vannak

Jelentés érkezett a távolkeleti tartományokból, miszerint tudósaink az újonnan üzembe helyezett űrteleszkóp segítségével rögvest átütő eredményeket értek el az "A" típusú csillagok tigris mező kékfonalát tanulmányozva. Ezen újításoknak köszönhetően minden értő sorstársunk olvashat a sorok között és láthatja milyen hatalmas változásoknak lehetünk tanúi az elkövetkező időkben.

Mindennapjaink szabályos rendje megváltozhat mind az ipar, mind a bankszektor pillanatnyi állását figyelembe véve is. Ezek persze nem valósíthatók meg egyik napról a másikra, de mérnökeink már dolgoznak a probléma bevezetésén, hogy megtehessük első lépéseinket a jövő generációinak folyamatos megfigyelése mellett.

Szívélyes üdvözlettel szólítok fel mindenkit a forradalmi újítások bevezetése melletti kampány támogatására és egyben a habzsolás megakadályozására, amely immár egy véget nem érő görbe emelkedésére hasonlítva éket vág az eseményhorizont kapuján. Ez mindannyiunk felelőssége.