Kis lépés a magyar oktatásnak, de nagy lépés a magyar társadalomnak és fiatal generációinak, egy egészségesebb közösségi élet felé.
Elfogadták ugyanis azt a törvénymódosítást, ami 2024. szeptember 1-től korlátozza az okostelefonok birtoklását és használatát az olyan oktatási intézményekben, mint az általános és középiskolák és kollégiumaik, vagyis ott, ahová az okostelefonfüggőség által leginkább veszélyeztetett korú diákok járnak. Mindezzel egy évtized óta fennálló problémát orvosolnak, mégpedig az iskolában csúcsra járatódó okostelefonfüggőséget, az ennek köszönhető figyelemelkalandozást és olyan antiszociális viselkedéseket, mint az okostelefonba való belekockulás órákon vagy szünetekben.
A rendelttervezet: https://cdn.kormany.hu/uploads/document/4/45/45d/45ded583cd4f3eb3b211c8…
Az okostelefonfüggő Instagram-TikTok generációsokból összeverbuválódott Országos Diáktanács természetesen már most nyílt levélben nyüszít és a törvénymódosítás visszavonásáért kiált Maruzsa Zoltán államtitkárnak, miközben egyébként azt hazudja, hogy az okostelefonokat egészen egyszerűen betiltották™, a diákságot elárulták™, a diákok érdekeit nem™ veszik figyelembe.
Amennyiben ez a javaslat érvénybe lép, kijelenthetjük: Önök szakítottak a diákság érdekeivel. Miért volt az a sok fejlesztés, ha nem használhatjuk őket az iskolában? Miért kaptuk a laptopokat, ha nem azért, hogy tanuljunk velük? Miért van digitális órarend, ha nem nézhetjük meg a következő óránkat?
- Áll az ODT nyílt levelében.
A törvénytervezet ezzel szemben garantálja az indokolt esetekben a laptopok kiosztását, telefonok visszaadását, akár tanórák keretein belül is, amennyiben a pedagógus úgy ítéli meg, hogy azokra szükség van. Ez valahogy kimaradt a nyílt levélből és a törvénytervezetet kritizáló cikkekből is.
5. A tanuló részére a birtoklás és használat igazgató, valamint pedagógus általi
engedélyezése
5. § Az Nkt. 24. § (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben a birtoklásra és használatra vonatkozó
engedélyezést az igazgató vagy a pedagógus végzi a tanulmányi rendszerben azzal, hogy rögzíti
a) a birtoklás és a használat célját,
b) az engedély érvényességének időtartamát (tanórán, foglalkozáson, tanítási év), továbbá
c) birtokolható tárgyat.
Az ODT az érvelésében nagyjából semmibe veszi a kormányzat (jogos) érveit, ahogy azt is, hogy az okostelefonok olyan eszközök, melyek mögött milliárdos multik állnak, akik abból akarnak még milliárdosabbak lenni, hogy erre kifejlesztett felhasználói felülettel/élménnyel, különféle pszichológiai manipulációval, feldobált értesítések tucatjaival, cuki emojikkal és itt fel nem sorolt trükkök százaival próbálják a képernyő elé ragasztani az eszközök felhasználóit, melynek a legtriviálisabban és legkönnyebben a gyerekek esnek áldozatául, akiknek még nincs kialakult koncepciójuk a tudatos tartalomfogyasztásról vagy kütyühasználatról.
Tegyünk egy kis kitérőt az Internet azon bugyraiba, ahol a függők leányálmában éldegélő ODT-s Insta- és TikTok-tinik biztosan nem jártak, de még szüleik sem.
Százával lehetne folytatni a listát, de ennyi talán elég most, a kitérő után térjünk vissza az ODT nyöszörgéséhez.
Órán sokszor a telefonon írunk dolgozatot, kutatómunka az órai munka és olyan programokat használunk, mint a Quizlet vagy a Kahoot, hogy játékosan tanulhassunk a telefonjaink segítségével.
Itt még álljunk meg egy szóra. A nagy játékosságba™ belefeledkezve, kíváncsi lennék, hogy az aláíró 30+ tag közül hányan olvasták el a Quizlet vagy a Kahoot! adatkezelési szabályzatát. Érdekes, hogy azért egyikük sem aggódik, hogy mindkét alkalmazás esetében a diákok személyes adatai, geolokációja, eszközazonosítója stb. tech-multik kezére kerülnek, akik jogot formálnak arra, hogy ezeket öncélúan felhasználják, eladják, a gyerekeket pedig reklámfelületnek használják. Arról nem is beszélve, hogy a napi szinten a diákság által használt TikTok, Messenger, Instagram, Youtube, WhatsApp, Snapchat stb. ennél is undorítóbb módon invazív adatkezelési irányelvekkel rendelkezik. Elmondhatjuk tehát, hogy valójában nem a kormány felejtette el a diákság valódi érdekeit, hanem az ODT és minden olyan entitás, amely a jelenlegi és elmúlt sok évnyi, korlátozás nélküli okostelefon-használat mellett érvel, akarva-akaratlanul arrogáns, pénz- és információéhes multik ölelő karjaiba lökve a magyar diákságot.