nem is keveset, és a végén a jutalom egy minden szempontból hibátlanul és tökéletesen működő rendszer, többnyire nyílt forráskóddal, amivel azt tehet, amit csak akar.
Szóval nem húztam be a csávónak, nem aláztam meg nyilvánosan, hanem csak tűrtem, némán. Higgye azt, amit akar. Adja az ég, hogy egyszer, akár csak egy napra linuxra legyen kényszerülve, és akkor talán átgondolná a dolgot mégegyszer.