Ócsó pécé

 ( tombenko | 2010. november 4., csütörtök - 10:11 )

Marha jó:
Sógornőmnek pár hónap raktárban tárolás után haldoklott a számítógépe. Elment a helyi boltba rendbe hozatni, ahol is kijelentették, hogy az alaplap éppen az elromlás határán van, mindent ki kell cserélni rajta. Belement... Annyi kérése volt, hogy "netezni lehessen rajta"...
Nyáron, mielőtt jöttünk volna rokonlátogatóba, szólt, hogy majd nézzek már rá, mert nagyon nagy minden, a honlapokat is állandóan görgetni kell ide-oda, hogy olvasni lehessen őket. Megnéztem, eszerint: lecserélték a teljes alaplapot, kapott valami használtnak tűnő, beazonosíthatatlan lapot, rája az 1.7-es intel helyett 0.7-eset, az NVidia9600 kártya helyére pedig S3Trio64V+-t... (memóriája viszont több van, 384M helyett 512 :) ) Utóbbi okozza a jelzett gondot, ugyanis a drágám max 800x600-as felbontásra képes (illetve 1024x768-ra is, 256 színnel, amivel a látogatott honlapok ~100%-a használhatatlan). A (természetesen kurvára legálisan telepített) windows xp már a legújabb drivert tartalmazza, úgyhogy otthonról küldtem neki egy Voodoo3 kártyát, amit nemsokára küldött is vissza, hogy a boltban azt mondták, hogy ez a kártya nem jó az alaplapba "mert valami kis pöcök kiáll belőle" (bár nem tudom, micsoda).
Van olyan alaplap, amire rámegy az S3, de a Voodoo nem?! Csak én érzek súlyos átbaszásszagot, vagy tényleg megtörtént? Harmadrészt pedig: Mi az istennel tudnám ezt az ótvar videokártyát helyettesíteni?
Végezetül: Már nem tudom hanyadszor mondom el neki, ha nem ért valamihez, vigyen magával vásárláskor egy olyan embert, aki független és ért is hozzá. Nem ez az első esete ugyanis...

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szia!
A különböző sebességű AGP csatolók kialakítása nem teljesen egyforma, ha jól tudom. Elképzelhető, hogy egyik kártya belemegy, másik pedig nem.
Ettől függetlenül az utolsó mondatban igazad van, ha nem ért hozzá vigyen magával valaki hozzáértőt. Bár egy normális helyre nem kell szakembert magával vinni, mert nem verik át.

Üdv,
Imi

Úgyhogy kérdezzen meg egy hozzáértőt, hogy melyik hely normális. :)

Igazuk lehet az AGP kialakítását illetően.:

http://www.playtool.com/pages/agpcompat/agpslots.gif

Egyébként meg a "rossz" alkatrészeket nem kapta vissza?
Nem semmi mire képesek ezek a kis PC boltok.

udv
letix

---------------------------------------------
linux alapparancsok - http://www.doksi.atw.hu

Azokat potom pénzértt eladta, hogy minél olcsóbban kijöjjön az üzletből.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Szerintem már az is átverés, hogy egy 3dfx videókártyával akarod kisegíteni, de azt már főleg nem értem, hogy ezt hogyan hozta össze, mármint, hogy nem az alaplapot cserélte ki, hanem eladott mindent és lényegét tekintve vett helyette egy 700 Mhz-es Pentium III-at egy múzeumi videókártyával.

És ahogy írtam, valahogy az Nvidia Geforce 9600-ban is kételkedek.

Amúgy a videókártyát ha az alaplapon van AGP akkor egy Geforce 2-vel tudod a legegyszerűbben kiváltani, 500 Ft körül tudsz venni egyet és alkalmas internetezésre, SD videólejátszásra.

Szerintem ATi Radeon 9600 lesz az, az szaladgált ilyen 1.7-es környéki gépekben jól.

A boltot jó lenne behatárolni helyileg, talán még innen is tud valaki segíteni...

--
falura elmegy, városban meg úgy sem nézik...

Érdemes lenne közzétenni a nevüket/címüket, mert ez szerintem elfogadhatatlan. Nem szabadna hagyni egy ilyen céget működni.

A nedolgozzveluk.hu domain név még nincs regisztrálva.

;)

Százezerszer felmerült már igény arra, hogy legyen egy oldal, ami tartalmazza a nemfizető ügyfeleket, illetve a nem jól dolgozó, kóklereket.
Kétszázezrediknél már csak megcsinálja valaki :D

Csak ne magyar domainre. Amivel valaha is jogi hercehurca lehet (márpedig itt majd jönnek ugrálni hitelrontásért az érintett cégek), azt csak külföldre, lehetőleg EU-n kívülre és megelőzendő a kellemetlenkedést anonimizáló DNS szolgáltatót választva.

Inkább az a probléma, hogy ilyen formában minden primitív pistike meg jóska bá, bár nem ért hozzá, behányná világfájdalmát, mert a boltban nem egy nyelvet beszéltek. A fordított helyzet inkább megfelelne, bárúgy meg egyfajta ingyenreklámoldallá válhatna.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Az a baj, hogy én 320km-re lakom normális esetben, úgyhogy nem vagyok ismerős. :( De majd ráveszem, menjen reklamálni, azt nagyon tud. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Amíg nem tudod, mi a másik oldal, addig nem nagyon érdemes rágalmazni (senkit). Nem tombenko kartársat akarom szapulni, csak általánosságban mondom, hogy az is lehet, hogy a t. rokon közölte a boltban, hogy kétezer forintnál többet nem szán a dologra, tehát valóban maradékokból turbózták fel a gépét. Hidd el, nagyon-nagyon sok ilyen van.

Nem védem én se a kisboltokat, mert van ott is szép számmal ilyen is meg olyan is; de azért ne úgy álljunk már hozzá, hogy a vásárló a megtestesült szűzmária, ártatlan és jóindulatú, akit mindig átb...sznak. Tízböl legalább öt emberke alapszinten elvárja, hogy ha ő méltóztatik akarni valamit, akkor az vagy ingyen legyen, vagy fillérekért. Ha pedig a fillérekért szart kap (még akkor is, ha el lett magyarázva, hogy szart fog kapni, de ő ezt nem érti/nem hiszi), akkor utána megy a háborgás, hogy ő át lett vágva.
---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

Jelen esetben igazat kell adjak neked, mert mindkettővel elbeszélgettem. A boltos meg jópofa, aranyos fickó. De legalább a kedvenc sógornőmet meggyőztem, hogy ami olcsó, azért nem biztos, hogy keveset kell fizetni. (Szerinte ugyanis az olcsó a "százé'négypá'zokni", amik jó esetben egy hónapig bírják összesen, drága az ötszáz forintos, ami akár fél évig vagy még tovább.)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Lásd még Fisher99 Köcsög Józsefes postjait. :)

Ha Pentium 4 vagy Celeron processzorról van szó (384 Mb 133 Mhz-es SD vagy legfeljebb DDR-400-al) akkor a videókártya biztosan Nvidia Geforce 9600? Egyes PCI Express 1.0a-t támogató alaplapokkal ez lehetséges (csak nem valószínű).

És miért egy 700 Mhz-es Pentium III-ra cserélték S3Trio64V+-el, amikor azzal egyből feltűnik bárkinek, hogy egy nagyságrendekkel lassabb konfiguráció (múzeumi videókártyával, ami még a Windows XP felhasználói felületének megjelenítésére sem alkalmas).

Ez nekem is feltűnt, lehet hogy Radeon 9600-ra gondolt.

Lehet. Az itthoniban nv van,lehet, azzal keverem, képes vagyok rá. A lassulás nem tűnt fel neki, nem ért hozzá, különben biztos szólt volna érte.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Szia, nagy ritkán előfordul, hogy nem megy bele egy adott alaplapba mondjuk egy videokártya. Pl. (amit én láttam) a sín előtt (kifelé) volt egy kondi a lapon, és a VGA amit bele akartam volna rakni, annak a NYÁK lemeze oda szeretett volna lenyúlni. Nem kezdtem el barkácsolni, nyilván megoldható lett volna valahogy, inkább becseréltem a VGA-t egy másikra.

Amúgy hihetetlen, hogy az ilyen szakik mennyire át szokták verni szerencsétlen outsider -eket (tapasztalat).

--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...

Köpjetek le, de én nem segítenék. 320 km-ről pláne nem.

Elkúrta magának, átbaszatta magát, akkor oldja is meg, ne csesztessen mást. Főleg, ha ez nem az első esete...

Ha úgyis ott vagyok éppen, miért ne?
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Mert a büdös életben nem tanulja meg a leckét!

Attól függ, mennyiért vette ezt a gépet? Manapság 40-50k körül lehet kapni olyan gépet ami alkalmas netezésre, meg még talán egyéb másra is. Lehet célszerűbb lenne zsír új gépet venni.

Az 15-30k...
Átlag irodai gépeket ennyiért tolnak a hivatásos használt kereskedők tesztelve, garival.
Kábé egy mag P4 2.2-3Ghz, 512M ddr-400 vagy attól több, integrált vga, cd olvasó...

Netre, officra, zenét hallgatni, filmet nézni ideális....
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Fejlődőképes hiperláma, és okleveles érdekfeszítő

Egyre gyakrabban hallani ilyen történeteket. Az egyik rokonomnak a helyi (kelet-mo.-i kisváros) "szaküzlet" sikeresen értékesített egy warezolt vírusirtót a krekkelt Windows mellé, mindezt egy használt HDD-n. :(
Egyébként nem olyan nagy kihívás egy konfigot összekattintgatni az arra szolgáló webáruházban, aztán a listát elküldeni egy hozzáértőnek, aki leellenőrzi. Ház, táp, vinyó, perifériák általában már megvannak; internetezős gépre pedig nem kell egy atomerőmű CPU gyanánt, a videókártya lehet integrált is, stb.
Persze Ócska Pista mindenért kétszer fizet. (Ezzel nem a sógornődet akarom minősíteni, de tény, hogy vannak olyanok, akik azért "szervízeltetik" a szomszéd gyerekével a gépüket, mert az két sörért meg néhány szendvicsért megcsinálja, míg egy normális szerelő pénzt is kér érte. Így viszont a szomszéd gyerekét havonta kell itatni, és ő általában csak tüneti kezelést végez, hardveres hibára is oprendszer-újratelepítést eszközölve. Tisztelet a kivételnek.)

Egyetértek. Egyébként az egyik áruházban (syscon.hu) még a kompatibilitást is ellenőrzi, egészen OS-ig.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel