Blogbejegyzések

Vegyes II

Tartalom:

  • Frugalware
  • Diákigazolvány
  • Volt osztálytárs
  • Séta

Frugalware
Tartalék gépemen viszonylag jól fut a Frugalware, már alig van egy pár dolog, amit meg kell oldanom. Ezek közül talán a legsürgősebb valami normálisabb (1024x768) felbontás beállítása, mert a 800x600-tól egyszerűen rosszul érzem magam. A második legsürgősebb az, hogy beállítsam a cuccot úgy, hogy tudjon valamit kezdeni az egér görgőjével, ugyanis most valamiért nem hajlandó. Valami hangot sem ártana kicsikarni a gépből, ugyanis az jelenleg nem nagyon van. Valamilyen elvileg PNP-es Opti chipes SB kompatibilis hangkártya van a gépben. Annak idején SuSE 9.0 alatt minden gond nélkül megszólalt, itt viszont az ALSA fel sem ismeri. Különös. Lehet, hogy csak egy kernelmodult kellene betölteni, hogy életre keljen, de még nem foglalkoztam vele.
Diákigazolvány
A diákigazolványom még mindíg nem került elő, pedíg nem ártana beugranom az iskolába befejezni a telepítést, illetve megnézni, hogy Motesiczki tanárúr azóta haladt -e a telepítéssel.
Volt osztálytárs
Sok év után először chateltem egy volt osztálytársammal (egy ideig msn-en, majd átmentünk GoogleTalk-ra), lehet, hogy valamikor a közeli jövőben beugrok hozzá SuSE 10-et telepíteni.
Séta
Sétáltam egyet, megcsúsztam, és akkorát estem (hátra), hogy percekíg nem tudtam felálni. Még most is fáj a lábam. :-( (2006.08.09, 10:00)

sikertelen(?) hittérítés

picit sablonosnak tűnhet a kezdeti szituáció: egyik barátomnak feldobta a bocskort a windows, már a telepítésnél is lefagyott, mondta, csináljak valamit, hogy tudjon netelni. maga a gép nem egy mai darab, 600MHz-es cerka pörög benne 380 mega körül van benne a ram, és van két merevlemeze, egyik 6GB-4GB arányban van osztva, másikon egy NTFS van.
No mindegy, ilyenkor jön el a hittérítés ideje, ez a barátom ugyanis eddig WinOnly júzer volt.
ilyenkor az egységsugarú számítógépszerelő (=én) felkapja a livecds csomagot, benne minden földi jóval (Damn Small Linux 0.9.7, Kororaa 0.2, System rescuecd, Knoppix 4.0.2, UHU live 2.4, Beatrix 2005.1, Ubuntu Dapper, GeexBox 1.0, SuSE 6.4 live).
Ott derült ki, hogy kedves barátom fel is szeretné telepíteni a cuccot. ennek megörültem volna, ha úgy készültem volna.
De lássuk mit szól a vashoz az Ubuntu... Lefagyott, még a grafikus felület indítása előtt...
A kollekcióban lévő összes beszámítható cd-t végignéztem, vagyis a rescuecd, a suse meg a geexbox maradt ki...
olyan marhainformatív hibákat nem küldtek, jellemzően csak szépen megálltak... külön idegesítő volt, hogy a merevlemez ledje nem volt bekötve, és fülelni meg nehéz...
az egyetlen, ami rendesen bebootolt, a Damn Small Linux volt, köszönet a fejlesztőknek érte. Használni végülis lehet, de windows felhasználókat nem ezzel szokás téríteni... maradt hát a puszta problémamegoldás. a controlcenterből be lehetett lőni az adsl-es netet, nehezén már túl is vagyunk, gondoltam.
de nem. megpróbáltam telepíteni, lefagyott az is, mindig a fájlrendszerkészítésnél. mydslből próbáltam valamit összevakarni, az amsn le is jött, de nem találta a wish-t, szóval kiesett. gaimhoz a gtk nem akart lejönni...

Mérsékelt haladás (telepítési forrás, webszerkesztés)

Az elmúlt napokban apróbb lépésekben haladtam SuSe 10.1 megismerésében.

Kiderült, hogy a telepítési forrás megjelöléseim még mindig nem a legjobbak. Sikerült őket pontosítanom a magyar Suse levelezőlista leírásai alapján. http://www.mylinux.hu/pipermail/susemagyar/2006-June/030328.html
Most úgy fest, hogy nálam ez még mindig nem teljes siker, az összefüggések még nem álltak össze a fejemben, így folytatás következik.

A nyugtalanító üzenetek:
1. nincs digitálisan aláírva … integritást veszélyezteti
2. Szolgáltatás hozzáadása sikerült …, de nem sikerült szinkronizálni a Zen Workszel
3. Következő csomag nem található az adathordozón.

SE K750i + Mandriva

Ma elég érdekes jelenséget tapasztaltam.

Sony Ericsson K750i telefonom van, amit sokat használok fényképezésre és emiatt viszonylag sokszor kerül kapcsolatba az itthoni PC-vel is.
Mivel egyre gyakrabban vagyok egész nap linux alatt, ezért gondoltam itt az ideje összeismertetni a mobillal :).
El is kezdtem googlézni bőszen - nem meglepő módon hivatalos drivert nem találtam - de pár ígéretes című leírást igen. Aztán végigolvasva őket, úgy tudnám összefoglalni a tartalmukat: "az én sikertörténetem, kevés pontos infóval"..
Mindenhol annyit írnak, h bedugták usb-re, mount /dev/sdx /mnt/x és örül. Ezzel én nagyon ki lettem segítve, mivel rátettem a telefont és semmi :D
Egyikben 2.6.11.x kernellel működött emberkének, nekem 2.6.12-12mdk van.
Ötletem és segítség nem lévén fel is adtam a dolgot, mondom így úgyis csak az sd kártyához lehetett volna hozzáférni, a saját memóriához nem, ugyh marad ezügyben a windowsos megoldás.
Közben elfelejtettem levenni a telót kábelről, úgymaradt..

Gentoo-m

Hát ezt is megértem: csatlakoztam a Gentoo Linuxot használók táborába.
Első tapasztalataim: exotikus telepítés, nehéz konfigurálás, cserébe szép, otthonos, gyors és nagyon testreszabható. Azt hiszem, a kezdeti gondok ellenére nagyon gyorsan meg fogom szeretni.
Most még ott tartok, hogy a tálcára rakosgatok kiegészítőket, ikontémákkal, hátterekkel játszok: pihenek telepítés után. Aztán ha erőm és időm lesz, megismerkedek a többi hasznos paranccsal meg minden jóval, ami itt van.
Jó lesz ez! :)

VPN dolog lappang, közben kipróbáltam a SLES10-et

Üdv,
A vpn-t még nem sikerült megcsinálni, illhétvégén már nem próbálkoztam vele. Én megtettem amit tudtam, sanos ez most nem jött össze. Tudom én is iszonyat béna vagyok, de azért a suliban megcsináltam már SuSe 9.2és 9.3 -al is egyszer és ment szépen.

Most viszont készülnön kell, mert (állítólag, de "Semmi sem biztos! Még az sem biztos, hogy semmi sem biztos!") lesz egy új szerver vásárlás amire w2003 kerül a mostani szerverre meg egy SuSe Linux Enterprise Server 10, még jó, hogy ingyenes lett.

Tegnap előtt úgy 21:20 tájékában fel is telepítettem. Első benyomásom, a boot menüje tiszta SuSe 10.1 :) (10.0-át nem tettem fel soha, így arról nem véleményezek). Ok, az egyetlen Linux ami nálam alapból 1024-en akart felmenni és nem 1280-asban. A telepítési folyamatban semmi különlegesre nem lettem figyelmes, vagy elkerülte figyelmem. Egy egyszerű telepítés, de a csomagoknál még sokmindent feltettem mert alapból nem megy fel az Apache2, Pure-ftp, Bind, Cyrus, Amavisd és a Spamassassin. (Hu, lehet utóbbit nem jól írtam.) Tehát ezeket még bejelöltem és jöhet a telepítés. Kész. Elindítom, ja igen, elindítom, feltűnk a csomagok telepítésénél, hogy a Gnome-ot rakja fel full, tehát az lesz az alapért. grafikus ablakkezel. Nembaj, úgyse láttam még. Hát nem rossz, jobban tetszik mint a KDE, nem olyan csilivli.

Woodstock @ dunatv 22.45

Woodstock

(Woodstock; 1970)
(2/2) Woodstock
amerikai dokumentumfilm
zene: Ten Years After, Whoopi Goldberg
rendezte: Michael Wadleigh

hatha erdekel valakit.
(tegnap volt az elso resz)

[UPDATE @ 23.59]
es most kezdi James Marshall "Jimi" Hendrix a Voodoo Child-ot !
(remeltem, hogy benne lesz:-))

Váltás SUSE 10.1-re

Eladtam a PC-met, vettem egy notebookot amin sok próba után a SUSE 10.1-et fogom használni oprendszerként.
Kicsit még szoknom kell a Slack után, de mindent hw elemet felismert (kivéve wireless kártya, de az ndiswrapperes történet -> később), működik a hőmérséklet szabályozás, stb.
Első nekifutásra (sw fejlesztésre, netre, filmnézésre használom) megfelelő az új rendszer, remélem így lesz ez hosszú távon is.
Sokan a 10.1-et bughalmaznak nevezik, de sztem jól működik, igaz kellett kicsit trükközni a frissítéssel, de -eddig- komoly problémám nincs vele.
Az még érdekelne, hogy a SLED új verziója mennyire használható a gépemen, mennyire hasonlít a 10.1-hez.

Sikerült! SoundBlaster 16 ISA, nem PnP, megy linux 2.6 alatt!

Végre! Siker! Itt is feljegyzem, az utókornak, ha esetleg egy katasztróka folytán nem tudnám itthon megőrizni az információt:

Így kell belőni egy fent említet típusú hangkártyát 2.6-os sorozatú kernelek alatt:

/etc/mocdprobe.conf -ba ezt kell beírni:

alias snd-card-0 snd-sb16
options snd-sb16 port=0x220 irq=5 dma8=1 dma16=5 mpu_port=0x330 isapnp=0
install snd-sb16 /sbin/modprobe --ignore-install snd-sb16; { /usr/sbin/alsactl restore 0 >/dev/null 2>&1 || : ; };
remove snd-sb16 { /usr/sbin/alsactl store 0 >/dev/null 2>&1 || : ; }; /sbin/modprobe -r --ignore-remove snd-sb16

VICE

Kipróbáltam, milyen egy C64-re írt demo VICE-ban futtatva. Betöltöttem az Assembly'94-ről származó "Attack of the stupidos 3.Beyond Force" című demot, elindítottam, és erősen meglepődtem azon, amit tud. Betöltöttem egy másik demo-t is, de az nem futott az emulátorban. Pontosabban futott, csak elég rövid ideig, aztán az emulátor dobott egy hibaüzenetet, és újraindult. Gondoltam, kipróbálom, mi a helyzet a plus4-gyel. Elindítottam, betöltöttem volna a demo-t, de nem tudtam betölteni. Autostart elhasalt device not present error-ral. Kézzel be sem tudtam írni, hogy load "*", 8, ugyanis az " karaktert sehol nem találtam a billentyűzeten. :-( Érdekes, hogy a C64 emulátorban rendes helyén vannak a speciális karakterek, a plus4 emulátoron meg nem... Whoops! Persze, hogy drive not present. A drive 8 tipusaként "none" volt beállítva. Pörgetek egyet a lamer-számlálón... Gondolom, a billentyűzettel is hasonló jellegű a probléma... :-)

"Arcok tömege, tömegek arca"

"Ha egy rendező plázában sétáló embereket, stadionban tapsoló tömeget, vagy éppen a városban randalírozó rendbontókat akar filmre vinni, nincs szüksége többé statiszták ezreire. Ahhoz, hogy ezeket az élethűen rendezetlen tömegjelenteket felvegye elég, ha alkalmazza a Massive cég multi-ágens rendszerét. Kívánság szerint valós időben átvehetjük egyes ágensek felett az irányítást, akárcsak egy játékprogramban."
forras: index altal atvett Aitia cikk.
Ami erdekesebb(ennek a cikkben szereplo kep miatt kezdtem utananezni):

Maxtorok gyöngye...

Miután előzőleg leírtam h milyen jól is fut a linux, tegnap a winchester gondolt egyet... :) Igaz a jelenség nem volt újkeletű számomra.

Előzményekről egy kicsit:
A rendszer egy 3 éves 40GB lapos kivitelű maxtoron fut. Ennek a szériának egyik sajátossága, h szeret megdögleni.. ez is garancia alatt egyszer ki lett cserélve.
Linux előtt 10gb ntfs és 28 gb fat32 particiók voltak rajta. Csinált olyat hogy a 28as faton több mint 200 giga helyet látott a windows és reboot után eltűnt róla minden adat és RAW fájlrendszer volt a helyén. Érdekes módon az ntfs meg a windows épen és egészségesen megmaradt, csak a másikról kb minden adatom elveszett. Szórakoztató egy hardver.
Azóta vettem még mellé 80+250Gb-t ugyh a nagyobb adatvesztést megúsztam, amikor legközelebb lenullázta magát teljesen. Ez már több mint egy éve volt, azóta stabilan működött és el is felejtettem az egészet.
Tudom én vagyok a hülye, h miért ezt használom még mindig rendszerwinyónak, de erre is megvan a magyarázat :D Egy kitűnő Abit KV7-es alaplapom van, amibe ha nem a 40est kötöm be primary-nek, akkor vagy meg sem moccan, vagy az xp visítva elkékhalálozik akár telepítés közben is, a satával meg nem tudott mit kezdeni, ugyh megmaradt ez az elég instabil megoldás.
Januárban a linux miatt másként lett felosztva a dolog: 30 gb fat32, 250 mega swap, 7,5gb ext3.

Új szerver online

Múltkor említettem, hogy az új HUP szerver felkerült Budapestre. Nos, tegnap bra-nak köszönhetően felkerült a hálózatra is. Most néhány napot a tesztelésnek, reszelésnek, szoftverfrissítésnek, adatmentésnek és áttöltésnek szentelek, és ha minden jól megy, hamarosan birtokba vehetjük az új gépet.

Bitlbee

Letöltöttem a backports-os, frissebb Bitlbee-t, úgyhogy most újból fent tudok lenni a GoogleTalk-on.