Igazából azt nem tudom hol úsznám meg kevesebb bejárással, hol tudnék beszámítattni minél több tárgyba egy LA számítástechnika tanár szakos diplomát? (NYF alias BGYTF-es) Mert objektíven végiggondolva gyerekés munka meg egyebek mellett ennek kéne a legfontosabb szempontnak lennie azt hiszem...
-------------------------------------------------------------------------
Úgy gondolom (most, pár dolgon azért múlik még)hogy idén nyáron elhagyom a közoktatást. Elég volt.
Jelenleg másodállásban nyomom a vállalkozást, így KATA-s vállalkozóként havi 25k-t fizetek adó gyanánt.
Tervem szerint szeptembertől csak vállalkozó lennék, nem akarok alkalmazottként elhelyezkedni. Így a főállású KATA alapján havi 50k-t kellene fizetnem.
...ekkor jött a gondolat, hogy a 25k többletet hasznosabban is elkölthetném, mint újabb stadionok épüljenek belőle. :P Arra gondoltam, hogy költségtérítéses nappali tagozatra járnék, így maradnék másodállású vállalkozó 25k adó költséggel, miközben max havi 25k tandíjat fizetnék valahová. Az összköltség nem nőne, egyelőre még lesz szabad időm is, amíg nem lesznek új ügyfeleim, miközben a pénzt magamra költeném, mivel valami érdekes dolgot tanulnék.
A kérdés, mi legyen az? Ami tuti kilőve az pedagógia, neveléstörténet és hasonló dolgok, arra jártam eleget. (van egy tanári diplomám) A szempont, hogy viszonylag "alibi" legyen a szak, azaz heti pár nap pár óra bejárással abszolválható legyen az iskola. (kb heti 3X2 óra) Tudom, hogy sehol nem ennyi óra van, kb ennyit terveznék bejárni, pl oda ahol katalógus van. Nem szeretnék több száz oldalt beseggelni, időm sem maradna dolgozni, no meg alapvetően jól akarom magam érezni, jó értelemben "szórakozni" járnék az iskolába, azaz érdekes és amivel foglalkozom attól egészen eltérő dolgot hallgatni.
Van ötletetek?
- uid_3194 blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2309 megtekintés
Hozzászólások
Ha a közelben laksz (Csongrád megye, Csongrád), miért nem próbálod meg a Fegyverműszerész, vagy valamelyik vadászattal kapcsolatos képzést?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> max havi 25k tandíjat fizetnék valahová [tandíjként]
eléggé leszűkítetted a kört :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudom. :) Sajnos másoddiploma már mindenképp fizetős :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem úgy van, hogy 12 finanszírozott félév mindenkinek jár?
Ezt elhasználtad?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No ezt nem tudtam. Nem használtam el, csak nyolcat. Köszi az infót, utána nézek!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
néhány éve még úgy volt, hogy az első diploma megszerzése utána következő fizetős.
sokan játszottak is vele, hogy a párhuzamos képzésben a két szakot egyszerre fejezzék be, mert különben fizethettek.
de azóta sokminden változott, lehet, hogy most már így van.
--
blogom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom, hogy az a "néhány éve" pontosan mennyi is, de a 2000-es évek első felében nem így volt. Harmadéves voltam az egyik szakomon, elsőéves a másikon, és már fizetnem kellett. Amikor az első szakomon lediplomáztam, a tandíj megugrott (aztán utána feleződött, merthogy az egyetem támogatja azokat, akik tanári szakpáron vannak).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2010-12.
Középiskolában többen szemeztünk a párhuzamos képzéssel.
De tavaly-tavalyelőtt lakótársam utánajárt, mert őt érinti - ő is egyszerre végez a két egyetemi szakon, mert szerinte is fizetnie kellene különben. De én legutoljára 2010 felé néztem ennek utána.
--
blogom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért kértem a pontosítást :) A bolognai rendszer kicsit más, mint amiben én végeztem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahogy nézem, azóta megint más:
http://m.eduline.hu/felsooktatas/2015/6/2/parhuzamos_kepzes_infok_TLZJ8P
--
blogom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a mindenfele diakkedvezmeny (utazas, mozi, muzeum, stb.) tovabb noveli a 25k kulonbseget (es igy tandijba beletolhato keretet).
Egyebkent attol fugg, mi erdekel, mivel szeretnel foglalkozni, milyen lehetosegek vannak a kornyekeden (vagy mennyire vagy hajlando koltozni).
--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen a diák BKV bérlet és MÁV bérlet is jó pozitívum, lényegesen ugyanakkor nem futnék a keret fölé, mivel egyelőre kevés az ügyfél, így a nettó ami megmarad elég határán van a megélhetésnek.
Bicske mellett lakom egyébként a semmi közepén, ahonnan nincs az a reális összeg, amiért költöznék. :) Cégeim Budapesten vannak, így iskolát is Budapesten keresnék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Menj el valami informatikai tovabbkepzesre, Linux, Windows, kb. barmi. Annak utana meg az is lesz a haszna, hogy kesobbiekben jobb szerzodeses lehetosegeid is lesznek, tobb mindenre tudsz rabolintani, hogy igen, ehhez is ertek.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rendszeres LinuxAkadémia néző vagyok:) Sőt, most fogok befizetni tagdíjat egy hónapra. :) Azonban itt most nappali képzésben gondolkodom, rendes nappali hallgatói státusz kell! ...no meg nem szakmázni szeretnék, hanem kikapcsolódni. Tengerbiológus és hasonló dolgok. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyelvtanulás?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nappali képzésben hogyan? Egyébként az angolomon tervezek csiszolni (van mit :) csak otthon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja igen, Budapest a célterület. Nappali főiskola, egyetem, esetleg felsőfokú OKJ.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En nem ertem, hogy nem boldogulsz anyagilag az eletben.
Amiket ide szoktal irni, nekem ugy jott le, hogy egy csomo tok jo dolgot megvalositottal cegeknek, alapvetoen bagoert, a nagyok fizetos megoldasaihoz kepest.
temahoz:
Egyszer gondoltam, hogy kellene nekem esztergalyos papir:) De elrettentett, hogy alapvetoen evekig be kellett volna jarni, nekem meg igazabol papir kb. jo is lett volna:) Igy kihagytam.
Konyvelo mindig kell a mai vilagban, azt meg lehetne fontolnod.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsi az ügyfélkör és átalánydíjban vagyok, így minden ami új és extra az benne van az átalányban. :) Szóval egyelőre kevés helyről jön kevés pénz. Majd most, hogy főállású leszek, bővülhet az ügyfélkör! :) No meg ugye volt 2 válás, ott ottmaradt minden és fizetek 2 gyerektartást is. :)
ÚÚÚÚ ez a könyvelősdi nem az én világom...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[kéretlen jó tanács]
...ha majd nem bírod a melót idővel/enbergiával, akkor ne felejts el árakat emelni. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy lesz! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos az, hogy nappali tagozat mellett lehetsz nem főállású KATA-s? Böngészem a törvényt, de nekem gyanús, hogy így nem fog menni (2.§/8 pontjában nem találom a te esetedet - internetes gyors keresgélésem azt mutatja, hogy 2014-től változott). Vagy menj be a NAV-hoz és kérdezd meg, vagy egy könyvelővel beszélj.
Akkor már inkább legyél "rendes" vállalkozó, egyetemistaként nappali tagozaton, ui. ekkor néhány járulékot nem kell fizetned - viszont kicsit bonyolódnak a dolgok, ekkor meg érdemes lenne könyvelőhöz "járni". Ha szakmába vág a képzés, akkor a tandíjat akár költségnek is elszámolhatod. A kérdés: megéri-e a hercehurca azt a 15ezer forint pluszt (25ezer pluszból még levonjuk a könyvelő díját, havi 10k-ra saccolnám, de lehet, hogy több), vagy maradsz KATA-s, nem vacakolsz, nem járogatsz mindenhova, hanem rendesen befizeted a havi 50k-t, és nem bonyolítod az életed.
Persze az is egy mód, hogy inkább egy pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ-s képzésre iratkozol be (két szakmát állambácsi mindenkinek fizet, tehát pénzbe nem kerül), és megtanulod az alapokat, így a könyvelő díját megspórolhatod - hosszabb távon kifizetődőbb (én is ezt csináltam, saját magamnak csinálom a könyvelést a 40 órás munkaviszonyom mellett; nincs túl sok számlám, így évente kb. 2-3 óra meló február elején - meg persze arról nem beszélve, hogy a tevékenységeim közé felvettem, így legálisan csinálok SZJA-bevallást, néhány perces munkával néhány ezres nem olyan rossz üzlet).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Könyvelővel már beszéltem -egyik ügyfél-, abban maradtunk utána néz, mert elvben lehet. Szóval onnan még várok választ azért, de valami érdekes dolgot szívesen tanulnék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nappali oktatásban való részvétel munkaviszonynak számít. Így a KATA-s vállalkozása (véleményem szerint) mellékállás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A törvény ezeket nevesíti:
8. főállású kisadózó: a kisadózó, kivéve azt a kisadózót, aki a tárgyhó egészében megfelel az alábbi feltételek bármelyikének:
a) legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll, azzal, hogy a heti 36 órás foglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokban előírt munkaidőt össze kell számítani,
b) a társadalombiztosítás ellátásairól és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) szerinti kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül,
c) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek alapján külföldön biztosított személynek minősül,
d) a kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény alapján más államban biztosítottnak minősül,
e) olyan magánszemély, aki 2011. december 31-én - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján megállapított - I., II., vagy III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 32-33. §-a alapján rokkantsági ellátásban vagy rehabilitációs ellátásban részesül,
f) rokkantsági ellátásban részesül és egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 50 százalékos vagy kisebb mértékű,
g) a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban nem kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak vagy társas vállalkozónak minősül, ideértve más kisadózó vállalkozásban fennálló főállású kisadózó jogállást is;
Értelmezésem szerint aki az a)-g) pontok valamelyikének nem tesz eleget, főállású KATA-s lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nappali oktatás heti 36h-nak számít. Ugyanis vannak beadandók is és készülni kell a vizsgákra is. (Amiről konkrétan tudok: BME-TTK Mat. heti 45h a becsült ráfordított idő, de szerintem ennyiből annak jön ki aki évet ismételt. :))
A nappali oktatás amellett, hogy munkaviszonynak számít még biztosítottnak is minősülsz.
