Az Intel Itanium 2 (Montecito) processzorának tesztelése tudományos környezetben

Címkék

Farkas Ödön, az Elte Kémiai Informatikai Laboratóriumától tesztelte az Intel "Montecito" kódnevű, kétmagos Itanium 2-es processzorát.

"Mivel az ELTE Kémiai Intézetében ilyen típusú számítások elvégzése az egyik legfontosabb feladat, ezért számítógépek beszerzése előtti tesztelést jórészt ezzel a programmal, a Gaussian 03 Rev.C02-essel, végzem az utóbbi években. A program forráskódban rendelkezésre áll és lefordítható az összes tudományos számításra alkalmas architektúrára, ezért aránylag széleskörű összehasonlítást tudtam végezni. A szervereinken Java alkalmazások fejlesztését, tesztelését is folytatjuk, ezért – habár itt ezeket az eredményeket nem mutatom be – megemlítem, hogy az Itanium 2 alapú szervereken a Java 2 1.5-ös verzióját érdemes használni, mivel ezáltal többszörös sebességnövekedés érhető el.
A tesztelések folyamán a legfontosabb célnak a különböző feladatokra elérhető maximális teljesítmény meghatározását tűztem ki."

A tanulmány itt.

Hozzászólások

Rosszindulat ha kis hijan sirva fakadtam a word-tol? ;o((

A pokolba veletek! Mi baj a pdf-el?! Már szabvány is, vagy mi. Ráadásul a doc miatt sem értem mi bajotok, rendben, hogy kerülje az ember, ha tudja, de én itt elsősorban két dolgot tudok feltételezni:

1) egységsugarú Jucikának (titkárnő) oda lett dobva valami nyersanyag, hogy adjon neki épkézláb formát. Szegénynek meg nincs OO. (Bocs a magasan kvalifikált titkárnőktől)

2) mivel úgy olvastam, hogy vasat fognak venni (csak átfutottam, fixme, ha hülyeség) ezért lehet, hogy ez be fog épülni egy nagyobb, pl. valami pályázati anyagba. Emiatt is lehet word, mert pl., ha az anyag többi részét pl. a pénzügyesek írják, ott mgint nem valószínű, hogy van wordon kívül más.

Egyébként én örülök ennek az anyagnak, mert korábban már felvetettem itt, hogy nekem is kellene valami combosabb vas, némileg más feladatra ugyan, de nagyon hasonló "igénybevétellel". Vitatkoztunk az oprendszerekről meg az architektúrákról, de igazából ilyen szintű választ senki sem adott. Szóval a magam részéről xarom le nagyon magasról, hogy doc, vagy pdf.

De mindegy, sőt valószínűleg Linuxon is mindegy lenne, csak ha valakinek hányni kell egy proprietary formátumtól, az miért tolja át egy másik proprietary formátumba? :-)
--
'Please, just tell people to use Windows.' - Linus Torvalds on KDE and GNOME
Registered M$funboy #006 (vigyázat: memetikai dágvány!!!11)

apropo, tud valaki _hasznalhato_ pdf megjelentitot X11 ala, ami nem evince es kpdf? eddig a gv volt a legjobb, amivel talalkoztam, most is azt hasznalom, de ha tudtok mast, akkor megkoszonnem az infot (xpdf derivativak nem jatszanak, mert hibasan jelenitenek meg sokmindent)

--
The Internet has evolved from smart people in front of dumb terminals to dumb people in front of smart terminals.

Végigolvastam. Ügyes ez az Itanium 2, de ami nekem még szemet szúrt, az a Power, 8 proc-al. Ráadásul, ha jól tudom, van ennél nagyobb Power is (2.2 GHz?). Vajon az eredményébe mennyire számít bele az, hogy AIX fut rajta és nem Linux? Gondolom az AIX optimalizálása jobb a Powerhez mint a Linuxé. Vagy tévedek?
Azért majd kíváncsi leszek a Power6-ra is, ha kijön, nem hiszem, hogy rosszabb lesz mint az 5ös. :)

Nyilvan tartalmazhat egy ket trukkos dolgot az AIX, de ezeknel a programoknal nem az oprendszer a korlatozo tenyezo. Itt altalaban a memoria-savszelessegre vagy a vegrehajtoegysegekre korlatos a kod. Ez azt jelenti, hogyha van is valami elonye az AIX-nek pl. az utemezesben, attol meg ez a kulonbseg egy ilyen tesztben nehezebben latszik meg.

Ha kivancsi vagy a kulonbsegekre, akkor azt inkabb olyan terheles alatt lathatod meg, ahol sok az IO, sok a context-switch, sok szalat kell inditani osszehangolni.

Az ilyen tudomanyos kodoknal altalaban 99.9% app, 0.1% sys a futasi profil. Most kepzeld el, hogy mit tapasztalsz ebbol, ha valami oruletes csoda folytan felere csokken a sys time. Az eredmeny boven meresi hiban belul csokken, szoval semmit nem er a teszted.

Őőő...

Meg ugye számít pl. hogy milyen típusú számítgatás, mennyire párhuzamosítható, használtak-e hozzá valami kipolírozott mathlib-et, mennyire optimalizál a compiler amit használnak stb.

Ugye az Itániumoknál van az EPIC, meg a háttérben jó sok L3 cache. Kérdés hogy mennyire optimalizált a kód (ami EPIC esetén nem triviális sokszor), vagy esetleg csak a jó sok cache tud valamit segíteni a dolgon.

Jogos. Foleg a forditoprogram segithet.

De szigoruan veve maga az OS annyira nincs jelen.

Egyebkent az ingyenesen elerheto multiplatform math kernelek sok esetben mar gyorsabbak, mint a vendor supported konyvtarak. En pl. az Intel MKL-tol, AMD ACML-tol, Compaq CXML-tol (meg korabban a Digital DXML) annyira nem voltam annyira elajulva.

Az ilyen streaming (SSE, 3DNow, AltiVec, ) utasitaskeszletek szepen jaivthatjak a numerikus kodok teljesitmenyet, nem csak a gyarto cuccai hasznalhatjak ki.

http://www.tacc.utexas.edu/resources/software/gotoblasfaq.php

Ez a konyvtar pl. vitathatatlanul a legjobb a sajat mufajaban es 10-nel tobb CPU-t tamogat.

Őőőő... Izé. A doc-ban a az egyik összehasonlító ábrán a "vibráció" mit jelent? A kihasználtság váltakozását?

--
- Hogyan lehet tanulni? - Jól kell tudni kérdezni. - Hogyan lehet jól kérdezni? - Ahhoz sokat kell tudni...