Flame

"Márki-Zay szerint nem vállalhatatlan a kijelentése, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg"

Fórumok

A 444 készített egy videót a vasárnap tartott borsodi időközi választáson, amelynek a tanúsága szerint Márki-Zay Péter ragadtatja magát néhány érdekes kijelentésre egy vélhetően fideszes szavazóval vívott vitában. A videó végén a többi között azt állítja „a Fidesznél több meleg egyik pártban sincs”.

A megjegyzést az atv.hu szúrta ki és minősítette vállalhatatlannak tegnap, Hódmezővásárhely polgármestere ma reggel Facebook-posztban reagált erre. Szerinte a videóban pusztán egy értéksemleges tényt közölt, egyébként meg korábban is felháborodott a Fidesz által folytatott melegellenes gyűlöletkampányon. Olyan Magyarországot szeretne – fűzte hozzá –, ahol fideszes politikusok is félelem nélkül felvállalhatják homoszexualitásukat. 

Pálinkás párt :-)

Fórumok

 

Pártot alapított Pálinkás József, az Akadémia volt elnöke, Orbán egykori minisztere

https://444.hu/2020/10/12/partot-alapitott-palinkas-jozsef-az-akademia-…

„Mi már akkor is fontosnak tartottuk a szabadságot, a nemzetet, a demokráciát, a hagyományt, a keresztény tanítást, amikor a mai neofiták még egészen mást mondtak – írja Pálinkás József. A Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke egy évvel ezelőtt éppen egy, a Válasz Online-nak adott interjúban mondta ki, hogy nem zárkózik el a politikai szerepvállalástól, s mintha mostani írásának vége is effélére futna ki. A professzor lapunknak küldött mostani írása viszont Orbán Viktor minapi, libernyákozós publicisztikájára adott reflexióként is olvasható.

https://www.valaszonline.hu/2020/10/09/palinkas-jozsef-konzervativizmus…

----

egy újabb kis párt a süllyesztőben vagy ez dönti meg a fityeszt vagy olyan lesz, mint a MI Hazánk, a fidesz fiókpártja?

Szerintem:ha fél év múlva sem kezd el cikkezni a propaganda sajtó, hogy Pálinkás anyja a Soros György volt, akkor nincs veszély Viktor szerint és nem kell Pálinkással számolni :-)

Községi vezetőség zárt Facebook csoportja haveroknak

Fórumok

Sziasztok!

Települést nem közlök.

 

A felállás:

Adott község Fideszes vezetőségéről/polgármesteréről kiderült, hogy választások után létrehoztak egy zárt Facebook csoportot, ahova csak a saját Fideszes választóik és haveri társaságuk lettek felvéve és ebben a csoportban közölnek minden aktuális információt, ami a község ügyeit érinti. Legyen az az aktuális koronavírusos helyzetről infó, legyen az a pályázható támogatások és úgy kb minden információ.

 

Így aki nem az ő emberük vagy haverjuk, azok mindenről csak utólag kapnak tájékoztatást. A pályázatokat is csak utólag tudja mindenki más beadni, mikorra már lehet elérték a limitet.

 

Erről kinek mi a véleménye?

"Beismerte Donáth Anna, hogy hiba volt diktatúrát kiáltani"

Fórumok

Beismerte a Momentum EP-képviselője, hogy az ellenzék alaptalanul kiáltott diktatúrát tavasszal a „felhatalmazási törvény” miatt. Donáth Anna a Hír TV birtokába került felvételen arról beszél, az európai politikusok a Magyarországról érkező ellenzéki nyilatkozatok alapján értelmezték tévesen a jogszabályt. Az igazságügyi miniszter Híradónknak azt mondta, ez jó példa arra, milyen trükkökkel befolyásolja az európai közvéleményt a baloldal.

Link: https://magyarnemzet.hu/belfold/elismerte-donath-anna-hogy-hiba-volt-di…

Könyv a buzi katolikus papokról

Fórumok

az itthon most megjelent könyv, ami magyarul A Vatikán kínos titkai - Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás címet viseli.

[szerint]

a katolikus egyház legfőbb irányítói, a bíborosok és nunciusok többsége meleg.

Nem tudom, hog Dúró Dóra vajon ezt a könyvet is ledarálja? Vagy a buzi papok templomaira rak ki figyelmeztető táblát? Bizonyára az origon is megjelenik ez a hír, csak eleget kell hozzá várnom :-)

https://444.hu/2020/10/09/a-homofob-biborosok-nagy-resze-meleg-es-ez-cs…

"A HVIM a kirakatokon is figyelmeztet: “Gyermekeket veszélyeztető homoszexuális propaganda!”