Szerintem az a)-nak eleget tesz.
A g) pedig abszolúte irrelevánsnak tűnik számomra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(ahogy ertelmezem, "A)-tol G) pontok-ig" akart lenni a fenti)
--
Is that a banana in your pocket, or are you just happy to see me?
Neither, it's my new iPhone.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem én, hogy mire gondolsz. Viszont továbbra is kételyeim vannak: az egyetemi/főiskolai beadandó-készítés és vizsgára való készülés "foglalkoztatással járó munkaviszony" lenne?
A biztosítottságot tudom, végzős diákoknak szoktam is mondani, hogy valamit csináljanak érettségi után, mert különben lehet perkálni a háziorvosnál, amikor megnézi, miért van hőemelkedésed. Csak a munkaviszony mivoltában kételkedem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy tudom, hogy a nyugdíjba is beleszámít, mint anno a sorkatonaság. Emiatt is gondolom, hogy annak minősül, illetve amiatt is, hogy mindig ezt hallom (persze alátámasztás nélkül).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetséges, hogy most rossz kedvet fogok okozni, ui. ez egy ideje változott:
41. § (1) Szolgálati időként kell figyelembe venni,
a) öregségi nyugdíj esetén az 1998. január 1-je előtt,
b) hozzátartozói nyugellátás esetén időpontra tekintet nélkül
a felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányok idejét.
Én speciel 1999. szeptember 1-jével kezdtem. Épp kicsúsztam - a jó múltkor egy kicsit dühöngtem is ez miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha alibi szakot akarsz akkor ELTE földrajz :D "Legyen valami diploma" gyűjtőszakként funkcionál a Bsc.
Ha valamennyire szakmán belül akarsz maradni esetleg Corvinus gazdinfó, ha érdekel a gazdaság része.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ha valamennyire szakmán belül akarsz maradni esetleg Corvinus gazdinfó, ha érdekel a gazdaság része.
+1, ha büfészakot akarsz szakmán belül, ennél jobb nem lesz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérdezz rá egy rendes adószakértőnél hogy a nappali tagozatos jogviszony jogosít-e a másodállású KATA-s befizetésre (25k).
Az én információm az hogy nem!
--
arch,debian,openelec,android
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
subs
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahogy uzsolt írta "(két szakmát állambácsi mindenkinek fizet, tehát pénzbe nem kerül)", sőt bizonyos feltételek esetén (pl. hiányszakmát választasz) nem, hogy nem kell fizetni, de még ösztöndíjat is kapsz (10e-30e).
www.nive.hu
https://www.nive.hu/index.php?view=article&option=com_content&view=arti… budapesti szakképzési centrumok.
Én most tanulok cukrásznak, a főnököm, meg lehet, hogy februárban elkezdi a villanyszerelő szakmát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Végszóra épp most írt vissza a könyvelő/könyvvizsgáló kontakt. Sajnos KATA-val nem fog menni a dolog valóban, ahhoz más formában kellene vállalkoznom. Hmmmm...
Viszont van egy kiskapu :):):)
"g) a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban nem kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak vagy társas vállalkozónak minősül, ideértve a más kisadózó vállalkozásban fennálló főállású kisadózói jogállást is."
