A választások kapcsán, ismét előkerült egy korábbi, jelenlegi demokratikus berendezkedéstől eltérő szavazati rendszerrel foglalkozó, gondolatsorom, ami demokratikus választási rendszerek és árnyoldalaiknak vizsgálatából született. Mint olyan, nem kapcsolható közvetlenül a jelenleg népszerű irányzatokhoz, leginkább a meritokráciához lehetne sorolni.
A demokratikus rendszer egyik legnagyobb vívmányának, az előfeltételek nélküli népszavazati jogot tartják, mely minden választópolgárnak azonos választójogot biztosít. Ezen jog a legtöbb demokratikus államban minimális peremfeltételekhez van csak kötve (homo sapiens, 18 betöltött év, lélegezzen és képes legyen egy X leírására). A megkötések ilyetén hiánya a lehető legnagyobb esélyegyenlőséget biztosít, hisz figyelmen kívül hagyja az illető társadalmi, nemi, etnikai, hovatartozását, ugyanakkor a megkötések hiánya adja a legnagyobb hátrányát is.
Egy társadalom működése tekintetében a megkötések mindig diszkriminációt hordoznak magukban, és a demokráciának a legfőbb célkitűzése az esélyegyenlőség biztosítása. Ez jó az egyén számára, ugyanakkor nem biztos, hogy jó a társadalomnak.
Ennek kijelentésnek a megértéséhez egy picit bele kell ásni az egyén motivációs rendszerében és ezt össze kell vetni a társadalom egyénnel szemben támasztott követeleményeivel. Minden egye ember rendelkezik egy primitív egoval, mely folyamatosan azon küzd, hogy az illető minél kevesebb erőfeszítés árán a lehető legtöbbet érje el.
Ugyanakkor az ember egy társas lény, különféle társadalmat alkot, mely elsődlegesen az emberi faj fennmaradását szolgálja, a társadalmat alkotó egyének koordinálásával és segítésével. Az első ütközés akkor jön létre, amikor az egyénnek valamilyen tevékenységet kell végeznie (munka, adófizetés) a társdalom részére. Mindaddig nincs probléma, míg az egyén a társadalomtól arányosan vagy épp a befektetését meghaladó módon kap vissza juttatást (közszolgáltatások). Ahhoz, hogy ezen helyzet fennálljon az szükséges, hogy a társadalmat alkotó egyének összességben ugyanannyit tegyenek be, mint amennyit kivesznek. Minden társadalomban vannak akik többet tesznek be és kevesebbet vesznek ki, és olyanok akik kevesebbet tesznek be és többet vesznek ki. Ily módon tud a társadalom gondoskodni azon egyénjeiről, akik nem képesek a munkavégzésre vagy épp a társadalom érdekében végeznek valamilyen tevékenységet.
Fentiek alapján a társadalmat két csoportra bonthatjuk az eltartókra és az eltartottakra.
