Megvalósítják Hiller microsoftos álmát

Kivette a szabaddemokrata gazdasági tárca kezéből az oktatási szoftverbizniszt a szocialista irányítású MEH, és minden eddiginél nagyobb értékű, összevont szoftverbeszerzésre írt ki közbeszerzési pályázatot. A közigazgatási és az oktatási intézményeknek összesen 25 milliárd forintos keretük lesz a tenderben kizárólag a "közérthetőség" érdekében Microsoft licenceknek nevezett termékek megvásárlásra.

Részletek az itt.

Hozzászólások

Közkívánatra. Vagy 15-en küldték be. Sorry most nem sorolom fel a neveket a nagy számra való tekintettel. Az első beküldő neve alatt fut.

--
trey @ gépház

Kivancsi vagyok, hogy a hallgatolagos 70:30 aranyu partok kozti megosztasbol mennyit tesznek zsebre. Illetve hany ember lett megkenve ezert.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Szerintem csak a mi érdekeinket vették figyelembe, mert nekik fontos a mi jólétünk és ez közérdek!

Egyébként is milyen programot használna az a "kislány" (tudod, aki egy házban lakik), te képes lennél elzárni ilyen fejlődési lehetőségek elől? ;-)

Szerintem köszönettel tartozunk nekik!

Az MS képviselői a gazdasági tárcával tárgyaltak már egy jó ideje. Azok az emberek (bürokraták) akik ebben a tárgyalásban benne voltak jelenleg csak kapkodják a fejüket, és tájékozódni próbálnak.

Persze az is belátható, hogy az állami szerződések / licencek lejártával hülye a helyzet mert a MS által finanszírozott BSA-tól és a magyar rendőrségtől van oka félnie államunk bürokráciájának is, hiszen a Microsoftot nem tudja lebeszélni arról, hogy a jussát kérje, s felkészülés (szándék) hiányában másra sem tud átállni.

Gondolom ezen a tenderen sok szakértő (nem állami) dolgozott nem keveset, szép teljesítmény (méretre mindenképpen).
Ennél szebb már csak az lenne, ha sikerülne támadási pontot, fogást találni rajta. Ehhez tender ismeretén kívül jogászok, és az EU direktívákat ismerők kellenek, no meg hatalmas lobbi erő. Ha ezeket összeolvassátok az pénzt és sok szakmai munkát jelent.

Ez így nagyon logikus amit leírtál!
Akkor nincs más hátra, mint most bedobni a törölközőt és újabb 4 (vagy 5) évig sopánkodni, hogy lám-lám megette a fene az egészet!
A Microsoft monopóliumon ezek szerint csak sok-sok pénzzel lehetne változtatni.
Kik is azok akiknek nem csak a józan és és az érzelmeik alapján, hanem üzleti okokból is érdekében állna a változás? Igen az a néhány nagy cég. IBM, Novell, Oracle... (van még?) és valamivel több kissebb magyar vállalkozás. A legtöbb pénze sajnos a Microsoftnak van, de ő a másik oldalon áll?
Azt hiszem (nem igazán értek a johoz) a piacon összefogni egy másik cég ellen az törvény ellenes. Az erőfölény mérséklése címén lehetne összefogni?

Egyáltalán van itt mit keresni?
Van olyan jogász vagy jogász csoport, aki olcsón (talán a felsorolt 3 cég összedobna némi pénzt erre) akik az elhivatottság miatt is (szabad szoftver és/vagy ügyvédi az ügyvédi kihívás) felvállalná, hogy fogást kerresen a pályázati kiíráson és az egész helyzeten.
Már megint csak álmodozom.

Igen fel kell ébrednem.
Az a legelkeserítőbb az egészben, hogy nincs olyan politikai erő, akire szavazni lehetne azért, hogy a korrupciót kiírsuk. Visszaszorítani nincs értelme, hiszen egymásra mutogatva érzik igazolva magukat. Amíg akár egyetlen egy példa is van addig a többi is vérszemet kap!
Jelenleg Magyarországon ahol állami vagy úniós vagy bármilyen közpénz elköltése folyik, ott hiénák ólálkodnak. Sajnos nem sikertelenül.

Kinek az érdeke? Állítólag ezt kell keresni.
Szóval kinek az érdeke az, hogy nem került nyílvánosságra az LME-féle tanulmány és kinek az érdeke az, hogy elhallgassák a tanulmányból levont következtetést?
Mert én úgy gondolom, hogy nem ez derül ki a tanulmányból, követendő példaként, mint amit évek óta szoftvergazdálkodás címen folytatnak. Az is valószínű, hogy másoktól is rendeltek tanulmányokat, akiket a "Biztos ami biztos, maradjon minden így ahogy van, abból nem lehet baj!" elve vezérelt, esetleg harmadik féltől is kaptak honoráriumot, hogy a kívánt szakvéleményt adják. Azokat a tanulmányokat sem hozták nyílvánosságra, hogy ne legyen támadható.

Bocs, de ez melyik tanulmány?

mert 2002-ben készült egy ilyen, amit a balabit csinált. nekem megvan, netről szedtem le régebben teljesen szimpla módon, csak még nem töröltem. ha ez az, akkor ez kicsit kevéske szerintem, meg főként idejétmúlt.
ha nem erre gondoltál, akkor mondjatok egy tárhelyet és közzéteszem.
esetleg elküldöm neked, nézd meg, hogy szerinted ez publikálható-e, mert nekem gőzöm sincs róla.. a jog nem az erősségem

némileg válaszolva saját magamnak, aki akarja:

http://www.guska.hu/publication/tanulmany/OSS_GOV_HUN.pdf

innen töltöttem le én is anno

szerk.:
ezt is érdemes átfutni....
http://misc.meh.hu/binary/6783_kompetencia_kozpont.pdf

és egy EU-s felmérés még szintén 2002-ből...
http://www.infonomics.nl/FLOSS/report/index.htm

Nem erről van szó: http://www.guska.hu/publication/tanulmany/
Egy bővebbről, amit az LME és a Magyar Linux Alapítvány készített egy projekt keretében hosszabb időn keresztül fejezetenként írtak. Ha jól tudom ennek két nagy szakasza volt, a kettő együtt 2004 és 2006 közötti zárt intervallumban tartott.
Jó olvasni az LME publikus listáját, még ha nem is vagyok LME tag! :-)

A tanumány első oldala

lkalmasak-e a szabad szoftverek a közigazgatási használatra, alkalmas-e közigazgatásunk a szabad szoftverek használatára?

„A bürokrácia két dolgot utál, a függést (függőséget) és a változást.”
ismeretlen bürokrata a szervezetről

Címszavakban
Alkalmasak-e a szabad szoftverek a tudatos közigazgatási használatra, alkalmas-e közigazgatásunk a szabad szoftverek tudatos használatára? 2
Szabad szoftver, Nyílt forrás 2
Szabad szoftver 2
Nyílt forrás 3
A nyílt forráskódú licenc 3
Tudatos szoftver választás, tudatos szoftver használat 4
Az átlag felhasználó tudatossága 4
Sokan nem használják jól a napi munkájukhoz használt szoftvert 4
Nem általános technológiát, hanem egy egy kiválasztott eszközt tanulunk, s kevés a megmaradó tudás. 4
Hiányos tudásunk eredményeképpen nem költséghatékony a szoftver választásunk, használatunk 4
Egy ügyes, bujtatott reklám és a tudásosunk hiányossága az, ami miatt és ami alapján szoftvert választunk 5
A szoftver fejlesztők forgalmazók tudatossága 5
A tudományos és mérnöki munkában egymás ellenőrzése természetes 5
A szoftver fejlesztésben nem természetes a mérnöki munkában megszokott ellenőrzés 5
Ez van vagy semmi 5
A cégek valós célja a profit maximalizálása 6
A fentiek alapján elvárható „tudatosság”, a szoftverbeszerzéseknél 6
Tudatos szempontok összefoglalva 6
A beszerzők tudatossága a szoftver beszerzésnél 6
A beszállítók, eladók tudatossága a szoftver eladásnál 7

egy részlet (nincs időm formázgatni csak bemásolom):

A két oldal „tudatos” szempontjai összefoglalva1

Beszerző
Beszállító
-
alkalmasság
teljesítmény kényszer
-
referencia
dobozmozgatás
-
tudás
a drágábbat kell eladni
-
személyi kockázat minimalizálás
márka irányos tudás
-
támogatottság
projekt eredményesség kényszer
-
macera mentesség

