"Még az ellenzék saját felmérése szerint is brutális a Fidesz-előny"
- Tovább ("Még az ellenzék saját felmérése szerint is brutális a Fidesz-előny")
- 776 megtekintés
Meg akartam várni az 5. hullámot az 5. résszel, de már nem bírja a topik.
Indulásnak napi Letoha:
Sokan örülnek az Omicron felbukkanásának, mondván, hogy ez az igeny enyhe tüneteket okozó variáns hozhatja el a járvány végét. Az alábbi szalagcím is - Az első OmicronNAL elhunytat a britek jelentették - mutatja, hogy a járvány sosem fog véget érni. Hiszen a COVID halálozást sosem csak a vírus által okozott, hanem a vírussal elhunytak alapján számították. Mivel a koronavírus örökre velünk marad, szinte zéró az esély, hogy egy ember sem fog a világban meghalni úgy, hogy orrnyállkahártyájában nem tudnának virális RNS-t kimutatni. Ez a realitás. Erre ideje felkészülni.
Az ellenzéki pártok képviselői kivonultak a parlamentből, és nem vettek részt a minimálbér emelésének és a jövő évi − összesen 1500 milliárd forintot kitevő − adócsökkentések megszavazásában. Hollik István arra hívta föl a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy éppen a minimálbér emelését ne szavazta volna meg az ellenzék.
[...]
A pénzügyminiszter ezután részletesen ismertette, milyen adócsökkentésekről döntött a parlament kormánypárti többsége:
- családi adó-visszatérítés,
- 25 év alattiak adómentessége,
- a munkáltatói adók négy százalékponttal mérséklődnek,
- a kisvállalati adó egy százalékponttal csökken,
- továbbra is legfeljebb egy százalék lehet a kisvállalkozások iparűzési adója.
[...]
Megkerestük az ellenzéki pártokat is, hogy megtudjuk, miért döntöttek úgy, hogy távol maradnak a minimálbér emelésének szavazásától. Amint választ kapunk kérdésünkre, frissítjük cikkünket.
Link: https://index.hu/belfold/2021/12/14/az-ellenzek-nem-szavazta-meg-a-mini…
(Kapitány)
FAIL #1:
Márki-Zay Péter először úgy fogalmazott, hogy az EU legrövidebb álláskeresési támogatását harminc napról kilencven napra emelnék, később az ATV-től a miniszterelnök-jelölti stábhoz igazolt Simon András korrigálta: az álláskeresési járadék jelenleg kilencven nap, ezt hosszabbítanák meg 270 napra.
Brazíliában... :-)
a linken van videó is: https://telex.hu/kulfold/2021/12/13/brazilia-politikus-mma-vitakultura
Egy jó kis beszélgetés Kocsissal:
https://index.hu/belfold/2021/12/10/kocsis-mate-nepszavazas-volner-pal-…
Lényeges kérdés: a botrányba keveredett Cseh Katalin pl. mikor tervez lemondani :D
Ki mire számít, esetleg mit vár tőle?
Kiindulási alapnak: Gattyán György: Engem nem tudnak zsarolni vagy lefizetni
Az ATV-n attól rettegtek, hogy az egyre inkább online térbe áthelyezőgő kampányba belép egy profi temérdek pénzzel.
(Hogy ki kinek az embere, most hagyjuk. Demokráciában aki választó az választható is. Unalmas már, hogy saját maguk szerint az ország vezetésének szent grálja a kormánypártok kezében van, a kormánypárt leváltásának szent grálja az összefogás kezében, mindenki más áruló.)
Biztosak akarunk lenni abban, hogy a fiatalok soha nem szoknak rá a dohányzásra, ezért bűncselekmény lesz nekik dohányterméket eladni vagy hozzáférhetővé tenni
Link: https://index.hu/belfold/2021/12/09/uj-zeland-dohanyzas-betiltasa-egesz…
Lassan mindenben túltesz, mesterén Maki Zay. Ekkora hazudozáshoz talán még a hírhedt rinocérosz arcbőrrel rendelkező Gyurcsány Ferencnek is be kellene lőni valami keményebb partidrogot.
Maki Zay és a fideszes rezsicsökkentés, amit el kell törölni
Ő nem is mondott ilyet, sőt még nagyobb rezsicsökkentést csinálna "okosan"
Szóval Maki Zay szerint a brüsszeli bagázs mélyen ostoba, mert szerintük a Fidesz bevándorlásellenes. Ebben még lehet is valami. Na de gázár világpiaci ára?! Közismert, hogy a földgáznak nincs világpiaci ára. Vajon, hogyan szerezte a közgáz diplomáját Maki Zay?!
Maki Zay egyesíti a gengszerváltáls hírhedt politikusainak a legrosszabb tulajdonságait. A katolikus Antall József gőgös lefitymáló stílusát, az szdsz AVH ivadékok tudjuk, merjük, tesszük, neked meg kuss legyen arroganciájával és rendszeresen provokáló trollkodó mentalitásával.
A HÍR: egyik képen Lázár János előre dől a széken, a másikon meg hátra
Itt tart ma a ballib újságírás :D