Egy dolog viszont rettenetesen hiányzik, ami a Nautilusban megvan, ez pedig a távoli tárhelyek integrációja, gondolok itt elsősorban az SFTP-re. Dolphinban is meg lehet oldani, de számomra valamiért nem annyira áttekinthető, mint Nautilusban. Ebben ha valaki tudna segítséget nyújtani, azt megköszönném. :) Akár egy másikféle fájlkezelőt is ajánlhat.
Nautilusban minden általam managelt tárhely fel van véve könyvjelzőbe, így csak egy kattintás, és máris megtörténik a bejelentkezés, és azonnal használhatom. Na valami ilyesmit szeretnék KDE 4 alatt is. :)
Továbbá nekem hiányzik az asztal mint olyan. Tudom, lehet kirámolni ikonokat, de fura... Lehet, hogy csak megszokás kérdése, nem tudom.
Egyelőre még Gnome alatt vagyok, de komolyan elgondolkodtam az áttérésen.
- gkaroly blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1567 megtekintés
Hozzászólások
Ha pörög forog akkor már jó?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogos a 10 pont. :) Természetesen nem ezt mondtam. Csak azt, hogy jól néz ki és Gnome után különösen új élmény. Ne csináljunk ebből flame-et, ha lehet. :) Ettől függetlenül az már bíztató jel, hogy a több, mint fél órás tesztem alatt nem crashelt el semmi sem, nem úgy, mint a KDE 3.5 széria, ami már néha egy szimpla betöltéstől is bedobta a buddy hibajelentőt.
--
-- http://www.uvegcsont.hu --
-- http://ganyikaroly.net --
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És hogy néznek ki alatta a GTK-s alkalmazások?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ugy mint mas ablakkezelo alatt :)
KDE4 nagyon jo, a 3-as szeriat nem szerettem, de a 4-est nagyon eltalaltak, igazi modern, fasza kis felulet
-
Slackware current / OSX Snow Leopard
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Firefox például így.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez már a kádéenégy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
/me slaps evone with a large shovel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komolyan csodálkozom, hogy vannak még felnőtt emberek akik szerint ez vicces:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
komolyan csodalkozom rajta hogy van aki ezt a bugos szart akarja hasznalni 2010-ben. allandoan csak rosszat lehet rola olvasni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor még nem próbáltál Fedorát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A közreműködésed nélkül is észrevettem azt a hozzászólást, de köszönöm hogy felhívtad rá a figyelmem, de továbbra is inkább kipróbálom magam a dolgokat, mint hogy mások negatív tapasztalatai alapján alkossak róla véleményt, és azt harsogjam. Semmi sem tökéletes, de épp ezért vannak a projekteknek hibakövető rendszereik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De nem adom fel, mert nagyon sokmindenben a kde szimpatikusabb. A gnome nehol eszmeletlen bena :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mostanában én már vegyítem a kettőt – GNOME-ból pl. a nautilust kedvelem a Dolphinnal szemben, viszont a KDE-es Gwenview+KIPI-nek nincs rendes GNOME alternatívája.
Ja és a semlegesség jegyében az ablakkezelő változatlanul Fluxbox. Ablakkezelésben nincs alternatívája annak se, már legalább 3 éve használom.
int getRandomNumber() { // ←ez itt már az aláírásom
return 4;//szabályos kockadobással választva.
} //garantáltan véletlenszerű. xkcd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Noja, azt szokták leblogolni, ami nem megy, mert hátha valaki tud rá megoldást. Legalábbis nem emlékszem, hogy sok ömlengős postot olvastam volna, hogy a GNOME ilyen jó meg olyan jó. Vagy tévednék?
Btw, inkább használom a bugjaival együtt a KDE-t, mint a GNOME-ot. Képtelen lennék használni a GNOME-ot, nem tudom miért, nem tudom ész érvekkel alátámasztani, egyszerűen ilyen érzés jön elő, ha meglátom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kattints felül az elérési útra, és akkor be tudsz írni hálózati helyet, például sftp://felhasznalonev@pelda.hu
, Entert ütve kérdezni fogja a jelszót, amit a KWalletbe ment el. Ezután jobb gombbal kattinva válaszd a „Hozzáadás a Helyekhez" menüpontot, és meg is jelenik a Helyek között. Alapból a felhasználónevet vagy a hosztnév első pontig tartó részét adja névnek, de módosítható, a KWallet pedig bejelentkezéskor általában mindig elindul valami miatt, így Dolphint indítva már nem kell megadni semmilyen jelszót elvileg. Erre gondoltál?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként a kde wallet-nek nem lehet valahogy megmondani, hogy loginkor automatikusan nyíljon ki? Szintén féligmeddig gnome -> kde váltásban vagyok, de van pár ilyen érthetetlen dolog. A gnome keyring "okosabb" volt, loginkor kinyílt aztán onnantól minden hozzáfért, aminek korábban engedélyeztem.
A másik ilyen kisebb bosszúság a kuka ürítése. Minden szart be lehet állítani, de hogy kuka ürítésekor _ne_ kérdezzen rá ,hogy "biztos akarom?", azt nem.
A harmadik meg a notifikációk. letiltottam ,hogy a programok minden szart kiírogassanak, pl a kopete, erre elkezdte a saját OSD notifikációit tolni a képernyő tetején és ezt nem lehet kikapcsolni. Vagy ki lehet, csak nem találom?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam automatikusan elindul a Choqok és a hálózatot is fel akarja építeni, így kéri a jelszót, de nem sikerült olyan beállítást találnom, ami egy konkrét jelszótárolót indít el.
A Kukára sincs semmi ötletem.
A Kopete Beállítások menüjében nézd meg az Értesítő üzeneteket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért az egy kicsit paradox igény egy biztonságot növelni hivatott alkalmazástól, hogy nyíljon meg automatikusan, nem? Vagy arra gondolsz, hogy bejelentkezéskor induljon el, és kérje be a master jelszót? Erre annyira nincs szükség, mert úgyis meghívja az a program, amibe integrálták, esetleg ha magadnak tároltál le benne kézi bejegyzéssel jelszavakat, akkor kényelmesebb lehet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nade mikor a kdmben bejelentkezem, akkor igazán megnyithatná a walletet is egyúttal.
--
"If God exists...why is there no porn of Him?"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Gnome alapértelmezett megoldása kényelmesebb: ha belépek (jelszóval), akkor onnantól hozzáférnek a programok a további jelszavaimhoz.
A KDE megoldása lehet biztonságosabb, de ennyivel kényelmetlenebb is. Nem vagyok paranoiás, itthon a saját gépemen semmi szükség rá, hogy minden egyes alkalommal, mikor belépek még egy jelszót be kelljen gépelnem.
De aláírom, hogy valakinek ez esetleg így jobban tetszik, csak hiányolom ezt az opciót ebből a híresen agyon konfigurálható KDE-ből :)
A kuka kérdés meg még érthetetlenebb.
De mindegy, egyelőre a laptopon marad, aztán vagy megszokom, vagy majd pár hét után megy vissza a gnome.
Ja még valami: _nagyon_ hiányzik valami kde-s Tomboy/Gnote alternatíva. A Basket nem ugyanaz. Egyelőre a gnote-ot beizzítottam, de ez rendszeridegen :), jobb lenne valami natív kde-s program.
Egyébként összességében tetszik, a dolphin jó, a toolbarok konfigurálhatósága jó, a kwin is nagyon jó, a desktop/activity koncepció sem rossz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
semmi szükség rá, hogy minden egyes alkalommal, mikor belépek még egy jelszót be kelljen gépelnem
Erre megoldás lehet ha a kwalletnek nem adsz meg master jelszót.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor viszont a lemezen se lesz titkosítva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bizony, ez a baj, hogy nincs köztes opció. Vagy dupla védelem, vagy semmi. Plusz védelemre (mégegy jelszóra) nekem nincs szükségem, bőven elég lenne a login, mint hitelesítés a wallet nyitásához, de azért azt nem szeretném, hogy ha a wallet eleve titkosítás nélkül tárolná a lemezen a jelszavaim, mert akkor a login ismerete nélkül egy másig gépen is kiolvashatók (ha pl ellopják a laptopom).
(tudom van még ezer módszer, lehetne eleve titkosított a home-om, ésakkor lehetne üres a wallet jelszó)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ízlés dolga. Nekem valahogy nyugodtabb a lelkem, hogy mondjuk a lementett netbankos jelszavaimhoz ha itt hagyom a gépem, mert leugrok boltba, nem fér hozzá senki. Persze ki is léphetnék, de arra meg én vagyok a lusta :-D
Ami nálam abszolút nyerővé tette a KDE-t, azok a szerviz menük. Korábban xfce alatt thunarhoz csináltam pár egyéni paranccsal elérhető scriptet, és kerestem dolphin/konquerorhoz is kíváncsiságból ilyen lehetőséget - hát itt egy kicsit tutibb a megoldás, és eleve a beállítópanelen keresztül online tárból lehetválogatni, nem kell kézzel telepítgetni, letöltögetni. Bár az se kunszt, a régi scriptjeimhez pillanatok alatt csináltam is. Tudom, nautilushoz is van ilyesmi, egyik scriptem egy nautilus script átirata részben, de azért az nekem nem tűnt ilyen komolynak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bankos jelszot inkabb nem biznek gnome/kde walletre. Akkor inkabb lastpass-ra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
screenlock? :)
-
Slackware current / OSX Snow Leopard
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, anélkül keyloggert is telepíthetnek. Fizikai hozzáféréssel screenlock mellett is, de annak talán kevésbé merül föl a veszélye.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
multkor lattam egy filmet, ott volt egy resz ahol a csajszi hw-es keylogger dugott a delikvens gepere (billentyuzet es gep koze)
igaz a celpont nem egy sima atlaguser volt (nem teged minositelek :D), hanem valami megamaffiozo
mindenesetre jo volt latni, hogy vegre valami tenyleg mukodo, letezo dolgot mutatnak, nem valami idiota technoblabla-t meg FBI-t 30 masodperc alatt feltoro supermant :)
-
Slackware current / OSX Snow Leopard
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Swordfish-ben 1 perc alatt tor be a vedelmi miniszterium rendszerebe, mikozben a csajszi dolgozik rajta? :}}
Sic Transit Gloria Mundi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, a Swordfish jutott nekem is eszembe, az a film az IT-bullshit csimborasszoja :D
-
Slackware current / OSX Snow Leopard
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De benne van a fekasuna csocse ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt laptoppal nehezebb lett volna megcsinálni. Mondjuk gondolom, van már a billentyűk alá illeszthető megoldás is igazán fontos célpontoknak, de azért körülményesebb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mik ezek a "szerviz menük" pontosan?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Segítségükkel szinte tetszőleges programot, műveletet lehet fájltípusra hangolva helyi menübe, vagy almenübe elhelyezni. Tulajdonképp .desktop fájlok, amelyeket a fájlkezelő betölt és értelmez. Ilyesmik vannak: kde-apps.org és itt találsz róla leírást, ha szeretnél készíteni, bár elég egyszerű enélkül is: http://developer.kde.org/documentation/tutorials/dot/servicemenus.html
Nekem pl speckó képkonverzióra, pdf booklet készítésre vannak sajátok, de utóbbira egy jóval többet tudó van fenn a fenti címen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi, ez tényleg jó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt többé-kevésbé egyszerű fájltársításokkal is meg lehet oldani, csak nem lesznek almenükbe rendezve, nem?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem egészen, összetettebb parancsokkal szívtam társításnál, míg a service menünek olyan parancs és paramétersort adsz meg, amilyet akarsz. Meg pl a pdf-tool, image-converter service al-menük önmagukban egyszerűbben kezelhetők, mintha minden művelethez csinálnál fájltársítást. Plusz egyszerűen ki-be lehet kapcsolgatni őket, és mint írtam, egy csomót a beállítópanelen keresztül meghívott telepítőn keresztül le lehet tölteni, nem kell feltalálni a spanyolviaszt (nekem pl kedvencem egyik a root actions, hasonlót csináltam, de most már nem kell keresgélnem, csak telepítem).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Társításnál is meg lehet adni akármilyen parancssort, %f/%F/%u/%U és még néhány hasonlóval adva meg a fájlnév paramétereket. Persze kényelmesebbek az almenük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az elérési útra/url-re gondolok, azt megadhatod, hanem a programok esetenként nem túl szabályos kapcsolóira pl.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kapcsolókat megadhadsz társításnál. (Pl. progi --igycsinald %F) Vagy mire gondolsz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, a kapcsolókra. Nem emlékszem már pontosan, de talán az imegemagic convert-jével szívtam többek között, azt hiszem akkor idézőjelezéssel tudtam megoldani, más esetben meg script-et hívattam meg, de szvsz a service menü messze egyszerűbb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez az egyik most requested feature már jó rég:
https://bugs.kde.org/show_bug.cgi?id=92845
De ahogy látom idén júniusban már volt rá működő megoldás, csak a dbus fejlesztőknek nem tetszett a patch
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hat, en akkor akadtam ki a kde-n, mikor a kdm allandoan fagyott (shutdown-nal) nem igazan ment a desktop beallitas, ahogy megszoktam (ikonok, akarhogy rendezve) amugy szep, de nekem rettento instabil volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "Hálózati" alatt hozzá tudsz adni FTP/SCP/WebDav... kapcsolatokat, majd be tudod tenni könyvjelzőnek. Legalábbis nekem sikerült, régóta így használom (spec ikonnal, ami utal a szerver nevére:-).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Feltettem a KDE-t netbookra is. Sikerült jól beállítgatnom, hogy használható legyen mindennapi munkára. Király. :) Csak két nagy szomorúságom van: alapból 991 MB RAM-ot használ és 973 MB Swap-et. :( Ez irtó sok. Gnome kb. 5-600 MB-ot használt (csak RAM-ot, Swaphez nem nyúlt)... Erre valaki tud mondani valami használható tippet?
