Linux

Freespire 1.0 Desktop Linux OS

Címkék

A Freespire (korábbi cikkünk) egy "Debian-alapú, közösség vezette, mindig szabad (terjesztés, módosítás, használat), megfelelően "erőteljes" a poweruser-eknek és fejlesztőknek, de ugyanakkor elég könnyű a kezdőknek, és 100%-ban ingyenes" terjesztés.

A Linspire bejelentette a Freespire 1.0 Desktop Linux OS-t. A bejelentés itt.

A Lenovo linuxos notebook-ot kínál majd?

Címkék

A Lenovo azzal hívta fel a Linuxot használók figyelmét magára a közelmúltban, hogy kijelenetette, hogy nem telepít és nem támogat Linuxot gépein. Pontosabban ezt a kijelentést a cég egyik magas beosztású vezetője tette, amit a cég nem sokkal utána - talán a kedvezőtlen fogadtatás miatt - gyorsan cáfolt is. Most úgy tűnik, hogy ehhez a kijelentéshez képest a Lenovo 180 fokos fordulatot vett. Az eWeek úgy tudja, hogy a Lenovo és a Novell augusztus 14-én bejelenti, hogy a Lenovo Linuxszal előtelepített notebook-ot fog forgalmazni.

Jön az Oracle Linux?

Címkék

Halleluja, örvendjetek! Vagy mégsem?

"Egyes elemzők szerint az Oracle akár már az idén Linux-disztribútorrá válhat. Ellison már korábban kijelentette, hogy a cége teljes szoftverportfoliót kíván kínálni az ügyfeleinek, az operációs rendszertől kezdve egészen az alkalmazásokig, mint legnagyobb riválisai, az IBM és a Microsoft, ez pedig leginkább linuxos alapokon képzelhető el.

Linuxot (is) használ majd az amerikai tengerészet P-8A repülőgépe

Címkék

A Boeing egy szerződés keretén belül azzal bízta meg a beágyazott Linuxban profi Wind River-t, hogy az építse be módosított Linux operációs rendszerét az egyik új katonai repülőgépbe. A Boeing a P-8A Multi-Mission Maritime Aircraft névre hallgató gépben fog Linuxot használni.

2006 Linux Filesystems Workshop összefoglaló

Címkék

A linuxos filerendszerek közössége júniusban gyűlt össze Portland-ben annak érdekében, hogy megvitassák a linuxos filerendszerek fejlesztésének következő öt évét. A rendezvény szervezői Val Henson, Zach Brown, és Arjan van de Ven voltak, és olyan cégek álltak mögötte, mint az Intel, Google és az Oracle. A workshop-on 13 filerendszer fejlesztő és szakértő gyűlt össze azért, hogy három napig "agyaljanak" a topikon. A LWN.net három cikkét elolvashatod a témában itt, itt és itt.

Áttekintés: Nokia 770 Internet Tablet

Címkék

Az O'Reilly Linux DevCenter rovatban John Littler szemügyre vette a Nokia internet eszközét, a linuxos Nokia 770 Internet Tablet-et. Az eszközt arra tervezték, hogy 802.11b/g WiFi-n, vagy Bluetooth-os telefonon keresztül elérhessük vele a világhálót. 800x480-as, 64k színt biztosító kijelzője van, és számos alkalmazást, felhasználási lehetőséget nyújt a felhasználója számára. A készülék operációs rendszere, az Internet Table OS 2006 egy Debian GNU/Linux-alapú operációs rendszer Busybox-szal.

Real-time Linux-ot futtató emberszabású robot

Címkék

A japán National Institute of Advanced Industrial Science and Technology (AIST) csütörtökön jelentette be egy olyan emberszabású robot fejlesztését, amelyet valósidejű Linux-alapú operációs rendszer hajt. A sétáló és egyéb emberi mozgásokat végző robot előre programozott "utasításokat" hajt végre. A fejlesztők szerint a HRP-2m Chromet-nek a kutatásban és az oktatában lehet majd szerepe (géptanár? géptanárnő? :)