Zahy blogja

Ceph on FreeBSD

 ( Zahy | 2017. szeptember 3., vasárnap - 11:37 )

A freshports.org szerint megportolták a ceph 12.2-es verzióját (meg egy 2017.08.15-i fejlesztői verziót is, ami 10.x-en nem fordul(?) ) FreeBSD-re. Ha egyszer sok időm lenne, megnézném mit tud.

Már nem gyanúsítják a BKK-t figyelmeztető etikus hekkert

 ( Zahy | 2017. augusztus 21., hétfő - 23:10 )

http://index.hu/belfold/2017/08/21/a_bkk_visszakozott_mar_nem_gyanusitjak_az_etikus_hekkert/

Akit érdekel, majd keres magának ennél pontosabb, politikailag közelebb-álló, stb forrást. (Aztán esetleg megcáfol.)

Hivatalosan is megjelent a FreeBSD 11.1-RELEASE

 ( Zahy | 2017. július 24., hétfő - 20:34 )

A hivatalos Release process oldal szerint majd 26-án lesz bejelentés. De "természetesen" már elérhető: ebben a pillanatban fejeztem be a netbookon az RC3-ról a frissítést a freebsd-update segítségével. És ahogy azt már korábban is tettem, a frissítés közben a VM-ben futó verziót is frissítettem. Megy jelenleg mind a kettő. Aztán majd meglátjuk, hogy lesz-e utolsó utáni javítás (elvben a RELEASE tag-et már elhelyezték), és reményeim szerint legfeljebb 2 napon belül hivatalosan is tudni fogom, hogy mlyen újdonságokat kaptam.

FreeBSD-11.1-RC2

 ( Zahy | 2017. július 9., vasárnap - 8:45 )

Már majd másfél napja ott van, hogy 7-én megjelent, ( https://www.freebsd.org/releases/11.1R/schedule.html ), ezzel együtt is tegnap este kb 10-ig még mindig nem lehetett rá frissíteni. (Pontosítok, nekem nem sikerült.) Mindenesetre ma reggel elindult a freebsd-update. A játék kedvéért egyszerre indult el a netbookon, és a netbook egyik bhyve VM-jében (amiben tegnap délután frissítettem RC1-re). Gond nélkül lefutott mind a kettő, működik is. Mondjuk hogy mi változott, azt még nem láttam. Még 2 hét, és frissülhetnek a fő gépek is.

FreeBSD 11.1-RC1

 ( Zahy | 2017. július 1., szombat - 23:38 )

Ma reggel megjelent. Mivel pont meg akartam nézni mit tud a BETA3, így nyilván erre frissítettem a játszós netbookot. A helyzet nem változott, szokás szerint ezen a gépen (amiben proci erőforrást nem nagyon lehet találni, ellenben bhyve-képes ;-) ) a frissítés tragikusan lassú volt. Ellenben lement csont nélkül, semmiféle probléma nem lépett fel. És immár a 3. linuxos VM frissítése zajlik, "ha már lúd, legyen kövér" alapon. Aztán lehet, hogy a későbbiekben azért megnézem egyéb funkcióit is az új rendszernek. (Pl.

Hibák mindenütt

 ( Zahy | 2017. június 20., kedd - 7:50 )

Szép kis lista ebben az olvasnivalóban:

https://www.qualys.com/2017/06/19/stack-clash/stack-clash.txt

Lesz mit rágni az elkovetkező napokban. Gondolom most mindenki fejvesztve peccsel.

Elvira, te drága

 ( Zahy | 2017. május 19., péntek - 21:30 )

Vajon lehet azon a csodálatos máv-startos internetes jegyvásárlásos felületen egyetlen fizetéssel több jegyet venni?????? Ha igen, hogy a francba? Ritkán utazok vonattal, még ritkábban veszek hozzá neten jegyet, de minden alkalommal el (és ki-)bukok azon, hogy nem jövök rá, hogy hogyan lehetne több jegyet a kosárba tetetni (most pl. egy félárú és egy egész, + 2 bringajegy).

Pár hete olvastam valakinek az ezzel kapcsolatos örjöngését - no én is a hajam tépem (ja, már nincs mit).

IGEN, ez egy blogbejegyzés :-(

excel rohaggyá meg

 ( Zahy | 2017. április 6., csütörtök - 23:05 )

Egyszeri embernek CSV-t kéne előállítania egy XLSX-ből. Ez ugye eredetileg a Comma Separated Values lett volna - vagy valami hasonló, de a lényeg: vesszővel elválasztott mezőkről szólt. Valamikor. Elindítva a Mentés másként lehetőséget, kapásból legalább 4-féle CSV-t kínál fel a rendszer. Van ott DOS-os, Mac-es, és még két másik - az egyikben pontosvessző, a másikban Tabulátor lenne az elválasztó. Vessző még véletlenül sem.

A Docker vége?

 ( Zahy | 2017. március 20., hétfő - 11:40 )

Meglepett a Motorola

 ( Zahy | 2017. március 5., vasárnap - 0:01 )

Illetve hát a Lenovo. Miután egy évig le se szarták, ma - március 4-én - frissítés érkezett a 2014-es Moto G2-re. Minden maradt a régiben, azaz 6.0, de immár legalább 2016 augusztus 1-i a secpatchlevel. (Az eddigi 2016 jan 1 helyett.) Érti a franc.

A hozzáértő rendszergazda

 ( Zahy | 2017. március 1., szerda - 8:14 )

Akit nem érdekel egy baloldali bulvárlap mennybemenetele majd pokolra jutása, az itt hagyja abba.

