trey blogja

35 literes nano indítása

Egy éjszakányi teszt után kiderült, hogy minden megfelelően szuperál. A szűrő szűr (ráadásul szinte hallhatatlanul), a lámpa működik, így szombat reggel jöhetett az akvárium indítása.

Nano akvárium indítása
A "tesztvíz" eltávolítása után az üres akváriumot a végleges helyére állítottam. A szekrény alatta nem mindegy milyen, mert ez a viszonylag kis 35 literes nano cube is 50 kilogrammot fog nyomni teljesen feltöltve. Én a szekrény azon pontjára tettem, ahol két oldallap alátámasztás is található. Tulajdonképpen az akvárium bal oldala az egyik szekrényen, a jobb oldala pedig egy másikon áll. Így nincsen hajlási probléma. Az első napon más kombinációban volt a szekrény elrendezve. Meg is hajlott - igaz csak minimálisan és átmenetileg - a teteje a teher alatt. Így viszont semmi probléma sincs. A két oldallap tökéletes alátámasztást ad. A végleges helyet érdemes jól kiválasztani, mert utólag nem nagyon van lehetőség az egyszerű mozgatásra. Fontos, hogy az akvárium megfelelő felületen álljon, mert ellenkező esetben az egyenetlen felülettől megrepedhet. Ezért alá vagy kiegyenlítő szivacsot érdemes tenni, vagy az elegánsabb megoldás, amelyet az Eheim választott, négy átlátszó, öntapadó talpat mellékelt az aksi mellé. Ezeket a kibontás után nekünk kell felragasztanunk.
A "gépészet" - ami jelen esetben egy hosszabbítóból, egy 230-as dugóból (szűrőé), egy tápegységből (7W-os LED lámpáé) és egy programozható időkapcsolóból áll - a felső fiókban kapott helyet. A kábelek a szekrény háta mögött kerültek behúzásra a fiókba. Fúrni se kellett, mert gyárilag voltak megfelelő lyukak a hátlapon.

Schumacher kómában

Michael Schumacher, egykori F1-es versenyző síbalesetet szenvedett, fejét egy sziklába ütötte. A kórházban életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Kómába esett, állapota kritikus.

Sosem szerettem Schumachert, mint F1-es versenyzőt. Sőt! Osztottam itt is rendesen annak idején. Ha lehet azt mondani, ellendrukker voltam. Nyilván, hiszen Alonso és Damon Hill - kedvenceim körül kettő - is komoly harcokban volt vele. Az azonban egy dolog, hogy egy sportembert a pályán valaki nem szeret. Olyat azonban sose kívánnék neki, hogy balesetet szenvedjen. A hír megrázott. Remélem, hogy mielőbb felépül!

Jobbulást, Michael Schumacher!

Eheim AquaStyle 35l Nano

(Folytatás innen)

  • Méret: 31x31x36 cm
  • Üvegvastagság: 5 mm
  • Világítás: 7W LED
  • Belső szűrő: Eheim
  • Szűrőanyag: Eheim Substrat Pro biológiai szűrőanyag
  • Belső szűrő teljesítménye: 200 lph
  • Belső szűrő fogyasztása: 4W
  • Tömeg (feltöltve): kb. 50 kg

Egyelőre tesztüzemmódban.

Az idei első hó

20131207

Ugyan már volt kisebb hószállingózás korábban is, de én az első havat mindig attól számítom, ami meg is marad. Ma reggelre leesett az első megmaradó hó. Ugyan nem túl sok, de azért a fenyőnkön és a dombon szépen mutat.

Most már valóban itt a tél.

Varázslatos akkucsere

Valahol a távolban elkezdett az egyik szerver alatt levő UPS rinyálni. A közelben levők szerint ezt hallható figyelmeztetéssel is a környezete tudtára adta (hiszen az "Audible Warning" be volt kapcsolva). Nézem távolról:

O, rly? #2

Azt mondta az Evenlog-ba, hogy az akkut ki kéne cserélni. Nézem a PowerChute-ot, nem látja a szünetmentest.

"Elnézést, elnézést kérek, őtőle is elnézést!"

Elnézést, hogy a faxopó Facebook egyszer csak (látszólag október 13-tól) önkényesen elkezdett a HUP-on található képekből találomra egy neki tetszőt kiválasztani és azt az automatikusan beküldött postokban használni. Mivel a Facebookot kevesebbet látogatom mint a gyóntatófülkét, ez nekem nem tűnt fel.

Szerencsére le lehet beszélni arról, hogy önkényesen döntsön. A Facebook Open Graph META Tag-ek erre valók. Tudta a rosseb, nem vagyok webdizájner. Mindenesetre mostantól már az általam meghatározott képeket fogja a postokba tenni. Remélem.

"You no mess with Lo Wang"

Amikor a múlt évezredben élvezettel játszottam (IIRC) DOS-on a 3D Realms Shadow Warrior-jával, nem gondoltam volna, hogy egyszer, kb. 15 év múlva, 3D gyorsítással, interneten (hogy min?) keresztül achievement rendszerrel, egy erőművön újra élvezni fogom. De azt kell mondjam, hogy a felpimpelt grafikával hihetetlen szórakoztató a cucc. Megérte megvenni. Megfizethetetlen a hangulat és a beszólások.

Régi idők cuccai

Retro stuffz

A gyerekkoromat idéző szarok voltak a bótban egy helyre összerántva "Retro" címke alatt. Nem tudtam megállni, hogy egy ölre valót ne vegyek belőlük. A nagy része ezeknek már elfogyott és az ízek valóban olyanok voltak, mint anno. Persze ezek többsége még azért fellelhető manapság is, de így, egy helyre nem voltak összeszedve. Nem, nem vagyok az, aki szeretné, hogy azok az idők visszajöjjenek. Csak egy rövid kirándulást akartam a múltban. Mint amikor valaki beülne egy időgépbe, tenne egy rövid kirándulást, de azért mihamarabb vissza akarna jönni. Nem mondom, hogy rászoknék ezekre, ha újra bárhol, bármikor kaphatók lennének. Kivéve a Kojak nyalóka. Az mindent visz.

Mennyi az annyi?

Nos, tegnap elkezdődött egy viccelődő polémia arról, hogy mennyit fogyaszt a GTX760OC. A specifikációja eléggé elrettentő, hiszen 500W-os tápot említ. Emlékeztem, hogy a teljes konfiguráció a papíron 20 százalékkal többet fogyasztó Radeon HD4890-nel is max. 200W körül mutatott teljes terhelés alatt a fogyasztásmérőn. Nézzük, hogy a GTX760-nal mi a helyzet. A teljes konfig:

56 nap

Ennyinek kell eltelnie minimum egyik váradástól a másikig. Szeptember 13-án voltam legutóbb, ma van éppen az 56. nap. Szóltak a vérellátótól, hogy kellene vér, mert fogyóban van. A cégnél pont mára szervezték a véradást. Elballagtam, de azt mondták, hogy korai még, inkább még ne adjak most, nehogy vérszegény legyek. 3 hónap múlva már mehetek.

Szimó

Simson '13

A napokban lőttem. Szép. Ugyan messze van a Simson-tól (tárcsafékek, ha jól láttam Aprilia kipufogó stb.), de mégis eszembe juttatja 1x éves koromat, amikor egy méregzöld Simson S51B 2-4-H (népszerűbb nevén: "S51 Electronic") géppel jártam.

S51B 2-4-H (S51 Electronic): A típus ismertebb neve: S51 Electronic, amely az első csúcsfelszereltségű típus volt. Eltérés az előző típusokhoz képest: kezdetektől fogva 100-as kilométer óra volt rajta, erősebb fényszóró (6V 35/35W), valamint megszakító nélküli, tirisztoros gyújtása volt, amelyet nem kellett karbantartani. Jellemző a sötét (méreg)zöld szín. Később módosítanak a villamos rendszerén: 12V-osra cserélik, de megtartják a jól bevált tirisztoros gyújtást. A blokkja természetesen 4 sebességes.