Emlékszem, vagy huszonöt éve kaptam az első számítógépemet, egy Commodore VC-20-ast. Akkortájt indult az informatika szakkörként az iskolában, jelentkeztem is oda. Élmény volt a BASIC csodálatos világába belemerülnöm, de igazából sok nem ragadt rám, sajnos sokan csak játszani jártak be, aztán egy idő után a tanár feladta az erőlködést. Kár volt érte.
Otthon azért kísérleteztem, főleg könyvekből kipuskázott programokat próbálgattam. Aztán lecseréltük a gépet egy 64-esre, és sajnos ott vége is szakadt a próbálkozásoknak hosszú időre. Középiskolában már PC-kkel találkotztam, amik az otthonival össze sem voltak mérhetőek, így nem is nagyon haladtam. Ráadásul itt is megvolt az a gyerekbetegség, hogy sokaknak a játékoknál megállt a számítógépek ismerete.
Igazából foglalkozni először a felsőfokú tanulmányaim során kezdtem a programozással, de olyan kihagyással indultam, amit nem nagyon lehetett behozni. Szerencsére akkortájt nyert nagyanyám egy nagyon modern pécét, azon lehetett őrjöngeni. No, ekkor értelemszerűen a különféle pornográf anyagok tárháza vonta el a figyelmem.
Negyedszerre itt kaptam egy kis lökést, hogy kezdjek megint tanulni, de az szépen alhalt, ahogy az időm elfogyott. Most talán sikerül is valamire haladnom, ha már elkezdtem. Sokadszorra.
Találtam én is pár könyvet a polcon, meg kaptam is kettőt. Talán a legelaggottabb a "Programozzunk FORTH nyelven" című, ezt még tűs nyomtatóval adták nyomdába, felettébb dizájnos. :)
Megtaláltam aztán az 1994-es kiadását a Kernighan-Ritchie-fle C könyvnek, remélem, nem túl eretnek. Viszont egészen olvasmányos, és, nem tudom, az eredetiben is, vagy csak a fordítás miatt, de néha kifejezetten humoros szövegrészletek is vannak benne. Viszont nagyon lejön a könyvből, hogy miért nem ajánlott a C oktatásával kezdeni - egyrészt a végtelenségig puritán, másrészt pedig nehéz igazán látványos programokat írni vele az ismerkedés elején.
Dacr-tó/ől megkaptam a "Programozzunk Turbo Pascal nyelven" kötetet. Most párhuzamosan tanulom a C-vel, egyelőre nagyon nem zavarodok meg (kivéve az egyenlőségjeleket...). Viszont a "Turbo" egyedi nyelvjárásait ki fogom hagyni, egyrészt abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán létezik még ilyen, másrészt pedig nem szeretnék beszorulni valami nem igazán szabványos dolog miatt.
Van aztán egy "Programozás kezdőknek", Angster Erzsébet nevével fémjelezve, alig 15 éves, de talán nem okoz problémát.
Találtam még egy szinte felvágatlan "Programozzunk C nyelven" cmű jó vastag kötetet a ComputerBookstól, ehhez szintén Dacr adott egy "Programozzunk C++"-t, úgyhogy el leszek látva, úgy tűnik.
Nomeg van egy "A Python programozási nyelv" spirálozva. Ez sem lenne rossz, de hogy elkezdtem nézegetni, rájöttem, hogy a Pythonnál a formázási kényszer ment elég hamar az agyamra. Alapvetően nem lenne baj a nyelvvel, de amikor egy hibás whitespace-ből minenféle misztikus jelenség produkálódik, az elég lelombozó tud lenni.
No mindegy, egyelőre kis célokat tűzdelek ki, és egész jó érzés, hogy ezeket meg tudom valósítani. Pl., a K&R könyvben eddig minden feladatot sikerült jól megcsinálnom. Ez mondjuk egy pozitívum a programozással kapcsolatban, hogy a megoldás helyességét mindenfle felügyelet nélkül tudom ellenőrizni. Ezenkívül sikerült önállóan (bár érzetre nem túl szépen) egy-két elemi számelméleti módszert is megírni. Már csak Zita kérdezi, hogy mire fel tanulok ilyeneket.
Judas Priest - Turbo Lover
BATHORY - Enter the Eternal Fire
Na basszus, Manowart meg nem tudok linkelni, elszálltak a videók. :(