Blogbejegyzések

Követelményspecifikáció > Flash > Szóval-érvelő

Van ez az országos vitaverseny középiskolásoknak a Szóval?!. Van nekik weboldaluk is: a szoval.eu. Egész jó kis játékok vannak itt. Egyet kiemeltem közülük, mert tetszik az egyszerűsége és hátha egyszer leprogramozom, ezért leírom a követelményspecifikációját.

Az Érvelő játék egyszerűsített követelménye

A program célja, hogy segítse az érveléstechnikát. Az érvelés esetén a következő fogalmakat használjuk: tételmondat jelenti azt az állítást, ami igazolásra szorul, az érv az a kifejezés, ami alátámasztja a tételmondatot és a bizonyíték az a példa vagy adat, ami alátámasztja az érvet. A játék körökböl áll. Minden körben mondatokból kell kiválasztani az összetartozó tételmondatot, érvet és bizonyítékot. Több próbálkozási lehetőség van egy körön belül, egyre kevesebb pontszámért.
Minden egyes próbálkozásnál jelezzük, hogy a kiválasztott mondatok közül mennyi került a helyére, illetve mennyi az, amelyiknek ott kell lennie a kifejezések között, de nincs a helyén. Ha nem sikerült megtalálni a megfelelő kifejezéseket a játékos láthatja a jó megoldást.

12km

Itt a tavasz. Ebben a szép időben nincs az embernek kedve a négy fal közt maradni, így a mai program tavaszi autómosás (egy éves retket kellett levakarni), autó kiporszívózása, szőnyegek letisztítása, tankolás, majd hogy még ne legyen vége a levegőzésnek, tekertünk kb. 12 km-t.

2012. március 10.
A győri Aranypart ma délután

google adsense vs. hup

Nezegetem a blogokat, es a google adsense az alabbi reklamot tolja az arcomba:

jo ez a google adsense

Eloszor meglepodtem, hogy akkor most wtf, de aztan rajottem, hogy idonkent amennyi baszogatasszex van a hup-on, ez egy cache hit volt... :-)

Named pipe on demand kérdés

Tegnap megtaláltak egy érdekes kérdéssel, és az igazat megvallva, ennek a megválaszolásához túl gyenge a linux-fu-m. Gondoltam, fejtörő jelleggel felteszem:
Megoldható-e linux alatt igény szerinti named pipe létrehozása? Például, létre lehet-e hozni olyan fifo-t ami össze van kapcsolva egy alkalmazással, de az adott alkalmazást csak akkor futtatja, ha a fifot olvasásra megnyitják? Ötlet?

Chrome és a bővítmény esete

A hibaüzenet, amivel elhajt ez a vacak:
"Nem lehet kicsomagolni a bővítményt. A bővítmények biztonságos kicsomagolásához
kell lennie egy olyan elérési útnak a profilkönyvtárban, amely egy meghajtó
betűjelével kezdődik és nem tartalmaz közvetett hivatkozást (junction vagy
symlink) vagy csatolási pontot. Ilyen elérési út nem létezik a profiljában."

A "jócég" erőfölénnyel való visszaélése

A Google megzsarolta a fejlesztőket, hogy ha nem váltanak PayPalról, vagy más fizetési módról a Google saját Wallet nevű, drágább szolgáltatására, akkor az alkalmazásaikat eltávolítja az Android Marketről.

http://index.hu/tech/2012/03/09/google-penztarcat_kell_hasznalniuk_a_fe…

Google. Don't be evil, right?

Mobile World Congress

Az idei Mobile World Congressről készült BBC Click adás magyarul,
http://youtube.com/watch?v=GiFSugcDA9w

a tartalomból,
# LG Optimus 4X HD
# HTC One X
# Fujitsu vízálló Android
# Nokia Nokia PureView 808 41Megapixeles kamerával
# Samsung Galaxy Note 10.1
# ASUS PadPhone mobile/tablet/notebook hibrid
# Win7 on iPad
# Intel processzoros mobilok

fax app

ismer valaki jó fax alkalmazást iOS-re? fizetős sem gond, de 2-3 alkalomra kell csak.
(tudom, hogy 2012 van, de faxolni KELL, most mit csináljak.)

Esti agymenés

Megtudtam, hogy a szépészeti iparban mostanság rohamosan terjed a "HD smink". Először értetlenül néztem ki a fejemből, de aztán felvilágosítottak, hogy az a lényege, hogy a médiaszereplők ne látsszanak ragyásnak a szuper-részletgazdag HD videó felvételeken.

Ezek után már csak arra lennék kiváncsi, hogy mennyivel terjedne jobban az IPv6, ha meglovagolnánk a trendet, és inkább "IP HD"-nak hívnánk? :)

VUPEN 5 perc alatt törte fel a Google Chrome böngészőjét a Pwn2Own versenyen

Tavalyi versenyen a Chrome talpon maradt. Ennek az okát hiába írtam le és azt is, hogy ez nem jelent valódi biztonságot a felhasználókra nézve, sokan nem értették meg vagy megpróbálták félremagyarázni a mondanivalómat. Most a módosított játékszabályoknak köszönhetően a VUPEN Security 5 perc alatt végzett a Pwn2Own versenyen és feltörve a Google Chrome böngészőjét 60 ezer dollárt zsebelt be.

Jó munka!

Kedden este kimentem a műhelybe egy kicsit dolgozni. Lefestettem a Nintendo Playchoice vas dolgait. Mivel hideg van, lassan szárad a cucc...
Tegnap délután, beszélgetek az asszonnyal, meséli, egész délután kint voltak az udvaron, rendezgetett, takarított.

- Kitakarítottam a műhelyben is egy kicsit! - mondja büszkén.

-

- Kitakarítottam a műhelyben is egy kicsit

- Tegnap este festettem a vasakat!

- Jaa?! Nem tudtam!

- Jó, akkor újrafested mindet?

hócipő overload

"Several security vulnerabilities were discovered in MySQL ..."

Jó dolog, hogy ezeket megtalálják, meg befoltozzák, de nekem nem őszinte a mosolyom, amikor az estém azzal fog telni, hogy előbb egy teszt gépen végig tolom, aztán minden érintett éles szerveren adatbázis dump, aggódás, hogy hiba nélkül felmenjen a frissítés, majd aggódás, hogy ne b*szódjon el semmi, meg hogy minden ügyfél minden szarja menjen tovább csont nélkül.

És nincs garancia, hogy 2 órán belül nem jön ki a bugfix bugfix-e (mint a múltkor a php-nál, ahol a javítás regressziót okozott, amit aztán megint foltozgattak).

FreeBSD, NAND, FS, flash, FreeBSD Foundation, Juniper Networks, Semihalf

The FreeBSD Foundation is pleased to announce that Semihalf, an embedded solutions company, has been awarded a grant to bring their comprehensive NAND Flash file system and storage stack to FreeBSD. This technology enables FreeBSD to natively manage NAND Flash devices, satisfying a crucial requirement for many applications needing access to fast, reliable, non-volatile storage.

[...]