Blogbejegyzések

Az én karácsonyom

Igazából éjféli misén kéne most legyek. A remek alibim, hogy ismét elhagytam a sapkám és nem akarok megfázni, mégjobban. Igazán nem szoktam ittasan vezetni, ezalól egyedüli kivétel, mostmár lassan tradicionálisan a Szenteste. Idén amúgy sikerült felülmúlnom az egy üveg bor után, hogyan evickéljünk át (idegen) városon dolgot, úgyanis sikerült magamévátennem, egy egész üveg NagyMaczkó -t. Félreértések elkerülése végett, ez a Maczkó pincészet igen jól sikerült 2006-s Portugiseret jelenti, 1,5 literes kiadásban. Édesanyám csak annyit mondott, hogy ő igazán nem szereti a bort, főleg a vöröset nem, de ez igazán jó bor. Na igen, nem véletlenül iszom én sem. És a többiből még nem is ivott...
Karácsony szokásos módon telt számomra. 21-n még vizsga, bár minek, nemis értem. Majd mindenféle válogatott kalandokkal teli ajándékvásárlás utolsó percben, mint minden évben (eddig télleg úgygondoltam, hogy mindenre fel vagyok készülve, 22 év kőkemény kiképzés után, de hogy bezárjanak 23.-n éjjel egy TESCO-ba, na az már nekem is elég rideg volt). És mint minden évben, már-már hagyományt teremtve saját magamnak, az ajándék DVD-ket, amiket ki kéne írjak, nyilván egyiket sem tudom megcsinálni. Semmi se változik, akárhogy is próbálom évre évre. Nemigazán jutott eszembe, az se, hogy a kedves Ubuntu 7.10-be automatikus mountolás az olyan felejtős lett... Nem mintha parancssorból nem menne, de azért mégis, milyen dolog ez. fstab-ba semmi különbséget nem leltem, az asztali gépen lévő 7.04 ubuntuéval, és ott megy. Igazából, minden karácsonykor találkozok a DVD, CD írás valamilyen egészen elképesztő kivételével, amire nem is gondolnék. Legalább tanulok...
Ajándékosztás tesóméknál, én videózok. Életbe nem gondoltam volna, hogy ezt is megérem. Gyülölöm az ilyen házi videókat, és most én készítem a felvételt. Legalább nem vagyok rajta. Tesómék igazán kitettek magukért, kaptam tőlük, egy olyan garbót, meg cipőt amire azelött kategórikusan kijelentettem, hogy nem tetszik, nem kényelmes stb. Biztos sokat fogom hordani... :-) És ha a szándék a lényeg, akkor nemis tudom mit gondoljak... :-)
Édesanyám egy számomra egészen új dimenzióját nyitotta meg az ajándékozásnak. Egy olyan pulcsit kaptam, ami őrájó, és már mikor odaadta, közölte, ha nemjó rám, akkor majd ő elhordja. Nem jó rám. Vett magának egy pulcsit, elajándékozta nekem, majd mivel kicsi, készséggel elhordja. És így ugye egyszerre duplán tartzok neki köszönettel. Az ajándékért, meg, hogy még elis hordja a saját ajándékom. :-) Ezekután, hogy mit kap édesanyám jövőre, jó kérdés. Kicsit hülyén állna rajtam egy női pulóver, esetleg bugyi, de ezt a kérdést meghagyom jövőre. Amúgy édesanyám szenvedélyesen hord férfi cuccokat. Ezenkívül kaptam még 2 valóban jól kinéző, ám tiszta műanyag inget. Amit meg ugye nem hordok. Egy szakállvágó, ami már télleg igazán jó ajándék, csak használni nemtudom még. :-) Persze a lényeget majdnem elfelejtettem, Orsitól zoknikat kaptam. Igazi pamut zoknit. Ez a legeslegjobb ajándék minden évben!!!
Karácsonyi vacsora, az az igazi töltött káposzta kellett volna legyen, ami nem paprikás, nem édes, nem olyan mint egy leves, hanem igazi, savanyú, székely módra elkészített töltött káposzta, ám édesanyám fözőtudománya se a régi már. Ám nyomokban még tartalmazta azt a ízt, ami az egyik kedvencem.

Fehér karácsony

Reméltem, hogy idén fehér lesz a karácsony. A meteorológia szerint volt rá esély, de napközben nem sok jele mutatkozott a várva-várt csapadéknak. A karácsonyi vacsora után egy kis pihenő következett. Most, hogy túl vagyunk a karácsonyfa díszítésen, kinéztem az ablakon és fehér minden. Esik a hó! Régóta nem volt fehér karácsony, de idén az :) \o/

Karácsonyi KDE giccs :)

Aki a KDE asztalára is szeretne egy kis téli, karácsonyi hangulatot csempészni, annak ajánlom ezt az ikonszettet és dekorator témát.

Jó jó, tudom, übergiccs, de sztem jópofa :F
Valszeg licencelési problémák miatt került le a kde-look.org-ról (legalábbis nem találtam meg újra), de felnyomtam ide, akinek kell, innen letöltheti:
http://akion.atw.hu/linux/ChristmasTime.tar.gz

wgettel sajna nem jön le, rohadt atw.hu mindenképpen be akarja töltetni a reklámokat, szal böngészőből húzzátok!

Az aranyiránytű :-)

Megnéztük, jó volt. Három felnőtt, az esti 10-es előadáson. Szerintem érdemes megnézni, aki szereti mese-fantasy-t.

Nem volt vége, de legalább kerek volt a történet. Három részből csak az elsőt filmesítették meg.

Nagyon jó a látvány, a történet sem olyan sablonos mint a Sötétség ébredésében A legjobban a jegesmaci (Iorek Byrnison) és a boszorkány királynő (Serafina Pekkala) tetszett.

Az egyetlen kicsit horrorisztikus rész a két jegesmedve párbaja. Az álkapocs letépés egy kicsit erős volt, de nagyon jól megoldották a rajzolók. Ha nem akarajuk, akkor nem látjuk. Szerintem ha nem figyel oda az ember, akkor nem érzi át. Egyébként szerintem a rajzolók komolyan tanulmányozták a jegesmedvék harcát, mintha az animal planetből vágták volna ki.

pexec-1.0pre2

Egy kis karacsony elotti pexec frissites, miutan x nap elteltevel sikerult elerni a vasat, amin a legutolso fejlesztes keszult. Biztonsagi mentesnek is betudhato, ennek oromere; es egy kvazi-kritikus bugot is sikerult kijavitani (nem biztonsagi hiba, csak neha leblokkolt, ha az input kellemetlen formatumu). Apropo, biztonsagi hibak: tud-e' valaki jo modszert hogyan lehet keresni/talalni effajta reseket egy adott programon, ami me'g belathato meretu"? Oke, ne hasznaljon az ember strcpy()-t, ezen kivul...:)?

Golden Yunnan

Mostanában rákaptam a teára. Biztos szerepet játszik ebben az is, hogy tél van. Korábban annyit foglalkoztam a tea kérdéssel, hogy egy csészébe belepattintottam egy Lipton Yellow Label-t vagy egy Earl Grey-t, tettem mellé citromot, cukrot, esetleg mézet, oszt' kész. Igazából nem hittem abban, hogy tea és tea közt lehet számottevő különbség. Ez egészen addig volt így, amíg pár éve Írországban járva megkóstoltam néhány helyi specialitást. Onnantól kezdve kerestem a jó teákat. Sajnos ennek az élvezeti forrásnak gátat vetett az a tény, hogy lakókörzetemben nincs olyan üzlet, ahol nagy választékban lehet teát vásárolni.

ezmiez?!

Volt egy kis időm, és átfutottam a blogom látogatottsági statisztikáját, és egyre több gyanús oldalról linkeltek be. Érdekelne, hogy mit tudtok esetleg ezekről az oldalakról, és arról, hogy mi lehetett a céljuk ezzel?

(... linkek törölve ...)

Compiz magyarul

Így az év vége felé igyekszik az ember számot vetni, adni, hogy mit végzett idén. Az OpenScope Projekt keretén belül elkezdtem a Compiz-t (is) fordítani. Egészen jól haladok, bár még sok a tennivaló. Aki teheti kérem segítsen ellenőrizni a fordítást vagy esetleg új fordítóként bekapcsolódni a fordításba. Vállalkozó kedvűek esetleg csomagot is készíthetnek belőle. Arra azonban figyelni kell, hogy a legújabb fordítás az alábbi linken szerezhető be, a trunk csak időként (t nem ismert) kerül csak frissítésre.