Fórumok

Index:

Ismeretlenek a budai Pagony könyvesbolt ablakára ragasztottak egy plakátot, amelyen az áll, vigyázat, itt homoszexuális propagandakiadványt forgalmaznak. A könyvspecialista Dúró Dóra szerint helyénvaló az akció.

A falragaszon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom logója látható, a szervezet saját honlapján nem tesz említést az akcióról. 

Mint azt az Index is megírta, Dúró Dóra országgyűlési képviselő szeptember végén  tartott sajtótájékoztatót, ahol ledarálta egy iratmegsemmisítőben a Meseország mindenkié című könyvet, a politikus szerint ugyanis a könyv többek között a „homoszexualitást propagálja”, és ez „támadás a magyar kultúra ellen”. A mesekönyv bűne az volt, hogy több kisebbség mellett LMBTQ-karaktereket is szerepeltet a történeteiben. 

Szentkorona rádió:

Miután vasárnap egy széles hazafias összefogással ellehetetlenítettük a “Meseország mindenkié” című botránykönyvből való felolvasó provokációt, most a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a könyvet terjesztő Pagony könyvesbolt üzleteinek kirakataira helyezett el figyelmeztető plakátokat országszerte.

Kónyi-Kiss Botond, a HVIM alelnöke elmondta: “A plakátok arra hivatottak, hogy felhívják a jóhiszemű vásárlók figyelmét arra, hogy róka került a tyúkudvarba, vagyis az értékes, nevelő célzatú mesekönyvek közé egy provokatív, a hagyományos értékrenddel összeegyeztethetetlen és az egészséges lelki fejlődésre káros kiadványt helyeztek.”

Linkek:

Kell a földed, add ide!

Fórumok

Csabát* még 2020 elején kereste meg egy cég, hogy megvenné a Putnok melleti földjét, mert napelemes erőművet építene. Csaba visszautasította őket.

[...]

Bár az elutasítás után a napelemes cég még egy ideig erősen győzködte, hogy jobban járna, ha eladná a több mint 34 hektárt, egy idő után úgy tűnt, sikerült leráznia őket. Éppen ezért döbbent meg, amikor augusztus végén kézhez kapott egy határozatot, amiben a földhivatal közölte, hogy a NES Energy Zrt. kérésére a területet kivonják a művelés alól, és engedélyezik „a termőföldek más célú hasznosítását nagy teljesítményű napelemes erőmű céljából”. Ennek a cégnek ugyanaz a Plachy László a vezetője, mint amelyiket Csaba pár hónappal korábban visszautasított. 

[...]

A cég ugyanis nem csak Csabáék földjét nézte ki magának: Észak-Magyarországon közel 1000 hektáron terveznek napelemes erőműveket építeni. És amikor úgy érezték, elakadtak a földek megszerzésével, megkeresték az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy segítsenek megoldani a problémáikat. 

 

https://444.hu/2020/10/09/az-allam-segit-elvenni-a-foldeket-ha-tulajdon…

"A véleménycikk, amelyet az ellenzéki kulturális erőtér zászlóshajói – HVG, ÉS, Népszava, Válasz Online, Telex – nem vállaltak fel."

Fórumok

Ezen az áron nem kell a kétharmad megszüntetése!

Bíró László őszinte megbánása azzal válik hihetővé és megbocsájthatóvá, ha az okozott kárt jóváteszi. Indulásként minden közfunkciójából szálljon ki.

Noha mind a személye, mind a tárgya visszataszít és akarva-akaratlan besározódással fenyeget – nemkülönben a megjelenésért folytatott keserves, lehet, megalázó próbálkozás-sorozat, ami a megírás után még rám vár (ez tart vissza megannyi véleménynyilvánítástól) –, ezúttal nem tehetem meg, hogy nem emelem fel tollam/szavam a hamarosan bekövetkező szerencsi időközi választásokkal és főszereplőjével, Bíró Lászlóval kapcsolatban.

Ha e problémacsomót illetően legalább nem hagynék fellelhető és idézhető nyomot  a fönti nehézségek dacára, azt gyáva kussolásnak, értelmiségi legitimációm önfelszámolásának tartanám. Nem maradt rá sok idő (kellett ennyit hezitálni), mert az eseménysor dramaturgiája szerint a nyomot hagyásnak meg kell előznie a 2020. október 11.-i eredményhirdetést.

Link:  Ezen az áron nem kell a kétharmad megszüntetése!