A Microsoft szerint a Firefox nem fenyegetés az IE számára

Egy nappal azután, hogy megjelent a Mozilla Firefox 1.0 a Microsoft vezetők védelmükbe vették az Internet Explorert mondván, hogy az semmivel nem rosszabb a biztonság terén, mint a többi hasonló program, és nem szenved hiányt semmilyen fontos képességben. A kijelentések csütörtökön hangoztak el Syndeyben egy biztonságról szóló kerekasztal beszélgetésen. Ben English a Microsoft biztonsági és menedzsment termékeiért felelős vezetője azt mondta a jelenlevőknek, hogy az IE komoly kód reviziós folyamaton megy keresztül, és semmivel nem rosszabb biztonság szempontjából, mint a többi böngésző.

Steve Vamos a Microsoft ausztrál vezérigazgatója egyetértett English-sel, és azt mondta, hogy nem gondolja, hogy az IE piaci részesegése támadás alatt lenne a Mozilla Alapítvány Firefox böngészője által. Vamos aki saját bevallása szerint sose használt még Firefox-ot, azt mondja, hogy nem kis hype van a szabad szoftveres megmozdulás körül. Szerinte ha az IE felhasználóknak hiányzik valami funkció, akkor azt el fogják mondani a cégüknek.

English szerint az olyan funkciók, mint a tabbed browsing nem fontosak az IE felhasználók számára...

A cikk itt.

Hozzászólások

Ja, a redmondiak szerint én sem vagyok fenyegetés, pedig ahol lehet a Linuxot preferálom. Milyen jó, hogy nem vagyok fenyegetés - vagy mégis?

... hogy az semmivel nem rosszabb a biztonság terén, mint a többi hasonló program, és nem szenved hiányt semmilyen fontos képességben.

Igen, és mint tudjuk, a Föld pedig banán alakú.

(Aki nem ismerné: Gyaloggalopp)

Hát jah, egyetértek.

Én fejlesztettem ilyet, persze Linux alatt, ott minden tökéletesen megy minden böngészövel még Lynx-el is. És egy kicsit meglepődtem /de csak egy kicsit/ mikor ie alatt lett tesztelve. Az a tetü ie átkódolta, de rendesen a css-t, és a html kódot is. win2k ie6 alatt a js-es rész is megy, winxp ie6 párossal pedig állandóan hibaüzivel elszáll, de nem csak az én fejlesztésem, hanem má$ fejlesztések is. Tehát már önmagával sem kompatibilis.

Mi ez ha nem visszafejlődés.

Nem írtam nekik vissza még semmit. Gondolkodom vmi ütös válaszon, de ha nem akarják (esetleg nem is tudják??) kijavítani, akkor a supportot hiába is b*sztatom ilyenekkel, 1 ember pattogása nem elég meggyözö erö.

"..As to the Opera compatibility problem, our web management menu is

optimised for MS IE, as the most used browser. If the javascript is not

compatible, please contact the programmers of the Opera browser to

consult your problem."

A letöltés kezelés azt jelenti, hogy nem telef***sa letöltés ablakokkal a képernyőt, hanem van 1 ablak (firefoxhoz akár statuszbar) amiben sokkal jobban átlátod a helyzetet, lehet szüneteltetni a letöltést stb.

Próbáld ki az legalább az Avant browsert (az IE-t használja, csak egy SOKKAL kezelhetőbb felületet ad), használd egy darabig, utána már rosszul leszel a sima IE kezelhetetlenségétől.

tokeletes szoftver

, ezt meg tényleg felejtsd el, ha az avant után majd a sima IEt használod akkor az neked tökéletes (kivétel erősiti a szabályt)

Mindig meglepődöm, hogyan lehet valaki olyan szűk látókörű, hogy egyáltalán ki sem próbál valamit, amiről még ne adj'Isten nyilatkozik is. A MS ebben élen jár. Szerintem a legtöbb 'más böngésző' fejlesztője ismeri a konkurens termékeket.

Én pl kb 14 hónapja tértem át itthon Linuxra és újabban a BSD-kre, de pl 2 hete, amikor lehetőségem nyílt rá, megnéztem egy Windows 2003 Servert is, pusztán érdeklődésből.

Mi értelme ilyen szinten elzárkózni a konkurenciától?

A másik meg ez a kategorikus véleménynyilvánítás, határozottan mondanak NEMet bármire, ami nem egyezik az ő véleményükkel, vagy ami negatív kritika.

Csodálom, hogy "egy ilyen nagy cég miért nem intelligensebb" vagy mi. Végülis nem sajnálom :-)

"English szerint az olyan funkciók, mint a tabbed browsing nem fontosak az IE felhasználók számára... "

A lényeget ragadta meg. Biztos megértette miről is van szó.

:))

szilárd

Sajnos tényleg úgy van (legalábbis ezt tapasztalom környezetemben, akik átlag 1.0 userek), hogy az IE felhasználókat nem érdekli, hogy miben tudnak többet/miben jobbak az alternatív böngészők. Egy számít: jelenítsen meg mindent. Nem érdekli (őket). hogy az oldal ilyen-olyan-NemSzabványos-akármi, meg *akarja* nézni, s kész.

S sajnos tény, hogy nálam nem lehet *mindent* jól megjeleníteni, nálam nem lehet akármilyen-pluginnel-online-térképet használni, stb...

Hmmm. A pó'erjúzer más tészta, de talán e halmaz számossága talán túl kicsiny...

Üdv,

Ák.

Szerintem az átlag IE felhasználók nem is tudják, hogy létezik tabbed browsing. Ha egyszer kipróbálnák, utána már biztosan ragaszkodnának hozzá. Én pl már el sem tudom képzelni a kedvenc böngészőmet nélküle.

Egyébként az Avant Browser nevű program is tud tabbed browsingot, és MS IE motorral megy, így általában meg is jelenít mindent, amit nevesebb társa.

...a Firefox persze annál is jobb. ;)

Akkor vesztené el igazán a piacát az M$, ha

- a nagy játékkészítők párhuzamosan adnák ki a játékaikat linuxra is
- egyszerűen lehetne egy nagy (több mint 100 gépes) hálózatot karban tartani

Ezek lehetnének a következő kampány középpontjában. Persze a megfelelő
háttérrel.

Az M$ igazi nagy ereje a láma felhasználóktól származik. Hiába értünk a
linuxhoz, a legtöbb helyen alacsonyan képzett kevésbé megfizetett
alkalmazott ül, aki otthon is AZT a rendszert használja, mert a kedvenc
játéka csak azon fut.

Mi lehet az oka annak, hogy nem adják ki a cégek a játékaikat linuxra is?

Mofli

Pont az, amit leírtál. A sok láma Windows előtt ül, és a lámákat célozzák meg a játékok.

IE meg akkor omlana be, ha rá lenne a cég kötelezve, hogy nem csak hogy nem lehetne benne a default installban, de még a CD-n sem lehetne jobb helyen, mint az alternatívok. Ekkor elveszítené a versenyt.

Mi ez, ha nem helyzeti előnnyel való visszaélés?

Egy régi mondás jut eszembe: "Az kiabál, akinek a háza ég."

Eddig bármi "nem fenyegetés" kategóriába lett sorolva, az bizony kőkemény innovációra késztette őket.

Hol tartana jelenleg a szoftveripar, ha nem lennének ezek a "nem fenyegetések" (kinézet, alkalmazás tudása, biztonságra való törekvés (..vagy legalább hangoztatása) ) . És ez az összes felhasználónak jó!

Goldoltatok már erre?

No ezért is kell nyomni a "alternatív" termékeket is előre!

"semmivel nem rosszabb a biztonság terén, mint a többi hasonló program, és nem szenved hiányt semmilyen fontos képességben. "

lehet h fel kene iratkozniuk bugtraqra...egy darabig felreraktam az uj ie hibakrol szolo leveleket, de egy ido utan annyi gyult ossze, hogy nem gyoztem az atnezesuket, szoval inkabb hagytam a fenebe az egeszet.

az meg tenyleg szinte elhanyagolhato jelentoseggel bir, hogy nem kell 8 ablakot nyitva tartanom egyszerre, es nem jelenik meg a masik 5 ablaknyi popup mikozben netezek.

meg egy tevedes steve reszerol: a user nem fog igenyekkel jelentkezni, mivel el sem tudja kepzelni hogy milyen tobbletfunkciokat lehetne a programba epiteni.

Steve Vamos neve egyebkent eleg magyarosan cseng, nem tudom feltunt-e :)

Nincs mit fejlődnie?!? Mondjuk pötyögd be a www.warez.com-ot és aztán szedegesd össze a Windows-od darabjait. PNG támogatás nuku, normális letöltéskezelés nincs és még sorolhatnám.

Én sok kezdő felhasználónak telepítettem már a FireFox-ot vagy más alternatív böngészőt, és ha az első pillanatban nem is, egy idő után lekattant mindegyiknek mi a különbség. Ha valamiért mégis el kellett indítania az IE-t bosszankodott a hiányzó feature-ökön.

Hehe ezt en akartam postolni, csak tegnap mar tul keso volt ahhoz, hogy
leforditsam... ;-)

Amugy en azt nem ertem, hogy ha Gates es Ballmer mar elismerte, hogy
igenis figyelni kell az OpenSource kozessegre es programjaikra, akkor
hogy jon ez a Vámos Pista meg a masik ahhoz, hogy ennek ellent mondjon?

Persze, hogy az IE felhasználóknak nem hiányzik a tabbed browsing... Akinek hiányzott már rég áttért Firefoxra / Mozillára / Netscapre.

Nekem se hiányzott, míg ki nem próbáltam egy Mozillát. Azóta kismillió fülecskével netezek és nem bírom az "ablaknyitogatásos" módszert már elviselni.

Gyerekek, ti is lámák vgytok! A politikához biztosan. Hiszen ez a bejelentés csupán üzletpolitikai és nem szakmai. Nagyon is jól tudják, hogy van mitől félni. Csakhogy az a pszichológusok megmondták már rég, hogy minden emberben sokezeréves lenyomatként benne van egy mintakövető hajlam: "Ha nem tudok valamit 100% biztosan, akkor követem a tömeget, éppúgy ahogy édesanyámat is követtem, amikor megtanított mindenre. Olyan sok ember csak nem lehet hülye." Mégis lehet, és pont emmiatt. Hitler is úgy juthatott hatalomra, hogy volt egy hatalmas tömeg amit meg lehetett ragadni az egojánál fogva. Szvsz amióta hordákba verődtünk a tömegpszihózis által csináltunk már nagy hülyeségeket, de hál Istennek több hasznosat. Mondjon amit akar a mikrofos, a kollegáink szemében úgyis az lesz az igaz amit mi mondunk, nemigaz? A szabad világnak is van sajtója, csak nem olyan nyilvános, hanem inkább közvetlen. Ezért lesz reményeim szerint sikeresebb.


UFF, én beszéltem

Sziasztok!

Ismerős blabla... és hány ilyet hallottunk már?

Például, hogy a Linux nem számottevő ellenfél, mert egy 20 éves oprendszer klónja... (Steve Ballmer)

És hasonló dolgok...

Közben meg az ellenkezőjéről is nyilatkoznak időnként, de főképp ha valaki megfigyeli mit tesznek, akkor már mindjárt kilóg a lóláb a zsákból.

Mert ha a Linux nem veszélyes ellenfél, akkor pl. Ballmer miért agitált Münchenben (nemrég), hogy inkább az "olcsó" (?) windowst vegyék a "drágább" Linux helyett?

És ha tényleg olyan olcsó, akkor miért adtak kedvezményt a windowsliszensz árából?

A hype-ról meg csak annyit, hogy ebben a Microsoft a professzionális szakértő!

Hogy erről bárki meggyőződjön ahhoz elég feltenni egy windowst és a közben olvasható hype-ot megtekinteni a biztonságról, rugalmasságról és a kompatibilitásról...

janusz wrote:
> mert a hiper szuper videokartyak nagy resze hasznalhatatlan linux alatt

Jó lenne a különböző játék kategóriákhoz GPL-es motort és szerkesztőt
fejleszteni. A kis játékkészítő cégeket meg lehetne győzni, hogy
támogassák, mivel ez előrelépést jelentene nekik.

A cégek készítenének pályákat, dizájnt jó pénzért, illetve a közösség is
ugyanezt tehetné. Jelenleg egy játékfejlesztő kiad egy programot meg
pályaszerkesztőt is, és a közösség az ő malmára hajtva a vizet ingyen
csinálja hozzá a pályákat.

Az lett volna a furcsa, ha nem reagálnak semmit sem. Mellesleg épp a minap jelentették ki [www.hwsw.hu], hogy még a Longhorn előtt kicsit felturbózzák az IE-t... Érdekes... eddig erről szó sem volt.

Micskó Gábor wrote:
> English szerint az olyan funkciók, mint a tabbed browsing nem fontosak az
> IE felhasználók számára...

Micsodaaaa??????????

Ez uzletember? Ilyenert egy "videki" legaprobb boltban is ugy elzavarnak az
eladot, hogy a laba nem eri a foldet? Hogy jonnek ok ahhoz, hogy meghatarozzak,
mik az igenyeik a felhasznaloiknak? Nekik az a kotelesseguk, hogy kiszolgaljak
az igenyeket, nem az, hogy megszabjak azokat...


IroNiQ
--
Web: http://ironiq.hu
Email: iron@ironiq.hu
LinuxCounter: #331532

janusz wrote:
> mert a hiper szuper videokartyak nagy resze hasznalhatatlan linux alatt

Ez a 22es csapdaja:

Azert nem irnak normalis drivereket, mert nincs ra tul sok jatek es azert nincs
ra tul sok jatek, mert nincs normalis driver...


IroNiQ
--
Web: http://ironiq.hu
Email: iron@ironiq.hu
LinuxCounter: #331532

na ja, arról nem is beszélve hogy ha jól emlékszem IE törlésnél csak az ikont veszi le ettől függetlenül ott csücsül a gépen...ahogy az outlook express is.

ha jól rémlik nem teljesen ezt a megoldást akarták elérni a perek során, persze lehet hogy csak én értelmeztem félre a dolgokat...

bááár nem hinném :)

Hulyesegeket beszel, de legalabb van humora.

Hehe, nekem is pont ugyanez jutott az eszembe. Ha fennhangon azt hirdetik, hogy nincs semmi gond; na akkor ott nagy gondok vannak.

Egyebkent szerintem az IE kisebbik hibaja, hogy nincs tabbed browsing, meg anyam tyukja (kit erdekel, akkor sem hasznalnam az IE-t, ha lenne ilyen).

A nagyobbik es sulyosabb gond (legalabbis az en programozoi szememben) a HTML motor tudasa. Na az katasztrofalis (kis tulzassal). Ha valaki probalt mar valid HTML oldalt gyartani - megfuszerezve CSS2-vel - az tudja mire gondolok ("...kiveve a gyevi birot..."). Szoval ertekelnem, ha a Microsoft mielobb rendbetenne ezt a reszet az IE-nek (masok anyazasa helyett), megkonnyitve sok webprogramozo munkajat.

Igen, kenyelmes. De a korulottem ulo 3 ember total commandert hasznal, es ez a kerdes egyikunk szamara sem erdekes. En is elboldogulok total commanderrel, ok is elboldogulnak nelkule, raadasul joban vagyunk egymassal. Sajnos amit a csavo mondott a hype-rol, az szinigaz.

Komolyan szomoru, amikor ezt a tabbed browsingot ennyire alahuzzak az emberek. Hasznos? Mindenkeppen. Amikor a netscape4 megjelent az volt a kiraly. nem tudott tabbed browsingot. erdekelt ez valakit? nem.

En IE-t hasznalok, es ha tudna tabbed browsingot, nyilvan kihasznalnam. De nem mondom azt hogy *****, mert nem tudja.

Olyan erzesem van, hogy az OpenSource community a tokeletes szoftvert keresi, de sosem fogja megtalalni. Mert nem lehet megirni.

Mindannyian tudjuk, hogy mind a ket browser tamadhato bnizonyos kodokkal. Igen, lehet hogy az IE-tobbel. Nekem megjeleniti a PNG-t, a tied nem? A letolteseim mind sikerultek. Mi ez a kezeles dolog?

A hianyto feature-okben is nyilvan az IE vezet, de itt megint a tokeletes szoftver iranti vagy csapdajaba esunk bele.

Göbölös Zoltán wrote:
> Raadasul en nem zavarnam el az eladomat, ha a segitsegevel leverhetnem a
> WalMartot ;)

Ez igen bonyolult terulet, inkabb ne menjunk bele. Lehet, hogy azzal artasz
magadnak a legtobbet, ha elkuldod a eladodat, de lehet, hogy azzal, hogy
hosszabb tavon megtartod. Leginkabb attol fugg, mely celkozonseget nezted ki
magadnak...


IroNiQ
--
Web: http://ironiq.hu
Email: iron@ironiq.hu
LinuxCounter: #331532

> En IE-t hasznalok, es ha tudna tabbed browsingot, nyilvan
> kihasznalnam. De nem mondom azt hogy *****, mert nem tudja.

En Opera / w3m parositast hasznalok, es ami nem tud tabbed browsing-ot
arra azt mondom, hogy szar. (Opera / w3m is szar mas dolgok miatt.)

> Olyan erzesem van, hogy az OpenSource community a tokeletes
> szoftvert keresi, de sosem fogja megtalalni. Mert nem lehet megirni.

Nyilvan olyan szoftvert lehet irni ami:

1 ember szamara tokeletes es/vagy,
par ember szamara csaszarsag es/vagy,
sok ember szamara jo-hasznalhato es/vagy,
nagyon sok ember szamara megfelelo es/vagy,
egesz emberiseg szamara szar.

Tehat a community nem talalhat tokeletes szoftvert, de a community
individualis tagjai igen.

--
....sutongi tti olleh
None are more hopelessly enslaved than those
who falsely believe they are free. /Goethe/

LOL, ezt a demagógiát. Mivel anno a netscape4 nem tudott tabokat, de azért örült neki mindenki, emiatt nem kéne örülni neki, hogy a firefox meg tud?! Ilyen alapon semmiféle új fejlesztésnek ne örüljön az ember, mert anno nem volt sehol, és mégis örültünk akkor is. Baaaahh.

Én pl. magasról leszarok minden browsert, ami nem tud tabokat, ultra gagyiság 10 külön ablakot megnyitva böngészni, a taskbar groupinggal meg 1 pofon a szarnak.

Eddig minden ismerősöm oda meg vissza volt a tabbed browsingért...

Minap volt rövid levélváltásom az SMC supporttal, mert a router (SMC7004VWBR) menüjében nem akart müködni opera alatt a dátum átállítás. (javascript gyanús dolog, ha rábökök az idöszinkronizálás-gombra, frissíti az oldalt, de a router órája nem változik) Erre mit kaptam válasznak?

"..mi a legelterjedtebb böngészöre, az MS-IE-re optimalizálunk(!), így ha javascript bajom van, piszkáljam az opera fejlesztöit."

Na kössz szépen.

"Sajnos amit a csavo mondott a hype-rol, az szinigaz."

Mi a probléma a hype-pal? Böki a csőrét az MS-nek, hogy mások is élnek a PR adta lehetőségekkel? Az nem gáz, mikor Ballmer bácsi körmailt ír, vagy az MS fizetett hirdetésben anyázza a Linuxot...? Az nem hype...? Jaaaa... az MS-nek szabad.

Amúgy Téged fizetnek azért, hogy védd az MS-t? Az, hogy véded még nem gáz, az már eléggé ciki, ahogy ezt teszed. Úgy tűnik a hozzászólásaidból, hogy ellen vagy mindenféle innovációnak... :-( Bár utálom az IE-t, örülök, hogy kezd végre rádöbbeni az MS, hogy MUSZÁJ fejlesztenie, muszáj gatyába rázni az IE-t!!! Ha a világ olyan emberekből állna, mint Te, leragadtatok volna az IE 3.0-nál... Böngészni azzal is lehetett... Nevetséges a hozzáállásod.

"Olyan erzesem van, hogy az OpenSource community a tokeletes szoftvert keresi, de sosem fogja megtalalni. Mert nem lehet megirni.">

Sztem az emberek nagy része törekedik a tökéletesre az élet bármilyen területét is nézzük. Ezzel mi a problémád...? Persze vannak emberek, akik beérik azzal, amit kapnak, a minőség nem számít. Ők jelentik az MS bázisát...

Itt látszik, mennyire nem vagy képben, csak dobálózol mindenfélével, ami eszedbejut. :-)

Miért kevered bele az oprendszert? Egy böngészőről volt szó, mi köze hozzá a Linuxnak??? Főleg egy Linux disztribúciónak mi köze az egész témához? Ember! Ez egy önálló program, ami fut Windowson. Látszik, hogy Te sem láttál még életedben Firefoxot, de ugyanúgy szapulod, mint a hasonlóan hozzáértő MS-szakértők... Ez annyira gáááááz.

Ilyenkor kell írni a supportnak, hogy "köszönjük, akkor ez volt az utolsó SMC termék, amit a cégünk vásárolt, s a továbbiakban minden partnerünket és ügyfelünket is eltanácsoljuk az önök termékeitől". Esetleg megjelentetheted a levélváltást nyilvános fórumokon, stb. :))))

Itt jutottam el a fórum olvasásban arra a pontra, hogy zg egy dolgot kérnék tőled:

priv-ben légyszi adj meg egy postázási címet nekem, ahova tudok neked csomagot küldeni!

Befizetlek tomcatpolo.hu-n egy 'bal*****' pólóra!

Esetleg ha gondolod még egy 'Tenyésztésre nem javasolt'-ra is vendégem lehetsz :-)

Most miert vagytok ennyire fennakadva? Vegzik a munkajukat. Ki is rugnam azokat a vezetoket, akik nem hazudnak szemrebbenes nelkul :D

AZ én oldalam nem is jelenik me ie-vel

application/xhtml+xml mime típust az ie le akarja tölteni ezért az oldal indulásnál ellenörzi hogy ki jön és az ie-nek azt mondja hogy tölts le mozillát azzal működni fogok

a hallgatóim egy kicsit nehezen szokták meg a dolgot de mostmár mindeki firefoxot használ mert máshogy nem tudja megnézni az eredményeit :D