trey blogja

Többen is megvennék a HUP-ot

Úgy tűnik, hogy a HUP kinőtt a gyermekkorból és egyre nagyobb értéket képvisel. Miből gondolom ezt? Abból, hogy az elmúlt napokban több, mindenki által ismert, nagy magyar médiacég vezetője is jelezte, hogy érdekelné az oldal. Konkrétan felajánlották nyíltan, hogy megvásárolnák. Mikor az oldal indult, nem gondoltam, hogy egyszer eljön ez a pillanat.
Jó érzés az ember számára, ha olyan visszajelzések érkeznek, hogy a munkája, az általa létrehozott valami értékes, mégha tudja is, hogy valószínűleg a vásárlásra jelentkezőnek más az érték a kreálmányban, mint neki vagy éppen a közösségnek. Mindamellett azonban, hogy jó érzés, egyben rossz is, hiszen senki sem szeret megválni kedvencétől. Még akkor sem, ha azt ígérik, hogy nem szólnak bele az üzemeltetésbe még éveken keresztül...

39. pénteki pókerparty

A 39. pénteki pókerparty szombaton tartottuk, mert akkor volt nálunk a cégnél péntek. Az egész a bohóckodás és mézes barackpálinka szürcsölésében merült ki. A játékra keveset figyeltem az említett kettő okból kifolyólag. Nem is volt valami nagy szerencsém, így egy idő után érdektelenségbe csapott át a dolog. Úgy fél négy(?) felé egy ALL-IN után kiestem. A végeredményt nem tudom, mert el kellett jönnöm. Egy biztos, nem én nyertem. Hétfőn (azaz szerdán) kiírom az eredményt.

Frissítés: Sancho nyerte a 39. pénteki (valójában szombaton tartott) pókerparty-t

Az állás:

Energiatakarékosság

A napokban azt hallottam, hogy jövőre jelentősen felmehet az elektromos áram ára. Mivel a környezetvédelem sem áll tőlem nagyon távol, úgy döntöttem, hogy az itthon található "elavult", "hagyományos" izzókat kompakt világítótestekre cserélem. Elmentem a közeli szakáruházba és pár ezer forintból bevásároltam olyan kompakt világítótesteket, amelyek alig 13-14 W-ot fogyasztanak, de a fényerejüket tekintve megfelelnek egy 75 W-os hagyományos izzónak.

38. pénteki pókerparty

Múlt héten nem volt pókerparty, mert Sancho beteg volt. Ezért ezen a héten már a szokottnál jobban vártuk, hogy játsszhassunk. Ahogy a nagykönyvek azt megírták, a pénteki pókerparty már hétfőn elkezdődik, így ennek a szellemében telt a hét. Pénteken 2-kor szokás szerint kidobtuk a flop-ot. Az első körben egy jó hívással Imréről mindjárt lehúztam 200 zsetont. Ezzel megalapoztam a kellő alaphangulatomat. Innetől kezdve csak nyerhettem. Imre elég hamar, nem egész fél óra alatt kiesett. Sancho-val ketten maradtunk. Egy ALL-IN-ben két Ásszal a kezemben elnyertem a zsetonjainak jelentős részét. Utána még egy kicsit játszottam vele, majd egy második ALL-IN-nel a többitől is megszabadítottam. Nem egész egy óra alatt vége is lett a játéknak.

Az állás:

IBM Retail Environment for SUSE Linux

Röviden: IRES. Ezzel telnek a napjaim. Számos multinak szállítunk pénztárgéprendszereket. Ezek egy része (tán a többsége?) IBM pénztárgép. Az IBM a pénztárgépek területére is becsempészi a Linux-ot. Szóval ezért mostanában "IBM Retail Environment for SUSE Linux" rendszert hackelek. Mivel csak a Linux oldalt ismerem, elég izgalmas :), de szerencsére Berci vágja a másik oldalát, így kiegészítjük egymást. Én tanítom neki a Linuxot, ő meg nekem az IBM pénztárgép rendszerek lelkivilágát.

$comment->subject hossz quick & dirty hack

Ezt találtam ki az elmúlt két percben. Elteszem ide, hogy legközelebb legyen hol keresni... Ha valaki tud elegánsabbat, írja meg :)

Szerk: közben kiderül, hogy nem is a comment.module-ba kéne eztet, hanem a smink-be, mert akkor nem kell minden upgrade-kor bohóckodni vele.

37. pénteki pókerparty

Az utóbbi pénteki pókerparty-k mindig elég hamar végetértek. Most nem. Az első vakemelés után még hárman voltunk. Egy idő után annyira nem történt semmi, hogy egy második vakemelést is be kellett iktatni. Miután 100/200 lett a kis- és nagyvak, hamar felpörögtek az események. Elsőként én estem ki, majd Sancho és Imre párharcából Imre került ki győztesen. A híresztelésekkel ellentétben LESZ mág továbbra is pénteki póker! :D

Az állás:

Drupal 5.2 + eAccelerator = segfault

Az eAccelerator sosem arról volt ismert, hogy problémamentesen működik minden környezetben. A HUP-pal kapcsolatban többször is eljöttek vele problémák, annak ellenére, hogy az elmúlt egy évben a Drupal 4.7-tel szépen együttműködött. Most, hogy a HUP alá Drupal 5.2 került, előjött egy olyan probléma, hogy bizonyos idő után a cikkek fejlécére kattintva (hogy az egész cikk olvasható legyen) csak egy nagy ürességet ad ki a szerver magából, miközben a httpd-error.log-ba ontja a segfault üzeneteket:

34

Nem egész négy óra múlva leszek 34 éves. Ennek örömére ma egész nap az egyik partnernél 64 bites Windows Server 2003-akat telepítettem (Exchange, database) és DL 380-as szervereket húzogattam ki-be 42U-s rackszekrényekből. Holnap pedig ahelyett, hogy láblógatva ünnepelnék, tape library-t, StorageWorks EVA-t és hasonló "enterprise" kellékeket kulimálhatok. Üveget kell mérni, mert a jómunkásemberek behúzták, de ki már nem tesztelték. Így életveszély ráaggatni a backup solution-t. Szóval azt hiszem, hogy dolgosan telik majd a szülinap.

Sebaj, most lecsúszott egy kis előünneplés gyanánt néhány pohárka sör. :D

36. pénteki pókerparty

Az utóbbi időben talán ma ment a legjobban a póker. Az elején nehezen indult, de utána szinte minden bejött. Imrének ma annyira nem ment. Elég gyorsan lecsúszott, majd onnan próbált felkapaszkodni. Sancho-nak szokás szerint sok zsetonja volt az elején, köszönhetően a nehezen megfogható blöffjeinek (tudjuk, hogy blöfföl, de sokszor nincs elég jó lap, hogy megfogjuk). A vak emelés után nem sokkal Imre elbúcsúzott, így ketten mentünk tovább Sancho-val. Semmi érdekes nem történt addig, amíg egy Ász párt kaptam kézbe. Sancho-nak is jó lapja lehetett, mert igen örült. Hívott egy 100-ast, amire én emeltem 500-ig. Ilyenkor el szokott fogyni a türelme és mond egy ALL-IN-t. Be is jött a számításom. Bemondta az ALL-IN-t, amit szívesen elfogadtam a két Ásszal a kezemben. Sajnos Sancho-nak nem volt szerencséje, így én nyertem...

Az állás:

A Brightmail nyugdíjba megy

Korábban írtam, hogy nekiálltam tesztelni egy Barracuda 300 "spam firewall"-t. A tesztek annyira jól sikerültek, hogy úgy döntöttünk, hogy lecseréljük a korábban alkalmazott Symantec Brightmail-t (szoftveres anti-spam megoldás) a Barracuda Networks megoldására.
Pár hete elvitték a demó készüléket, de megrendeltük a terméket és ma meg is érkezett a mi eszközünk. A tesztek végén lementettem a demó cucc konfigját és a bayesian adatbázisát, amit most az új készülékre feltöltve egyből használható volt a rendszer.

35. pénteki pókerparty

A mai pókerparty izgalmas volt a vége felé. Az eleje holt unalom volt, el is buktam a zsetonjaimat és 160 pénzzel a kiesés szélén álltam. Bejelentettem, hogy nekem annyira nem megy az utóbbi időben, hogy hihetetlen, abba kéne hagynom. Sancho ezen annyira felpörgette magát, hogy elkezdett b.szogatni, hogy sírok mint egy fürdősk..va, ne sajnáltassam magam. Könnyen beszélt, mert az összes zseton 65%-70%-a nála volt. Erre felhúztam magam, és azt mondtam neki, hogy maradjon, mert a saját falábával fogom agyonverni.
Volt nagy röhögés és további hahotázás, hogy "persze, persze", meg gúnyos vigyor.
No, akkor játszunk, már van tétje. Előbb elkaptam Sancho-val szemben 1-2 jó ütemű ALL-IN-t és lassan a pénzemnél kezdtem lenni, amikor Imre kiesett. Ezután kb. egyenlő zsetonokkal álltunk Szanesz, meg én. A f2f-ben előbb nyertem egy ALL-IN-t, amire neki már csak 400 pénznyi zsetonja maradt, majd a végén egy másik ALL-IN-nel azt is elvettem tőle. Hümm. Elvertem a saját falábával.

:))

Az állás:

B33R

Szeretem a sört, kemény munkára jól esik. Igaz, hogy már vége a nyárnak, de azért 15 liter így is le fog csúszni a napokban :D Megleptem magam 3 Soproni bulihordóval.

A hűtőt egy kicsit át kellett rendezni, mert a hordócskák nem fértek el benne. Néhány felesleges dolog (tej, Coke, zöldségek, stb.) és az egyik polc eltávolítása után sikerült bepasszíroznom őket a megérdemelt helyükre.

:D

#hup.hu

Jó ez a HUP csatorna. Összejöttek a haverok, de van egy nagy problémája. Elveszi az ember értékes idejét. Korábban emiatt szoktam le az irc-ről. :) Azt hittem, hogy egy kis forgalmú csatorna lesz, de az első órában már több mint 50-en voltunk. Nap közben 100 körül, jelenleg 90-en. Nem lesz ennek jó vége :)) Lehet, hogy mellőznöm kell, mert túl jól sikerült. Hiába na, amihez nyúlok, arannyá válik... :D

Ha teheted, kérlek támogass!

Frissítés! Kérlek olvasd el ezt a blogbejegyzést!

A HUP karbantartását és tartalommal való feltöltését szabadidőmben, hobbiból végzem. Éveken át, az év 365 napján friss tartalommal jelentkezni meglehetősen nagy munka, rengeteg szabadidőt vesz igénybe. Ha úgy érzed, hogy hasznos számodra a HUP és a HUP-on végzett munkám, akkor kérlek fontold meg az adományozást.

:)

Azóta szurkolok az olaszok ellen, amióta megverték a franciákat a VB döntőben. Most, mikor ezt írom, 2:1-re vezetünk. Ha nyerünk, pezsgőt bontok. (Sajnos nem bízok benne, szerintem mire leírom, egyenlítenek ;). Ahhahhahh.

--

Lool. 3:1. :))

--

3:1, ez a vége. Na, ez nagyon tré nekik. Holnap az olaszok megkapják otthon a lapoktól :))

34. pénteki pókerparty

Hosszú kihagyás után (szabadásogok) ma ismét volt pénteki pókerparty. Annyira nem ment rosszul, mint az elmúlt időben. Hosszú játék után Imre esett ki elsőként. Ezután Sancho-val nyomtuk, de ők már siettek volna el a Palace-ba AvB-re. Egész kiegyenlített játék volt, de a végén egy kicsit jobban állt nálam. Mondjuk egész nap szerencséje volt, így ez nem meglepő. A végén mondott egy ALL-IN-t. Kezében egy 2-es pár. Nálam egy Ász, Dáma. Elfogadtam. Nekem semmi nem jött, így egy 2-es párral nyert.

Az állás:

Vigyázz, ott vannak mindenhol!

Korábban egyesek azzal poénkodtak(?) (voltak, akik már évekkel ezelőtt figyelmeztettek), hogy az ügynökök ott vannak mindenhol. Azt hittem, hogy ez poén, de a mai napon történt valami, amiből rájöttem, hogy korántsem az. Bizonyíték van arra, hogy valóban ott vannak mindenhol. Ott vannak, figyelnek és jelentenek. A háttérben a gépezet komoly munkákat fektet abba, hogy megakadályozzon mindenféle olyan törekvést, ami az érdekeivel ellentétes. Hihetetlen, de igaz.

Mantis 1.0.8 telepítő bug & patch

Ha valaki éppen a Mantis BugTracker stabil kiadásának - az 1.0.8-nak - a telepítésére adná a fejét, de a telepítés nem sikerülne, mert az adatbázis létrehozásakor a móka megállna egy

Create Schema ( CreateTableSQL on mantis_config_table ) BAD
   CREATE TABLE mantis_config_table ( config_id VARCHAR(64) NOT NULL, 
project_id INTEGER NOT NULL DEFAULT 0, user_id INTEGER NOT NULL
   DEFAULT 0, access_reqd INTEGER DEFAULT 0, type INTEGER DEFAULT 90, 
value XS NOT NULL, PRIMARY KEY (config_id, project_id, user_id)
   )TYPE=MyISAM
   You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your 
MySQL server version for the right syntax to use near
   'XS NOT NULL, PRIMARY KEY (config_id, project_id, user_id) )TYPE' at line 7

   Checks Failed...
   Please correct failed checks

hibaüzenettel, ne keseredjen el. A hiba nem benne van, hanem a "stabil" verzió telepítőjében. A mantisbt-1.0.8-avoid-XS-type-in-schema.php.patch alkalmazása után a probléma megoldódik.

Csak azért említettem meg, mert a patch keresésével el lehet ütni az időt, de minek, ha nem muszáj?

A tesztelés folytatódik.