A beszerzők tudatossága a szoftver beszerzésnél
alkalmasság ez azt eredményezi, hogy elvárjuk, hogy legyen alkalmas a feladatra a mi meglévő ismereteink szerint
referencia ez azt eredményezi, hogy elvárjuk, hogy a szoftver legyen ismert vagy legalább álljon mögötte egy jó nevű, megbízható tőkeerős cég
tudásunk ez azt eredményezi, hogy saját, magunkkal hozott ismereteink miatt egy márka hűséghez hasonló viselkedés, egyfajta csőlátás alakul ki. Ilyet alakíthat ki egy megkérdőjelezhetetlen szaktekintély véleménye is, akitől felismerve, hogy mi nem tudunk eleget tanácsot kérünk. Természetesen szerencsés esetben ez mivel a szaktekintély igazi, valójában hasznos dolog.
személyi kockázat minimalizálás ez azt eredményezi, hogy a szakmai és pénzügyi szempontokat gyakran alárendeljük saját „biztonságunknak”, s ennek eredményképpen működik a „csorda szellem”, hiszen ha valamit utánozunk, ott kisebb az esélye a hibának, vagy legalábbis lehet hivatkozni arra, hogy mások is csinálják, s mi példát követtünk.
támogatottság ez azt eredményezi, hogy mi azt várjuk, hogy legyen valaki aki ha baj van segít, akitől lehet kérdezni és aki nagyon tud. Sajnos ez az elvárás nagyon illuzórikus.
macera mentesség2 ez azt eredményezi, hogy meg a jobb végeredmény sem elég indok arra, hogy konfrontálódjunk, ez egy feladat, amit nekünk a saját egészségünk érdekében a lehető legkevesebb konfliktussal és kielégítő eredménnyel kell megoldanunk.
minősített forráskihasználás ez azt eredményezi, hogy ha van egy keret szoftver vásárlásra, akkor azt csak arra tudjuk költeni, és azt arra lehet is költeni. Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy alternatív megoldásokkal rövid vagy hosszútávon pénzt takarítsunk meg. Ez az összeg erre (szoftver beszerzésre) van. Az sem ritka, hogy a forrástervezéskor már valamilyen szoftver árát (és nyílván magát a szoftvert is figyelembe vette valaki), ez pedig egy kis ösztönzés arra, hogy azt is szerezzük be.
A beszállítók, eladók tudatossága a szoftver eladásnál
teljesítmény kényszer ma a kereskedői tevékenység és a műszaki meglehetősen elválik egymástól. A kereskedők akik eladnak teljesítmény kényszerben vannak, hiszen a fizetésük és vagy a prémiumuk függ az eladástól. Az eladás érdekében minden megengedett. Az eredmény mindent igazol (ha a stikli, már ha volt, nem derül ki). A kereskedők eredményességébe nem szokott beszámítani a projekt műszaki eredményessége. Tehát a kereskedőnek azt a terméket kell eladnia, amije van.
dobozmozgatás ma többségében a szoftverfelhasználók és a kereskedők is az uniformizált megoldásokban hisznek. A kereskedőnek legjobb „y”ért venni és „x” ért eladni sokat, hiszen jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. A szoftver gyártó számára sem a folyamatos szoftver fejlesztés a gazdasági optimum, hanem az, ha egy szoftver állapotból minél többet elad és ezzel minél magasabb eredményt ér el.
a drágábbat kell eladni ez azt jelenti, hogy ha egy problémára két vagy több szoftver is megoldás, és mindet ugyan az a cég tudja szállítani, akkor érdeke a drágábbat eladni. Ez azért van így, mert a projektre fordított idő jobban megtérül a drágább esetén3, és drágább termékhez drágább kapcsolt szolgáltatás értékesíthető.
márka irányos tudás ez is egy márka hűséghez hasonló viselkedés, a képviselt termékeket ismerjük elsődlegesen, és mindent azokkal tudunk, akarunk megoldani. Elmondható, hogy egyfajta csőlátás alakul ki.
projekt eredményesség kényszer nem jó, ha híre megy, hogy valami nem sikerült valamit elrontottunk, az ügyfélnek nem megfelelőt adtunk. Ezt el kell kerülni, persze szigorúan gazdaságosan és profit maximalizálással.

Mondjuk én azt nem értem, hogy hol van ilyenkor az SZSZI, vagy bármilyen egyéb összefogás? Vagy mindenki csak verbálisan erős?

-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."

Mivel az index pontatlan, próbál tájékozódni.
Annyit már hallomásból tudunk, hogy nagyon nagyon sok (több oldalnyi) szoftver van felsorolva aminek mennie kell a rendszeren pl.: talán MS Autoroute (ez valami térképes csoda) és egyéb jellemzően csak MS terméken futó megoldások, természetesen nem mind csak MS-en megy és olyan is van aminek van alternatívája. Ami a lényeg. Ha valaki nem Microsoftot ajánl op. rendszernek, akkor meg kell oldania a felsorolt szoftverek futását vagy ki kell őket teljesen váltania.

Igazából könnyen lehet, hogy ez a rész a valójában nem MS alapon teljesíthetetlen, de még okosodnunk kell.

Kérhetek menekült jogi státuszt Albániába? Talán még ott is kisebb a korrupció.
B*ssz*k meg a j* k*rv* *nyukat!

Csak hogy legyen egy naív, jóhiszemű, korrupciós vádaktól mentes hozzászólás is:))

Én elsősorban az oktatásban, közigazgatásban dolgozó vezetőket hibáztatnám ezért a helyzetért. Mert ezek az emberek 99%-ban azt mondják a miniszternek, hogy nekik kell a munkájukhoz a windows meg az ms office, nem jó semmi más. Ekkor a minisztériumban összeszámolják, hogy hány gép is van állami szervezeteknél, beszorozzák a licenszek árával, és a miniszter szívrohamot kap.

Ezután jön az ürge az MS-től, hogy nem kell aggódni, pár milliárdért megszámítjuk az egészet egyben, és a miniszter még örül magának, hogy milyen jó üzletet kötött.

Mindennek persze az a fő oka, hogy a miniszter nincs tisztában az aktuális trenddel a szoftveriparban, meg a lehetőségekkel. Mert különben azt mondaná az MS emberkének, hogy adjátok ingyen, vagy átállunk.

Másrészt meg az emberek nem akarnak a váltással vacakolni, még az egyetemeken sem, minek a fáradság, ha az államtól úgyis megkapjuk ingyen.

[...]és a miniszter szívrohamot kap.
Aztán egy kis szívnyugatót :)

Az a gond ezekkel a licencekkel (a rengeget pénzen kívül), hogy csak akkor érvényesek, ha már van egy korábbi példányod belőle... (vagy hasonló termékből – Win Vista - XP).
Szóval így MicroSuck kétszer kap pénzt ugyanazért. Na, ez amit soknak érzek.

--
- Name ONE thing that your Linux computer can do that my MAC can't!
- Right click.

Hát a legújabb ms office frissítés után elgondolkodhatnának, hogy egy Önkormányzatnál mennyire jó is az ms office, a régebbi Word-ben készült fájlokat nem lehet megnyitni vele. Pedig egy önkormányzatnál simán lehetnek ilyen régi doksik. Mi lesz 1-2 év múlva lehet kidobni az arhívumot?
http://support.microsoft.com/kb/938810/en-us

persze, télleg erre van szükség az oktatásban! aztán tölthetek le cygwin-t a gépekre hogy lehessen is használni őket.. (ha meg otthon kell windowst használni, akkor még megy a litestep is, hogy legyen hasznélható shell.. meg cygwin + msys.. mindez csak azért mert néhány szaros direcxes játék nem megy wine-al..)
én személy szerint sokkal jobban meglennék linuxal, de úgy látszik az tanárok hülyébek nálam.. vagy lehet hogy velem van a gond, hogy nem szeretek semmi olyat ami automatizált, meg csilivili GUI mögé van rejtve ami zábálja a CPUt, RAMot, meg mellesleg nem is lehet igazán tudni, hogy mit csinál a cucc..

I hate myself, because I'm not open-source.

Dehát egyébként úgy írkálunk minta nem lehetne tudni, hogy kikről van szó...
Még nem néztem utána, de Hiller István és a Microsoft Magyarország mondjuk kereskedelmi igazgatója. A weboldalon biztos fellelhető. Tehát X és Y, ők ketten döntöttek 25 milliárd ilyen célú elköltéséről. Mert így, hogy így MS úgy MS, írhatnánk azt is, hogy Magyarország és nem Hiller István.

De hogy ennyire amatőr ez a Hiller.
Legalább bejelentette volna, hogy beenged más cégeket is.
Akkor többet kaphatott volna a MS-tól...

Azt az egyet árulja el nekem valaki, hogy mi az, amit az oktatás szintjén egy Windows és egy MSOffice tud nyujtani egy *BSD, Linux, vagy bármilyen hasonló rendszerrel szemben.
Egy Linux Windows(szerü) designre történő alakítása, billentyüparancsok átvétele max. az, amiben esetlegesen munkát kellene végezni.
Az vajon mennyibe kerülne? 25Mrd? Jó, ha elérné az 5Mrd-t és még abbólis elég sokan raknának zsebre.

__

Zopr miafene

Windows-szerű desgin? Emlékeim szerint az icewm-ben van, de mondok durvábbat is: Vixta = Vista-szerű kinézettel Linux. Egy hibája van, egyelőre csak angolul és portugálul/spanyolul tud.

Egyébként az Icewm-re visszatérve: múltkor sikerült majdnem hibátlan XP kinézetet összedobni benne. Voltak ikonok is benne Office (=OOo), Böngésző (=FF) és Levelező (=TB) feliratokkal. És akinek csináltam, nem akarta elhinni, hogy Linux. Csak újraindításkor hitte el. (A szöveges bootot nem dugtam el.)

Goals: 3. ABN - AbsolutelyNo Config.

na, ez már rögtön elvetve ;)
EDIT:
amúgy ha megnézem a screenshotokat kiderül, hogy root-ként fut az X.. nagyjából biztonságilag is olyan mint a vista..
http://sourceforge.net/project/screenshots.php?group_id=206087&ssid=681…

I hate myself, because I'm not open-source.

Tapasztalatam, vagyis eljuott hozzám is.
A testvérem, tanító és énektanárnak tanul, xy helyen. Gondolhatjátok milyen magasszintü ott az informatika ha pl. a kolijukban (sok-sok) wireless AP-kal van osztva a net, kb. ránézésre megmondtahtó volt hogy ugyanannyi pénzből meglehetett volna oldani a szobánkénti 1 kábel azaz 2db 100mbit-es végpont behúzásást is. Na de mindegy.

Megesett vele hogy egyik ilyen vizsgaidőszak vagy zh időszak-ban jön nekem sirva hogy meg fog bukni informatikából, segitsek neki. Mondom neki hogy ok, de miben??? Hááát wörd + ekszcel... Jolvan leülünk és miket mondogatott általában:
- Ezt igy is lehet
- Ezt meg se mutatta
- Jééé... igy könnyü
na meg persze:
- ez hogy van... ????

Nekem kb. annyi jött le az oktatásukból hogy beült valami ECDL vizsgás tanár és az mutogatott nekik valamit, de persze az is csak 1 utat ismert a megoldásra. Ez akart tanítani?????
Persze az átlagot tartani kell és megkell buktatni egy pár embert is.

Én még nem venném ezt a hírt annyira komolyan... Tény, hogy a pénz nagy úr, és ugye ezt az egészet pontosan a pénz mozgatja, nem az ésszerűség.

