Akkor keresgéljünk. Belenézve egy CPTX-be valami bináris nézőkével, rögtön az elején egy ismerős PK sztring látszik, szóval kezdjük azzal, hogy átnevezzük a.zip-re. Ekkor érdekes módon azonnal bele lehet nézni, és egy elegáns fájl- és könyvtárstruktúra látszik. Köztük a sokatmondó nevű info.cpi. Fenti bináris nézőkével ebbe is nézzünk bele. Találunk benne egy gyanús számsorozatot. Kiszedve egy ugyanilyen info.cpi-t egy 2019-es Captivate-tel készített CPTX-ből, ebben is ott van, de ez egy másik gyanús számsorozat. A kétféle Captivate Help-jében pedig puff neki, ott a két verziószám, ami majdnem teljesen megegyezik ezzel az info-ban levő számsorozattal.
Ekkor előveszünk egy hexeditort, az újabb Captivate-beli info.cpi-ben átírjuk a régebbi Captivate verziószámára (vigyázat, 2-byte-os ábrázolás, talán UTF-16 ?! ), visszarakjuk a zip-be, visszanevezzük CPTX-re és a régebbi Captivate röhögve betölti és szerkeszti az újabbal elkészített állományt. Mivel pedig mind a kettőhöz van legális licencünk (egyik gépen az egyik, a másikon a másik), a kollágák immár dolgozhatnak vegyesen. Nyilván semmi garancia nincs, hogy ez hosszútávon nem okozna fejfájást, de amire kell, arra pont jó.
Mission completed.
Javítás: csak a lényeg maradt ki, de most megint kellett: a 2019-es verzió 11.5.5.553-s verziószámú, és ezt tárolja el trükkösen: 11.5..553 formában; a 2017-es pedig 10.0.1.285-ös verziójú, és ezt is ebben az érdekes formában tárolja: 10.0..285; azaz a 3. oktett hiányzik a fájlban a verziószámból de ez így teljesen jó.
- Zahy blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 153 megtekintés
Hozzászólások
Nem csak a telefontöltőkre kéne dörgedelmes uniós reakció, de erre a sok felhasználó életét keserítő szoftver-fejlesztési modellre is kéne valami bírság, jó magas plafonnal.
A felhasználói szoftvereken belüli konvertáló eszközök fejlesztése nem lehetetlen küldetés! - Ha valaki újabb funkciók beépítése miatt változtatni kényszerül a mentésre generált állományok szerkezetét, kötelező jelleggel tessék megoldania a file-verziók közötti konvertálhatóságot.
(Különben ez a szoftverek "tervezett elavultatásának" problémája, mert a megvásárolt szoftverek használhatóság-időtartamának, - azaz a főverzió-váltásnak, - az ütemezése megérne valamilyen, mindkét fél számára elfogadható jogi szabályozást.. Jelenleg a fejlesztői monopolhelyzet függvényében ez random hasraütésre megy.)
A fenti eset pedig alapos "lóláb" a "hogyan keressünk pénzt lehúzással" ellenérték nélküli fejlesztői modellekre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni