trey blogja

Ma este Snooker VB döntő

Nos, lassan a végéhez közeledik a Snooker VB. Az összes kedvencem (Hendry, O'Sullivan, Higgins, Carter) kiesett Higgins kivételével. Higgins a döntőben! A döntőt a 2005-ös világbajnok Murphy felett parádés játékkal győzelmet arató Selby-vel vívja majd. Selby az elején nem volt szimpatikus, de a tegnap esti játéka fantasztikus volt. A végén bebizonyította, hogy még humora is van, ami nálam jó pont. Most egyformán szurkolok mindegyiknek (na jó, Higgins-nek egy kicsit jobban azért, mert az elmúlt időszakban nem sok minden jött neki össze; Selby-nek meg azért, mert selejtezővől VB döntőbe kerülni 24 évesen nem kis teljesítmény). Győzzön a jobb.

24. pénteki pókerparty

Imre sietett, így nem húztuk sokáig. Nekem az ég világon semmi sem jött ma. Egyszer volt egy párom, akkor is dáma póker jött ki a FLOP-ban. Magas lap döntött, de nekem csak 8-as párom volt. Dobás. Utána szépen bebuktam a zsetonokat, és kiszálltam. Imrének sem ment, kb. 8 leosztást bírt, amikor ALL-IN-t mondott. Elbukta. Sancho-nak ma minden bejött, egyszerűen nem tudott veszíteni.

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 13
Imre 6
Sancho 5

www.fsn.hu

Az alapítványunk honlapja elveszett úgy jó háromnegyed évvel ezelőtt. Elpatkolt alatta a gép, és idő hiányában(?) nem készült helyette új. Annyira feledésbe merült, hogy a Google már nem is akart tudni róla. Mivel elég cinkes egy alapítvány honlap nélkül, és mivel már többen is reklamálták a hiányát - hozzáteszem joggal - előálltam mint az FSN alapítvány új webpancsere. Pár hete nekiálltam, és elkészítettem egy kezdeti verziót. A Google ismét tud róla :) Ma volt egy kis időm és kedvem is hozzá, így folytattam. A mai napom el is ment vele. Jó lenne mielőbb tartalommal is feltölteni...

Folyt. köv.

23. pénteki pókerparty

Egy hét kihagyás után ismét volt pénteki pókerparty. Szabadságról képes voltam bemenni, hogy nehogy az legyen, hogy én vagyok a hátráltatója a dolognak. :) 2-kor elkezdük, de elég linkre vettem a dolgot. Szokásos sor szerencsém megmaradt, volt olyan, hogy két egymást követő leosztásban is sorom volt. Sancho hozta a gyengébbik formáját, és majdnem megdöntötte a kiesési rekordját. Egyszer kb. 20 perc alatt esett ki. Hát most majdnem sikerült ezt megjavítania... Kb. 30 percig húzta.
Miután f2f maradtunk Imrével, jól elhúztam. Az egyik leosztásban flush-e lett, amire mondott egy ALL-IN-t. Nekem egy Bubi pár volt a kezemben, és a flop-ban is volt egy Bubi. Meg egy négyes. A három Bubi-ra elfogadtam az ALL-IN-t, és szerencsémre a RIVER-re egy 4-es jött. Full House. Imrének alig maradt zsetonja. Egyszer mondott egy ALL-IN-t a 300 köröli zsetonjára. Elfogadtam egy elég nagy semmire. Mint kiderül, csak blöffölt, neki sem volt semmilye. De nagyobb semmije volt mint nekem, így egy kicsit megerősödött.
Ezután egy hosszabb szakasz kezdődött, ahol Imre megerősödött, sőt, el is hagyott. Ekkor egy leosztásban blöfföltem egy ALL-IN-t az 1000 körüli zsetonomra, amit Imre nem mert elfogadni. Megmutattam neki. Majd megette a fene :DD Innen elment a kedve az egésztől, és elbukta zsetonjának nagy részét.
Ajáték vége volt még érdekes. Valaki mondott egy ALL-IN-t, ami elfogadásra került. Imrének Dáma, Bubi, nekem Bubi és egy ötös volt a kezembe. No fasza, csak 5-össel nyerhetek. A flop egy Dámát hozott és egy Bubit hozott. Fasza. Csak két ötössel nyerhetek. Mi jött a TURN-ben és a RIVER-ben? Két ötös.