...merthogy a "sima" vállalkozót nappali tagozatos hallgatóként nem terhel kb semmilyen fizetési kötelezettség. Tehát elvben ki lehet váltani egy főállású vállalkozást, amiben nincs költség és mellé egy másodállású KATA-s vállalkozást. Ez mondjuk elsőre elég meredeken hangzik. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elvben ki lehet váltani egy főállású vállalkozást, amiben nincs költség és mellé egy másodállású KATA-s vállalkozást
Azt ne felejtsd el, hogy ha a főállású vállalkozás a "fő állásod", akkor azután bizony meg kell fizetned a fizetnivalót. A SZOCHO-t nem kell fizetned, csak az SZJA marad, mint adó, viszont nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot fizetned kell (munkaerőpiaci járukékot nem). Jelen esetben ez 16+10+7%=33%, persze 2016-tól 32% (az SZJA 15% lesz). Viszont a minimálbérhez kapcsolódó "kiadásokat" meg kell fizetned, ez kb. 32-33ezer forint. Ez mellé ne akarj még mellékállású KATA 25ezret fizetni :)
Kis magyarázat: a 36 órás munkaviszony melletti egyéni vállalkozás kicsit más, mint a főállású egyéni vállalkozás. A munkaviszony mellett hihető, hogy a vállalkozásból minimális a jövedelmed, mert a munkaviszonyodból tartod fenn/el magad. A főállású egyéni vállalkozó meg az egyéni vállalkozásából tartja el magát, ezért a kb. nulla bevétel kicsit hihetetlen (különben hogy tartod el magad).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyéni vállalkozást két perc alatt lehet szüneteltetni aztán újraindítani is, sokan csinaljak, hogy adott honapra aktiválják, kiszámlázzák az ötszázezret, aztán amig megint nincs ennyi szüneteltetik. Persze ehhez a megrendelő rugalmassága is kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont ha a vállalkozása a fő foglalkozása, akkor a vállalkozás szüneteltetése alatt nem lesz biztosított - elmegy a háziorvoshoz, mert fáj a torka, aztán a vizsgálatért perkálhat is. Persze ezt ki lehet váltani, ha azt a 6600 forintot vagy mennyit is befizeted.
Másrészt a szünetelés alatt a szolgálati ideje se növekszik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hali,
Kata-val eleve csak 10 hónap a szolgálati idő egy évbe, és a TB meg a maga 8 ezerével olcsóbb mint az 50 ezer.
Nem tudom mennyi idős muszashi, de ha nincs nagyon közel a nyugdíjhoz nem hinném, hogy annyira számít ez, hogy mennyi a szolgálati ideje. Én nem hiszem eleve, hogy 20-30 év múlva még lesz egyáltalán állami nyugdij, de még ha bizzuk, hogy lesz, akkor sem kell ezt örökké csinálnia csak amíg beindul az üzlete. Az meg azért max 1-2 év.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
41 vagyok, utolsó előtti utolsó pillanat, hogy főállású vállalkozó legyek :)Ha most nem lépek, sosem.
Szolgálati idővel jól állok, mivel 17 éves korom óta dolgozom (estin nyomtam a gimit és a főiskolát is)szóval, korosztályomhoz képest előnyben is vagyok, főleg ha még érvényes, hogy a szakmunkásképző 3 éve is beleszámít...
Egyébként meg különösebben nem számítok az állami nyugdíjra.... Ha lesz is, akkor is semmire se lesz elég, inkább ha már megindul kicsit jobban a szekér, akkor teszek majd magánnyugdíjpénztárba pénzt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"teszek majd magánnyugdíjpénztárba pénzt."
Ne. Inkabb nezz valami jol jovedelmezo tokevedett penzugyi portfoliot es abba tedd. En nem bizok az allamban, hogy nem talaljak ki, hogy megint belenyulnak a manyup feliratu zsakba.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem akarom elvinni ebbe az irányba, de az önkéntes manyup-ba belenyúlás (vagy lenyúlás) az olyan lenne, mintha pl. a bankbetétekbe nyúlnának be (vagy le). Szerintem legfeljebb az állami 20%-okat vehetnék vissza, de azért az is elég durva lenne.
A kötelező manyup abból a szempontból (volt) más, mert oda nem önkéntesen raktad a pénzt, hanem a kötelező járulék ment oda.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"beindul az üzlete."
Sajnos IT support cegbol eleg sok van, es mindegyik kinlodik a maga modjan. Borzalmasan nehez ugy beinditani egy uzletet, hogy az elore lathatolag 10-20 evig fennmaradjon, es ne a nullszaldo legyen a cel. Neki szerintem KATA-s ev-kent egyszerubb dolga van, mintha csinalna erre egy Bt/Kft/Rt-t.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A beindul az üzlete alatt azt értem, hogyha minden hónapba számláznia kell. Amíg nem kell, ugye minek legyen folyamatosan aktív a vállalkozása. Tekintve, hogy kata-val kb. 6 milliót lehet érdemben számlázni egy évben, ez arra elég, hogy megéljen az ember, de ha naagyon beindul úgyis tovább kell lépnie más adózási formába.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én egy kicsit másképpen közelíteném meg a kérdést: ha elkezdenék valami újat tanulni akkor két szempontom lenne: Mi érdekel? Mi hasznos? Ezen két függvény szerint optimalizálnék. Ha jól döntesz és tényleg hasznosat tanulsz, akkor a költségeinél nagyságrendileg többet fogsz keresni vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
update!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni