tegnapelőtt két szememmel láttam, ahogyan először felállt a pici lányunk teljesen magától. letettem az ágyának végébe, közel ültetve a háttámlához, és gondoltam pár percig ott hagyom: gyorsan kikeverem a kajáját (hogy' a feleségem meg tudja etetni fürdetés után). elfordultam, és a szokásos ökörködésem közepette komótosan kiindultam a szobából.
ebben szent pillanatban furán nyögött, de aranyos volt, azt hittem berosált. visszanéztem, és a-aaa. félrefordult, egyik kezével belekapaszkodott az ágy felső lécébe, másik kezével szorította a rácsát, és kb fél perc alatt felkínlódta magát térdelő pozícióba. gyorsan szurkolni kezdtünk, és igen!!! nagy nehezen felhúzta magát teljesen (bár először reszketett a pici lába félúton, de mivel a lábon állás már hetek [bő hónap] óta ismerős így megoldotta). végül állt mint a pózna, és bár kézzel vadul kapaszkodott az ágyba, mégiscsak beleröhögött a képembe majd lemeózta' a teljes szobát, plafont stb. gyorsan le is guggoltam és úgy ökörködtem vele, hogy felfelé néztem rá, hadd lássa mennyivel magasabb.