Tegnap szülői értekezlet meg fogadóóra volt, úgyhogy Zita elég sokáig várt rám. Amikor hazaért, benézet a két döghöz, és látta, hogy nagyon édesen alszanak, le is fényképezte a telefonjával őket. Utána átöltözött és lefeküdt aludni. Amikor felkelt, a komód mellett látta, hogy Cuncika éppen el van foglalva egy papírzsebkendő fészekké alakításával. A mappát ugyanis elfelejtette visszarakni a helyére. Női logika: "Olyan ritkán van kint szegény, hadd mászkáljon egy kicsit szabadon!" Azaz hagyta, menjen amerre lát... :) Természetesen Cunci a lakás jelentős részét már felderítette korábban, úgyhogy gond nélkül vándorolt tovább, amikor a tevékenységét elunta. Amikor kedves feleségem kiment a konyhába kávét főzni, Cunci riadtan menekült a szemetesek mögé. Utána időnként hol itt, hol ott lehetett hallani a matatását. Valószínűleg a hűtő rácsán is megpróbált felmászni a kis szaros, legalábbis a zajokból ítélve. Este megpróbáltam elkapni, de nem bújt elő. Ahogy az éjjel söröztem, hallom a kaparászást a spájzból. Csak azt nem tudom, mikor szökött be, amikor ki sem volt nyitva az ajtó... No mindegy, kirámoltam a spájzból, szerencsétlen bebújt két nejlonszatyor közé, úgyhogy nem tudott semerre sem menekülni. Visszavittem, kapott egy almát meg szotyit, úgyhogy egész éjjel mást sem lehetett hallani, mint hogy eszik meg kerekezik.
Ma takarítottunk. Ez nem érdekes.
Érdekesen működik a fényképezőgép. Az SD kártyát néha látja, néha nem. :( Rákerült egy valag kép a memóriájára, aztán még egy, és letölthetetlenné vált az egész. :(
Zita csinált húslevest kelbimbóval. Sajnos a kelbimbó későn jutott eszembe, úgyhogy már csak a hús kivétele után tudta belerakni. Addig megebédeltünk, lerágtuk a csontról a hús jelentős részté. Ebéd után még rájártam a kajára. Zita közben mosogatott. Egyszer csak észrevettem a csontok mellett néhány kelbimbó-levelet. Nosza, le is csaptam rá, gondoltam megkóstolta, megfőtt-e. Nem volt vészes az íze, mégis kiköpette velem. Az ugyanis a mosógatóba potyogott pucalék volt, amit a macskakaja mellé tett. :)
Két napig szenvedtem az XFCE-vel, mire felnyűglődtem az eee-re. Ma reggel jöttem rá, hogy neki az xfce-session kell, hogy induljon. :) Utána már csak kisebb szenvedések voltak hátra. Felsorolva:
- A megfelelő fájl neve: .xsession, és nem más. Volt ugyanis egy régi .xsession is, amit logikusan .xsession.old-nak kereszteltem el. Ezt módosítottam, csak a nevét felejtettem el. Csodálkoztam is, hogy nem ment. :)
- Az .xsession fájlt nem árt futtathatóvá tenni
- A helyes tartaloim pedig exec xfce-session. Ha megint el nem kúrtam. :)
Nem tudom, hogy van ez, de nekem eddig az XFCE jött be legjobban. A mezei ablakkezelők sem rosszak, valahogy mégis hiányérzetem volt velük. A Gnome valahogy olyan... összeszedetlen, vagy nem is tudom. Mintha nem tudná, hogyan is akarja a dolgát végezni. A KDE meg valamiért egy nagy, bumfordi, bamba, de kedves kutyára emlékeztet. Olyan bernáthegyi jellegű dolog. Olyan lassú, néha nehézkes, és időnként útban van. És különben is, az XFCE logója egy kisegér! :)
