Mindenezek mellett köszönetet kell mondani az FSN alapítványnak, hogy ebben az évben is lehetővé tette a projekt működését, és köszönetet kell mondani bra-nak, akit bármikor fel lehet hívni, hogy rúgjon bele a hálózatba, ha annak valami gondja van. :-)
Természetesen a felsoroltakon kívül köszönet illeti azokat az olvasókat is, akik cikkbeküldéssel, HupWiki szerkesztéssel vagy bármilyen más módon hozzájárulnak a HUP működéséhez!
Idén a HUP regisztrált olvasóinak száma elérte a 6 000-t. Nyilván ez a szám csal, mert vannak akik életükben egyszer regisztáltak, de utána soha többet nem jöttek az oldal közelébe. Mindenesetre azt jelenti, hogy ennyien már érdeklődtek az oldal iránt. Idénre tervezek egy kisebb ritkítást. Ez abból fog állni, hogy a regisztrált felhasználók közül törlésre kerül majd az, aki bizonyos idő óta nem lépett be az oldalra. Ezt már tavaly is szerettem volna, de valamiért elmaradt...
Idén az oldal elérte a 40 000 000-s találati számot, ami azért érdekes, mert 2004. májusában még csak 10 000 000-nál tartottunk. Az oldal szintén túllépte a 10 000 publikált cikk határt, és fórum is egyre népszerűbb. Több mint 9 000 fórumtéma került létrehozásra, és azokra majdnem 100 000 (99 148) válasz érkezett. Szépen fejlődik a HUP egyik oldalprojektje is, a HupWiki, úgyhogy panaszra nincs okunk. Ha valakinek ennyi statisztika nem lett volna elég, akkor folytassa az elemzést itt és itt, vagy kérdezzen :-)
Általában az év utolsó napján meg szoktam nézni, hogy melyek voltak azok a cikkek az adott évben, amelyeket a legtöbben olvasták el. Így van ez idén is. Nézzük a 2005-ös TOP 10-et, fordított sorrendben:
10.) Linux, mint svájci bicska: Windows jelszó visszaállítás
Postázva: 2005. Január 03, Hétfő, 17:07:22
Olvasások száma: 5098
Hozzászólások száma: 41
9.) Telepítsünk FreeBSD desktopot 20 perc alatt egyszerűen!
Postázva: 2005. Május 19, Csütörtök, 18:08:57
Olvasások száma: 5115
Hozzászólások száma: 50
8.) Debian GNU/Linux 3.1 ``Sarge'' telepítése kezdőknek - 2. rész
Postázva: 2005. Június 16, Csütörtök, 14:00:19
Olvasások száma: 5468
Hozzászólások száma: 20
7.) Miért váltottam Debian Sarge-ról Ubuntu 5.10-re?
Postázva: 2005. Október 15, Szombat, 13:00:05
Olvasások száma: 5707
Hozzászólások száma: 75
6.) Debian GNU/Linux 3.1 ``Sarge'' telepítése kezdőknek - 1. rész
Postázva: 2005. Június 14, Kedd, 11:16:56
Olvasások száma: 6407
Hozzászólások száma: 21
5.) Linux kernel uselib() privilege elevation - helyi root
Postázva: 2005. Január 07, Péntek, 16:24:44
Olvasások száma: 7922
Hozzászólások száma: 18
4.) Egy kis nitro a Firefox-ba
Postázva: 2005. Január 04, Kedd, 12:27:19
Olvasások száma: 8165
Hozzászólások száma: 42
3.) StarOffice 8 beta képek
Postázva: 2005. Február 18, Péntek, 19:58:49
Olvasások száma: 15496
Hozzászólások száma: 15
2.) SuSE Linux 9.3 Professional előzetes
Postázva: 2005. Március 30, Szerda, 13:04:59
Olvasások száma: 16986
Hozzászólások száma: 12
És végül az idei év #1 cikke:
1.) OpenSolaris - első blikkre
Postázva: 2005. Június 22, Szerda, 11:29:27
Olvasások száma: 21982
Hozzászólások száma: 23
(Érdekességként megjegyzem, hogy a HUP nemzetközi szinten sem szégyenkezhet, mert a TOP olvasott cikkei megállnák a helyüket például a LinuxToday oldalon is, ahol a TOP 10 cikkeknél az első helyezettet ugyan többen olvasták, mint a HUP első helyezettjét, de azért a HUP #1 cikke beférne ott is a második helyre... :-)
Nos, ennyit 2005-ről, jövőre újabb összegzés!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 3035 megtekintés
Hozzászólások
Köszi az egész éves munkát, jövőre én is több cikket küldök majd be mint idén (2), aztán irány a világuralom :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Koszi az oldalt trey, es mindenkinek aki segit benne. BUEK.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trey, hidd el eleg keves idom van, de szinte minden nap megnezem ezt az oldalt. Ennek oka van.
(Azert mert szaklapszeru, nem ujsagiros, korrekt, gyakran frissitett)
Igaz a fenti cikkekbol talan egyiket sem ismerem, de gratulalok a munkadhoz.
Legalabb ilyen evet kivanok neked jovore is.
BUEK.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trey, hidd el eleg keves idom van, de szinte minden nap megnezem ezt az oldalt. Ennek oka van.
Máshol nem lehet ilyen jókat flame-elni. :)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trey! Fogadd gratulációmat site-hot és hálámat az egész éves munkádért! Szerintem sokan leszünk itt jövőre is! :)
- waiter -
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gratulálok, Trey és BUÉK mindenkinek!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szia Trey!
Szeretnék gratulálni Neked az oldalhoz, egy igazi közösségi fórumot hoztál létre. És köszönöm én is egész eddigi munkádat! A magyar internet (szerintem) legszínvonalasabb szakmai oldala a HUP.
Természetesen ne feledkezzünk meg az FSN-ről és Bra-ról sem! Köszönet Nektek is! (és hajrá Tégla projekt! :-) )
BUÉK,
Kis Gergely (kisg)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
BUÉK és köszi mindent Trey!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lassan kikéne írni, hogy vigyázat az oldal gyakori látogatása függöséget okoz ! :D
Én is csak gratulalni tudok és bízok a HUP pozitív tudatformáló hatásában. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi Trey! BUÉK!
Mindenkinek BÚÉK!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gratz. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetne ez az új jelmondat. =)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni