Háború vagy béke

Sokan mondták, hogy fölösleges azon vitázni, hogy melyik oprendszer a jobb. Mindeki választ a maga igényei szerint, vagy használja azt amit eléraknak.
Egy idő után magam is ezeket a téziseket hirdettem, persze azért megmondtam a magamét, ha valamely állítással nem értettem egyet ilyen kérdésben.

A hivatalos ügyek intézése ill. bizonyos DRM technikák miatt, könnyen a FLOSS adta szabadság veszélybe kerülhet, hiszen filmet nézni szeretnék, ill. az sem árt, ha pl. vállalkozok be tudom vallani az adómat, be tudok adni pályázatokat a kedvenc rendszeremen.

Úgy gondolom, ha csendben ülök ill. nem beszélek a környezetemnek a rendszerem előnyiröl és nem hangoztatom a zárt rendszerek hátrányait magyarul nem "térítek", akkor könnyen abba a helyzetbe kerülhetek, hogy az pl. APEH/kiadók arra kényszerítenek, hogy olyan rendszert használjak amit nem szeretek.

FLOSS rendszereket ilyen bajoktól az mentheti meg, ha elegen használják ahhoz, hogy a döntéshozóknak igenis komolyabban figyelembe kelljen venni.

Na ezért kell terjeszteni "az igét".

Úgy gondol pl. a Linux megérett arra, hogy szélesebb a felhasználó közönségnek is javasolni lehessen.
Az emberek rendkívül tájékozatlanok Linux ügyben, mert nem ez folyik a csapbol is.
Sokan úgy vélik, hogy csak az expert guruk kiváltsága Linuxot használni, ahol van egy terminál, és pötyögnek. Sokan meglepődtek azon is, hogy van normális grafikus felülete. Beryl -röl a többség nem is halott, szemben más VPS rendszerekkel.
Ezeket a tév hiteket el kell oszlatni.

Sokan furcsálják (akiak láttak gépemnél dolgozni), hogy miért pötyögök a konzolba amikor pl. windowsba ők csak elindítanak egy GUI-s progit és katintanak sokat és jó nekik, ekkor meg szoktam mutatni, hogy van nekem is gui hozzá, csak míg leveszem a kezem billröl, egerentyűzök az tovább tart, de nyugodtan használhatom a gui-t is, ha olyan hangulatom van.

Szabad szoftverek szépen lassan terjednek így is, de ha kellően hangoztatjuk akkor még gyorsabban. Az idő meg szorít.

Fotos, hogy ne legyek túl aggreszív amikor ilyesmiröl beszélek, mert az elijesztheti a potenciális migrálókat. Továbbá az sem okos dolog, ha nem beszélek pl. arról, hogy bizony sok játék nem megy wine alól.
Sokkak számára a biztonság is igen fontos szempont.
~3000 új kártevő/hónap ijesztő szám, pedig ezzel is szembe kell nézni egy MS. -termékeit használónak.

Hozzászólások

engem meg az a szó ijeszt el, hogy "elilyeszt";)

azt hiszem, minden esetre rossz helyen hinted épp az igét, nekünk már fölös:P
az a kijeletésed, hogy a csapból nem folyik a Linux, elgondolkodtató...

tény, hogy itt a windows nyer, de mégiscsak eléri a Linux a felét.

én inkább úgy látom, hogy a Linux az egyik legismertebb alternatív rendszer, bár nem tudom, OS X vagy Linux áll-e jobban...
Aki meg nem tudja, hogy van más az ablakon túl is - szvsz nehezükre is eshetne megtanulni. Tény, GUI szinten megtanulhatja kezelni - de a linux ereje (L. desktopéve ide vagy oda...) nem a guiban rejlik...

szerintem igenis ismert a linux, hallott róla sokmindenki, legalább annyit, hogy "ez is olyan oprencer, olyan mint a vindóz" szinten...
viszont nem tudom, mennyire kell valakinek kiábrándulnia a widnowsból, hogy elkezdjen linuxozni... Több embert ismerek, aki ha mondaná, hogy belevág, talán lebeszélném... Amikor váltottam, egy új rendszerkoncepciót kellett megtanulnom... De sok időm volt hozzá, kedvem meg szintén... A legtöbb ember szereti a dolgokat úgy látni, hogy rögtön működnek.
Tudom, vannak az felhasználóbarát linuxok, *ubuntu, süsü etc... de a hardvertámogatás accidentális szegényessége sokakat visszariaszt...

Emiatt én mellette vagyok a windowskoppintó megoldásoknak - ha más miatt nem, hát a migráció megkönnyítése érdekében.

De a linux akkor is elsősorban szűk rétegnek marad szerintem a desktoprendszere, desktopon nem feltétlenül nyújt annyit, amennyit a desktopjúzer kívánhat.....
szerverre jó viszont:)
_________________________________________
Valódi paraszt vagyok. Csak előre tudok lépni, nem azt ütöm le, aki velem szembenáll, és ha nincs tovább, megváltozom.

Ly-j javítva.

"szerintem igenis ismert a linux, hallott róla sokmindenki, legalább annyit, hogy "ez is olyan oprencer, olyan mint a vindóz" szinten..."

Én találkozotam olyan emberrel aki azt mondta, hogy ő barátságtalanabbnak képzelte Linuxot, beryl ismertsége meg szinte 0.

"hardvertámogatás accidentális szegényessége sokakat visszariaszt..."

Néhány webkamerárol és wifi chipröl , valamit bizonyos SiS chipekröl (Alig használják), és pár printerröl tudom, hogy nincs támogatva, az otthoni gépek nagyrészén probléma nélkül futhatna.

"De a linux akkor is elsősorban szűk rétegnek marad szerintem a desktoprendszere, desktopon nem feltétlenül nyújt annyit, amennyit a desktopjúzer kívánhat....."

Szerintem a rendszer nyújt annyit alapbol, ha meg valaki megtanulja használni akkor mégtöbbet.
Kevés a játék az ami problémás.
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Linux_games

>> Sokan úgy vélik, hogy csak az expert guruk kiváltsága Linuxot használni
azt hiszem rossz helyen hinted az igét, itt mi már tudjuk, hogy ez mennyire nem igaz

A Linux elterjedesenek gatja szerintem nem a hardvertamogatasban rejlik, mert ha valaki valtani akar, tud olyan hardvert valasztani amin futni fog a rendszer, es minden komponenset tamogatja.

A problema itt meg mindig az elerheto programok mennyisege, es a platformra fejleszteni tudo programozok alacsony szama IMHO.