Windows "installálási" probléma
Adott egy szolgáltatás, melyben három résztvevő szerepel: a szolgáltató (ez lennék én), az ügyfél (velem van kapcsolatban) és a vevő (az ügyféllel van kapcsolatban).
A rendszer jelenleg egy cloud-alapú megvalósítás, amelyhez mind az ügyfelek, mind a vevők egy-egy általunk fejlesztett kliensszoftverrel férnek hozzá.
A rendszer maga linux-alapú, de a felhasználói szoftver Windows Vista+ környezetre készült. Ez eddig nem jelentett problémát, mert az ügyfelek nem igazán rendelkeztek üzlethelyiséggel, a vevők az otthoni gépükön dolgoztak.
Most viszont a következőt kellene megoldanom:
Az ügyfelek az üzletükben lévő gépeken biztosítanák a rendszer elérését. Ehhez én berakok egy szervert az üzletbe, amelyen az összes egy ügyfélhez kapcsolódó funkció kb. „tükrözve” van a cloudban futó rendszerről, az üzletben található, az ügyfél tulajdonát képező gépeken pedig a kliensszoftver egy specializáltabb változata futna. Ezáltal a rendszer képes lenne akkor is működni, ha az üzlet netkapcsolata éppen elhal.
A feladat tehát, hogy az üzletek gépeire nekem kellene tudnom felpakolni a teljes futtatókörnyezetet, standardizáltan, tehát ha 100 üzlet van, akkor mind a 100, egyenként 1-10 gépe ugyanabból az image-ből menne, a különbözőségeket a kliensszoftver „felnyalja” a helyi szerverről.
Az üzletek gépei hardver tekintetében nem különböznek lényegesen, ha olyan eszköz kerül a rendszerbe, ami korábban nem volt, akkor a master-image megkapja a drivereket, onnantól bárhol máshol is használható.
A vevők által használt gép nem rendelkezne internet-kapcsolattal, a szükséges frissítéseket szintén a master-image-ben végeznénk el.
Linux alatt simán megoldom egy iSCSI root-image-dzsel, de a MS licenszelési/aktiválási gyakorlata nekem kínai, és soha nem adminisztráltam Windows Servert, ezért arra lennék kíváncsi, hogy milyen módszerrel lehet ezt jogszerűen megoldani.
- Tovább (Windows "installálási" probléma)
- 2281 megtekintés