----- www.blackpanther.hu -----

Amennyiben valaki ráakad a pályázati kiírásra tegye közzé!

Ajánlati felhívás nyílt eljárás megindítására
...
625 Központi Szolgáltatási Főigazgatóság [szoftverlicencek (MS)-K.É.-20422/2007]

Ez az eljárás csak olyan szempontból nyílt, h nyíltan kijelenti, h csak MS jöhet szóba, minden más kizárt. Ez mintha törvényellenes lenne egy ilyen beszerzési eljárásban nem?
________________________________________________
Attól, hogy más hülye, te még lehetnél normális.

Felületes olvasásra ezekbe botlottam:

egyszer:

"Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):
– 66. § (1) bekezdés c) pont: a közbeszerzés tárgya szerinti
2007. évi forgalma együttesen elérte az
1. részteljesítésben a nettó 200 millió Ft-ot.
2. részteljesítésben a nettó 20 millió Ft-ot."

kétszer:

"Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben):
67. § (1) bekezdés a) pont: a 2007. évre vonatkozóan igazolni
tud a közbeszerzés tárgya szerinti,
1. részteljesítésben: legalább 3, különbözõ felhasználó részé-
re végzett referenciamunkát; továbbá az igazolt teljesítések kö-
zött van legalább 1, amelynek értéke meghaladja a nettó 30 mil-
lió Ft-ot.
2. részteljesítésben: legalább 1 referenciamunkát, melynek
az értéke meghaladja a nettó 3 millió Ft-ot."

Nem tudom, hány milliós forgalma lehet mondjuk az LME-nek, vagy hány millás referenciamunkákkal tud előállni akármelyik szabadszoftveres közösség.

Persze én nem értek ezekhez, bocs, ha butaságot írtam. :)

--
... kéretlen korrektor ...

Igen ez valóban így van. De itt kell megjegyezni azt, hogy az LME egy egyesület ilyen jellegű projektekkel pedig nem rendelkezik a közösség. Itt nem csak arról van szó, hogy tessék itt van 1000 db akármilyen linux diszribúció telepítsétek fel, ingyen van.

Örülnék annak, ha valaki végig gondolná a felmerülő problémákat. Miket? 8/5-ös állandó support a licensz szerződések végéig, a meglévő rendszergazdák átképzése, migrálási irányelvek elkészítése, adatbázis kompatibilitások ellenőrzése, meglévő programok migrálása az új rendszerre. És természetesen a migrálás kivitelezése. Innentől kezdve miről beszélünk? Ezt nem lehet közösségi alapon végezni. Amint megalakul Magyarországon egy olyan cég amelynek célkitűzése az, hogy a következő ilyen jellegű közbeszerzésre felkészüljön akkor már lehet beszélni arról, hogy miért nem őket és az ő megoldásukat választották.

Ezek mellé még elkéne gondolkozni azon, hogy melyek azok a szóbajöhető disztribúciók amikre már migráltak kormányzati rendszereket. Amikről én tudok az a Mandriva, Red Hat és azt hiszem Ubuntu. Gondolt már arra valaki, hogy megkeresi azokat az embereket akik az ilyen jellegű migrációkért feleltek és meghallgatja a tapasztalataikat, a véleményüket? A megjelent cikkekből csak az tűnik ki, hogy igen megcsinálták, de az, hogy hogy és milyen problémákba ütköztek az nem.

Végig van gondolva, több terv is született és ha őszinték akarunk lenni, a Novell az aki megfelel minden kritériumnak, jelen pillanatban. Viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy a jelenlegi törvények, rendelkezések mellett, ilyen ingatag talajon, állami garancia nélkül egy ilyen profilú cég felépítésében, senki nem fog részt venni. A számításaink szerint minimum ~33 milló forintos beruházás lenne csak az indulás.

Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy részünkről itt megtett bármilyen erőfeszítés, a Novell malmára hajtja a vízet, ami szintén nem oldja meg azt a másik felmerülő problémát, hogy a sok milliárd, kikerüljön az ország "vérkeringéséből".

----- www.blackpanther.hu -----

"8/5-ös állandó support a licensz szerződések végéig"

Az oktatásban nem hinném, hogy mindenképp kell support, illetve, hogy az állam tudja, hogy minden iskolának kell support. Nálunk a suliban SUSE 10.1 van, valószínáleg nem vettek hozzá supportot. Működik a rendszer, persze előfordulhat, hogy valami nem megy, de egy iskolában ez nem a legnagyobb probléma.

Azaz nem csak a tisztaszoftver programba kéne a linuxos cégeket beengedni, hanem azt is meg kéne gondolni, hogy hol van tényleg szükség kereskedelmileg támogatott operációs rendszerre.

Szerintem azzal, hogy a MS helyére a Novell belép a probléma még mindig fenn állna. A ráfordítás, jelen esetben a 25MDFt kikerülne az országból. A piac alapja az erős gazdaság, ezt erősítsük és ne romboljuk. Ügyesek és értelmesek vagyunk mi magyarok, ezen és sokkal nagyobb problémán is úrrá tudunk lenni. Csak gondold át, hogy hány vállalkozás tudná ezt a pénzt "le/feldolgozni". És ebből vásárolna, aztán befizetné az adót és a járulékot, így szépen elindulhatna a hazai gazdasági vérkeringés. Persze ez fikció, de talán ésszerű.... A lényeg, hogy nagyon lenne helye itthon ennek és a többi pénznek, mert azt se felejtsük el, hogy a régi 5 milliárdos tender az országnak 35-be van!

----- www.blackpanther.hu -----

Egyrészt, ahogy feljebb írtam, úgy gondolom, hogy nem kéne minden olyan területen kereskedelmileg támogatott operációs rendszer, ahol érvényes az állam által vett közös licenc, tehát igazából nincsenek olyan igények, amilyene feltételeket a közbeszerzésben megadtak. Másrészt, ahol az igényeket nem tudja közösségi project vagy magyar cég kielégíteni, ott is jó lenne a verseny, mert ugyan kikerülne pénz az országból, de kevesebb, mert a verseny levinné a licencek árát. Nem számoltam utána, de könnyen lehet, hogy a Novelltől vett egyedi licencdíjak összege eleve alacsonyabb lenne a megadott időre, mint a Microsoftnak fizetett összeg.

Így mintha jobb lenne a kiírás:
Vannak ezek a feladatkörök, melyeket elvégzésére alkalmas szoftvereket keresünk. Így mindegy milyen módon valósul meg a feladatkör kielégítése, mert a lényeg, h működjön, nem pedig az, hogy hasonlítson a m$ megoldásához, ami csak 1 a sok közül...
________________________________________________
Attól, hogy más hülye, te még lehetnél normális.

lemaradtál, ez azért be van betonozva:

Annyit már hallomásból tudunk, hogy nagyon nagyon sok (több oldalnyi) szoftver van felsorolva aminek mennie kell a rendszeren pl.: talán MS Autoroute (ez valami térképes csoda) és egyéb jellemzően csak MS terméken futó megoldások,

----- www.blackpanther.hu -----

Itt élünk ebben az országban, és egyáltalán nem érdekli a hatalmat, hogy az itt élők mit is akarnak az adóforintjaikért.
Legalább néhány betűt vagy érvet böfögött volna !

Erre nem lehet mást mondani: gusztustalan

--
Karesz
http://kareszka.extra.hu

soha nem látott mértékű, a klasszikus ilyen-olyan 'oldalon' is átívelő társadalmi-civil-szakmai összefoggás, és véleményegyezés van ma Magyarországon - sajnos a jelenlegi berendezkedés miatt ez alkotmányos keretek között maradva nem elegendő a további károkozások azonnali megállítására

ez egy tanulási folyamat, a kádári mutyi-diktatúrában szocializálódott társadalomnak időre van szüksége, nem lesz máról holnapra öntudatos, a képviseleti demokráciát (a választott a választót képviseli, és nem a 'választó érdekét', vagy amit ő annak tart), a részvételi demokráciát (alapvető jogom népszavazni, demonstrálni, annak foganatja van, és senki nem meri lefitymálni, demonizálni, szétverni) ismerő erő

a dél-amerikai típusú, társadalmi szerződést megszegő, hiteltelen, gyalázatos teljesítményt felmutató kormányok ezt a tanulási folyamatot erősítik (hogy milyen áron, az más kérdés)

"egyik napról a másikra" 18 év! és pontosan ugyanott tartunk mint 89-ben. E téren persze.
Ha engem '89-ben valaki megkérdez, hogy milyen lesz a közigazgatás, úgy általában az ügyek intézése (tudom marhaság), de azt válaszoltam volna, hogy lesz pár rendszergazda és kész.
Azóta 2-szeresére duzzadt a bürokrácia létszáma! Ezek szerint csak hátráltat mindenki a számítógép és bármilyen hálózat!
Ha nincs "ügyintéző", nincs kit megkenni!
Ja és dél-amerika... Brazíliában azért Linux terén kicsit előrébb járnak mint mi.

