Blogbejegyzések

WSAPI > Wolfram API > PHP v0.1

Okosabb vagy mint egy kilencedikes?

1. Egy ember az A HÉV-megállóban várakozik. Elunja a várakozást, és elindul a következő B megálló felé. Mikor az A és B közötti út harmadát megtette, megpillantja az A megálló felé 30 km/h sebességgel közeledő szerelvényt. Ha teljes sebességgel futni kezd akár az A, akár a B megálló felé, éppen eléri a vonatot. Mekkora az a maximális sebesség, amellyel futni tud?
(A) 8 km/h
(B) 9 km/h
(C) 10 km/h
(D) 11 km/h
(E) 12 km/h

pillanataim

Tóni reggeli újságját olvasta, amikor megakadt a szeme a következő híren: sok-sok éves biztonsági hibát találtak a Microsoft programjaiban, ami nem is lenne újdonság, minden programban vannak hibák. Csakhogy neves szakemberek kikutatták, hogy ez most már minden határon túlmutat és bizisten készakarva mondhatni bele lett az terezve, úgyismint egy hátsó kiskapu.

Hogyaza! -szúrta közbe Tóni és egyből hívta az 555-msftplsdontgodown+1 számot, ahol meghallgatta "bemondónő távoli halálát". Eközben az óceán túloldalán nagy pillanatoknak lehettünk tanúi, Steve Ballmer végigizzadta az egész éjszakát, ami valljuk be nem esett nehezére, mindig is verejtékkel kereste a kenyerét. Miközben több mint fél kilós bélszínjét szúrkálgatta és ki-kifolyt egy kis vér a húsból, lehalkította az auto-visszacsévélős videóján az etióp kisgyerekek kacagását vagy nem is, inkább a sírását, ahogy légylepte szemükből potyogtak a szilíciumatomok ványadt kis csomókban.

tiszta

erre a harmadikra kompletten nem emlékszem, pedig ma reggel jutott eszembe mind a négy.
még arra gondoltam, hogy teszek ide egy jövőbe mutató linket, ahol meg lesz egy múltba mutató link.

mostanában

Fent a messzi északon, ahol mindig süt a nap és ezért minden itteni lakos különös figyelmet szentel a ténynek, hogy ugyanis a fény csak halad meg halad tova a maga útján míg egyszer bele-bele ütközik egy tárgyba vagy nemtárgyba, akkor jön létre egy különös ámde sokunk által szeretve tisztelt jelenség. Na de ne is vesztegessük a szót, hiszen főhősünk Bjela elfehéredett amikor egy eladdig szokatlan árnyék vetődött látókörébe.

Már arra gondolt, hogy ennyi kalap kabát, miegymás, hovatovább, aztán még ugyanabban a tizedmásodpercben maga is alig hitte el, de megtörtént az aminek már rég meg kellett volna történnie, legalábbis ebben az idősíkban. Hanem miért is volt furcsa ez az árnyék? Vannak olyan árnyékok, amelyek kontúrosak, vagy épp a másikaknak meg elmosódó széle van, de ez ami itt megjelent ezen az egyébként szokásos tavaszi napon, sokban különbözött minden eddigitől.

vannak

Jelentés érkezett a távolkeleti tartományokból, miszerint tudósaink az újonnan üzembe helyezett űrteleszkóp segítségével rögvest átütő eredményeket értek el az "A" típusú csillagok tigris mező kékfonalát tanulmányozva. Ezen újításoknak köszönhetően minden értő sorstársunk olvashat a sorok között és láthatja milyen hatalmas változásoknak lehetünk tanúi az elkövetkező időkben.

Mindennapjaink szabályos rendje megváltozhat mind az ipar, mind a bankszektor pillanatnyi állását figyelembe véve is. Ezek persze nem valósíthatók meg egyik napról a másikra, de mérnökeink már dolgoznak a probléma bevezetésén, hogy megtehessük első lépéseinket a jövő generációinak folyamatos megfigyelése mellett.

Kedvenceim

Azok a helyzetek, amikor hibauzenet, errorlog, monitorrobbanas, es egyeb, szabad szemmel lathato dolog nelkul tudatja velem a program, hogy barmennyire is szeretnem, semmit nem fog csinalni. Se rosszat, se jot.

Oszt ilyenkor johet felvaltva a bal, meg a jobb kisujj.

nem ertem en ezt (BKV)

reggel beballagtam a berletpenztarba, mert lejart a berletem, es mondom a csajnak, hogy egy 30 napos diakot szeretnek.
miert 30 napost? mert a regi haviberletek ugy 1 eve megszuntek, ugye.

erre mondja hogy x pezeta, odaadja, en meg csak bambulok butan. egyreszt az van rairva, hogy havi berlet, de megis o pecsetelte bele a datumot (ami februar 1-28, szoval nincs 30 nap). szoval most hogy is van ez? mert ez se nem havi berlet, se nem 30 napos. (hacsak nem ugy szamolnak, hogy minden honap 28 nap..)

Google adwords kupon

Nemreg kaptam a google-tol egy ilyen kupont levelben, 12000Ft-rol, egy kicsit meg is lepodtem, mas is szokott kapni csak ugy postan?
Egyelore nincs mit reklamozzak, el is adnam mondjuk 8000Ft-ert.
Erdekel valakit?

majdnem talált - kijev budapestre költözött

Én nem is értem ezt. A sorozat készítőinek volt véletlen egy felvétele és gondolták az jó lesz?
Abba már bele sem érdemes kötni, hogy a google szerint nincs "muesum of art" kijevben, csak "National Art Museum"

Bár hozzá kell tenni, hogy stílusban valamennyire hasonlít:

(B)Első ellenőrzésre: OxygenOffice Professional 3.2

A végleges OpenOffice.org csak-csak nem akar megjelenni. Úgy tűnik a következő héten lesz RC5 (m12) is, ha minden igaz. Ennek ellenére, arra gondoltam, hogy egy jól sikerült verzió lesz ez, amiből az előzetest is érdemes közzétenni és kipróbálni.

Kérlek, teszteljétek ezt az OxygenOffice verziót, mielőtt megjelenne a végleges. Tapasztalataitokat ide várom.

A letöltést itt lehet elkezdeni

Egyesített telepítő: angol, német és magyar nyelvű telepítőt tartalmaz.

Költözik a blogom

Elköltöztetem a blogomat saját domain alá. Az értékesebb Exim tutorialt áttettem oda. Szeretnék elnézést kérni azoktól, akiknek kényelmetlenséget okoz az egy plusz kattintás, de a Google / duplikált tartalom probléma miatt nem szerettem volna itt hagyni. Arról nem is beszélve, hogy ott egy összefüggő doksiba van összedolgozva.

Mi vitt rá a saját blogra? Első sorban a fícsörhiány itt a HUP-on:

  • Nem lehet rendes HTML kódot írni a bejegyzésekbe.
  • Nehezen olvasható, még nehezebben írható egy-egy kódrészlet. (Sokat kell szívni vele, mire normálisan néz ki.)
  • Nincs szerzőnként RSS feed.

wtf!?

A mai nap termése:

Feladó MICROSOFT CORPORATIONS SWEEPSTAKES PROMOTIONS.
címzett
dátum 2010. január 31. 16:18
tárgy OFFICIAL WINNING NOTIFICATION.

MICROSOFT CORPORATIONS
SWEEPSTAKES PROMOTIONS.
CUSTOMER SERVICES
Your Batch No: 2009/281/CB
Your Reference No: EJS/MCS/4097

OFFICIAL WINNING NOTIFICATION.

We are pleased to inform you of the release of the long awaited results of
Sweepstakes promotion organized by Microsoft Corporations, in conjunction
with the foundation for the promotion of software products, (F.P.S.) held
this January 2010, in the Netherlands. Where in your email address emerged
as one of the online Winning emails in the 2nd category and therefore
attracteda cash award of 250,000.00 euro (Two Hundred and Fifty Thousand Euros Only) and a Toshiba laptop. To begin your claim, do file for the release of your
winning by contacting our Foreign Transfer Manager:

apro siker

A mai nap orome, hogy a Linux x86_64 host > VirtualBox 3.1.2 AMD64 > Windows 2000 guest > Cisco VPN Client 5.0 'out-of-the-box' mukodik, a VirtualBox-ban a default NAT/DHCP megoldast hasznalva. Majd kiderul, hogy hosszabb munkaknal mennyire lesz stabil.

Ugyanez a konfiguracio QEMU-val nem mukodott tavaly, valoszinuleg azert, mert a QEMU DHCP szervere azonos subnetet hasznal, mint az elerni kivant halozat, igy 'Cannot delete gateway' hibaval elszallt a VPN kapcsolat, rogton a sikeres authentikacio utan. Persze en se szantam ra tobb idot...

Maga a vbox kulonben is eleg gyorsan es siman mukodik, latszik, hogy figyeltek a reszletekre is (ACPI, guest VGA driver, service-t hasznalo init script), viszont erdekes, hogy rogton le is foglalja a VM szamara kijelolt memoriat.

Snowboard 2010

Tauplitz-ba mentünk idén. Sok pálya, sok piros pálya én meg még kezdő vagyok, sehol egy kék, ahol gyakorolhatnék. Ahhoz képest keveset estem, de pár kék pályának örültem volna.

Amíg nem érzem biztosnak a tudásom, addig nem merek gyorsan menni, amíg nem merek gyorsan menni, addig nem tudok rendesen boardozni, amígnem tudok rendesen boardozni, addig nem merek a piros pályákon begyorsulni, marad a falevelezés. Tauplitz egyébként se egy snowboardos paradicsom, sőt. Sokszor kell lecsatolni, rollerezni, mert sok a vízszintes rész. Ahol a síelő átlöki magát a bottal én ott vagy kicsatolok, vagy megpróbálok lapon menni és elég sebességet gyűjteni, de ugye még félek még gyorsan menni, úgyhogy marad a caplatás.

Helycsinálás

A felújítási munkákhoz több dologra is szükség van: pénz, pénz, pénz, energia, pénz, pénz, türelem, pénz, hely... Az utóbbi is rendkívül fontos, mert hely nélkül nem lehet megkezdeni a munkálatokat. Éppen ezért a szükségtelen dolgokat feldobtam a Vaterára. A régi gáztűzhelyet és a hűtőgépet ma vitték el. A régi konyhabútort pedig ma 1-kor tettem fel, három órakor pedig már volt is vevő rá. Gyors volt. Egyik kollégám szerint a Vaterán még a sz*rt is el lehet adni, úgyhogy nyugodtan próbáljam meg a régi stuffokkal. Én kételkedtem, de igaza volt. Persze a sikeres üzlet alapja feltehetőleg a jó ár. Én pedig nem jó, hanem kiváló áron adtam a motyót. Szóval alakul a hely is... Eddig nem is olyan vészes ez a felújítósdi.

dyndns és virtualhost

Szóval ez nagyon láma dolog, de mindenképpen megkérdezném, hogy lehetséges-e egyáltalán, egy dyndns-en keresztül elért szerveren futó apache virtualhostjait elérni?

pl adott a dyndnsbe regisztrált
oldal.dyndns.hu

és szeretnék rá pár virtualhostot, mondjuk
subdomain1.oldal.dyndns.hu
subdomain2.oldal.dyndns.hu

lehetséges ezt beállítani, és ha igen, akkor elég simán az apache virtualhostja, vagy a dyndnsnél minden virtualhostot külön be kellene állítani? megpróbáltam beállítani, de valahogy nem akart sikerülni, először csinálnék ilyet, szóval tapasztalat negatív :)