Blogbejegyzések

Elektromos autók 22-es csapdája

Egyik ismerősömmel beszélgetve szóba kerültek az elektromos autók. Ő teljesen rá van pörögve a témára és hígfolyósan ömlenek belőle az autómárkák, akkumulátorok és a kilowattok. A téma részint a Renault kémkedési botránya, és a jelenleg csak vegetálgató magyar Szolo-Duo agymenés volt. Kellően megfontolatlanul kijelentettem, hogy az elektromos autó téma elég életképtelen, mire kaptam hideget és meleget, kezdve a begyöpösödöttől egészen a "nem vagy környezettudatosig". Aztán kifejtettem egy kicsit bővebben a dolgot amitől most nagyjából olyan személy lettem, mint aki elvette a cumit a kisgyerektől.
Az elektromos autók esetében a legnagyobb technológiai akadálynak jelenleg az akkumulátorokat tartják, ami szerintem elhanyagolható probléma ahhoz a kérdéshez képest, hogy mivel is töltjük meg azokat.
Egy elektromos gépjármű előállítási költségének 80%-át az akkumulátorok ára teszi ki. Ez egyben meghatározza a gépkocsi végleges fogyasztói árát is, amitől sokkal kevésbé vonzó mint egy hagyományos gépkocsi. Ezt kikerülendő az autógyártók azt fontolgatják, hogy amíg nem találnak megoldást a drasztikus akkumulátor árcsökkentésre addig a vásárló csak az gépkocsit vegye meg az akkumulátort pedig bérelje. Ez több szempontból is előnyös az autógyártóknak, lévén gyorsabban bevezethetnek olcsó, tisztán elektromos modelleket továbbá jól összecseng a jelenleg elérhető akkumulátorok hosszú töltésidejének és alacsony fajlagos tárolókapacitásának áthidalására kidolgozott, akkucsereállomások koncepciójával. Ugyanakkor, nem ad választ a "Hogy és mivel töltjük az akkumulátorokat?" kérdésre.
Bármilyen elektromos energiatárolásról is beszéljünk, ez a kérdés jelen lesz, legyen szó akkumulátorról vagy épp hidrogéncelláról.
Jelenleg a villamos energia túlnyomó hányadát fosszilis forrásokból állítjuk elő. Ezen infrastruktúra a pillanatnyi energiaigényünkre van méretezve. A gépjárműipar tömeges elektromosra való átállítása, függetlenül az alkalmazott töltési és tárolási eljárástól (otthon vagy csereállomásokon) elképzelhetetlenül nagy terhet róna a meglévő elektromos hálózatra. Bővíthető a hálózat és a hagyományos erőművek is kiválthatóak megújuló erőforrásokkal, de mindennek ára van aminek bele kell épülnie a gépkocsi árába és ez tovább rontja a hagyományos gépkocsikkal szembeni esélyét
Látható, csakis az elektromos jármű lehet életképes, ami nem jelent többletterhelést a meglévő infrastruktúra és a vásárlók pénztárcája felé.
Valószínűleg ezt realizálták a Szolo-Duo fejlesztői is amikor a koncepciójukat kidolgozták, de egy ponton alaposan mellélőttek. Olyan járművet álmodtak meg ami képes különféle forrásokból megtermelni a saját energia-szükségletét (pedál, napenergiával történő töltés) és ezen lehetőségekhez méretezték a rendszer többi elemét (kompozit karosszéria, alacsony légellenállás, kicsi motorteljesítmény). Emellett a jelenlegi autóvásárlói igények és elvárások minnél maradéktalanabb kielégítésére törekedtek, aminek az ára az eredeti koncepció részeinek a beáldozása lett. Egy mai, tipikus autóvásárló, olcsó, kényelmes, nagy hatótávolságú, gyors járművet szeretne. A Szolo-Duo nem az. A napelemek és a kompozit karosszéria drágák, a pedálozás kényelmetlen, kicsi a megtehető távolság vele, ráadásul a kicsi motorteljesítmény miatt még nem is gyors.
Ugyanezekkel a problémákkal küzdenek a nagy autógyártók is és valószínűleg hosszú ideig ugyanezzel fognak is küzdeni.

neptun lol

Pár napja hozzánk is betölt az "új" neptun, a probléma nyilván velem van, de különösebben nem tetszik. Amikor már eléggé meguntam, elkezdtem játszani vele, hátha lehet benne valami vicceset alkotni. Pl állítsunk be vicces felh. nevet:

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Most vagy más is volt ilyen hülye, mint én, vagy hazudik a naptun és nem foglalt, hanem tiltott :-)

Siker...

Sikerült kikerülni - egyelőre csak laptopon, a diákwifivel - a korlátozásokat.. Minden megy.. Megoldás: OpenVPN (TorVPN acc) :-)
A Trial acc csak 1 GB adatforgalmat engedélyez, de ez egy ideig elég lesz.. :-)
A szerencsém az, hogy amíg a proxy le van tiltva mindenhogy (kulcsszóként és a használata is), addig a VPN-t simán beírtam és használom is.

Iskolai gépeken XP van korlátozott felhasználókkal, meg tudom-e oldani azt, hogy valahogy VPN-t használjak rajta? Van-e működő portable verziója. Nem szeretnék sokat tökölni vele.
Előre is köszi!

EMG-666

Kivételesen most nem egy saját gépet mutatok be, hanem egy "olvasói kérésnek" teszek eleget. A http://hup.hu/node/96445 bejegyzésemben bitvadász kolléga érdeklődött az EMG-666 felől, következzen tehát az említett gép.
Mellesleg a legtöbb infót pont tőle kaptam, köszönet neki!

Az EMG-666 programozható számológép a magyar Orion - EMG cég gyártmánya. A magyar elektronikus műszergyártás az ORION Rádió-gyárban indult el. Az ORION-ból vált ki az EMG, amelyet 1950-ben alapítottak. Az első években híradástechnikai műszereket, szignálgenerátorokat, csővoltmérőket, egyszerű oszcilloszkópokat gyártottak. A vállalat termékeinek száma gyorsan nőtt és új területekre is kiterjedt működésük, a 60-as évektől elektronikus orvosi műszerek és nukleáris műszerek tervezésével és gyártásával is foglalkoztak.

processor.max_cstate FAIL

Az új gépemnél (Thinkpad X200 tablet) sajnos jelentkezett a Thinkpadeknél és más gépeknél is ismert "CPU whine", vagyis az a jelenség, hogy a gépből bizonyos körülmények között zúgó, zizegő hang hallatszik.

Tudtommal az okozza, hogy a processzor ide-oda ugrál a különböző teljesítményfelvételű állapotok (C-states) között, ami az alaplapon lévő tekercseken egy kvázi-periodikus jelet generál, amitől azok fizikailag rezegni kezdenek.

Hardveres megoldás van rá, de az nyilván garanciavesztéssel jár.
Egyébként pedig azt szokták javasolni, hogy le kell tiltani a C3-nál magasabb energiatakarékos állapotokat. Ennek a legegyszerűbb módja az (volt), hogy

Ujabb borzalmas keprejtveny

Megpedig a kepen lathato dolog lenne a kerdes

termeszetesen ismet igen fajdalmas a megoldas, de konnyebben ra lehet jonni(?), mint az eddigiekre

update: bocsi midnenkitol a megfejthetetlen felrevezeto keprejtvenyert, a kovetkezo (ha lesz) az elozo kettore fog hasonlitani, amiken senki nem anyazott az ittenivel ellentetben

Vigasztalasul kaptok egy Lakatos Nintendot (gy.k.: nem kell megfejteni, Lakatos Nintendo a megoldas):

Barnacle Wifi tether + sshfs + X10 mini pro

Szeretek random helyeken dolgozni. És emiatt elég gyakran használok mobil netet mindenféle ssh alapú trutymákolásra. Akár bejelentkezve, akár sshfs-el.

Egy ideje viszont konstans bomlik a kapcsolatom.
Méghozzá nagyon gyakran. (percenként kb.)
Geany-vel és sshfs-el ez még úgy ahogy túlélhető.
De bejelentkezve, vagy pl. vim-el (nyitva tartja a fájlokat) viszont abszolút halál.

Találtam leírást miszerint is az a gond, hogy elalszik a telefon és vele a wifi is.

Hiába kapcsoltam ki a wifi-sleep -et ettől még továbbra is szakadok

LVM alapú rendszer áthelyezése másik merevlemezre

1. Az új merevlemezen hozzuk létre a boot-nak a partíciót (fdisk), formázzuk meg (mkfs), esetleg tune2fs -sel hangoljunk rajta.
2. Az új merevlemezen a maradék területen hozzunk létre egy 8e típusú Linux LVM partíciót (fdisk).
3. SystemRescue CD -ről bootolva (az LVM2 matatásához szükséges eszközök benne vannak) adjuk ki a pvcreate parancsot célként a 2. pontban létrehozott partíciót megadva.
4. vgextend "régi"_kötetcsoport_neve /dev/új_lvm_partíció
5. vgchange -an
6. pvmove /dev/régi_lvm_partíció /dev/új_lvm_partíció
7. vgreduce "régi"_kötetcsoport_neve /dev/régi_lvm_partíció
8. pvremove /dev/régi_lvm_partíció
9. A régi boot partíción lévő fájlok átmásolása az 1. pontban létrehozottra az rsync -cavub paranccsal.
10. chroot, grub-install

Squeeze gyorsjegyzet

Debian 6.0 x86_64 / KDE 4.4.5 @ ThinkPad T61

Nincs oob:
1) iwlwifi firmware
2) network-manager (sem wicd)
3) gtk integráció

Nem működik oob:
4) s2ram / hibernate

Megoldás:
1a) telepítés előtt: iwlwifi-4965-2.ucode beszerzése, pendrive gyökerébe másolása
1b) telepítés után: firmware-iwlwifi csomag telepítése
2) network-manager-kde telepítése (jobban szeretem, mint a wicd -t)
3) qtcurve telepítése függőségekkel, majd a Rendszerbeállítások -> Megjelenés -> GTK styles and fonts alatt kiválasztani a qtcurve stílust a GTK styles résznél
4) firmware-linux-nonfree és acpi-support csomagok telepítése

IKEA > Irodai szék > Markus [zöld]

Az informatikus forgószék nélkül olyan mint a lovasrendőr ló nélkül. (vagy a pók háló nélkül vagy vasaló vas és ló nélkül - Instant Coelho megihletett)

Szerettem volna lecserélni a régi Jules forgószékemet valami újra, mert az öt görgő közül az egyik szétnyírta a menetét és képtelenség volt rendesen visszacsavarozni. Emellett a Jules mivel az ülőfelülete egy meghajlított falap, így tartós ülésnél a combvénákat képes elnyomni és ezzel az informatikusok rettegett betegségét, az e-trombózist előidézni.
Hol nézzek széket? IKEA, mert az IKEA fészekrakó ösztön rabja vagyok. Mi a kínálat?

X res mem

Nem igazán leak-el az X most Squeeze-en ahogy nézem, nemúgy mint Lenny-n. 14 nap uptime után a notimon 156M virt, és 38M rezidens memória foglaltsága van.

Ez Lenny-n durván magasabb volt és folyamatosan nőtt (emlékeim szerint 500M körül is volt már a res).