Blogbejegyzések

Számítógépes hiba okozta a Qantas légi balesetét

Egy számítógépes hiba miatt csökkent hirtelen a magassága egy Qantas-gépnek még október elején, közölték pénteken ausztrál légi biztonsági szakértők. Még vizsgálják, hogy egy katonai adóállomás, vagy egy, a kabinban lévő elektronikus eszköz okozta-e a hibát. Az ausztrál légitársaság gépén 14-en súlyosan megsérültek, amikor az Airbus A330-as egymás után kétszer nagyot zuhant Ausztrália nyugati partvidékénél.

Az eset körülményeit vizsgáló szakértők pénteken nyilvánosságra hozott, előzetes jelentése szerint a számítógépes rendszer egyik eleme egy hiba miatt rossz adatokat küldött a repülés-ellenőrző egységnek, a robotpilóta leállását eredményezve. A szakértők azt azonban még nem tudják, hogy mi okozta a hibát az egyébként nagyon megbízható berendezésben, amelynek részletes tesztelését hétfőn kezdik meg az Egyesült Államokban.

A tökéletesség tökéletlensége (mobil telefon)

Új céges mobilt kaptam, saját választás, tehát nyilvánvalóan tetszik.
http://www.nokia.hu/A4777074
http://www.wapzona.hu/index.php?kategoria=hirek&cikkid=2577
(Nekem kék van.)

Egy hibáját találtam csak (mondjuk azon kívül, hogy másképp kell fogni a kezemben, mert elég vékonyka), tehát ha valamelyik zsebembe rakom, akkor keresgélni kell, mert vékony is, meg könnyű is, szóval nehéz tapintásra megtalálni.

A kijelző és a billentyűzet kifejezetten tetszik. Egyelőre zenehallgatásra nem használtam, majd még konvertálni kell a lemezeimet.

Borland nyűg, avagy láma esete a RAD eszközökkel

Agyam eldobom lassan...

Dolgozok egy alkalmazáson, ami majdan adatbázisban tárolt adatokat hivatott kezelni.

Ami van:
* MySQL 5.x adatbázis
* MySQL ODBC Connector
* Codegear RAD Studio 2k7 (Borland? Embarcadero? Codegear? o.O)

Magát a dolgot úgy képzeltem, hogy egy MDI ablak, amin belül a különféle kis
adatszerkesztő formok mint MDI child ablakok jelennek meg.

1-2 teszt formot létrehoztam, húzgáltam rá szép dbgridet meg editeket meg lookupcomboboxot.
3 nap alatt sikerült összekattintani (már-már a "kéremakényszerzubbonytide!!!" hátárán), hogy
a formon levő dbrid adott rekordját lemappeljem az editekbe, szerkeszteni, menteni, törölni,
felvenni rekordot tudjak (cheateltem: beraktam egy dbnavigatort is :D)...

gentoo gnome-settings-daemon 2.24 fix

Ha valaki szintén belefutott volna. 2.24-es gnome-ot használok. Amint frissült a gnome-settings-daemon 2.24-re, nem nagyon szeretne elindulni bejelentkezésnél, így nem töltődnek be a beállítások, mint a gtk2 téma, stb. Ez azért van, mert a gnome-session-2.22 régi dbus-glib-et használ (vagy nem is használja?). Amég a nagyok nem csinálnak ebuild-et, addig itt az enyém: http://hup.pastebin.com/f12bf4954

Hogy ne zúzzuk szét a portage tree-t, csináljunk pl egy custom overlay-t (na ezt már nem írom le hogy kell), és abban egy gnome-base/gnome-session könyvtárat, és másoljuk ide a gnome-session-2.24.1.ebuild -et. Benne hozzunk létre egy files könyvtárat, és tegyuk bele a gnome-session-2.17.90.1-gentoo-branding.patch -t az eredeti portage fából (ahol van egy másik patch is, az nem kell). Ha megvan, adjuk ki a fájlra az ebuild gnome-session-2.24.1.ebuild digest parancsot. Ez letölti a forrást, és megírja a Manifest fájlt. Neki >=dev-libs/dbus-glib-0.76 kell, lehet hogy ezt ~arch-ba kell tennünk, ha még nem lenne. Ezután frissítsünk emerge -vpDNu @world , majd jelentkezzünk be újra.

holnap koncert...

... Sonata Arctica.
Húgom kedvencei, születésnapjára koncertjegyet kapott tőlem.
Erre holnap pont akkor táncpróbája lesz. Utolsó pillanatban le kell mondania a koncertről.
Szar ez az egész, fontos lett volna nekem is, neki is.
Későn értem haza, már aludt. Apám mondta, mi volt, de a legrosszabb az volt, amikor jobb híján utánaolvastam a blogjában.

... Amikor legutóbb voltak itt mondjuk három éve talán, akkor is szarul éreztem magam személyes okokból.
... mert ez egy ilyen zene... :(

Perkele...!

szerk: ez is megvót...
... mégsincs este... Húvazze, de mégis.
Remek volt, szép volt, jó volt. Előzenekarok skippelve, de a hugim sajnos így se tudott elmenni :'(
Az élet nem igazságos. Hetekig tart míg kigondolom, hogy kárpótolom egy álomért... Talán túldramatizálom, de szerintem mégsem.

ittas netbook szervíz

no egy lol blog. ma elég fos napom volt ahhoz hogy elszívjam a világ összes cigijét és hazaérve kissé komótosan leküldjek bő 3 deci unikumot 2 sörrel tökegyedül egy óra alatt & a kedvem kellően a béka segge alatt volt a "hazárdhoz".

kissé felbaszva az agyamat gondoltam mit veszíthetek: kedvem szar, kifejezetten semmi nem érdekel ebben a pillanatban. netbook-om előttem, egy olcsó ram az asztalon várja a holnapi operációt. nem várok: kibővítem az aspire one memóriáját (huhh sokat kell javítanom a gépelésem, lassú blog). napközben néha félmiskás ferrari notikban is turkálok, szóval akkor ez sem lehet gáz. a pia miatt meg még kihívás is, meg a tököm amúgy is kivan, ennél szarabb kedvem úgysem lesz. ha elbaszom nem érdekel, lefosom jó híggal.

Madjarok? - kis antropológia

Nem értek hozzá, nem tudom, hogy csak véletlen egybeesés e nevük, de elég érdekes:

"Kazakisztán Kosztanaj- megyéjében (Zsangeldi járás) a Szarikopa tó vidékén él egy Madjar (ejtsd: magyar) nevű törzs, amely a nagy kazak törzsi szerveződésen belül a Középső Horda tagja (Orta Zsüz) és azon belül az Argün törzzsel alkot törzsszövetséget. A törzs tagjai magukat madjarként határozzák meg (a kazakságon belül). Emlékhelyeik feliratain, temetői sírköveiken mindenhol jelzik a madjar törzshöz való tartozást..."

forrás: http://www.kurultaj.hu/madjarok

Egyetem választás...

Lassan oda kerülök hogy egyetemet kell választanom. Azt szeretném ha segítenétek választani mert nagyon nem tudok választani, s szeretném ha egyes egyetemeket véleményeznétek vagy saját tapasztalatokat osztanátok meg velem. Előre is köszi:guiltysoul
ps: Az informatikai karok kiemelten érdekelnek.

A tomorites csodaja

 $ ls -l vacpp.10.1.0.0.aix.eval.tar.Z
-rw-r--r-- 1 bobama users 564880180 2008-11-11 17:47 vacpp.10.1.0.0.aix.eval.tar.Z
 $ uncompress vacpp.10.1.0.0.aix.eval.tar.Z
 $ ls -l vacpp.10.1.0.0.aix.eval.tar
-rw-r--r-- 1 bobama users 537202688 2008-11-11 17:47 vacpp.10.1.0.0.aix.eval.tar

Freeradius + MySQL + Daloradius

Hümm, tegnap nekiálltam összereszelni egy Freeradius szervert MySQL backend megoldással. Igény mutatkozott arra, hogy a felhasználók kezelését és a bejelentkezéseket egy egyszerűen használható webes frontend-en keresztül lehessen megvalósítani. A nyomozás közben megállapítottam, hogy sem a Dial-up Admin Interface, sem a Ara nem az, amire gondoltam. Keresgélés közben ráakadtam a Daloradius-ra, ami úgy fest, hogy aktívan fejlesztett és elsőre elég használhatónak is tűnik.

Frissítés: Élesben fut, egy user teszt megvolt, úgy fest működik.

10 millió letöltés az OpenOffice.org 3.0-ból

Miközben Pekingben voltam, nem tudtam kezemet az internetes hírvilág ütőerére helyezni, így csak most értesültem róla, hogy a konferencia hivatalos programja után 1 nappal az OpenOffice.org hivatalos letöltőhelyén mérve több, mint 10 000 000 - tízmillió letöltést kezdeményeztek eddig az OpenOffice.org 3 irodai programcsomagból. Természetesen ilyenkor meg kell jegyezni, hogy a magazinok, más letöltőhelyek statisztikája ebbe az értékbe nincs beleszámolva, valamint azt is, hogy egy letöltés egy vagy több mint egy - akár 100-500 - telepítést is jelenthet. Így a felhasználók száma csak nehezen saccolható meg, minden közölt érték egy minimumnak tekinthető...

Peking Express #17 – 6. OpenOffice.org Konferencia harmadik, befejező napja

Az előző rész tartalmából:
Peking Express #16

2008. November 7. – 1

Képek: http://picasaweb.google.com/kami911/November7#
és http://galgonet.dyndns.org/v/peking/20081107/

Eljövé az este és a reggel a harmadik előadási napon. A mai nap ismét sok érdekes előadást tartogatott. Ráadásul ma este volt a búcsú vacsora is, noha házigazdáink a további két napra is szerveztek programokat, kirándulásokat.

A tervezett program az alábbi volt:
Konferencia – pénteki nap – letölthető prezentációkkal