Fent a messzi északon, ahol mindig süt a nap és ezért minden itteni lakos különös figyelmet szentel a ténynek, hogy ugyanis a fény csak halad meg halad tova a maga útján míg egyszer bele-bele ütközik egy tárgyba vagy nemtárgyba, akkor jön létre egy különös ámde sokunk által szeretve tisztelt jelenség. Na de ne is vesztegessük a szót, hiszen főhősünk Bjela elfehéredett amikor egy eladdig szokatlan árnyék vetődött látókörébe.
Már arra gondolt, hogy ennyi kalap kabát, miegymás, hovatovább, aztán még ugyanabban a tizedmásodpercben maga is alig hitte el, de megtörtént az aminek már rég meg kellett volna történnie, legalábbis ebben az idősíkban. Hanem miért is volt furcsa ez az árnyék? Vannak olyan árnyékok, amelyek kontúrosak, vagy épp a másikaknak meg elmosódó széle van, de ez ami itt megjelent ezen az egyébként szokásos tavaszi napon, sokban különbözött minden eddigitől.
Ha most meg tudnánk állítani képzeletben az idő lefolyását és nem tűnne el minden egyes pillanat, mint fekete lyukban az egész világ, akkor azt vehetnénk észre, hogy az árnyék szélein gyakorlatilag körös körül háromegésztizennéggyel volt teli. Egyébként mindenkinek van egy saját fekete lukja és igazából nem tudom mikor jön el az a rész, amikor rájönnek az emberek, hogy ez nem olyan mint magába roskadt vörös óriás, hanem csak fossa kifele magából az élet viharát. Véget is ér itt a történet.