Blogbejegyzések

Adatparki szivattyú

A privát, Adatparknál hostolt szerverben kiment az egyik diszk. Sebaj, szerencsére kéznél volt a tartalék, meg úgyis a Ferenciek terén volt reggel dolgom, gondoltam, egy füst alatt gyorsan ezt is elintézem. Azt az ősöreg Netfinityt úgysem láttam még hotswappelni, meg aztán kíváncsi is voltam, hogy terhelés alatt mit szól hozzá. (Már rendesen benne voltunk a délelőttben, pörgött a vas.)

Operátor srác előjön, gyorsan kiderül, hogy az üvegfal mögé csak ő mehet be. Sebaj, diszket odaad, bemegy, kicseréli, visszajön, minden remek. Na, itt követtem el az első hibát. Nem volt elég nekem, hogy a szerveren vadul villogtak tovább a lámpácskák (pont ráláttam), gondoltam, még úgyis van pár percem, ránézek a konzolra, mit mond (és hátha gyorsan el tudom vele kezdeni a szinkronizálást, hogy ne kelljen vele megvárni, amíg hazaérek). Operátor megint bemegy, matat a gép mögött. Amikor megint odanézek, látom ám, hogy sötét a masina. Hát, ez kihúzódott a villanyból. (Hogy annak idején mi a fenének spóroltam azon a második tápon!!! - Azért, mert 2 különböző tápra lett volna szükség, nekem pedig 2 ugyanolyan volt.)

PS3 a toaletten

Meg kell hagyni japán barátaink a Sony-nál bizony nem viccelik el a dolgokat, PS3 az illemhelyen, úgy ahogy azt kell. Az csak természetes, hogy a nappaliban ott figyel a PS3 és HDTV kombinációja, de ezek után már az az apró űr abból is eltűnt aki azt sem tudta, hogy volt benne.

Prehisztorikus gép anyunak :)

Hali!
Itthon talált mindenféle limlomokbol összeraktam 1 gépet:
-P3 cerka 650mhz
-288 Megz sdram
-S3 Trio3D
-Sound Blaster CT4170 (asszem vibra és isa-s!! dos game gép lesz belöle ?)
-valami szutyok öskori cdrom (matchita).
-60 Mbyte vinyó!!! (wdc .....kis 2" -es aranyos 60 mega rulz :) )
-20 Gbyte (tüzrevaló maxtor .... hibás a vinyo eleje ... tipikus maxtor... jó maxtort még sose láttam !!.... ergó mbr nem megy rá....microfos féle os-ek kilöve)

.. na szóval anyámnak szeretném, mert mostanában rákattant hogy kamerán cseveg a rokonaival azt mindig az öcsémet zargatja (mert neki van kamerája :D:D) Szóval ebböl a gépböl akarok összerakni neki valamit.
Mivel a nagyobbik vinyo azon szektora hibás ahova az mbr szokot kerülni ezért windózét nem hisszem hogy fel tudnék ácsolni rá.... meg egyébként is m$ suxx. Szóval marad a linux. Azt szeretném kérdezni hogy mijen disztrot tanácsoltok 1 ijen hardwerre, ami megy szépen és anyám se fogja felkötni magát a linux csodálatos világátol ? Én ubuntura gondoltam csak attol félek sok lesz erre a gépre... még a knoppix vagy dsl-en gondolkodtam. Szóval ti mit tanácsoltok ? A követelmény hogy jól menjen, legyen internyet meg kamera meg anyám elboldoguljon vele (ne keljen az /etc ben mászkálnia ha a levelezését akarja beálitani). Anyám aranyos nőszemély kissé karakán, a számitogépekhez meg annyit ért hogy pl. a windowzt eddig azt hitte ugy kell mondani hogy "vindsor" és fingja sincs hogy amúgy mi az és miért kell hiszen neki csak 1 számitogép kell amin beszélgethet a bátyjával :D.

XP, Samba és a felhasználó váltás

Nah gondoltam ez elég mókás dolog, hogy nyissak róla egy blogbejegyzést. :)
A következő állt fenn: kattog egy kis serverem, samba-val meg miegymással. A serveren volt egy két kép amit ki kellett volna nyomtatni anyámnak. Ugye jómagam ilyenre lusta vagyok tehát mondtam neki, hogy adok jogosultságot aztán nyomtassa ki. Meg későbbiekbe is egyszerűbb ha van hozzáférése a serverhez. Lokális felhasználó hozzáadva. Közbe jómagam játszogattam anyám laptopján, hogy a saját accommal beléptem samba-n keresztül. (Mer elején csak lokálisan létrehoztam a usert, smbpasswd-vel adtam neki passt, de a user hozzáadása kimaradt és azt hittem a samba server rakoncátlankodik). Miután elkészült a konfig, gondoltam loginolok anyám accjával. Nah de hogyan? :) Mert ugye XP megjegyezte a saját accom és XP alatt nem találtam, hogy lehet másik accal beloginolni(grafikusan egyáltalán lehet?)... :)
Google persze segitett és a megoldás a következő:
START->Futtatás->cmd
>net USE \\SMBSERVER\SHARE /d

XP install közben

Hát, ez marha jó. Shift+F9, és még a net is megy. Igaz, kb. fél órája azt írja a telepítő, hogy az összetevőket regisztrálja és már csak 9 perc van vissza. Addíg én itt jól eljátszok pasziánszszal, meg elnetezgetek.

Csak azt nem tudom, hogy ha kilövöm az install alól a gépet, utána elölről kell kezdeni az egészet, vagy menni fog jól? Nem akarom itthagyni a gépet egész éjszakára.

alakulnak a vizsgak

jippiii

a felvett 32 kreditbol mar megvan 12 :)) villany gyak kipipalva, most jon az elmelet. ha ez is meglesz, akkor nagyon nagy bulit fogok csapni :P

/aki olvassa: vizsgak alakulnak (mar akit erint ;) /

Virtualbox OSE 1.5.4 telepítése Debian rendszer alá forrásból

Noh.. Eddig elkezdett virtualizációs projectemet nem adtam fel, és mint ahogy igértem mentem is tovább a VirtualBox-OSE ( Open Source Edition ) irányába a XEN után.. Íme 1-2 tapasztalat amit a telepítés során sikerült megtapasztalnom, és egy kisebb HOWTO a forrásból való telepítés végrehajtásához ( A használat közben szerzett tapasztalatokról majd ha hoszabb ideje lesz szerencsém használni a progit fogok beszámolni ):

Első nekifutásra - használjuk a disztribúció által kínált csomagot:

    Első próbálkozásom alkalmával gondoltam megpróbálom felrakni csomagból a virtualbox-ot, és az milyen jó is lesz, és legalább ha van új csomag akkor a frissítéseket is gyorsan be tudom szerezni.. Aztán ugyan abba a problémába öütköztem nagy hírtelenjében, mint XEN-nél - nevezetesen, hogy a VirtualBOX-nak is szüksége van egy bizonyos szintű kernel támogatásra, illetve saját kis kernel modulkára, hogy képes legyen működni, amihez a kedves fejlesztők természetesen elérhetővé bocsájtottak a userek számára egy initrd-s megoldást a sima standard disztró kernel alapján, amibe ezt a modult belepakolták.. csakhogy ezzel 3 gond is akadt nálam:
    - Az OS-em olyan jellemzőkkel bír amely révén a gyári disztró kernel nem elég az összes eszköz tökéletes használatához a gépemben
    - A jól belőtt kis kernelemet nem akarom lecserélni másra, főleg hogy amúgy is kéne újat forgassak ismét.
    - Utálom az initrd-s kerneleket..

The Rock Balancing Art of Bill Dan

Hétvégi offtopic -> Egész héten a JProfiler -rel elemeztem a munkánkat. Minden számit és a leglassabb pontot/keresztmetszetet kerestem mert itt is a megy a leggyengébb láncszem elv. Ez a JProfiler egész jó cucc sajnos ingyen csak 10 napig megy, bátran ajánlom. Mindig meglepődöm hogy a new -val mennyire kell vigyázni. Több lehetőség között kell egyensúlyozni. Szóval az egyensúly -> ez a krapek egy igazi zen works. A Novell helyében felhasználnám a reklám anyagban :) Most láttam hogy persze Zen Linux disztró is van.

Régigép project: van remény

Találtam a tárolóban egy régi ide kártyát, egyelőre olyan működik, de még nem tökéletes állapotban van.

Először a floppyt dugtam rá, az nem igazán akart működni, minden baja volt. Egyszer egyáltalán nem történt semmi, egyszer a monitor rossz jelet kapott, egyszer meg tekerte a floppyt folyamatosan, de nem kapott a monitor jelet, egyszer meg tekerte is a floppyt meg kapott is jelet a monitor, de akkor sem történt semmi.

Aztán rádugtam a floppy helyett a vinyót. A bios felismerte a rádugott vinyót, aztán kaptam egy fdc failure üzenetet. F1-el továbblépve azonban bejött netbsd boot managere, tehát az olvasás megy a merevlemezről.

Britain Advises Against Vista, Office 2007 for Schools

"The British government's educational IT authority has issued a report advising schools in the country not to upgrade their classroom or office systems to Windows Vista or Office 2007. According to this InformationWeek story, the British Educational Communications and Technology Agency says costs for Vista and Office 2007 'are significant and the benefits remain unclear.' Instead, Becta is advising British schools to take a long look at Linux and open source suites like OpenOffice.org."
http://slashdot.org/article.pl?sid=08/01/11/2242208&from=rss

Adatlopási kisérlet a freemail.hu-n

Ezt a levelet kaptam ma a freemail.hu-s fiókomba:

http://pastebin.ca/851832

A levél szerintem egész jól van megírva - ha eltekintünk attól a ténytől, hogy ha nincs beregisztrálva az e-mail cím akkor ezt a levelet sem kaptam volna meg - ezért is fontos, hogy erre felhívjam a figyelmet. Szóvalk óvatlan ismerősök legyenek óvatosak és ne adják ki jelszavaikat.

44. pénteki pókerparty

Tegnap hosszú kihagyás (ünnepek, szabadságok) után ismét volt pénteki póker. Szerintem már mind a hárman vártuk, mert egész héten téma volt. Pigri korábban hozott pár doboz sört, amit Imre nagyon helyesen be is tett a hűtőbe. Az első flop-ra elő is kerültek a dobozok, így jó hangulatban telt a kártyázás. Az elején nem volt szerencsém. Semmitérő lapok jöttek. Egyetlen egyszer volt sorom, de a közös lapok alapján flush esélye volt Sancho-nak. Mindegy, gondoltam, meg kell próbálnom, mert ennél jobb lapjaim nem lesznek. Nem volt szerencsém... A zsetonjaimnak nagy része elúszott. Szépen lecsúsztam az utolsó helyre és ott vegetáltam. Azonban sosem adjuk fel! Az utolsó 250 zsetonból mondtam egy ALL-IN-t, ami be is jött. Elég jól megerősödtem.
Ekkor már 4 óra volt, így emelni kellett a vakokat. A vakemelés után már volt szerencsém is, így előbb Sancho-t majd utána Imrét is "elimináltam".

Az állás:

FreeBSD acpi grrrr

El vagyok szomorodva teljesen. Nem tudom mi változott a FreeBSD 6.2 óta acpi téren, de számomra rosszabb lett.

A lista ami acpi-val nem megy:

- FreeBSD 7.0 RC1
- FreeBSD 6.3 RC2
- PcBSD 1.4.1
- DesktopBSD 1.6
- FreeBSD 8.0-CURRENT(200801)

Ezek közül egyiket sem tudom bebootolni a gépemen acpival, mert kernel panic-al elszáll. A 6.2-RELEASE teljesen jól működik. :(

ffmpeg 2007 október-november stable release source-t pls!

A problémám, hogy szeretném forrásból felrakni a vlc 0.8.6d-t egy opensuse 10.3-ra. (Ne gyertek pls azzal, hogy miert nem csomagbol rakom fel... Most konkrétan azért, mert a csomagok v4l támogatás nélkül lettek lefordítva, nekem pedig pont ez kellene. Amúgy meg hiába suse, jobban szeretek forrásból felrakni progikat...)
Szóval az ffmpeg oldalán nem tudom miért, de én csak a legutóbbi snapshot verziót látom mindig, a többit nem. Ez le is fordul, de a vlc fordítása közben valami OpenMux incompatible types hibával leáll. Kaptam egy linket, hogy a gentoo-bazisról szedjem le ... Le is szedtem, de ott meg csak 2007 június-júliusi források vannak fent. Felraktam, ez az openmux hiba most nem jött elő, de a végén asszem mikor magát a vlc-t rakná össze a linker a modulokból, ott majdnem az összes ffmpeg-ben engedélyezett kodekre incompatible types in function XY... Nem értem, ilyen gyorsan változik az ffmpeg?
Aztán javasolták, hogy nézzem meg a debian-ubuntu repokat, de ott is csak márciusi-áprilisi ffmpeg source-ok vannak. A sourceforge-on nincsen fent semmi letöltés.
Szóval mivel a júliusi még nem jó, a snapshot már nem jó, arra gondoltam, hogy mivel a vlc 0.8.6d 11.20-án lett kiadva, az ekkor létező legfrissebb stabil ffmpeg verzióval kellene megpróbálni (optimista vagyok, és remélem erre optimalizálták... :P), de sehol nem találom.
Ezért kérem, hogy ha valakinek meg van a "magánarchivumába" :), vagy tud valami linket ahonnan le lehet vadászni, azt kérem linkelje be nekem, vagy küldje el nekem a hornyakn|gmail#com címre!
Köszi!

iptables

sziasztok.
a fórumon rengeteg iptables kérdés van, de mégsem tudok zöldágra vergődni. csak félig.
a problémám:
Az ubuntu.hu -n olvasott dokumentációt átolvasva ( http://ubuntu.hu/konyvlap/alap-tuzfal-otthoni-pc-re-iptables ), létrehoztam egy iptables scriptet.
a script működik (legalábbis a scriptet lefuttatva a változások megtörténnek), viszont p2p alkalmazásokat sehogyan sem tudok kommunikációra bírni.
p2p alkalmazások nálam = linuxdcpp és deluge torrent.
a használt portokat megadtam a scriptben (linuxdcpp esetén udp-t is, sőt később már mindkét esetben adtam tcp-t és udp-t is az input és output láncon is).
mégsem akar működni, az eredmény mindkét alkalmazás esetén connection timeout.

Kevés a memória? azabaj! Sok a memória, azisbaj! :-) , avagy... windows :)

...

Szomszédos fórumban találtam, de megteccett. úgyhogy idecipelem. :)

Ha több mint 4 giga memóriád van, akkor a windows xp/windows 2003 nem hibernálható - sem az x86, sem az x64 kiadás -, ugyanis 4 giga ram felett letiltották az opciot, mert gyenge a számítógép teljesítménye.