Így én nyertem :)

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 13
Imre 6
Sancho 4

Szabadság, árnyékolástechnika, új kanapé, Snooker VB

Egy kis pihenés van. Legközelebb csak jövő héten szerdán kell menni robotba. Addig sem telik tétlenül az időm. Itthon megcsillogtattam árnyékolástechnikai tudásomat. Rolót kellett szerelnem a fiam szobájának ablakára, mert reggelenként úgy beordított a nap az ablakon, hogy lehetetlen volt WoW-ozni :) Fasza lett.
Aztán tegnap jómunkásemberek meghozták az a kanapét, amit úgy 3-4 hete rendeltem. Kicsengettem a 100 ropit, meg a 6-ot, amiért elhozták és felhozták. Nem rossz kereset egy 20 perces melóért. Mire becsavartam az esztergált (vagy faragott?) fa lábait és a helyére tettem, el is telt a nap. Lassú munkához idő kell. Főleg, hogy a szoba közepén ültem rajta nem kevés ideig, mert éppen zajlik a Snooker VB, és aztat nézni kell.
A múlt héten a "ledolgozom a következő hétfőt szombaton" kaland úgy megkevert mindent, hogy elmaradt a szokásos pénteki pókerparty. Ezen a héten ugyan szabin vagyok, de azért pénteken bemegyek. Póker nem maradhat el mégse két héten keresztül, nemde? :)

Hírcsatorna statisztika

Egy kis RSS statisztika az elmúlt napokból (04. 18 az első nap, amikor teljesen át lett irányítva a HUP a FeedBurner-re):


Date	        Subscribers	Hits		Clickthroughs
2007-04-08	0	        2		0
2007-04-09	18	        236		8
2007-04-10	86	        121		6
2007-04-11	396	        1056		101
2007-04-12	580	        6075		397
2007-04-13	583	        6014		290
2007-04-14	508	        5013		141
2007-04-15	527	        6243		198
2007-04-16	592	        7085		330
2007-04-17	1570	        17846		1093
2007-04-18	1741	        25247		1576

Az RSS olvasók megoszlása:

FeedBurner oldal fordítása

Azt hiszem, hogy beválik ez a FeedBurner, mint a HUP egy hasznos kiegészítője. Egyetlen szépséghibája (bár engem annyira nem zavar), hogy nem beszél magyarul. Mondjuk nem lenne rossz, ha a HUP napi email-re való feliratkozás magyarul is mehetne. Angol, spanyol, portugál és orosz nyelven viszont igen.

Éppen ezért felvettem a kapcsolatot a FeedBurner csapattal, akik örültek az önkéntes jelentkezésnek. Meg is kaptam az első fordításra váró adagot. Le is fordítottam (elég fapad a módszer sajnos: elküldenek egy szövegfile-t, azt kell magyarítani, majd visszaküldeni). Vannak olyan dolgok, amikben nem vagyok biztos, de azért az első nyersfordítás is több lesz mint a semmi. Ilyen dolog például a következő fordítása:

22. pénteki pókerparty

A mostani pénteki pókerparty hihetetlen volt. Nem is mondok róla semmit, mert úgyse hinné el senki. Mennyi is az esély arra, hogy valakinek pókere legyen?

E valószínűségi táblázat szerint 52 lapból 2 598 960 kombinációt lehet képezni.

1 : 4165-höz

EZEN A PARTIN 3 PÓKER VOLT! Ez egyszerűen hihetetlen!

Imrének nem sokkal egymás után volt egy Bubi és Ász pókere (Imre mondta, hogy ez feltétlen kerüljön be a blogba). Miután vezettem, mondtam egy ALL-IN-t. Milye lett Sancho-nak? Természetesen 8-as pókere. Sokat nem veszítettem, de éppen eleget, hogy megtörje a lendületet. A végefelé megjelent néhány alkalmatlankodó, ami teljesen tönkretette a partit, így egy minimálisan esélyes lapra mondtam egy ALL-IN-t, hogy legyen már vége.

