Blogbejegyzések

HAMMER teszt

Gondoltam, beszámolok a HAMMMER tesztemről, kedvcsináló gyanánt.

Ahhoz, hogy az ember ezt megtehesse, vagy leszedi valamelyik snapshot ISO-t, vagy a meglévő rendszerét frissíti. Én az utóbbit választottam, mivel nekem már volt DragonFly-om. Azt viszont jelzem, hogy kernelt mindenképpen kell fordítani, mert alapból a HAMMER nincs bekapcsolva a GENERIC-ben. Ennek részleteire jelen bejegyzésben nem térek ki.

Először is fogtam az UFS-es /home partíciómat, majd átmentettem egy másik gépre cpdup segítségével SSH-n keresztül. Majd átírtam az fstabet és a disklabel-t, hogy a /dev/ad0s1g típusa HAMMER legyen, aztán ledúrtam dd-vel az adott partíciót. Utána megformáztam single userből HAMMER-re, és mount -a, majd beindítottam a hálókártyát, s cpdup-pal elkezdtem visszamásolni a backupot.
Ekkor kellemes meglepetés ért: a HAMMER nagyon keveset tekeri a merevlemezt, alig villogott a LED, pedig sok kis file-t kellett áthúzni. Amint ez megvolt, kicsit átrendeztem a file-okat, majd -- mivel ugye a HAMMER a filerendszer minden műveletét rögzíti -- csinltam egy prune-everything-et, majd egy reblock-ot, hogy a history-t kitakarítsam. Ez is gyönyörűen működött, eddig csillagos ötös.
A következő tesztem az rtorrent volt. Ugye anno az ext3 rtorrent bugja híres volt, azt kevesebben tudják, hogy a FreeBSD ZFS-implementációjában is kijött anno (nekem) egy bug rtorrent-tel. Nos, a HAMMER-t is csonttá fagyasztotta, amikor elkezdett tölteni (az már más lapra tartozik, hogy ez nem fsck-ik, tehát azonnal konzisztenssé tette az FS-t a reboot után). De sebaj, Dillon már javítja a bugot.

Diablo 3 New Trailer Full Screen

New Game Announced Today From Blizzard - - - >

"Már akkor sejtettük, hogy Gonosz Erők szabadultak el az univerzumban, amikor Ferihegy 2 felé repülve furcsa, fekete örvényeket fedeztünk fel a felhőtornyok között, melyek néha felöltötték Gregor Bernadett ijesztő vonásait. Hazaérve személyi info-leválogató berendezésünk a következő videóüzenettel várt."

via: www.kultplay.hu

Teljes tévúton a hazai szerzői jogvédők

Elkészült a hamisítás elleni nemzeti stratégia tervezete, amely 2010-ig szólóan határoz meg cselekvési programokat. Ahogy megszokhattuk már, ismét bőven vannak melléfogások és képtelen állítások a “szakértőktől”.

A kalózkodás (a szerzői jogi védelem alatt álló alkotások illegális felhasználása) az elmúlt évek során olyan méreteket öltött Magyarországon, ami közvetlenül veszélyezteti a teljes szerzői jogi ágazat létét - olvasható a tervezetben. Három éve a szerzői jogokhoz kapcsolódó bűncselekmények száma meghaladta a 35 ezret.

A fájlcserélő közösségi oldalakról azt állítják a szerzők, hogy minden egyes felhasználónak meg kell osztania a hálózatot üzemeltető által megszabott mennyiségű állományt, amelynek amúgy 99 százaléka szerzői jogilag védett zenemű, film és szoftver. Szakértők ehhez annyit fűznek hozzá: igen, ilyen oldalak is vannak, és olyanok is, amelyek nem kötik megosztáshoz a letöltést.

Firefox könyvjelzők szinkronizálása

Ha azt szeretnénk, mindenhol mindig, bármely gépen képesek legyünk könyvjelzőinket használni, akkor a Foxmarks egy kiváló megoldás. Lehet szinkronizálni mobilunk és otthoni/irodai gépünk között, ha egyszerre sok gépen kellenek ugyanazok a könyvjelzők, vagy ha újratelepítünk, akkor is szükségünk lehet rá. Mindezt weben keresztül, a My Foxmarks linken bejelentkezve megtaláljuk és szerkeszthetjük könyvjelzőinket.

changelog (Debian/Ubuntu)

Szoktam használni az aptitude alkalmazást, de sosem gondoltam volna, hogy milyen gyorsan meg tudom nézni vele egy csomag esetében a changelog-ot:

aptitude changelog csomag_neve

Nem csak telepített csomagokra működik.

Na vissza a melóhoz...

Linux ami alkalmatlan a multimédiára!?

Mostanában ugye elterjedt itt a csipet-csapat jóvoltából hogy a Linux multimédiás képességei még nem az igaziak és sok mindenre jobb a Windows. Egy darabig én is amikor videót vágtam (pár éve) akkor a legális XP-met használtam mert minek szenvedni ha ott készen van minden. Azonban a fiam most ballagott és kértem kölcsön egy kamerát amivel felvettem jól az egészet. Persze a laptopomon már régóta Linux van csak. A Virtualboxban futtatott XP-ket is töröltem, mert kellett a hely és egyébként sem használtam semmire. Egy rövid gondolkozás után úgy döntöttem, hogy már pedig Linux alatt fogom a videót felvenni és megvágni majd DVD lemezre kiírni.