A fordítás jelenlegi állása itt követhető nyomon:
http://l10n.compiz-fusion.org/pootle/hu/compizfusion/index.html

Boldog Karácsonyt! (ajándék idebenn ;) )

Ezúton szeretnék minden Hup olvasónak békés, boldog Karácsonyt kívánni!
Ajándékként szeretném Nektek egyik kedvenc gyerekkori karácsonyi mesémet adni :)

B. Radó Lili : Három fenyőfa
(Régi angol mese alapján)

Három fenyőfa állt egy dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
-Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
-Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajottta a Legnagyobb Fenyő.
-Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik Fenyő.
-Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
-Kérlek, Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
-Nem lehet - mondta a Legnagyobb Fenyő. - Nem használhatok madarakat az ágaim között, mert éppen karácsonyfának készülök.
-Pedig úgy fázom -, panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik Fenyőhöz.
-Kedves Kisebbik Fenyő, megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.
-Nem! - felelte a Kisebbik Fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor a szegény didergő kismadár továbbugrált a Harmadik Fácskához.
-Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte.
-Hogyne maradhatnál, kismadár! - felelte a Harmadik Fácska. - Bújj csak egészen hozzám. Majd megmelegítlek, amennyire csak telik tőlem.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, és ott nyomban el is aludt.
Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép kicsi szép kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
-Télapó vagyok - mondta. Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyerek számára...
-Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb Fenyő.
-Engem végy! - ágaskodott a Kisebbik Fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
-Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle Télapó.
-Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska. - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
-Kicsike fa - mondta Télapó -, te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal. - Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a madárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

Linuxosok torrenten segítenek terjeszteni a Zsigerbeszéd című videót

Kezdenek összeérni a dolgok. Egyre több a kapcsolat a szabad szoftveres társaság és a környezetvédő mozgalom között. Nyáron a Hegyalja Fesztivál Zöld Sátrának vendége volt a Magyar Ubuntu Közösség, most pedig ubuntus ismerőseim segítségével fájlcserélőn keresztül is terjeszteni kezdtük a dr. Gyulai Iván és a Bors Alapítvány által készített Zsigerbeszéd -- gondolatok a fenntartható fejlődésről című videó sorozatot.

(...)

Végre hasznos, és értelmes anyagok kerültek fel a fájlcserélő hálózatokra!

Házi hálózat csak gépekből + hálókártyákból (router nélkül), bridge

Ezt leírom, hogy legalább magam meg tudjam még egyszer csinálni (ámbár előbb-utóbb úgyis veszek router-t, wifi-set - úgyis tudom, ez lenne az egyik első reakciótok, hogy miért nem veszek router-t). Meg hátha valaki még használni tudja. Meg ha már ez blog...

Pink Spider The Game v0.6

Amikor elkezdtem java-t tanulni, hogy beleássam magam az OOP-be, tanulásként írtam egy játékot, ami a GTGE motoron alapul. Régen szőnyeg alá söpörtem, de most elővettem, és beleraktam pár új dolgot :)
Billentyűk:

- jobb/bal nyíl: irányítás
- ctrl: alap fegyver
- shift: sugárfegyver
- alt: bomba
- backspace: armageddon
- page down: lézerbomba
- end: repeszgránát
- 1: pajzs
- 2: extra sebesség

A futtatáshoz 1.6-os JRE kell (1.6_03-as JDK-val fordult)!

Letöltés itt.

könyv , sör

Ma voltam egy könyvesboltban , az infó sarokban találkoztam Bepillantás az operációs rendszerek világába (Horváth Gábor) c. könyvel.
Amit sajnálok, hogy csak most találkoztam vele, amikor 2000 környékén jelent meg. Akkor nagy hasznát vettem volna, főleg mivel jóval kevesebbet tudtam, és nem volt pl. ULK -sem.
Akit érdekel nasm, djgpp (gcc), használva, egy egyszerű i386-on futó oktatási céllal létrejött OS -t ír le benne a OS32-nek nevezi.
(Assembly védett módú programozás -is tőle jelent meg azt már rég megvettem ~2000-ben)