uid_228 blogja

Széljegyzet az "elavult szar" témájában

Miod Vallat nemrég panaszkodott arról, hogy időt és energiát fektetett olyan architektúrákba (OpenBSD-fejlesztés kapcsán pl.), amik mára kihaltak. Páran elkezdtek itt hörögni, hogy Miod fölöslegesen panaszkodik, ezek a dolgok nem véletlenül haltak ki, műszakilag nem voltak "elég jók".

Erre Charlie és én próbáltunk pár ellenpéldát fölhozni (pl. VHS vs Betamax, de mondhatánk a Creative vs Gravist is stb.), de úgy tűnik, hogy páran túlságosan hisznek a piac "mindent elrendező láthatatlan kezé"-ben.

Pedig ez nem így működik, itt az újabb példa:

http://www.hwsw.hu/hirek/54886/qualcomm-europai-bizottsag-vestager-vers…

Firefox 33, UX fail, idióták

Röviden: letiltották a self-signed certificate-ek használatát, "biztonsági" okokból. Kicsi kimászhatnának az elefántcsonttoronyból, kismillióan használják a böngészőt ILO, DRAC stb. szervizprocesszorok piszkálására (is), ahol jellemzően ilyen certek vannak és a használatuk nem igazán jelent kockázatot. Alapvetően nem is ez a probléma, hanem az, hogy nincs mód ezt egyszerűen kikapcsolni, már a 31-32-es verziókban is az about:config-ban kellett kotorászni. A 33-ásnál már az ott említett módszer se működik.

Konkrétan ez jött szembe ma nekem is:

https://support.cdn.mozilla.net/media/uploads/images/2014-09-21-11-20-4…

Thunderbird - openszósz innováció

Több évnyi megbízható működés után pár napja a Thunderbird frissítette magát egy rokonom laptopján (Windows 7), aminek az eredménye az lett, hogy minden lokális beállítását elveszítette és minden egyes indulásnál újra bekéri a postaláda adatait. Rejtélyes módon csak a nevet és az email címet, a szerverparamétereket nem.

Gratulálok a fejlesztőknek. :/

HP MicroServer N40L + LSI Logic SAS3041E + Solaris 11

1-2 havi kivárás után végül fölbukkant egy SAS3041E-hirdetés a Hardveraprón, le is csaptam rá gyorsan. Próba az eladónál: a kártya befér a gépbe szépen, a SATA kábeleken nem kell nyomorgatni, emberi módon félrehajtva elvezethetőek.

Solaris 11 szereti: http://blog.zorinaq.com/?e=10

Rákötöttem raidz1-ben 4 db. 500 GB-os 2,5"-os SATA lemezt, backup névre hallgat:


root@odinn:~# zpool list
NAME     SIZE  ALLOC   FREE  CAP  DEDUP  HEALTH  ALTROOT
backup  1.81T   192K  1.81T   0%  1.00x  ONLINE  -
cucc    1.81T  1.72T  92.5G  95%  1.05x  ONLINE  -
rpool   14.9G  6.59G  8.29G  44%  1.00x  ONLINE  -
zene     464G   408G  56.2G  87%  1.05x  ONLINE  -
root@odinn:~#

HP Microserver N40L, SATA portok, főzött BIOS

Sajnos az N40L-nél is ugyanaz a helyzet alapból, mint az N36L-nél: a 4-5-ös SATA portokat a default HP BIOS IDE módban konfigurálja föl. A 4-es port az eSATA a gép hátulján, az 5-ös pedig az ODD-nek kiosztott port, a gépen belül (0-3-ig kapják a portokat a berakható HDD-k).

Ennek az a folyománya, hogy az ODD portra dugott SSD-vel problémázik a Solaris (lassú és időnként packet errorokat ad, majd helyrerakja a SATA kapcsolatot), illetve a Linux kernel is azt írja ki rá bootnál, hogy 40 eres IDE kábelt érzékel (WTF?), ezért csak UDMA33 módban használja. Ennek ellenére nálam egy teszt erejéig Ubuntu 10.10 alatt röhögve tolt ~150 MB/s-et, de a Solaris belassul tőle, néha rövid időre teljesne megáll.

HP MicroServer N40L vs Solaris 11 live DVD

Megy minden. :)

A "Device Driver Utility" kimenete, ami tkp. egy GUI-s prtconf:

Manufacture name:HP
Manufacture model:ProLiant MicroServer
64 Bit:True
OS version:SunOS solaris 5.11 11.0 i86pc i386 i86pc
CPU Type:AMD Turion(tm) II Neo N40L Dual-Core Processor
CPU Number:1
Number Of Cores Per Processor:2
Number Of Threads Per Processor:2
Bios/Firmware Maker:HP Version:O41 Release Date:07/29/2011
prtconf -pv:
System Configuration: Oracle Corporation i86pc
Memory size: 2048 Megabytes
System Peripherals (PROM Nodes):

Node 0x000001
bios-boot-device: '>?'
stdout: 00000000
name: 'i86pc'

Január 1-től bezár a Klub Rádió

ÉÉLJEEEEEN!!! :)))))))))

A módszerrel ugyan nem értek egyet, de azzal igen, hogy ezt a hulladékot eltüntetik; amiben "Drágabógárgyörgyúr" oszthatta az észt és a betelefonáló Kádár-nyugerekkel közösen szíthatta a gyűlöletet. Ahhoz képest, hogy ez a rádió eredetileg a Magyar Autóklub rádiójaként indult, a pöcegödörbe sodródott igen hamar és gyakorlatilag egy szélsőbalos szócső lett.

Vajon ha egy ugyanilyen szélsőséges, de náci irányultságú rádiótól vették volna el a frekvenciát Orbánék, lenne hasonló felhördülés az országban és a fél világon? :)

Ubuntu 11.04 -> OS X 10.6.8

No, ezzel at átállással meg is volnánk, kicseréltem a feleségem gépét. Az élet itt sem fenékig tejfel, mert kellett a netről egy billentyűzetkiosztást túrnom, ami a magyar PC billentyűzeten a helyére teszi a karaktereket, de ez is megvan.

Majd szóljatok, ha tényleg és már egészen biztosan a Desktop Binux évében leszünk! :)))

Intergalaktikusan Meginnovált Enterspájz Binux #1

A kérdéseket RHEL5.3-környezetben szükséges értelmezni. Vágjunk bele!

- Miért ipari hulladék a system-config-cluster, ami a saját maga által generált XML-re azt mondja, hogy nem valid?
- Miért nincs a cluster.conf rendesen dokumentálva?
- Emiatt miért csak egy belsős doksit kapunk meg nagy nehezen egy magyarországi RHEL-terjeszőtőtől?
- A belsős doksi miért néz ki úgy, mint az összes többi redhates doksi a site-jukon, ennek ellenére nem érhető el?
- Ez a belsős doksi miért nem teljes még mindig? Ennek ellenére nehezen, de lehet vele dolgozni.
- Ha a clusterből föláll az 1. node és a quorumdisk, akkor miért nem működőképes addig, amíg a 2. node is föléled? Nem, nem a 2. node-on futott előtte a szolgáltatás.
- Ha shutdownolom az előbb említett 2. node-ot, akkor miért akad el a shutdown-folyamat ott, hogy "shutting down rgmanager"? Az rgmanager föl se éledt bootnál, amúgy ezért nem tudott joinolni.
- Ha be van állítva az IPMI fencing, akkor miért próbálkozik az egyik node fél délelőtt eredménytelenül a másik node újraindításával?

Greg Kroah-Hartman tehet egy szívességet

Elkészült az itthoni faszályos kis fileszerverem, természetesen Solaris 10/x86 alapokon. :) 2 TB tárkapacitás, alacsony zajszint, alacsony fogyasztás.

A hozzávalók:

- Asus M2N-MX alaplap
- Athlon X2 BE-2350 processzor
- 2*1 GB DDR2-800 memória
- Chieftec miditorony ház és táp
- Plextor PX760A ODD
- 2 db. Supermicro CSE-M14T hot-swap rack, 2,5"-os SATA merevlemezből 4 pakolható egy 5,25"-os helyre.
- 2 db. Samsung HM320JI
- 3 db. Samsung HM500LI
- 3 db. Western Digital WD5000BEVT

A 2 db. 320 GB-os vinyó SVM-mel van megtükrözve, rendszerlemez.

Az érdekes rész a 6 db. 500 GB-os HDD, azok ugyanis egy raidz2 (RAID6) poolba vannak összehúzva, így jön ki az effektív 2 TB tárterület, a raidz2 miatt pedig 2 lemez megdöglését is kibírja. :) A csúnya az, hogy már csak ~200 GB szabad rajta. :))

Variácók egy témára :)

Ez ugye régi, már ismerjük:

:)

A minap találtam viszont egy ilyet is:

:))

A japán csóka jobboldalt amúgy - ha jól rémlik - egy pankrátorból lett színész, egy Hard Gay nevű kitalált figurát visz egy műsorban (lásd a képen). A Youtube-on van belőle elég sok angol felirattal, eszement fárasztó. :))

Seggszag az Origón

Jó, hogy van a Wikipédia, mert onnét könnyedén lehet lopkodni. :I

Itt ez a fogápolással kapcsolatos cikk:

http://www.origo.fogorvos.hu/hir.aspx?id=15a0cb60-ee7c-4659-af2c-c53a89…

Benne egy kép egy éppen "reszelés alatt álló" vaszabiról (japán vízitorma):

http://www.origo.fogorvos.hu/images/hirek/fa597a04-d045-4be8-b976-3db63…

Itt meg egy kép a Wikipédiából:

http://en.wikipedia.org/wiki/Image:WasabiOnOroshigane.jpg