Ma egy beszélgetés közben eszembe jutott egy kedves, régi történet. Elmesélem most Nektek.
Szóval, én egy kis falusi általános iskolába jártam, ahol talán száz gyermek tanult. Sok kedves kaland és élmény kötődik hozzá, hiszen egy ilyen kis közösségben néha egészen érdekesen alakulnak a dolgok, ezek közül mosz az jutott eszembe, mikor talán hetedikes lehettem, és meghozták az első PC -ket. Masszív, robosztus kinézetű gépek voltak, két darab 286 -os PC, fekvő házzal és monokróm monitorral felszerelve. Egy bácsi, az egyik tanárnő férje jött el egyik délután, alig vártam, hogy visszamehessek délután, az osztályfőnököm személyesen szólt, mert tudta, hogy érdekelnek az ilyen "csodamasinák", és az addig használt két Commodore 16 -os számítógép programozásába már egészen belemélyedtem, szóval a BASIC nyelvvel egészen jól elboldogultam.
Szóval, ott a bácsi, csinált mindenféle "varázslást" és mutatott sok dolgot, amelyekből én akkor semmit sem értettem. A számítógépek a mi osztálytermünkben kerültek elhelyezésre, az osztályterem végében, és egy kedves barátommal, aki osztálytársam is volt, kaptunk engedélyt arra, hogy órák után, délután foglalkozhassunk velük.
Szóval, ott voltak ezek a gépek, délelött kulcsra lezárva, amit sajnos már a mai számítógépeknél nem igazán lehet megtenni, pedig nem is lenne butaság. Délutánonként megkaptuk a kulcsokat, "felnyílt a varázsdoboz", benne számtalan titokkal, mindenféle parancsokkal, na meg valami DOS -t is emlegettek akkoriban, de a fene sem értette, mi is az tulajdonképpen.
Semmi sincs okvetlenül, az ember mindig többet akar, és ez meg tudja hozni a maga áldozatait is.
Egyik reggel, az órák közti szünetben, pár elhajlított gombostű, és a feszítéstől sajgó hüvelykujjam segítségével ki tudtam nyitni a zárat. Emlékszem, mire sikerült, úgy éreztem, az ujjam is kitörik, de hajtott a vágy, hogy akkor én most egyedül véghezviszem ezt a tettet. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy sikerült, és szinte minden osztálytársam rácsodálkozott, hogy ilyen is lehetséges, a dolog annyiban maradt. Egészen délutánig, mikor felkérezkedtem, és a még nyitva levő számítógépen elkezdtem egyedül "bűvészkedni". Semmit sem értettem igazán a dologból, hiszen sem szakmai ismereteim, sem használható angol-tudásom nem volt, de úgy éreztem, ez az a pillanat, mikor az ember a gép, és a szabályok fölé kerekedik. Legalábbis, valami ilyesmit kellett volna éreznem.
Észrevettem egy programot, karakteres-menűben - mert hogy ilyen is volt, bizonyám - olyan hivalkodóan kérette magát, "Norton Disk Doctor" volt a neve. A doktorok általában nem tesznek rosszat, gondolhattam talán, mikor az indítását választottam. Emlékszem, hogy megjelent a program kék ablaka, benne egy nagy táblázattal, amelyben mindeféle karakterek próbáltak ábrázolni valamit. Volt valami olyasmi választható lehetőség, hogy "Optimize", nos én őt kértem a programtól, igaz fogalmam sem volt, sem a programról, sem a parancs jelentéséről, sem arról, hogy most mi is fog történni valójában. Miután elindult a folyamat, a táblázatban a karakterek elkezdtek mozogni, vándoroltak jobbra-balra, némelyik eltűnt, némelyik megjelent a semmiből. Itt egy döbbent, pár másodperces várakozás után hirtelen mozdulattal kikapcsoltam a gépet, a "mentsük, ami menthető" elvet követve. Megpróbáltam újra bekapcsolni, de a programok már nem indultak el, sőt, igazából semmi sem. Az idegességtől remegve valamelyest visszazártam a számítógépet, és egész este azon izgultam, hogy ne legyen komolyabb baj.
Persze másnap reggel, informatika órán rögtön kiderült a turpisság, mivel a gépet nem lehetett a kulccsal kinyitni, ugyanis előző este nem zártam vissza a gombostűkkel rendesen. Miután sikerült a kinyitás, kiderült, hogy a számítógép operációs rendszere (amelynek a jelentését akkor szintén nem ismertem) nem indul el, a kérdésre vállaltam, hogy igen, én rontottam el, és elmondtam pontosan a tanárúrnak, hogy mi is történt.
Az a számítógép thosszú ideig nem üzemelt, és soha többet nem ülhettem le "csak úgy" elé, csakis felügyelettel.