Lefagyott? Ezen fogok lovagolni, hurrá.

Tegnap valamikor (nem emlékszem) 22:42-kor úgyhagytam a gépet, hogy dolgozzon, amíg én alszom. Ma reggel lejövök és mit látok? Csontra van fagyva a gép. A kép, mint egy screenshot, az óra 22:42-t mutat.

Mielőtt elmentem volna a géptől, a KPowersave-ben beállítottam, hogy 1 percen belül kapcsoljon ki a képernyője a notebooknak.

Egy csomó időt és áramot(?) elvesztegettem a semmire. Felettébb boldog vagyok. Ez a DesktopLinux éve nekem. A gépem 2.6.25-7.slh.1-sidux-amd64

Legalább megtudtam, hogy mikor mentem el aludni. :-P

Good Stuff? - A Behind-the-Scenes Guide to the Things We Buy

A ma esti feed olvasgatásnál ez volt a legjobb fogás -> gondoltam le blog -olom. A World Watch Institute egyik cikke, nagyon tanulságos és nagyon zöld :D

Have you ever wondered where chocolate comes from, if antibacterial soap is good for your family, or how to recycle an old computer? If you've had these or other questions about the environmental and social impacts of the products you buy and use, Good Stuff is for you. It contains many of the tips, facts, and links you'll need to start making more informed purchases that benefit your health and the environment.

tovább

c#,java? hogyan előre? +vélemény

Nagyon sokat gondolkodok rajta hogy merre induljak el, mert egy bscvel nem sokra fogom vinni. Programtervezőnek tanulok Debrecenben, de erzem hogy el kell valamit kezdenem mert ha csak varok az egyetememre hogy majd ők igazgatjak az utam...hát az kevés, és nem szeretnem a kovetkezo 2 evemet csak ellogni.

Jövőre prog2-n ha jol tudom lehet valasztani c# és java közül, kerdezgettem embereket hogy melyiket valasszam, de kivancsi vagyok a ti velemenyetekre is, ezen kivul hogy autodidakta modon mien iranyokat lattok esszerünek magamelé állitani, vagy milyen technologiakat erdemes megtanulni. Nem egy flamet szeretnek hogy miert a szar c#-ot mondja valaki mert Microsoftos.

Fúvósverseny Sárvár

Büszke vagyok apukám(ék)ra

"Első helyezett lett kategóriájában Szentgotthárd Város Fúvószenekara a legrangosabb hazai fúvósversenyen.
Magyarország közel kétszáz fúvószenekarából az általa legjobbnak tartott 12 zenekart hívta meg a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Sárvárra, hogy az együttesek három kategóriában összemérhessék tudásukat. A június 27-28-án megrendezett I. Sárvári Fúvószenekari Versenyen a szentgotthárdi zenekar a „B” (átlagos méretű fúvószenekar) kategóriában indult, és lett első helyezett, eddigi legnagyobb szakmai sikerét elérve. A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri értékelésében kiemelte a színes dinamikai játékot, a jó darab és tempóválasztást, valamint a pozitív közönségreakciót. (A szentgotthárdi és a pécsi zenekart többször is visszatapsolta a publikum.)
A „C” kategória győztese a Gödöllői Fúvószenekar lett. A „D” kategória 1. helyezését a várakozásoknak megfelelően a Pécsi Vasutas Koncert Fúvószenekar kapta. (A „D” kategóriába besorolt 70-80 fős nagyzenekarok hangzása gyakorlatilag a szimfonikus zenekarokéval vethető össze. A pécsi zenekar huszonöt éves történetében az összes nemzetközi és hazai versenyt megnyerte, amelyen elindult, ezúttal is kimagaslott a színvonalas mezőnyből.)
A versenyen az együttesek kizárólag koncertzenét adhattak elő, a műsorokat előzetesen egyeztetni kellett a zsűrivel. A zsűri a koncertek alatt partitúrából ellenőrizte a zeneszerzők által megkövetelt zenei instrukciók betartását. A szentgotthárdi fúvószenekar versenyműsora az alábbi volt: Dvorak: Piros, fehér, zöld induló, Fucik: Florentiner Marsch, Balázs Árpád: Musica Piccola (a kötelező darab), Bösendorfer: Kis magyar rapszódia és Strauss: Éljen a magyar polka. "

Geek árnyék illuzió

Kumy Yamashita is an artist whose works we covered here on Mighty Illusions in the past. Her five other works focus on shadow pictures as well. They were created by bright light cast at an oblique angle across various relief materials attached to the wall. In both cases, an illusive image derives from an unexpected means that has no obvious visual relationship to the result.

tovább

Mobilt milyet?

Eddig mindannyian feltöltőkártyásak voltunk, plusz a vezetékes telefon. Némi fejszámolást követően rájöttünk, hogy előfizetéssel mobiltelefonnal jobban járnánk. T-izés telefon már amúgy sem kell, mert egyrészt kábelnetem van, másrészt, a mobilról is ellehet intézni a szükséges hívásokat, amiket eddig ugye a vezetékesről indítottunk.

Építsünk F1 autót gyufából

Én is és még sokan a hup -on szeretik a Forma 1 -et. Na ez a krapek is szereti ->

Michael Arndt decided that buying a real Formula 1 car was too expensive, so he spent 6-years building a Mercedes-McLaren replica using 956,000 matchsticks. Best of all, parts can be safely removed for easy transportation in the case of it fetching a nice sum from a local F1 enthusiast.

tovább