Blogbejegyzések

reklám

Az előbb jött velem szembe ez az ad itt a HUPon:
"Minix 3: a new reliable operating system. Smaller than Linux. Try it. It's free!"

Tanenbaumék marketing gépezete beindult :)

Úgy döntöttem...

Úgy döntöttem, hogy az éppen most forduló OxygenOffice Professional 2.4 már a végleges lesz. Ha valami baja lenne egy magasabb build számmal még úgyis csinálhatok egy kiadást. Arra az elhatározásra jutottam, hogy az ooo-build rendszer által véglegesnek szánt verzióból úgyis mindenképpen csinálok, így addig is gyűlnek a tapasztalatok, hátha más hiba is kiderül. Hiába egy mindig béta szoftver (OOOP) már csak ilyen.

Nyitott ablaknál

Tegnap este elfelejtettem becsukni az ablakot, ma úgy ébredtem mintha az erdő közepén aludtam volna el. A szerencsém az volt, hogy már elég meleg van éjszaka ahhoz, hogy ne fájduljon meg a torkom.

Hardy Episode III

Ma jött el az a pillanat, hogy a korábban használt 7.10-en megszokott környezetem 100%-osan működik Hardyn is, végre nem kell Xfce-vel tengődnöm. Gnome mostmár nem bugos, megy rendesen.

Az új kernel miatt volt sok baja, úgy tűnt számomra legalábbis.

Legalább szép kis szülinapi ajándékot kaptam a saját gépemtől - hajlandó rendesen működni:)

--
Egyébként legutóbbi szenvedéseim óta frissült a kernel a repókban, azóta van lankártyám is újra.

önbizalom kérdése

Szerintetek hogyan lehet definiálni az önbizalom fogalmát?
Mitől van valakinek és miért nincs a másiknak?
Hogyan is él az akinek nincs? Mit is él/het át ő aki azt mondja magáról hogy nincs/kevés neki?

hup.hu nem elerheto Hollandiabol

...azaz most mar igen, de ugy 8 perce meg nem volt elerheto.

Rakerestem a who.is -en,

IP Address: 195.228.252.138
IP Location: Hungary
Website Status: inactive

#^--ez normalis?, google.com aktiv.

Alexa Trend/Rank: 1 Month: 31,249 3 Month: 30,283
Page Views per Visit: 1 Month: 1.9 3 Month: 2.0
Cache Date: 2008-04-11 08:45:25 MST
Compare Archived Data: 2007-05-12

R.

IBM develops new memory that holds 100 times more data than current memory

Thanks to IBM scientists—who says Intel does all the heavy lifting these days?—we may soon have portable devices that can hold more than 100 times more data than they currently do. The comparison that’s been thrown around is, imagine an iPod with a 500,000 song capacity. (The iPod classic holds 40,000 songs.) Nirvana, I agree. IBM’s calling the new type of memory “racetrack,” which works, in so far as it can be plained to non-physicists, by using the spin of an atom. Oh.

What’s even better about racetrack is that, while, like Flash, it has no moving parts, it can write and re-write without flaking out, unlike Flash, which can only withstand but so many re-writes before failing.

tovább

A GTK jövője

The developers of GTK are preparing for a major overhaul that aims to resolve many of the framework's most significant deficiencies and add next-generation features that will increase flexibility and simplify development. This effort is still in the earliest planning stage, but several intriguing proposals provide valuable insight into some of the changes envisioned by prominent developers.

tovább

hm, ha mar itten erettsegi...

udv :)

ugyan mar erettsegiztem vagy 3 eve, de az jutott eszembe, hogy ha MSc -re akarok felvetelizni, oda kell pont?*
es ha igen, matematikus diplomaval elmehetek letenni ujra az emelt matekot? :P

* kozben Kedves felvetette, hogy oda biztos a diplomaeredmeny szamit. hajaj.

Értesítés érettségi vizsgákról

Ezúton szeretném az Oktatási Hivatalnak megköszönni a remek szervezést.

Vizsgatárgy | Vizsgaszint | Vizsgarész | Vizsga helyszíne | Vizsga időpontja
----------------------------------------------------------------------------
matematika       közép       írásbeli        Szeged         2008-05-06 08:00

Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola, 6722 Szeged, Gutenberg u. 11., Fszt. 14. terem

A vizsgák megkezdése előtt 30 perccel érdemes megjelenni, a legkorábbi vonat pedig 07:37-re ér be Békéscsabáról Szegedre, ráadásul még meg is kell találni a Gutenberg utcát.

Elkészült a Qtdict v0.3.5

A tervezettnél később bár, de használható állapotba került a Qtdict 0.3.5-ös verziója, mely egy sor újdonságot hoz magával:
A támogatott nyelvek száma 2-ről 7-re nőtt a v0.3.1-óta, és egy teljes újratervezésen esett át, melynek jelei a felhasználói felületen is mutatkoznak.
Ezen kívül kapott egy Windowsos installert/uninstallert is (Nullsoft Scriptable Install System), mely a batch alapú telepítőt váltja.

Letölthető innen.

Testbeszéd

Voltam újra könyvtárba ma és az egyik könyv, amit elhoztam az Allan Pease Testbeszéd c. könyve. Ígéretes könyvnek néz ki. Idéznék is a könyvből egy kis érdekességet.:)

"Albert Mehrabian megállapítása szerint a teljes közlésrendszernek mintegy 7 százaléka verbális (kizárólag szóbeli), 38 százaléka vokális (beleértve a hangszínt, a hangordozást és nem-beszédhangokat), és 55 százaléka nem-verbális. Az emberek közötti nem-verbális kommunikáció mértékét illetően Birdwhistell professzor némileg hasonló eredményre jutott. Becslése szerint az átlagember egy nap alatt mintegy tíz-tizenegy percen át beszél, és egy közepes hosszúságú mondat körülbelül két és fél perc alatt hangzik el."

Április 10.

Izgalmas nap egy kocka életében. Nem feltétlenül fontossági sorrendben:

- Több különféle anime (Ballad of a Shinigami, Clannad) nézése közben felfedezni véltem a "TINY" feliratot a háttérben, összeesküvésre gyanakodtam és elkezdtem nyomozni, de nem jártam sikerrel, aztán megláttam a háttérképemen a "GUNDAM SEED DESTINY" feliratot és valóban, a felirat egy része halványan beleégett a TFT kijelzőmbe, úgy, hogy az csak bizonyos háttérszínek mellett látszik. Ma, miután egész nap nem kapcsoltam be a monitort szerencsére eltűnt.

Jack Bauer ébresztő órája

After several weekends of "24" marathons it's clear that the best parts are when Jack Bauer is forced to disable a bomb in less than 30 seconds. Now you can join in the torturous, war weary, gravel-voiced fun of a burnt out CTU agent with your very own Danger Bomb Clock. Each morning the alarm clock can only be stopped by figuring out a new code that is randomly generated every day. If you fail to disable the clock in time an explosion sound goes off, giving you that glorious "code orange" start to the day. $30.59

VNC terminál szerver Gentoo Linuxon

Hozzávalók:

  • xorg-server
  • vnc
  • gdm
  • xinetd

Az utolsó menüpont csúnyán hangzik, de ez a legjobb döntés, mert így nem fut feleslegesen egy X ha nincs senki belógva.
A fent említett csomagokat emergeljük fel, majd kezdjük meg a konfigurálást.
A szokott módon gyártsunk egy működőképes X konfigot a /etc/X11/xorg.conf helyre, ahol a billentyűzetet, meg ilyeneket is konfigoljunk fel.

Írkáljunk ilyeneket a /etc/services fájlba:


vnc-10		5910/tcp
vnc-11		5911/tcp
vnc-12		5912/tcp
vnc-13		5913/tcp
vnc-14		5914/tcp

Ezután készítsük fel a xinetd-t:
[code]
## /etc/xinetd.d/xvncserver
service vnc-10
{
protocol = tcp
socket_type = stream
wait = no
user = nobody
server = /usr/bin/Xvnc
only_from = localhost 192.168.1.0/24
server_args = -inetd -query localhost -once -geometry 800x600 -securitytypes=none -depth 16
}

Gentoo + 10 gramm Oracle

Hát ez is megvan. Alapvetően Trey howto-ját követtem, így csak azt írom le, ami nem volt ugyanaz.

Az előtelepítésnél én a gnome-light csomagot tettem fel, ez később elégségesnek bizonyult. Tettem fel mindenféle Java-kat, így azt nem tudom milyen JDK kell, nekem fenn van a 4-5-6-os. lesstif2 nem kell, a motif úgy néz ki elégséges volt. Alien, rpm, libaio került még fel a gépre.

Létrehoztam egy oracle usert, és kicsit megdolgoztam a rendszert:


~ # useradd -m -s /bin/ksh oracle
~ # install -d -o oracle /opt/oracle
~ # mount /dev/dm-2 /opt/oracle
~ # install -d -o oracle /opt/oracle/orainstall
~ # mount /media/cdrom && cp -r /media/cdrom/* /opt/oracle/orainstall && eject && chown -R oracle:oracle /opt/oracle/orainstall/*

Itt jöttem fel a szerverszobából :-)
Beállítottam a rendszeren egy VNC szervert (egy másik postba majd leírom, hogy) és gdm-en át beléptem mint oracle user.
Trey írását követve nekifutottam a grafikus installnak, ami körülbelül a közepén elkezdett hajtépni, hogy neki bizony kellene egy libstdc++.so.5 libecske. Nem voltam rest, felraktam a libstdc++-v3 csomagot, majd symlinkeltem egyet:


~ # ln -s /usr/lib/libstdc++-v3/libstdc++.so.5 /usr/lib/libstdc++.so.5

Ezután megnyomtam a pánikRetry gombot, és az installer vígan futott tovább. A telepítés befejeztével lefuttattam a két root-os scriptet, és ezzel a grafikus része a dolognak véget is ért.

warezol az államkincstár?

az index egyik cikke szerint odáig fajult az ellentét az államkincstár és a könyvelőprogramját fejlesztő IO között, hogy bíróság tilthatja számára a software használatát. mivel sokáig a mák volt az egyetlen felhasználója a könyvelőprogramnak feltételezhető, hogy az általa fizetett licencdíj teljes mértékben fedezte a software fejlesztésének a költségeit, sőt valószínleg szerény:D nyereséget is elkönyvelhetett a fejlesztő cég magának. a kérdés csak az, hogy miért nem házon belül fejlesztett magának egyedi könyvelőprogramot a kincstár? ha pedig mindenképp külső fejlesztőre akarta bízni a fejlesztést, miért nem ragaszkodott az opensource licenchez? mert ebben az esetben sem lenne most jogilag kizárva a saját rendszeréből.

OT: Ákos - Gyilkos ezüstgolyó, Végre

sziasztok!

valaki, aki gitarozik is, megtudna mondani a fentebb nevezett ket szamnak a pengetesi modjat? :)

Nem jovok ra, hogy hogy penget. Mindketto 4/4, de a Gyilkos ezustgolyo elejen bont is picit,
a Vegreben pedig nem tudom felismerni a le-le-fel-fel-le-fel pengetesi modszert.

Koszi! :)