Blogbejegyzések

Felsőoktatásról...

Szal eltelt a suliból az első hét, ami igen tanúságos volt. Legalábbis számomra. Nemtom, miért lepődök meg annyira, már sokadik félévkezdés ez, azért mégis tudott újat hozni.
Szóval, most először van egy rakás órám más szakosokkal, és egészen elképeztő ahogy a többi nép órán viselkedik. Tehát az alap, hogy ami fel van írva a táblára, vagy ki van vetítve, körmölik, mint valami szentírást. Az persze mellékes, hogy a második mondat általában az, hogy hol lehet elérni az előadás teljes anyagát. De azért írnak, lelkesen. Azt persze nem érti miről van szó, csak ír, ahelyett, hogy megpróbálna figyelni. Aztán anyáz, hogy nem tudta leírni, és hogy akkor most mi lesz. Mi lenne, letölti, kinyomtatja, kipuskázza (ahogy elnéztem a BTK-k arányát, de persze tisztelet a kívételnek). Télleg nem értem, ezekből lesz a jövő értelmisége, akik még az első 2 mondatot nem képesek megérteni? A tanárokról csak annyit, hogy ha már kivetít, akkor ugye vázlatosan kéne, és ott kiegészíteni a mondandót, és nem felolvasó délutánt tartani, mert átolvasom fél óra alatt az anyagot, és nem poshadok órákat a suliban, fölöslegesen. Felolvasni, mindenki tud...
Aztán olvasgatom az egyetemi lapokat, menő téma reformok itt is. Persze demagógia, demagógia hátán. Soha nem fogom megérteni, hogy azok az emberek, akik veszik a bátorságot, hogy hülyeségeiket papírra hányják, miért nem néznek utánna annak amiről írnak... Nem politizálni akarok, az dűhít, hogy önjelölt újságírópalánták lehetőséget kapnak. MINEK? MIÉRT?
És végül a legjobb. Beszélgettem egy emberrel, aki közel áll az egyetemhez és elmondta véleményét az egészről. Tanúságos volt. Lehet csak nekem volt új, hogy nem az a baj, hogy nincs elég pénz, hanem az, hogy képtelenek előállítani eladható terméket a tanszékek, a sok-sok pénzért. Tehát kapnak egy projeektet, gányolnak vele valamit, készítenek jóesetben egy félkész terméket, vagy pár oldal dokumentációt, pénzt felveszik, és élnek mint hal a vízben. Rövidtávú haszon lebeg a szemük elött csak...
Arról nem is beszélve, hogy esély sincs arra, hogy megreformálják a tananyagot, és használható tudást is szerezzen az ember.
És akkor megy a szöveg az oktatás szétveréséről. Talán inkább felkéne robbantani.

Behold, the scum of earth

Ilyen egy napot, remélem az egész hetem ilyen szr lesz. Sikerült minden közeli barátommal csúnyán összevesznem, meg úgy alapban mindenkivel megutáltatnom magamat. Kellene szereznem már egy public enemy feliratú pólót...

css szopas

nyilvan 1000 helyen le van irva, hogy ha egy html-t belinkelt css-sel formazok, akkor a css file-ban megadott relativ url-ek a file-hoz kepest ertendok, pl. background-image: url('....')

csak nekem nembokte ki a szemem.

orthogonal range search

A cimbeli problema a kovetkezo"t takarja: adott N pont, D dimenzioban, x1 ... xD koordinatakkal e's keressuk, hogy egy adott, [a1..b1]x[a2..b2]x...x[aD..bD] koordinataknak megfelelo" te'glatestben mely pontok esnek bele. Kerdes az, hogy erre a problemara letezik-e valami hatekony implementacio? N nagy (~500millio, 1.1milliard, ...), az asszocialt adatbazis is nagy (~100 giga...). Gyakorlatban D=2, 3 vagy 4 lenne.

Mysql-lel probalkoztam, az hatarozottan nem jo erre a problemara. Az oracle-t mondja'k me'g, csak annak az ingyenes verzioja 4giga's limittel rendelkezik. A mysql-ben ez az ege'sz csak kozvetetten van implementalva e's csak D=2-re (spatial extensions), mindez openGIS alapokon. A pgsql-be is ezt (opengis) implementalta'k, de azt nem probaltam me'g (erdemes-e?).

wakeup, mi?

Miért lehetett olyan rohadt nehéz szabványosítani a biosban a wakeon funkciót, hogy nem lehet minden egyes alaplapon+chipkészleten UGYANÚGY egy darab béna kis utillal állítani a wakeup idejét?

Jönnek az Ubuntu CD-k!

"6 CDs requested in 2007-02-02. 6 CDs approved and sent to the shipping company in 2007-02-06. Please note requests usually take from 4 to 6 weeks to deliver, depending on the country of shipping."
Nagyon várok rá, de még várhatok... :-) Ebben a hónapban - a fentebb leírtak szerint - még nem fog megérkezni... :-)

ACPI már megint

Nem akartam soha bloggolni, de már történt egy s más érdekesség a notebookommal.
Úgy gondoltam, ez akkor sem lesz blog, hanem inkább doksizásra szánt felület. Hátha segíthetek másnak is.

A mai termés:

Nos, ma munka közben egyszer csak el kezdett leállni a számítógépem. Néztem, mint Rozi a moziban, majd a TERM-eknél láttam egy bejegyzést, miszerint 93 C˚-os a processzor, így leáll.
Újraindítottam a gépet (azonnal), hogy keressem a hiba forrását. (2.6.19.2 Kernel).
Bootoláskor a BIOS is megerősítette az ACPI véleményezésést, sőt a notebook hűtő felöli része is nagyon meleg volt.
(A hűtőventillátornak is feltünően nagy volt a fordulatszáma.)

Bőrkészítés

Tegnap összeszedtem néhány programot a PDA-mra, így már kezd használható lenni. Viszont a kék alapértelmezett skin-jével nem nagyon voltam kibékülve, ezért valami kevésbé rikító, minimal bőr kerestem hozzá. Az interneten fellelhető Black_Stripes bőr majdnem jó volt, de a WM5-ön nekem hibásan jelent meg. Ezért letöltöttem a ThemeGenCE programot, és átalakítottam a saját igényeimnek megfelelőre.

------------->

Mivel az egész készülék fekete, a gombjai pedig ezüstszürkék, jól mutat rajta ez a bőr. Élőben szebb, a kép kicsit világosabban adja vissza.

Haccker files eladó...

Úgy döntöttem eladom az egyszerű technikákat a balek keresésre ... Szóval eladó 7400 script 17 vista 134 xp távoli expolit... 24 Linux root expolite ... 47 FreeBSD 1 OpenBSD... Egy keylogeres trojan... néhány wiréless crypto (WEP) .. és egy kis crypto tovább fejlesztés wirlesshez :P (Egy átlagos wep 14 perc alatt törhető meg.) ...
Szal kell ?:P

MEGA hands-on with Virgin Airline's RED Linux-based in-flight entertainment

Virgin America invited us to check out the way-decked Airbus A320 with Red prototype in-flight entertainment system: they definitely weren't kidding when they said it's got it all. Movies on demand, pervasive music playlists, in-seat messaging with a QWERTY controller, touchscreen Linux consoles with games, the works!
http://www.engadget.com/2007/02/10/mega-hands-on-virgin-americas-airbus…

A 7. kerületi kábeltvnél

windowst használnak. Ma fél délután azon röhögtem, hogy egy disznó nagy hibaüzenet figyelt a szokásos hirdetések helyett. B-)

Emlékeztet azokra az időkre, amikor a kerületben, ahol laktam a kábeltévés cég csatornáján néha Guru Meditation volt, meg az amigás insert disk animáció. B-))))

"Musthave" PDA programok

Nem igazán volt időm még a PDA-m megvásárlása óta programokat keresni rá, ezért a ma délután egy részét azzal töltöttem, hogy néhány "musthave" utility-t keressek. Mivel a warez-t nem nagyon szeretem, ezért szabadon elérhető programokban gondolkodtam. Sikerült is néhány igazán hasznos, remek darabot beszerezni. Persze még koránt sem az összes jött össze, de majd még ha lesz időm, akkor folytatom a keresgélést. Addig is:

PHPMyAdmin furcsaság

Érdekes dolgot vettem észre: míg linuxon futtatva tabokat használ, addíg windowson a tabokat egyszerű lista váltja fel. Mivel linux és windows is ugyan abból a web page dir-ből dolgozik, ez azt jelenti, hogy egyszerűen diszkriminálja a wint, vagy a xitami szervert. (Ugyanis winen nem tudtam összehozni apache-php-mysql hármast, de xitami-php-mysql működik. Fejlesztésre jó...) Természetesen a böngésző mind2 rendszeren ugyan az: Seamonkey 1.1.

Kép.

Ui: ne tévesszen meg a red hatos téma... :)

BSA reklám

Ismét rendőrök meg a szabadságveszés réme a képernyőn... Most láttam a TV-ben (talán magyar 1?)... Ti láttátok? Persze szabad szoftverekről egy szót sem...

Frugal qemuban

Működik.

Szép, szép, majd kicsit használgatni fogom, hogy mennyire megy szépen. pacman-nal még nem sikerült összebarátkozni, de majd doksikat átnyálazom. (Pl. update=freshen? (vagy vmi hasonló) Egyébként vmi célt keresett, de lehet, hogy a net hiánya fogta meg a dolgot. :))

A cél az, hogy a jelenlegi fedorámmal egyenértékű (jobb :)) rendszert hozzak létre. Szóval a szokásos csomagok másszanak fel, frissítések rendben legyenek (na ez az, ami fedorában gázos néha), beállítások megfeleljenek.

14. pénteki pókerparty

Az elején kisorsoltuk a helyeket, nem a megszokott helyemre kerültem. Szokás szerint kettőkor kezdtük, és megállapodtunk abban, hogy a 20/40 vakot háromnegyed négykor felemeljük 50/100-ra. Szokás szerint játszottam, voltam lenn is, fenn is. Mire eljött a háromnegyed négy, kb. mindenki a pénzénél volt. Miután mindenki csak a vakokat nyerte, Sancho mondott két ALL-IN-t, amit velem szemben szépen el is veszített. Imrével a f2f úgy kezdődött, hogy nekem 2/3-ad, neki 1/3-ad zsetonja volt. Egy ideig játszottuk a "ki viszi a vakokat" játékot, majd Imre egy Bubi párra ALL-IN-t mondott. Nekem ekkor egy Ász, Dáma volt a kezemben. Megadtam. Szerencsém volt, mert a FLOP-ban mindjárt kijött egy Ász. A TURN és a RIVER nagy változást már nem hozott, így én nyertem.

Az állás:

Név Győzelem
 
Én 9
Imre 4
Sancho 1