Elsőként én estem ki, majd Imre. Sancho nyert.

(Sancho már hisz a sorban. Megtanítottam neki, hogy hinni kell :))

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 12
Imre 6
Sancho 4

Online vásárlási kísérlet - én kérek elnézést

Történt az, hogy egy bőrtokot szerettem volna venni a PDA-mra. Kellett, mert a múltkor kiesett a zsebemből, és majdnem elhagytam. Tulajdonképpen el is hagytam szó szerint, de még időben észrevettem, és mikor visszamentem a helyszínre még ott volt a fűben. Mák.
Naszóval, kell egy tok. Ki is néztem egy igényeset. Nem olcsó, de minden típusra egyénileg gyártját (minden kivezetésnek megvan a helye, stb.), élethossz garanciás, marhabőr és svéd:

Kirándulás

Tegnapelőtt szép idő volt, így elhatároztam, hogy kirándulunk egyet. Beültünk az autóba, és elindultunk a régi 1-es úton. Megálltunk Visegrádon, felmentünk a Fellegvárhoz. Az idő ragyogó volt. Miután egy kicsit elidőztünk ott, elindultunk Szentendrére. Bejártuk az óvárost, és belecsöppentünk egy ünnepi kirakodóvásárba. Miután körülnéztünk Budapesten keresztül jöttünk haza. Jó kis program volt.


A fiam és én @ Visegrád

Feedburner

Rábukkantam a Feedburner nevű stuffra. Egy kicsit eljátszottam vele. Egész ügyes dolgokat lehet kihozni belőle.

 

HUP a Feedburner-en:

http://feeds.feedburner.com/HUP

 

 

Headline animator:

Hungarian Unix Portal

↑ Grab this Headline Animator

<p style="margin-top:10px; margin-bottom:0; padding-bottom:0; text-align:center; line-height:0"><a href="http://feeds.feedburner.com/~r/HUP/~6/1"><img src="http://feeds.feedburner.com/HUP.1.gif" alt="Hungarian Unix Portal" style="border:0"></a></p><p style="margin-top:5px; padding-top:0; font-size:x-small; text-align:center"><a href="http://www.feedburner.com/fb/a/headlineanimator/install?id=832276&w=1" onclick="window.open(this.href, 'haHowto', 'width=520,height=600,toolbar=no,address=no,resizable=yes,scrollbars'); return false" target="_blank">↑ Grab this Headline Animator</a></p>

 

 

HUP oldaltartalom email-ben napi egy alkalommal feliratkozás:

Enter your email address:

Delivered by FeedBurner

 

21. pénteki pókerparty

Mivel nagypéntek volt, a cégnél hamar letipliztek az emberek. Már kettő előtt egy kicsivel nekiálltunk a pókernek, mert sejtettük, hogy egy kicsit hamarabb be kell majd fejezni. Így is lett. Alig kezdtük el, jött Pali (az egyik tulaj / iagazgató), hogy ma egy kicsit hamarabb fejezzük be, mert Bandi bácsi előbb zárná a céget. Jó.
A játék jól ment. Szerencse is mellettem állt. A ~ két órás partiban volt minimum 8 sorom, 2 flush-öm. A pókertársak már nem hittek a szemüknek. Én sem. Elsőként Imre esett ki, majd egy ALL-IN-ben Sancho is elvérzett.

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 12
Imre 6
Sancho 3

Elmebeteg ámokfutó

Valami elmeroggyant f@sz pont a mai napot, pont a mi utcánkat és pont (majdnem) az én autómat nézte ki arra, hogy megdögöljön (kár, hogy nem sikerült neki). A köcsög ember családjával egy Fiat-ban behajtott az utcába (ami nyíl egyenes és széles) az utca közepén rendkívül nagy sebesség mellett nekiállt összevissza kacsázni, majd az autóm mellett kb. fél méterrel elhaladva fel a szemközti járdára, ahol jó kétszáz métert tett meg (szerencsére senki nem volt a járdán), amíg egy villanyoszlop meg nem állította. A féreg kitántorgott a füstölő kocsijából. Elvitte a mentő az egész bandát. Most a rendőrség lezárta az utcát, a tűzoltók pedig éppen azon morfondíroznak, hogy hogyan vakarják le az autót a villanyoszlopról úgy, hogy az ne dőljön a nyakukba.