A történet valójában:

kop kop...
-tessék..
-Jó napot kívánok, az MS -től vagyok és a miniszter urat keresem.
-Tessék én vagyok
-Hoztam pár ajándékot a cégemtől, mert ugye nemsokára lejár a szerződésük a cégemmel és hát ugye szeretnék segíteni a döntésben.
-Valóban ? Mit hozott ?
-Egy tescos szatyrot.
-Igen?????
-Igen, de van benne valami.. nézze meg.
-Ja .... nem is gondoltam volna hogy ilyen szép az 500€ -os bankjegy ...pláne hogy ilyen sok fér a szatyorba ..
-Hát igen valóban szép ..
-Milyen szerződést hozott?
-Egyszerű .. nagyon és kedvező (nekünk!!) kapnak 350000 Vista és Office 2007 VLK -t 5 évre !!
-Értem és ebben nekünk mi a jó?
-Hát a tescos zacskóból van még ..
-Ja ... így már világos ..
-Valami szabbad forrássú..
-FÚJ !!! NEM SZABAD !!!
-?
-Azoknak nincs tescos zacskójuk!
-Értem, jól gondolom ahoz hogy a Vista+Ofice2007 jól fusson a gépeken érdemes fejleszteni ?
-Hogyne! Sőt kötelező! Core2 Quad 6600+4GB ram min/gép!
-Hmmm ..akkor még szerencse hogy az unokahúgom nagybátjának van PC alkatrészboltja...legalább tudunk honnan rendelni.
-Igen, és ne feljtsen onnan is tescos zacskót kérni.
-Nem fogok!
-Köszön jó volt önnel üzletelni!
-Nekem is jó volt, viszlát
-Viszlát

Lehetséges, de az vesse rájuk az első követ, aki feltétel nélkül rohanna solo-duot venni, ha már árulnák. Mert hiába überkörnyezetbarát (lehet pedálozással hajtani!) meg magyar (sőt: MAGYAR!), azért még vannak/lesznek hátrányai is, amiket nem bölcs dolog figyelmen kívül hagyni.

Igen, de ennek a 25 milliárdos agyrémnek rövid és hosszútávon is csak hátrányai vannak.

Rövidtávon:
- ugrik az államkasszából a zseton

Hosszútávon:
- röghöz köti az országot, pontosabban az MS-hez. Sok vállalkozás lényegesen versenyképesebb lenne, ha nem kellene gépenként további 100k-val számolnia (Win + Office), ha mondjuk ugyanazt Linux + Openoffice párossal vagy esetleg Windows + Openoffice párossal is megoldhatná (igaz ekkor már csak 60-80k a nyereség). De erre még esélye sincs az egyszeri halandónak, mert mindenhol Windowsozni, Wordözni meg Excelezni tanulnak a népek, tisztelet a kivételnek.

"minenkinek van egy alma... az enyem Te lettel..." :-D

A nyilvánosság elé kéne valahogy vinni ezt a pénzpazarlást. most, hogy megszorítások vannak, talán lehetne egy kis megszorítás az MS-re költekezés irányában is. Békés demonstrációhoz mit szóltok? Hátha bekerül a híradóba.
Azért tüntetnénk, mert a megszorítások idején fontosabb dolgokra kéne költeni a pénzt, lehetne kisebb szerződést kötni, mint Pl: egészségügy, közoktatás, mentőhelikopter, szociális ellátás, gázártámogatás, stb.. Szerintem lenne pár ember, aki pártolná

Nagy Péter
www.konquer.org

A nagyon nagy problema az, hogy mi, kozemberek, csinalhatunk barmit, a felsobb koroket nem erdekli. Tesznek ra. Amit ok egyszer kigondoltak, azt veghez is viszik. A MAV is hiaba sztrajkolt az egeszsegugyi "reform" ellen, tortent valami... Semmi. Szoval ez a problema, hogy tesznek a fejunkre, mondjal, csinaljal akarmit, max. te szivod meg.

--
http://laszlo.co.hu/

Persze hogy magasról tesznek rá a felsőbb körök, ez ellen kell lépni, összefogni hogy meglegyen a megfelelő tömeg. Mondok is rá egy aktuális példát: a magyar kerékpáros közösség. Minket is magasról lesz*rtak, mivel autósból jóval több van (több választó) ezért a közlekedésfejlesztésnél az autósok érdekeit vették mindig első helyen. Ennek következményeivel persze nem törődtek, végül is érthető hogy miért: nagyobb a szmog -> többen halnak meg tüdőrákban -> kevesebb nyugdíjat kell fizetni, stb., nekik tökre megéri, az embereknek nagyon nem.

Aztán volt ott is egy szikra, ami beindította az eseményeket: a nemzetközi autómentes napot át akarták rakni hétvégére, hogy ne zavarja a szegény autósokat, hehe. Ekkor fogtak össze első körben a kerékpáros futárok és mertek kezdeményezni, tenni az ügy érdekében. Ezután bővült a közösség (cm.hu), megalakult az "érdekképviseletünk", a Magyar Kerékpárosklub, és így együtt már egyre több célt el tudunk érni. Ez kicsit önelégülten hangzik, tudom, de valóban így történt (cm.hu-n lehet olvasgatni források után).

A kerékpározás első hallásra nagyon offtopicnak hangzik itt a hupon, pedig belegondolva nem is az. Amit a közlekedésben a kerékpározás jelent, ugyanazt jelenti a IT-világban a szabad szoftver: (nevében is benne van) a szabadságot. Szóval amit a bringásoknak együtt sikerült elérni, ugyanazt a szabad szoftver pártolói is meg tudják csinálni, csak kellő elszántság és összefogás kell.

Már csak a következő 2 kérdésre kell választ adni:
1. Kik lesznek a szabad szoftvereseknél a futárok megfelelői, azaz akik elindítják a folyamatot?
2. Mely szervezet lesz az MK megfelelője? (A SzSzI a "némaságával" (vagy csak én nem olvastam a tiltakozásaikat?!) szerintem erre alkalmatlan).

Ha ezekre tud valaki értelmesen válaszolni, akkor van esély arra, hogy nem repül ki 25 milliárd az ablakon. Ha lesz valami esemény, ott leszünk. :)

Én azt látom, hogy innen az összetartás még mindig hiányzik. Ez a kerékpárosok és a motorosok között megvan, és meg is volt. Egységgé tudtatok kovácsolódni, de ez a community valahogy nem ezen az úton jár. Hiába próbálok megtenni én magam mindent, ezért az ügyért, ha a többiek külön és más utakon járnak.

----- www.blackpanther.hu -----

Pár napja beszélgettünk #ubuntu-hu-n, hogy milyen ügyesen/eredményesen teszik a cm-esek a dolgukat (én is valamelyik tavaszi cm után vettem bringát :))... aztán abban maradtunk, hogy

(19:39:51) fidusz: F/LOSS Critical Mass?
(19:40:05) kelemengabor: fidusz: megyünk laptopot emelni!
(19:40:46) phanatic: laptop emelés rulz :)

komolyra fordítva:
1, Nem tudom, imho a szükséges hitelesség és szervezőképesség _együtt_ nincs még meg egyik csoportban sem
2, Ilyen még nincs, létre kellene hozni vagy valamelyik meglévőt átdefiniálni. A jelenlegiek (név nélkül, mert nem ez a lényeg) vagy a szakmai jellegű dolgaikkal vannak elfoglalva, vagy csak "papíron" léteznek és haveri sörözésnél többet nem nagyon tesznek.

A hsz írása közben én is elgondolkodtam azon, hogy itt mi lehetne a mozgalom szimbóluma. :) A CM-nél gyakorlatilag adott volt, hogy a mindig kéznél levő paripát emeljük a fejünk fölé, az IT világban ez nem olyan triviális. Notebookot még lehetne emelni (bár az enyém bóvli, el van törve az lcd-t tartó kapocs, szóval szétesne), de egy rack szekrényt már kevésbé. :)

1, Nem tudom, imho a szükséges hitelesség és szervezőképesség _együtt_ nincs még meg egyik csoportban sem
Ez nem is feltétlenül baj, ha ezek a csoportok összedolgoznának, ki-ki végezné a saját dolgát, amiben jó, amihez ért. Nálunk is teljesen így működik a CM-ek előtti szervezői gyűlés; elmondják, hogy milyen feladatok vannak, aki tudja elvállalja, 70-80 ember kb. A felvonulásokat meg olyan 250-300 szervező (vagy "szaknyelven": zöldpólós) vezényeli le összesen (meg pár kedves rendőr), pedig voltak már 50 000-en is. :) Szóval itt se kellene olyan hűdesok ember, hogy eredményes mozgalom szülessen.

Igaz, amit írsz, de nektek ott volt ugye egy nap, az autómentes nap, amit fel tudtatok használni. Próbálja meg csak úgy spontán "demonstrációt" szervezni pl. két hét múlva szerdára (tekintsünk el a hidegtől). Nem fogják engedélyezni, és ugye azt nem kell taglalni, mi történik ha be nem jelentett "demonstráció" bontakozik ki pl. kedves fővárosunkban?
Én nem hiszem, hogy tiltakozásokkal (ez alatt most a médiában, sajtóban való szereplést, aláírásgyűjtés, petíció, stb. értem) valamit is el lehetne érni. Nekik is meg van a saját érdekszervezetük és ugye minden "szentnek" maga felé húz a keze egy kicsit.
Úgy érzem, hogy jelenleg érdemi változást úgy sem tud senki elérni semmilyen törvényes megmozdulással. Na, most abba is hagyom az eszmefuttatásomat, mert kicsit politika szaga van, én meg azt nem szeretem és ez nem az a fórum...

--
http://laszlo.co.hu/

Ellentmondanék. Én anno csináltam már ilyet, más ügyben. Itt leírtam a sztorimat. Effektíve négyen csináltuk anno, és akkor is a egy minisztériummal (a gazdaságival) szemben kellett az érdekeinket érvényesíteni. Akkor és ott nekünk sikerült, szerintem itt is csak az a kérdés, hogy összeül e pár akaratos ember, akiknek van fogalmuk arról, hogyan kell megszervezni tiltakozásokat.
Csaba

pontosan ez hiányzik itthon, ami külföldön megvan. lassan már minden cég, amelyik nyílt forráskódú technológiákra épít, foglalkoztat egy ún. "evangelistát" is (természetesen teljes munkaidőben). na ilyet itthon még nem láttam: sem a cégek részéről a hajlandóságot, sem pedig olyan személyt a közösségből, aki alkalmas lenne egy ilyen pozíció betöltésére...

Persze biztosan van átfedés, de a bringások kint vannak az utcán, hiszen ez az alapja az osszetartozásuknak. Mi meg... hát én most nem az utcáról írok.
Tehát lehet, hogy ezért moccannak nehezebben az ilyen-olyan szoftver közösségek.
Neten egyébként lehetne hasonlókat tenni... pl. akinek innen van weboldala vagy van ismerősének ilyen, linkeljen ide!
Vagy akármi... persze ha összejön egy kritikus tömeg megyek laptopot emelni, csak mondom, szerintem ezért zserveződnek nehezebben a szabad szoftveres utcai bulik.

Azt olvastam, " Megvalósítják Hitler microsoftos álmát". Néztem is nagyot, hogy ez meg hogy.

Hát, szomorú a helyzet. Nem is az a baj, hogy MS licenceket vesznek, mert kétségtelen, hogy sok helyen lehetetlen kiváltani. De sok helyen ki lehetne váltani. Viszont meg sem próbálják, és ez a baj. Ezért sok, _nagyon_ sok pénzért vesznek egy rakás, nem feltétlenül nélkülözhetetlen licencet. Az egészségügyre (pl) meg nem marad pénz...

Hiller úr döntése csak tükörképe az ország cégvezetőinek, befolyásos embereinek, meg úgy általában a közember gondolatainak. Hiszen "minden ország olyan vezetőket kap, amilyeneket érdemel".

A HUP közössége (általában beszélek) egy üde színfolt ebben a vak, sötétben járó, kiégett, se olvasni, se számolni nem tudó, önző és korrupt magyar társadalomban. Jó hallgatni Sólyom Lászlót január elsején, hogy "országjárásai során rengeteg igyekezettel, jóakarattal, találékonysággal és együttműködéssel találkozik". Vajon mennyi van a lustaságból, a rosszakaratból, az ötlettelenségből és összeférhetetlen viselkedésből? Sokkal több. Így elég feltűnő, ha az ember lát valami mást --- de a rengetegből ezek szerint még sokkal több kéne, hogy itt valami megmozduljon.

Nem csodálkozom, ha valaki külföldön keres boldogulást. Aki pedig marad, készüljön a misszionárius élet-halál harcára, arra, hogy egyeseknek felnyissa a szemét, akár a saját élete árán is. De ezt csak akkor, ha a szíve mélyén nagyon szereti azokat az embereket, akikkel egy nyelvet beszél, de tudja róluk, hogy az az üresség, amiben jelenleg vannak, csak a pusztulásra elég.

(Igen, komolyan gondolom.)

megígértük, megcsináltuk, folytatjuk

Szerintem ezek után az a legkevesebb, ha Hiller Úr Microsoft "szendvicsemberként" mutatkozik,de a baseball sapka és póló kötelező! + táblák + kakóbiztos számítógép!
Mindenki jöhet, az ország fizet!

?

én erre gondoltam, nem petíciókodásra:

"Az SZDSZ a szabad szoftverek és a Szabad Verseny ellen

Jelen állás szerint jogi útra visszük az ügyet akár az Unióig és a politikai felelősök közt SZDSZ-tagok is lesznek, ha az SZDSZ nem áll ellent az Unióban teljesen versenyellenes MS-szerződésnek.

Az elvben liberális SZDSZ odáig süllyedt, hogy látványosan anti-liberális a politikája, ráadásul egyes tagjai aktív szerepet visznek a versenyügyi törvények megsértésében, mielőtt a jövő héten jogi lépésekre kényszerülnénk, várjuk, hogy az SZDSZ azonnal fellépjen a törvénytelenség ellen.

Szervác Attila"

Ez itt rengeteg penz, ennek toredekeert (700m) is mejdnem felszamoltak
azt a kht-t, ahol dolgoztam. (Mikor kifogytak a "szakmai" ervekbol, kerek-perec
megmondtak, hogy XY kft, fog nekunk szallitani, kulonben rossz lesz nekunk. A kft-t
anno 3 eve 5 tehetseges uzeltember alapitotta es meg aznap nyertek egy allami tendert.)

Ennek az egesznek a legfobb baja, hogy az "ingyen" windows a kozoktatasban, meg a csirajat is kioli a
"maskent" lehetosegenek. (Anno egy gimiben a linuxot ingyenessege miatt tudtam elfogadtatni,
es azota senki nem akarja lecserelni, mert tetszik es jol hasznalhato. Ha viszont van "ingyen" win,
akkor elhajtottak volna.)

Az openoffice pedig nem csak ott eletkepes. Egyik cegnel ajanlottam anno. Mondtak a "hozzaertok" a
fonoknek, hogy majd a partnerek nem tudjak megnyitni, nem kompatibilis stb. Azota eltelt 4-5 ev, es
minden partnert - koztuk vilagcegek - meg tudja nyitni, es a kommunikacio tokeletes. Ki erti ezt? :))

Nem értem, hogy mit aggódtok. Legföljebb Hiller kap még egy-két Molotov-koktélt a frissen felépült pesterzsébeti/soroksári luxusvillájába. Ha leég az egész, legalább lesz mire költenie a kenőpénzt, amit kapott ezért a döntéséért. :>

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

Pampaország. Sötét, korlátolt gazemberekkel. Köpni kell..

Nem szokásom a vulgáris kifejzések használata, főleg nem egy szakmai fórumon, de:

Qrva gazdag országban élünk, ahol van 25 mrd, gyakorlatilag elszórni.
A közoktatás ingyé' van, igaz, a felsőoktatásban egy milla, hogy végigcsináld. De ahelyett, hogy tandíj van, azt az 5 mrd-ot oda is lehetett volna adni az intézményeknek, hogy nesze itt van, csinálj vele amit akarsz, de az infomatikaoktatás színvonala ne romoljon (tud még?!).
Ha egy állami (vagy hozzá közel álló) intézménytől _bármilyen_ anyagot letöltök, az MS Word/Excel-ben van. OOo-ban szétesik, mert pl. a tabulátorokkal mi a f*sznak szórakozna bárki is, ha egyszer nála jól jelenik meg (neki ingyé' van a szoftver). De ha nem stimmel valami, akkor b*szhatom, én vagyok a hibás, miért nem pénzelem az MS-t?

25 (+2,5 a Novellnek) mrd-ból a nulláról ki lehet fejleszteni egy OS-t, office-célú alkalmazással együtt. Aki azt mondja, hogy ez nem igaz, az hazudik: 30e Ft-os bruttó órabér mellett is min. 500ezer mérnökóra bérköltsége, és szerintem nincs évi br. 50 milliót kereső programfejlesztő az országban.

Mocskos lenyúlós banda az egész állam, pártállástól függetlenül.

Lehet magyarázni, de a közbeszerzési kiírás gyakorlatilag a következőről szól: 25 mrd az MS és holdudvara kezébe azért, hogy a következő X évben még függőbbé tegyük az ország lakosságát egy USA-beli cégtől.

Eddig tartott a közfelháborodás. Csak így tovább, Pityukám!

Csak annyit tennék még hozzá, hogy szerintem itt nem egy ember (Hiller?) megkenése van a dolog mögött, hanem ugyanaz történik, mint annó az autópálya-építés során. Egy cég néhány milliárdot visszajuttat a pártkasszába. Ha jól tudom az az eset is kiderült, és nem történt semmi. Ilyen erővel közzétehetnék a pontos összeget is amit kapni fognak...

Ahogyan többen is írták:
10 millió emberre vonatkoztatva ez 2500 Ft/fő.
Kapjon mindenki valami Linux disztrót, akár az összes állampolgár. 10 milliós tétel esetében, beleértve a postaköltséget, esetleg egy ismeretterjesztő füzetet is, maximum 500 Ft/Fő tételről lehet szó.

__

Zopr miafene

CSAK azokról beszéljünk akik adót is fizetnek és nem segélyt vesznek fel. Mivel ez azoknak az embereknek a pénzéből megy.
Szóval akkor 10M ból lesz 5M, ha pedig azt is nézzük hogy átlagosan egy család 4 fős és 2 dolgozik belőle akkor 2,5M ember, ami azt jelenti hogy 10000 Ft/fő. Ezt még továbbgondoljuk és azt mondjuk hogy családonként átlagosan 1 gép van de 2 dolgozó ember akkor 20000 Ft/család jönne ki.
Nem tudom hogy van ez, de itt reklámozzák orba szájba az XP, pistát, offiszt, megmindent, e körüli áron, nem megromló licenccel. (3 ilyen forduló és kijön simán egy oprendszer+office)
Ennyi erővel vegyen az magának aki akar, aki meg nem az költse ezt a pénzt, cigire, piára, nőre, TDK-lemezre, fagyira, amire csak akarja...

Persze persze... csak írtam, hogy az adózás (tehát a pénzben kifejezett jogod a közügyekhez) nem csak a személyi jövedelem adóból származik, sőt legkevésbé abból. Ha iszol egy sört, azon van ÁFA, jövedéki adó, adózik a kocsmáros és a nagykereskedő, az alkalmazott stb., tehát azzal, hogy te megvettél egy sört, az árának mondjuk a 80%-át "adtad" az államnak. A baj, hogy ezek után semmi beleszólásod nincs abba, hová menjem ez a pénz, csak úgy, hogy egy un. poitikus akire állítólag te szavaztál, mert állítólag tudod mi a programja és ő állítólag azt csinálja és őt is mi tartjuk el, dönt róla attól függetlenül, hogy ért e hozzá. Mert ugyebár Hillert senki sem küldte oda azért, hogy MS licencekről döntsön. Az ország kb 1/3-a tartja el a másik 2/3-ot, ha ebből levonjuk még azokat akik semmi eladhatót nem termelnek (értsd pl. az összes állami alkalmazott), tehát amiből pénz jön be és szét lehet osztani, akkor ez az arány szerintem 1:10-hez, tehát egy ember 9-et eltart.
Na és ha ezt a pénzt még marhaságokra hajigálják ki, anélkül, hogy bárki beleböföghetne, végképp elkeserítő a helyzet.

"A másik feléből is él valaki."

Pl. a közalkalmazottak?

Bizonyíték nélkül ne vádaskodj. Valószínűleg vannak csalások, de ha a nagyságrendeket megnézed, az is valószínű, hogy államháztartási méretekben, arányaiban nem jelentős.

(Elnézést, ha csak én érzek burkolt politizálást a hozzászólásodban.)

Úgy tűnik, hogy ennél nagyobb összegről van szó. Remélem rövidesen lesznek pontos információim erről a több mint 200 oldalas (nem kicsit drága) anyagról.

Először is elnézést, ha ismétlek valakit, de nem olvastam végig a threadet.

Akad néhány szomorú tapasztalatom a Campus licenszekkel kapcsolatban:

Rengeteg felsőoktatásban résztvevő hallgató azt sem tudja, hogy létezik. Ha tud róla, nem érdekli, inkább használja a warez Windows-át, mert még ahhoz is lusta, hogy ingyen legalizálja a gépén lévő szoftvereket.

A mindenkori kormányok, aki az adófizetők pénzén bevásároltak, elfelejtették ezt megfelelően kommunikálni a lakossággal.

Az új licenszek megváráslásába ölt lóvé helyett inkább az 1000 háztartásra jutó internethozzáférések című statisztikai adatot állítanák be háttérképnek a végrehajtó hatalom szakmailag kompentens tagjai. Szánalmas dolognak tartom ilyesmiről beszélni, amikor elsősorban vidéken gyalázatos az Internethozzáférések aránya. Sőt! Nemhogy Internet, még számítógép sincs.

Ajánlom figyelmetekbe a KSH vonatkozó elemzését.

Ha már itt tartunk: Az általános-, közép- és felsőoktatásban felhasználói szintű ismeretek elsajátítására hivatott órákat alapvetően át kellene tervezni. Papíron megtanul a tanuló/hallgató egy csomó mindent. A gyakorlatban azt tapasztalom, hogy felsőfokú végzettségű fiataloknak is gyöngyöző homlokkal megélt sikerélményt jelent egy felhasználói fiók létrehozása Windows XP-ben.

Ma bementem Budapesten a Nyugati téren található postahivatalba. Tele volt emberrel, szinte mindenkinek a kezében csekk. Az átlagéletkor 30 körül.... Ma, Magyarországon, az ország fővárosában, ahol az 1000 háztartásra jutó Internethozzáférések aránya a legmagasabb, a 30-as korosztály csekket a kezében szorongatva várja a sorát!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁ!
Amikor gyakorlatilag minden közüzemi díjat be lehet fizetni átutalással.
Nem is kell állandó átutalási megbízást adni, szóval ne jöjjön nekem senki avval, hogy "így lenyúlják a lóvémat". Nem fogják, ha mindig a Te jóváhagyásod kell hozzá.

Szóval szükség lenne némi változtatásra az emberek fejében, hogy legyenek tudatosabbak. Addig amíg nem érdekel minket semmi, addig olyan operációs rendszerre köt szerződést a mindenkori kormány, amilyenre akar. Most érdekes módon nem álltak 100ezres tömegek a Parlament előtt. Talán azért, mert sokan fel sem fogják, hogy mi történik. Az ilyen helyeken mennek el a nagy lóvék, ahol csak kevesen értik, hogy minek mi a tétje.

A hűlyítéshez két ember kell: Az egyik, aki csinálja, a másik aki hagyja. Az, hogy ilyen szakmai fórumokon a _maroknyi_ hozzáértő meglátja, hogy ez így finoman szólva nem optimális, semmit nem ér. Ilyenkor kellene az IT szakmának kellően feltűnő módon (nem szakmai oldalakon tíltakozva, amit az IT-sokon kívül szinte senki sem olvas, ugyanis nem ők adják a felhasználók javát és nem ők döntenek súlyos lóvékról).

Nálunk sajnos még ez is hiányzik, hogy független, de befolyásos szakemberek csoportjai (teljesen mindegy, hogy IT, autógyártás, egyéb szórakoztatóelektronikai termékek) beékelődjenek ilyen esetekben a felhasználók tömegei és a kormányzat közé. Ezt hívják civil kezdeményezésnek, civil kurázsinak, vagy ahogy jólesik.

Annyira nem törődünk semmivel, hogy az szörnyű...

"Rengeteg felsőoktatásban résztvevő hallgató azt sem tudja, hogy létezik. Ha tud róla, nem érdekli, inkább használja a warez Windows-át, mert még ahhoz is lusta, hogy ingyen legalizálja a gépén lévő szoftvereket."

jah. vagy esetleg előferdül az is, hogy megrendeled, és valamiért nem jön meg a licensz. az a sok lusta diák..

Én pl adnék pénzt, hogy plakáton vagy valami fórumon valaki elmondja, hogy van más alternatíva. (mondjuk nem hiszem, hogy a kormányból akárki,megjelenne egy ilyen vitán. Vagy ha vaki megjelenik, az a Hiller titkárnőjénka a lányának a sofőrje max sztem...)

"Megvalósítják HiTler microsoftos álmát"
:-D én mindig elolvasom... bocs'!

Elhangzott itt egy párszor, hogy tegyünk valamit. Igen, tennünk KELL valamit. Kérdés az, hogy mit? Egyáltalán mit tehetünk?
1. Online fórumon kinyilvánítani a véleményünk.
2. Blog-okat írni, illetve a blog-ok hozzászólásaiban érvelni.
3. Online tiltakozás. Most éppen 3193-nál jár a számláló.
4. Online szavazás. Már van 36 db szavazat.
5. Online kampány. Jelenleg 27 támogatóval, ahol 12345 támogató esetén talán történhetne valami. A picike probléma ott van, hogy az oldalon 4563 felhasználó van regisztálva összesen.
Szerintetek ezeknek lesz is valami foganatja? Eljut egyáltalán a döntéshozó emberekig? Ha el is jut, érteni fognak ebből bármit is?

Nekem most így hirtelen a következők jutottak eszembe:
1. Én meg tudom keresni a pedagógus szakszervezet helyi vezetőit, ahol esetleg jogászok bevonásával meg lehetne vizsgálni a kérdést, hogy egyáltalán a szakszervezet tehet-e bármit is.
2. Írok a helyi képviselőmnek, hogy tegyen valamit az ügy érdekében.
3. A lehető legtöbb nyilvános fórumot (papír alapú újságok, online újságok, TV, nagy látogatottságú online oldalak) megkeresni, hogy minél többször írjanak/beszéljenek a témáról, hogy minél több embernél leessen a tantusz, hogy itt valami nem stimmel.

De mindhárom esetben szükség lenne egy olyan anyagra, amely érthetően, a nem szakmai emberek számára is érthetően elmagyarázza, hogy mi is a probléma, lehetőleg nagyon-nagyon tömören, egy-két oldalban. Ezen kívül komoly szakmai anyagra is szükség van. Erre a Balabit féle tanulmány tökéletes lenne, csakhát arra meg akár azt is mondhatnák, hogy már elvault, mivel 6 éve készült.

Ha valaki össze tudna állítani ilyen anyagot, megköszönném, ha elküldené nekem. Az első két lépést mindenképp meglépem.

Ezt korábban vállalatvezetőknek írtam. Ilyen formában biztos nem megfelelő, de talán ki lehetne indulni belőle. Az biztos hogy annyira egyszerű nyelvezetű, hogy TALÁN még egy politikus is megért:

http://linux.birodalom.net/cikkek/Linuxtanulmany.html

-------------
:::A GoboLinux felhasználók hivatalos magyar fóruma: http://linux.birodalom.net/smf
:::A #86-os sorszámú hivatalosan bejegyzett GoboLinux felhasználó

Cégvezetőknek valóban megfelelőbbek az olyan kézzelfogható sikersztorik, hogy nem meg be a cnc gépbe az internetről szerelmes levél formájában a vírus, mert a vms hozzáférési jogosultságok finomabban skálázhatóak, mint a közepesen képzett hekker néhány óra alatt feltört másik rendszeré. Vagy ha annál nem is, de a unix nevűnél mindenképpen, ezért kérem vegyenek opensource akármit.

Ahogy írtad, jó kiindulópont. Nem feltétlenül kell ragaszkodni ehhez a nyelvezethez, kezeljük úgy, mint egy nyílt forráskódú programot :) lehet javaslatokat tenni, hogy hogyan lehetne tökéletesíteni.
________________________________________________
Attól, hogy más hülye, te még lehetnél normális.

Ha úgy gondolod, hogy minden részlete tényleg helytálló, és nem lehet belekötni, akkor nyugodtan felhasználhatod. Legfeljebb majd a szakszervezettel ha kell, akkor módosítjátok, hogy megfelelő legyen az általam nem ismert kritériumoknak, ha léteznek egyáltalán ilyenek :)
________________________________________________
Attól, hogy más hülye, te még lehetnél normális.

Csináltam egy kis HUP-os hír gyűjtést, amit pippec ismertetője mögé másolok:

Eddigi kezdeményezések és egyéb információk:

Ha valaki rendelkezik még ilyen linkekkel, megköszönném, ha megosztaná velünk. Egyébként az a lista 2007 júliustól kezdődő hírekből lett összeválogatva.

Egy kis plusz:

A megajánlott termékek és szolgáltatások között csak olyan tételek szerepelhetnek, melyek megfelelnek a vonatkozó állami normatíváknak valamint a dokumentációban meghatározott egyéb követelményeknek.

1. Normatíva
BA: 0201000000 – Szoftverrendszerek és elemeik
I. Kiemelt termékkör definíciója
Mindazon szoftvereszközök és azok licencei, amelyek a számítógép hardverelemeinek működtetését végző programok és a géphasználathoz szükséges szellemi termékek általánosan használt csoportja.
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények mindenkori számítástechnikai erőforrásait működtető operációs rendszerek és az azokon futtatható, az intézmények között széles körben használt, elterjedt felhasználói programok, alkalmazások és ezek licencei.
Azon termékek, amelyek segítségével a PC-s környezetben vagy hálózati munkaállomásokon lehetőség nyílik az adott felhasználói igényt kielégítő feladat elvégzésére és az annak eredményét tartalmazó elektronikus dokumentum összeállítására, szerkesztésére, nyilvántartására, tárolására, azzal kapcsolatos műveletek végzésére, ábrázolására, megjelenítésére és hálózati kezelésére.
Származó termékosztályok:
A termékkör az alábbi termékcsoportokra terjed ki:
A hardvereszköz rendeltetésszerű működését és az alapszolgáltatásait elérhetővé tevő Operációs rendszerekre (BA: 0201010000) (pl. OEM kliens és szerverlicencek: Microsoft, Novell, UNIX-LINUX és változataik), amelyek hardverközeli szoftverként önálló feladatütemezővel rendelkeznek, a hardverben található valamennyi hardvereszközt közvetlenül vezérlik és további szoftverek telepíthetők rá.
Termék- vagy vásárlóalapú licenszelésű Irodai szoftverekre (BA: 0201020000), amelyek lehetnek
egyszemélyi használatra tervezett, mélyebb szakmai tudást nem igénylő (professzionális eszközökkel nem rendelkező) egy adott dokumentumtípus vagy dokumentumtípusok szerkesztésére alkalmas Általános célú dokumentumszerkesztők (szövegszerkesztő, táblázatkezelő, bemutatókészítő, kép-, hang- vagy videószerkesztő);
a dokumentumok egyidejűleg több felhasználó általi kezelésére, verziókövetésre és univerzális karakterek használatára is alkalmas Általános célú kutatási és fejlesztői dokumentumszerkesztők;
tématerületre nem specializált, nem hagyományos adatbevitelt támogató Általános célú adatbeviteli szoftverek (Karakter- és szövegfelismerő szoftverek; Hangfelismerő és -beviteli szoftverek), amelyek általában a számítógéphez csatlakozó vagy abba épített speciális periférián keresztül működtethetőek.
Levelező- és internetkommunikációs rendszerekre (BA: 0201030000).
Többfelhasználós környezetben az adatok, a dokumentumok és a strukturálatlan, de egy egységként kezelhető rögzített információk (szöveg, grafikon, hang, kép, mozgókép) kezelését (létrehozás, szerkesztés, továbbítását, megosztását, tárolását, visszakeresését, nyomon követését, származtatott adatok és összefüggések kinyerését) központi szolgáltatásként megvalósító Tartalomkezelő rendszerekre (BA: 0201040000), amelyek lehetnek
Adatbáziskezelő szoftverek;
Dokumentumkezelő szoftverek;
Általános dokumentumkezelő szoftverek, amelyek a nagy tömegű dokumentum létrehozását, módosítását, strukturált tárolását, közös elérését és visszakereshetőségét lehetővé tevő szoftverek
Iratkezelési szoftverek, amelyek a hivatalosan irattá nyilvánított, ezért módosíthatatlan és szigorú megőrzési szabályok szerint kezelendő dokumentumokkal kapcsolatos, a hivatalon belüli nyilvántartási, tárolási, nyomon követési funkciókat ellátó eszközök, amelyek megfelelnek a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII.29.) Korm. Rendeletnek, illetve a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelmények teljesítését igazoló tanúsításról szóló a 24/2006 (IV.29.) BM-IHM-NKÖM együttes rendeletének.
Tudásbázis-szoftverek;
csoportok, közösségek hatékonyabb működését és működtetését, vagy a piaci folyamatok előrejelzését, követését lehetővé tevő Üzleti intelligencia alkalmazások, döntéstámogató rendszerek (például adattárház, adatbányászati szoftverek);
nem általános felhasználású, speciális információ- vagy tudástartalom keresését és bővítését lehetővé tevő Információtárak és -visszakereső rendszerek (ide sorolandóak például az elektronikus kiadású és kezelhetőségű lexikonok, szótárak, jogtárak, archívumok, szabványok, normák);
Címtár-alkalmazások.
Egy szerkesztést jellemzően nem tartalmazó célfeladatot, például a dokumentumok megosztását (de a szerkesztését nem), védelmét, a verziók követését és kezelését, a csoport tagjai közötti zárt láncú kommunikációt és információáramlást ellátó Csoportmunkát támogató alkalmazásokra (BA: 0201050000).
Sokfelhasználós környezetben az információk, dokumentumok felhasználói csoportok közötti megosztását, a kommunikáció áramlását támogató Portálalkalmazásokra (BA: 0201060000).
Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazásokra (BA: 0201070000).
A szoftverhasználati és általános informatikai ismereteken túlmutató szakismeretet feltételező, akár elosztott használatra tervezett Célalkalmazásokra (BA: 0201080000) (ide sorolhatóak például a kiadvány-szerkesztők, projekttervési eszközök, mérnöki tervezőeszközök (CAD, CAM), a vágóeszközök, a térképészeti alkalmazások, a vonalkód-leolvasók, a matematikai és a statisztikai rendszerek).
Egy-egy adott, szoftverek nélkül is elvégezhető célfeladat ellátását, kényelmesebb, hatékonyabb megoldását biztosító Segédprogramokra (BA: 0201090000). Ide tartoznak a naptáralkalmazások, az internettelefonok, a rövid üzenetet küldő (pl. ICQ), a társalgó alkalmazások (pl. IRC), hang- és videólejátszók, képi megjelenítők, fájlkezelők, fájlletöltők stb.
Önálló, a létrehozó szoftvertől függetlenül működő szoftvereket létrehozó Fejlesztőeszközökre (BA: 0201100000), amelyekre a programozási nyelv, a célhardver, a cél operációs rendszer és a megcélzott funkcionalitás a jellemző.
Szerzői jogi védelem alatt álló termékek használatához támogatást nyújtó Elektronikus kiadványokra (BA: 0201110000).
Az informatikai biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek jellemzően az operációs rendszerek és az azon végzendő munka védelmét ellátó alkalmazások, amelyek lehetnek
Vírusvédelmi szoftverek (BA: 0201120000)
Tartalomszűrő (SCM) szoftverek (BA: 0201130000)
Azonosság- és hozzáférés-menedzsment szoftverek (BA: 0201140000)
Hálózatbiztonsági szoftverek (BA: 0201150000)
Biztonság- és sérülékenység-kezelési szoftverek (BA: 0201160000)
Egyéb biztonsági szoftverek (BA: 0201170000)
Elektronikusaláírás-létrehozó és -ellenőrző szoftverek (BA: 0201180000), amelyek a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (Ket.), az ehhez kapcsolódó egyéb jogszabályokban valamint más hasonló (pl. elektronikus közbeszerzés) jogszabályokban meghatározott elektronikusan végezhető eljárási cselekmények lebonyolítása kapcsán vehetnek igénybe. Az elektronikus aláírások elkészítéséhez szükséges olyan szoftvertermék alkalmazása, amely összeállítja az aláírandó adatokat, meta-adatokkal látja el azokat, azokat dossziékba (avagy csomagba, aktába, mappába) rendezi, kapcsolatot létesít az időbélyegzés-szolgáltatóval, az aláírás ellenőrzéséhez szükséges információkat begyűjti és tárolja, stb. Hasonlóan az elektronikus aláírások ellenőrzéséhez szükséges egy olyan szoftvertermék, amely az ellenőrzést elvégzi, az eredményről tájékoztatást ad, az aláírt dokumentumok megjelenítésében segítséget nyújt, stb."
"...
2. Egyéb műszaki követelmények

Ajánlattevőnek komplex megoldást kell kínálnia a közbeszerzés hatálya alá tarozó intézmények szoftver licencekkel történő ellátására és kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére.
Ajánlattevőnek az alábbi termékekre vagy az alábbi termékekkel teljes mértékben azonos funkcionalitást biztosító termékekre vonatkozó licencekre kell ajánlatot tennie. A megajánlott termékek nem okozhatnak korlátozást az intézmények meglévő szoftveralkalmazásainak működésében, biztosítaniuk kell a teljes körű együttműködést. A termékek használata (bevezetése) a vásárló részére többlet terhet nem jelenthet. Ajánlattevőnek az alább felsorolt valamennyi termékre vagy azzal teljes mértékben azonos funkcionalitást biztosító termékre ajánlatot kell tennie (termékenkénti megfeleltetéssel).

Az 1. részteljesítésben:

Alkalmazások Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft Access
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Antigen Enterprise Manager
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Antigen for Instant Msging
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft Automated Service Agent
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft Automated Service Agent Module
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft Automated Service Agent Svcs
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft AutoRoute Euro
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft BizTalk Server Branch
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft BizTalk Server Developer
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft BizTalk Server Enterprise
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft BizTalk Server Standard
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CCF CAL
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CCF External Connector
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CCF Server
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Commerce Server Enterprise
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Commerce Server Standard
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Compute Cluster Pack
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Config Mgr Client Mgmt Lic
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Config Mgr Server Mgmt Lic Ent
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Config Mgr Server Mgmt Lic Std
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Config Mgr Svr
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Config Mgr Svr w/SQL
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Core CALClient Access License
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CSF SBE
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CSF Server
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CSF Server CAL
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CSF Server External Connector
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft CSF Standard Server
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Data Protection Ent Mgmt Lic
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Data Protection Manager Svr
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Data Protection Std Mgmt Lic
Rendszerek Autonóm személyi számítógépek Microsoft Desktop Optimization Pack for SA
Egyéb Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Desktop Small Business
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft Duet for MS Office and SAP CAL
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft Duet for MS Office SAP Svr
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM CAL
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM Enterprise Svr
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM External Connector
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM FU Add Extrnl Con
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM Full Use Add CAL
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM Limited CAL
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM Ltd Extrnl Con
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM Professional Svr
Kiszolgálók Adatbázisra épülő alkalmazások Microsoft Dynamics CRM Workgroup Svr
Alkalmazások Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft Encarta Premium
Alkalmazások Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft Encarta Premium Online
Kiszolgálók Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Enterprise CAL
Egyéb Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Enterprise Desktop
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft ESP Client
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft ESP SDK
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Excel
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Excel Mac
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Exchange Enterprise CAL w Svc
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Exchange Server - Enterprise
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Exchange Server - Standard
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Exchange Standard CAL
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Exchange Svr ExtrnConn
Alkalmazások Internetre kapcsolt szoftveralkalmazások Microsoft Expression Blend
Alkalmazások Internetre kapcsolt szoftveralkalmazások Microsoft Expression Design
Alkalmazások Internetre kapcsolt szoftveralkalmazások Microsoft Expression Media
Alkalmazások Internetre kapcsolt szoftveralkalmazások Microsoft Expression Studio
Alkalmazások Internetre kapcsolt szoftveralkalmazások Microsoft Expression Web
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Forefront Client Sec Mgt Cnsl
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Forefront Client Security
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Forefront Sec Exchange Svr
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Forefront Sec SharePoint
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Forefront Sec Suite
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Forefront Sec Svr Mgt Cnsle
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Forms Internet
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Groove Server
Kiszolgálók Címtárszolgáltatások Microsoft ILM CAL
Kiszolgálók Címtárszolgáltatások Microsoft ILM External Connector
Kiszolgálók Címtárszolgáltatások Microsoft ILM Server
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft InfoPath
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft ISA Server Enterprise Edtn
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft ISA Server Standard Edtn
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft MapPoint
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft MapPoint Fleet
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft MCAAP Promo - CAL package
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft MCAAP Promo - EC Package
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Microsoft Math
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft MS Exchange Hosted Archive
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft MS Exchange Hosted Archive EXT
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft MS Exchange Hosted Continuity
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft MS Exchange Hosted Encryption
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft MS Exchange Hosted Filtering
Kiszolgálók Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft MS Learning Solutions eLearn
Kiszolgálók Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft MS Learning Solutions eRef
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft MS Learning Solutions MCP
Alkalmazások Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft MSDN OS
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Comm Server Ent
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Comm Server Ent CAL
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Comm Server Ext Conn-Ent
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Comm Server Ext Conn-Std
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Comm Server Std
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Comm Server Std CAL
Alkalmazások Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Communicator
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Enterprise
Kiszolgálók Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Forms CAL
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office Forms Server
Alkalmazások Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office Groove
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office Groove Ent Services
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office LCS Connect to Public IM
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Live Mtg Professional
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Office Live Mtg Standard
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Mac
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Mac Pro
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Multi Language Pack
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Professional Plus
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office SharePoint CAL
Alkalmazások Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office SharePoint Designer
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office SharePoint Server
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Small Business
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office SPS for Search Ent
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office SPS for Search Std
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft Office SPS forSearch Std w/SQL
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Office Standard
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft OneNote
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Ops Mgr Client Ops Mgmt Lic
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Ops Mgr Ent Ops Mgmt Lic
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Ops Mgr Server
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Ops Mgr Std Ops Mgmt Lic
Alkalmazások Internetre kapcsolt szoftveralkalmazások Microsoft Outlook
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft PerformancePoint CAL
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft PerformancePoint ExternalConn
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft PerformancePoint Server
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft PowerPoint
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft PowerPoint Mac
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Premier Essentials
Alkalmazások Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft ProClarity Analytics DesktopPro
Egyéb Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Professional Desktop
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Project
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Project External Connector
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Project Portfolio Ext Connectr
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Project Portfolio Server
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Project Portfolio Server CAL
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Project Professional
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Project Server
Kiszolgálók Levelező- és internetkommunikációs rendszerek Microsoft Project Server CAL
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Publisher
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Server Mgmt Suite Ent
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Server Mgmt Suite Std
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft Services for Netware
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft SharePoint Enterprise CAL
Kiszolgálók Tartalomszolgáltató szoftverek Microsoft SharePoint Internet
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft SLP Activations Commercial
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft SLP Activations Non-commercial
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft SLP Permutation
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft SLP Server Enterprise
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft SLP Server Standard
Kiszolgálók Rendszerek együttműködését támogató szoftveralkalmazások Microsoft SOA BPM Compete
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft SoftGrid CAL for TS
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft SoftGrid Ext Connector for TS
Kiszolgálók Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft SQL CAL
Kiszolgálók Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft SQL Server Developer Edition
Kiszolgálók Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft SQL Server Enterprise Edition
Kiszolgálók Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft SQL Server Standard Edition
Kiszolgálók Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft SQL Server Workgroup Edition
Kiszolgálók Adatbázist kezelő szoftverek Microsoft SQL Workgroup CAL
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Student with Encarta Premium
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Syst Cntr Essentials Client ML
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft Syst Cntr Essentials Server ML
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft Syst Ctr Virtual Mach Mgr WGE
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft System Center Essentials
Kiszolgálók Karbantartást és felügyeletet biztosító szoftverek Microsoft System Center Reporting Mgr
Alkalmazások Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft TechNet Plus Direct
Kiszolgálók Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft Technet Plus Single Server
Kiszolgálók Információtárak és -visszakereső rendszerek Microsoft Technet Plus Single User
Kiszolgálók Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Virtual Earth: Pro
Kiszolgálók Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Virtual Earth: Standard
Kiszolgálók Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Virtual Earth: User/Add-on SL
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Virtual PC for Mac
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Visio Professional
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Visio Standard
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual FoxPro Professional
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Visual SourceSafe
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Pro w/MSDN Prem
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Pro w/MSDN Pro
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Professional
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Architecture
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Database
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Development
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Fndation Svr CAL
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Fndn Svr Ext Con
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Foundation Svr
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Suite
Alkalmazások Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Test
Kiszolgálók Segédprogramok Microsoft Visual Studio Team Test Agent
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Whale Intelligent App Gateway CAL
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Whale Intllgnt App Gateway Ext Con
Rendszerek Autonóm személyi számítógépek Microsoft Win VisEnt CentralDsktp
Rendszerek Autonóm személyi számítógépek Microsoft Win VisEnt CentralDsktp for SA
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Compute Cluster Ed
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Compute Cluster Server
Rendszerek Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Windows Pro Remote Desktop Lic
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Windows Rights Mgmt Services CAL
Kiszolgálók Biztonsági és számítógép-védelmi szoftverek Microsoft Windows Rights Mgt Svcs ExtnConn
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Server CAL
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Server Datacenter
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Server Enterprise
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Server Standard
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Server Web
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Small Business Svr CAL
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Small Business Svr Premium
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Small Business Svr Std
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Svr ExtrnConn
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Svr for Small Bus CAL
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Svr for Small Business
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Terminal Server CAL
Kiszolgálók Sokfelhasználós operációs rendszerek Microsoft Windows Terminal Svr ExtrnConn
Rendszerek Autonóm személyi számítógépek Microsoft Windows Vista Business
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Word
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Word Mac
Alkalmazások Néhány felhasználós dokumentum-szerkesztők Microsoft Works

Az 2. részteljesítésben:

????
???? Még nincs adat de gondolható, hogy hasonló
????

viszont:

"...
Ajánlattevőnek termékcsoportonként homogén gyártmányú termékekkel kell ajánlatot tennie.
A termékeket termékcsoportonkénti bontásban kell feltüntetni és bemutatni (a klasszifikációs szintek szerint).
Nyertes ajánlattevők a teljesítési fázisban a temékváltások alkalmával jogosultak megszűnő/kifutó terméket kivonni, illetve új terméket bevonni.
Ajánlattevőnek, közös ajánlattétel esetén a konzorciumra vonatkozóan rendelkezni kell a gyártó/fejlesztő teljes körű támogató nyilatkozatával!
Ajánlattevőnek, közös ajánlattevők esetén az ajánlattevők egyikének rendelkeznie kell az adott licencek forgalmazásához és adott esetben a szolgáltatás nyújtásához szükséges fejlesztői minősítéssel! A licenc forgalmazásához szükséges fejlesztői minősítésről szóló nyilatkozat benyújtása az érvényes ajánlattétel feltétele!
1. részteljesítésben: nagyvállalati licenckonstrukciók értékesítésére
2. részteljesítésben: oktatási licenckonstrukciók értékesítésére
A gyártó/fejlesztő magyarországi képviselete által publikált licenckonstrukciók mindegyikére kötelező az ajánlattétel az alábbiak szerint. A JÓVÁHAGYOTT LICENCMEGÁLLAPODÁSOK az ajánlat részét kell, hogy képezzék.
A kapcsolódó szolgáltatások körét az ajánlatkérő nem kívánja meghatározni (tekintettel arra, hogy a licenckonstrukció vásárlása bizonyos esetekben már szolgáltatásokat is magába foglalhat); az erre vonatkozó ajánlattétel opcionális. Opcionális ajánlat tétele nem kötelező! A beérkezett opcionális ajánlat elfogadása az ajánlatkérő részéről szintén nem kötelező!
Az eljárás 2. részében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy az adott szoftver termék egy adott hardverrel együttműködésre képes, operációs rendszer esetén arról is, hogy az adott hardver használata mellett a szoftver milyen biztonsági minősítéssel rendelkezik. Ajánlattevőnek garanciát kell vállalnia az Intézmény által megnevezett hardver konfiguráción történő problémamentes működésre.
A 2. pont (2) bekezédésben táblázatban részletezett termékekkel funkcionálisan megegyező, ugyanakkor más fejlesztő termékeinek megajánlása esetén, a termékek árának tartalmaznia kell az azzal járó telepítés, betanítás költségét is.
...."

Nonszensz: egy haverom mesélte ma: az okmányirodába, ahol az új személyijét csináltatta, négy Photoshopot vettek az igazolványképek feldolgozásához...

Bementem a szakszervezethez. Elmondtam a problémát, és otthagytam a kinyomtatott pippec írást a mögé másolt linkekkel.
Sajnos itt is idő kell, hogy bármi is történjen. Az itteni vezetővel beszéltem, aki majd elolvassa, megmutatja az általa ismert szakértőknek. Ha érdemes rá az anyag, akkor felküldi pestre, ahol ugyanez lejátszódik. Február előtt, még reakcióra se nagyon számítok.