Tudom: netbookon, 1 GB rammal ne használjak KDE-t, jogos. Kontra: akkor minek létezik a kubuntu-netbook? Szóval valaki ha ezügyben tudna még segíteni az klassz lenne. :)
--
-- http://www.uvegcsont.hu --
-- http://ganyikaroly.net --
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hogy a picsába használ gnome 600 megát alapból?! :O vagy bármi is? :O mit műveltél te vele?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmit. :D Komolyan. Mindenesetre bőven megelégszik az 1 GB RAM-al és még marad is jócskán... Swaphoz csak akkor, ha valami gyilkos dolgot művelek (pl. MP3-at kódolok)
--
-- http://www.uvegcsont.hu --
-- http://ganyikaroly.net --
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az mp3 enkódolás "gyilkos dolog"? Mármint a cput azt eszi, oké, de a memóriát?
--
"If God exists...why is there no porn of Him?"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
biztos ramdiskben csinálja :P (pardon…☺)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért ennyit a KDE-nek sem kéne ennie. Nálam most kb ~500 megát eszik éppen (2 külön desktoppal(activity) pár widgettel) megnyitott firefoxxal, a swap használat pedig nulla.
Ami engem jobban zavar, az a lassú compositing, intel gma950-en a compiz érezhetően simában/gördülékenyebben megy, mint a kwin bekapcsolt effektjei.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"991 MB RAM-ot használ"
Ebből mennyi cache? És mennyi a swappiness?
(Ha tényleg sokkal többet használ, akkor vagy a Kubuntusok szúrtak el vmit, vagy bekerült vmi memleakes program ebbe a verzióba. Nálam openSUSE+KDE4 400 MB körül van alapból, swap nélkül.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Továbbá nekem hiányzik az asztal mint olyan."
Tegyél ki egy Folder view widgetet, vagy állítsd a Desktop activity-t Folder view-ra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van valami oka, hogy az amugy csillivilli desktop kornyezetben az asztal alapbol ugy nez ki, mint a twm 0.1 asztan nezete?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben az esetben igen, az, hogy a Kubuntusok nem voltak képesek kirakni egy folder view-t.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Kubuntu 9.04/9.10-re már nem emlékszem, de a 10.04 rak ki alapból Folder View widgetet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Közben érdekes dologra derítettem fényt. Belőttem az asztali gépet is a KDE-re, kb. úgy, mint tegnap a netbook-on. Ez a memória használat kijelzése szerintem fals lehet, ugyanis a nagy gépben 2 GB RAM + 2 GB Swap... RAM használat: 1950 MB, illetve, mégsem, mert mellé ki van írva, hogy 35%. Swap használat itt 0.
Kérdezem, WTF? Kitölti nullákkal a RAM-ot, vagy rosszul jelzi ki a plasmoid?
Érdekességként kiadtam egy free parancsot is konsole-ban:
charlos@adrienn:~$ free -m
total used free shared buffers cached
Mem: 1950 1892 57 0 92 1102
-/+ buffers/cache: 696 1253
Swap: 2047 0 2047
--
-- http://www.uvegcsont.hu --
-- http://ganyikaroly.net --
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
cache...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni