Blogbejegyzések

slackware64+slackpkg szívás

Az régi/új ultra 20-asom személyében nemrég szert tettem az első x86_64-es gépemre.
Ennek örömére feltettem a Slackware 13.0 hivatalos 64-bites portját.

Minden ok is volt, azonban tegnap a slackpkg-vel való frissítés után a Linux nem indult újra, azzal, hogy


INIT: cannot execute "/etc/rc.d/rc.S"
INIT: Entering runlevel: 3
INIT: cannot execute "/etc/rc.d/rc.M"

No ennek fele se tréfa, a failsafe kernellel sem lett szerencsém.
Ráchrootolok rescuecd-vel:
- a fájlok a helyükön
- a jogok rendben

Némi fórumolvasgatás után úgy döntök, hogy üsse kő, pegpróbálom mefuttatni az egyik init szkriptet, hátha kiderül valami:
"bad interpreter"

Bevezetés

A mai napon megnyitom hupos blogomat.

Immáron több, mint két hónapja, hogy munkanélkülivé lettem, s bár az első hetet még jó volt édes semmittevéssel eltölteni, hamarosan elég nyomasztóvá vált. Úgy döntöttem, hogy a szabaddá vált időmet, energiámat tanulásra fordítom. Ez az a szakma, amelyben mindig van valami, amit érdemes elsajátítani.

Ezt a blogot azért nyitom, hogy meg tudjam osztani veletek élményeimet, illetve remélhetőleg tudok a nagyobb tapasztalatú kollégáktól tanulni. Csak szakmai dolgokkal kívánok itt foglalkozni, bár érdeklődési köröm nem kizárólag erre koncentrálódik.

Fedora 12

Vegre megjelent. Kis kitolassal, de legalabb a minosegre adtak. Johetnek a keseredes tapasztalatok mig nem kerul ki hir. En beta ota hasznaltam egy kulon particion, minden jol mukodott, nem volt vele gondom. Egyedul a rawhide rpmfusion miatti atallas volt gazos, igy inkabb csinalok egy clean installt. Laptopon is bizonyitott. :)

http://distrowatch.com/?newsid=05781

Press release
Release announcement
Release notes

debian fagyás

Következő történt, a server vasárnap reggeltől nem válaszol. Se ssh, se http se ping kérésekre. Először azt hittem, valami hálózati probléma miatt szakadt le, de este odaértem hozzá, és semmi gond a hálózattal, net van, router működik, a gép megy. Adtam neki monitort, és a jól megérdemelt login: helyett csak egy fekete képernyő fogadott, ami ráadásul semmire nem reagált. kénytelen voltam reset gombot nyomni. Reboot után minden visszatért a normális kerékvágásba, gondoltam megnézem a logokat, viszont itt semmi hibaüzit nem találtam.
tudom hogy ez elcseszett hülye kérdés, de jobban körülirni nem tudom, mert az egész problémából ennyit láttam, amennyit leirtam. Szóval, valaki tapasztalt már hasonlót? Mi az ördög lehetett ez?

openSUSE nice try

Gondoltam, jol jonne egy backup rendszer a notebookomra.

Feltettem az openSUSE 11.2-t 'minimal X' verzioban (~750 csomag, ~1.3GB, hat ez tenyleg minimal). x86_64 installt csinaltam ext4 filerendszerrel.

Telepites:

- az installer (net) valamiert egy ideig tetulassan masolt a mirrorrol (kb 1.5 ora volt a teljes install!)
- maga a telepito gyonyoru, es szepen, logikusan kivalaszthato minden, ahogy kell
- nem akart hozzanyulni a meglevo linuxos particiohoz
- grub-ot nem tettem, mert az mar van a gepen, igy a kernel cmdline-t ugy vadasztam hozza
- az installer kexec-eket hasznal reboot helyett
- valamiert megzavarta, hogy az Ethernet kabel kesobb lett bedugva, es a wireless-re nemet mondtam, igy ledobott a manualis halozati beallitashoz (curses/slang felulet)
- install alatt az X figyel a 6000-es porton ;-)

Raktártakarítás reloaded

Sziasztok!

Többen jelezték, hogy postai utánvétel szeretnének hozzájutni a SUSE Linux Professional 9.3 dobozhoz, ezért most ennek kiderítettem a lehetőségét (2500 forint ajánlva, utánvétel). A másik probléma, hogy az elmúlt időben jöttek mentek az emberek az irodába és vittek doboz, könyvet stb. ami nagyon jó, csak szeretném, hogy a regisztráció sorrendjében mindenki kapjon. Ezért most egy regisztrációs oldalt készítettem ehhez, ahol gördülékenyebb lehet ennek a folyamata.

https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dE1IYUcwUFdYczM0czU3S1…

Bankkártyámat elnyelte az ATM!

Szép szombat éjjel, Otthonomtól messze, egy mcdonalds-nál lévő otp pénzfelvétel során nem adta ki a kártyám. Persze a pénzt se. Ma meg vasárnap van...

Nem is írok inkább semmit, szerintem mindenki el tudja képzelni milyen.
Holnap reggel tudok először utánajárni. Kívánjatok sok szerencsét :)

A Microsoft a Big Buck Bunny-val promózza a Silverlight-ot, zomg

Ma ez a banner szúrt nekem szemet: http://i38.tinypic.com/vzgajb.png

Na akkor hogy is van ez? A BBB-t nem a Blender Foundation csinálta, stb?

http://www.iis.net/media/experiencesmoothstreaming

Erre az oldalra dob a link, siralmas a minőség a linuxos moonlight-tal, 10-15fps, 300k/s, szemben a vimeóval, ahol még a nem HD is sokkal jobb minőség http://vimeo.com/1084537

Ha a hülyeség fájna...

Ujabb isteni jatek

Aki szereti az rpg-ket ajanlom a dragon age-t. Iszonyatosan jo jatek. Sajnos, mint minden bioware jateknal ennel is az a legfobb gondom, hogy jatszom, jatszom vele, azta azon veszem eszre magam, hogy eljatszottam egy egesz napot :). A jatek hasonlo a SW: Knights of the old republic, vagy a Mass Effect-hez.

Kritikak alapjan az ujsagirok, es ugy mindenki szereti, aki rajong az ilyen tipusu gamekert.

http://pc.ign.com/objects/682/682217.html

http://www.youtube.com/watch?v=hNWppHev3ZA

spoiler:

http://www.youtube.com/watch?v=D1VBRe3XTYk

SAM7XC256

Sziasztok!

A címben említett panellel kellene nekem kezdeni valamit. A bennelévő AT97SAM7X mikrovezérlőhöz ugyan találtam némi leírást, de nem nagyon akar összejönni...

Valamelyikőtök foglalkozott már ezzel? Esetleg tudnátok egy kicsit segíteni?

Köszönettel: raron