FreeBSD negyedéves jelentés

 ( Zahy | 2017. február 15., szerda - 8:21 )

Megjelent a 2016 október-december közti időszakot leíró $subj . Pi3 support :-) Olvasgatni: https://www.freebsd.org/news/status/report-2016-10-2016-12.html

Always-bcc in sendmail

 ( Zahy | 2017. február 2., csütörtök - 0:02 )

Csak az utókor számára :-) Ma kaptam egy kérdést: mi módon lehetne egy sendmail-t használó rendszerben egy konkrét felhasználó minden kimenő levelét elmenteni. (Ez eléggé hasonló a Postfix always_bcc-jéhez.) A klasszikus "The Bat"-könyv némi tétova lapozása után meg is lett a megoldás: erre szolgál a PostmasterCopy nevű opció. Ezt lehetne kombinálni procmail szabályokkal, és máris lehet szortírozni is az anyagot. Tesztek későb lesznek, de azóta jobban utánaolvasva, lehet, hogy ez nem is jó megoldás.

Kimutatástábla (Pivot table) AWK-ban

 ( Zahy | 2016. december 23., péntek - 8:34 )

Azt kerestem, hogy van-e Gnumericben Pivot table, erre ez jött szembe:

http://www.thelinuxrain.com/articles/a-pivot-table-in-awk

(Az eredeti kérdésre amúgy nem leltem választ, nagyon úgy tűnik, még mindig nem támogatja. És ha már itt tartunk, valaki meg tudja mondani, hogy LO-ban ha pivottáblát akarok csinálni, akkor mi a francot jelent az "Oszlopmezőkben" látható "Adat"? Én mindig kitörlöm - miután raktam oda valamit -, de azért érdekelne, hogy vajon mi célt szolgál.)

Aktuális FreeBSD SA-k

 ( Zahy | 2016. december 7., szerda - 8:27 )

3 db érkezett menetrendszerűen:

SLES az RPi3-n

 ( Zahy | 2016. november 8., kedd - 20:00 )

GPT, UEFI, Multi-boot, Linux, FreeBSD

 ( Zahy | 2016. október 23., vasárnap - 16:13 )

Van egy UEFI-s laptopom. Erre akartam fenti 2 OS-t feltelepíteni. A FreeBSD-s telepítő IMG ezzel a géppel (up-to-date FW) nem bootol Legacy ("kb: BIOS") módban, csak UEFI módban. Ha viszont UEFI-módban indul, akkor megköveteli a GPT-tipusú particionálást. Miután feltelepült a FreeBSD (gondosan helyet hagyva a Linuxnak), megpróbáltam telepíteni a Linuxot is. No az meg sehogy se akart működő eredményt elérni. A telepítés minden kisérletnél sikerrel végigment, de a végeredményként sosem sikerült elindulnia - de ekkor már gondosan elromlott a FreeBSD is.

5 db FreeBSD SA

 ( Zahy | 2016. október 10., hétfő - 19:25 )

Ez a mai termés (holnap meg ugye FBSD11).

OpenSSL hiba a még meg se jelent 11-esben. (A leírás hibás, mert minden támogatott verziót hibásnak itél, de a 11 előttiekben nem a hibás OpenSSL verzió érhető el.)
BIND hiba a 9.x-ben.
BSD patch hiba minden verzióban.

The saga continues

 ( Zahy | 2016. október 7., péntek - 6:35 )

A szappanopera újabb fejezete:

Tovább csúszik a FreeBSD-11.0

 ( Zahy | 2016. szeptember 29., csütörtök - 7:04 )

No éjszaka csak megjött a (nem annyira) várva várt levél Glen Barber-től. Kiküldték a freebsd-{announce,current,stable} listákra is - nyilván mert sokakat érdekelhet.

FreeBSD-11.0

 ( Zahy | 2016. szeptember 25., vasárnap - 7:29 )

Hivatalos bejelentés még nincs, a kiadási információs oldal szerint is majd csak 28-án esedékes, de tegnap estefelé a neten már olvasható volt, hogy elérhetők a telepítő ISO-k / IMG-k. Akit érdekel, pl. innen már tölthető. (A legrégebbi 22-i dátumú.)

Moodle + rossz SCORM csomag + felugró hibaüzenet

 ( Zahy | 2016. szeptember 22., csütörtök - 21:13 )

Csak hogy ne felejtesem el: itt van egy *működő* hack a probléma kivédésére:

https://moodle.org/mod/forum/discuss.php?d=319210

RedBear IoT pHAT tapasztalatok

 ( Zahy | 2016. szeptember 14., szerda - 22:35 )

- a gyári FW-t frissíteni kéne - v0.2-vel érkezik (Raspbianos leírás adott)
- ha rárakom egy RPi3-ra, elnyomja a gyárilag rajta levő WiFi és BT eszközöket
- RPi2-n ezzel szemben nem bootol a FreeBSD - elhal a FreeBSD OS-loaderje. Raspbiannal meg lehet ejteni a frissítést v0.3-s FW-re. Ez után a FreeBSD már az uBoot-nál meghal.
- Ezzel szemben RPi2 + Raspbianal (látszólag) stabilan megy, működnek a Bluetooth eszközök, csatlakozik a WiFi.
- RPi0-ra tüskesort kéne forrasztanom

A lehetetlen hiba :-)

 ( Zahy | 2016. szeptember 14., szerda - 11:39 )

Szép történet arról, amikor a többprocesszoros rendszerek nem SMP-k, hanem aszimmetrikusak.

Örülünk, Vincent

 ( Zahy | 2016. szeptember 13., kedd - 15:45 )

Végre megint van MySQL (MariaDB, Percona Server, stb) remote root code execution vulnerability.
Mindezt onnan tudom, hogy FreeBSD VuXML-ben megjelent. Frissítést egyelőre sem ott, sem az Uborkás laptopon nem láttam.