Az ilyeneket a helyszínen agyon tudnám ütni. Millió gyerek játszik a környéken egész nap. Azt hiszem, hogy ha valakinek baja esett volna, itt meglincselték volna, és a mentőre már nem is lett volna szükség.

F@szparaszt.

20. pénteki pókerparty

A karácsonyi tatunak először nem tetszett a 20. péntek pókerparti. A karácsonyi tatu többször is majdnem kiesett. Egyszer 200 zsetonról tornászta vissza magát, majd egy szerencsétlen (szó szerint, mert minden esély a tatunál volt, de mégse ő nyert) ALL-IN után 50 (kisvak összege) zsetonról kapaszkodott vissza a pénzéhez. Onnantól kezdve a tatunak tetszett a póker, hiszen úgy gondolta, hogyha veszít, már akkor is nyert (látva a pókertársak arcát :D). Negyed hat felé még mindenki a pénzénél volt. Tatu ekkor azt gondolta, hogy ideje lenne eldönteni a dolgot, hiszen a cég is mindjárt zár, és mondott egy ALL-IN-t. A többiek elfogadták. Szoros volt, de sajnos a tatunak nem kedvezett a szerencse. Imre nyert, Sancho és a tatu kiestek.

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 11
Imre 6
Sancho 3

A "HOLD" elment nyugdíjba

Ma befejezendő a mail szerver migrációt, a régi, "HOLD" névre hallgató szerverről eltávolítottam az Exchange 2000-et (ezzel kiszedte magát az AD-ből és az administrative groups-ból). Miután kész voltam, egy dcpromo-val lefokoztam a szervert member szerverré, majd le is állítottam. Ezzel több évnyi szolgálat után a "HOLD" nyugdíjba vonult. Helyét "ZEUS" vette át. Hamarosan hasonló sorsra jut majd a "NAP" szerver is. Már dobozban várja a kibontást "HERA", aki "ZEUS" párja lesz :)

Fileszerver ML 310-ből

Annyira belejöttem így az év elején a céges hálózat teljes szétbombázásába, hogy úgy döntöttem, hogy az utolsó szervernek is nekiesek. A céges file- és SQL szerver egy régi IBM vas, aminek már jócskán lóg a bele. Egy ugyanolyan szerverre cserélem, amilyenre nemrég az Exchange szerverünket költöztettem. Egy SAS diszkes HP ML310-re. Apropó, az új Exchange szerverünk szolgálja már ki a cégünk összes dolgozóját. Gyakorlatilag néhány perces downtime-mal meg tudtam oldani az átállást. Valaki észre se vette... :)

A régi Exchange le van állítva, ha minden jól megy, akkor hétfőn vagy kedden kikapom a céges hálózatból és ezzel az Exchange migrációs kaland véget is ér.

19. pénteki pókerparty

Ma nem igazán ment a játék. Rekord idő alatt elbuktam szinte az összes zsetonom. Egyszerűen nem volt szerencsém. Partit nem is nyertem, max. a vakokat vittem el. Ha netán volt jó leosztás, akkor is max. egy döntetlenre voltam jó. Valahogy mégsem én estem ki elsőként. Imre búcsúzott először, majd a végén Sancho nyert.

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 11
Imre 5
Sancho 3

kern/95077: [firewire] fatal trap 19 at fwohci_pci_init

Há' hihetetlen. Egy évvel azután, hogy bejelentettem a FreeBSD-nek egy firewire problémát, leírtam, hogy mi a baj, adtam egy lehetséges patch-et, leteszteltem, működött és egyben a DragonFly BSD már akkor commit-olta a változásokat (tehát Dillon szerint működött), most kaptam egy levelet, hogy simokawa@ végre commit-olta a javítást a FreeBSD-be is.

Úgy tűnik, hogy nincs veszett ügy, csak türelmetlenség. A FreeBSD malmai sem őrölnek valami gyorsan...

Ubuntu kliens <--> Windows hálózat PPTP-n keresztül (out-of-the-box)

Sokaknak lehet szüksége a céges VPN hálózat elérésére. Ha a cégnél Windows szerver végzi a VPN terminálást, akkor az az esetek nagy részében Point-to-Point Tunneling Protocol-on (PPTP) keresztül történik. Egy Windows kliens összelövése a windows-os VPN szerverrel gyerekjáték. Pár kattintás, hostnév, user / pass megadása, és már kész is. Na de mi a helyzet Linux alatt?

A művelet itt sem vesz igénybe több időt, mint Windows alatt, csak a kattintgatás helyett egy vi kell hozzá :)

Az Ubuntu kernele fel van készítve a PPTP használatra. Amire szükségünk van, az egy pptp kliens:

Antispam az Exchange szerverre

Kis kihagyás után folytatódik a céges mail szerver migrációs kalandom. Tegnap volt egy kis érdekesség a szerverrel. Az InoculateIT Exchange kiegészítésének telepítése egy reboot-ot igényelt. Megtettem. Induláskor kék halál.

- @&#>&@#@#@#&+ !?!?!?!

Reboot. Csökkentett módban. Kék halál.

- &>&>#@@!+%!+ !!!!!

Reboot "Last known good configuration" opcióval (közben a cég már hiányolta a szervert), elindult. Azóta megy. Visszagörgette a változásokat, mert a kora reggel bekonfigurált VPN szerver funkciók is eltűntek. Nem baj, legalább megy. Remélem, hogy a követező reboot-kor is menni fog :). Sz*r lenne, ha az egy hónapos munka az utolsó lépéseknél menne tönkre. :/ Az Eventlog-ban egy NMI-re utaló halvány üzenet, se a Google, se a Microsoft Knowledge Base nem tud látszólag róla. Hümm.

The Prophet @ Hartberg

Tegnap éjjel a holland The Prophet szállta meg a kis osztrák város, Hartberg helyi szórakozóegységét, az Excalibur Discothek-et. A hardcore DJ mindössze 5 euróért (igen, jól látod) volt elérhető az érdeklődők számra, akik szép számban képviseltették magukat az előzetesen már ígéretesnek látszó partira.

18. pénteki pókerparty... szerdán

Mivel ma nem volt olyan nagy pörgés, és mivel a múlt héten elmaradt a póker, mert tanfolyamon voltam, úgy döntöttünk, hogy az ünnepek előtt muszáj lesz egy partit csinálni. Nem untatnék senkit a részletekkel, a forgatókönyv a szokásos volt. Az elején Sancho elhúzott, én elbuktam a zsetonjaim háromnegyed részét. Egy két ALL-IN után a vak emelésre már majdnem a pénzemnél voltam. Sancho Imre ellen egy ALL-IN után kiesett. Következett a F2F, ahol általában én vagyok a jobb. Nem volt ez most sem máshogy :)

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 11
Imre 5
Sancho 2

Exchange 2003 SP2-re készen

Nos, a kisebb mailbox-ok (109 darab) átkerültek az új Exchange szerverünkre. A legalaposabb tervezés ellenére is "kimaradt" valami az elején, nevén nevezve: az Exchange 2003 második SP-jének telepítése. Ezzel pedig az a baj, hogy így max. 16 GB-nyi lehet az adatbázis. Nekem meg már most majd' 30 GB-ot tesz ki. Úgyhogy most egy teljes backup megy (C:, system state, Microsoft Information Store/First Storage Group), majd ha kész, akkor feltolom az SP2-t. Ha fenn van, akkor elvileg 75 GB lesz az adatbázis méret maximuma, úgyhogy mehetnek át a nagyobb boxok (45 darab, köztük több GB-osak is) is. Meg kell még néznem, hogy a spamszűrőnk mennyire támogatja a 2003-as Exchange-et, mert ha nem, akkor kell nézni egy másikat helyette. Ha az is meg lesz, akkor elvileg a régi szervert ki is tudom pattintani a helyéről, és kész a kaland.

UPDATE: SP2 felment, látszólag minden fasza. A priv. database limit felugrott 70GB-re. Nem állítom a max. 75-re, hogy lehetőleg időben értesüljek róla, ha kifutunk, ne az utolsó pillanatban.