Nem szeretem a döntésképtelenséget, pedig most az van nálam. Motoszkál bennem az érzés, hogy most érdemes neki ülnöm a szakdogás anyagnak, most nyitott vagyok rá, de bennem van az is, hogy korán is keltem, fáradt is vagyok, ha meg belemerülök, akkor nagyon sokáig fennmaradok, azonban holnap is akad tenni való. Pakolászok kicsit, előszedem a forrásokat, a papírjaim, újratöltöm a bendőm, aztán ha még mindig meglesz az érzés nekifogok.
Van egy teóriám, miszerint van két főbb tudatállapotom.
Az egyik, legyen az szív, nevéből sejthető, hogy ez az érzelmesebb. Nagyjából sikerül úgy intézni, hogy az akkor legyek ebben az állapotban, mikor a barátnőmmel. Persze nem sikerül mindig. Van amikor már sikerül a hétvége előtt átállnom, van amikor már vasárnap jutok oda, mikor már búcsúzni kell.
A másik az agy. Ez a produktív állapot. Ilyenkor nyitott vagyok a komoly tudásra, ilyenkor kapizsgálom a matematikát, meg ilyenkor szembesül újra meg újra, hogy mennyire gazdag ez a világ és mennyire keveset tudok és értek. A pozitív hatás mellett persze ott a negatív oldal. Ilyenkor nem bírom elviselni az emberek hétköznapi nyűgjeit, nyávogásait. Irritálnak az emberek jelenléte, még barátnőmé is zavar, ekkor vagyok morcos, elviselhetetlen.
A baj igazán, hogy az idő legnagyobb részét valahol a kettő között töltöm, néha kicsit erre, kicsit arra húzok, de egyik se olyan meghatározó. Csak sodródok. Lehet ezért is szeretek buszon, vonaton, villamoson utazni. Ilyenkor mindig van cél, haladok valahova.
