d3xt3r blogja

harc a nyest ellen

Kb 3 éve lakunk itt és azóta minden egyes nap parti van a kocsi tetején, a motortérben és az összes szélvédőn.
eddig a következő módszert alkalmaztam:
- "állj odébb mert az a nyest napi útja amit minden nap bejár" szegényt csak sajnálni tudom, mert az udvar és a ház környékét minden egyes nap az elejétől a végéig bejárják. fail.
- "kutyaszőr a motortérbe" na azóta vacsorára a hővédőt fogyasszák utána rász.rnak a szélvédőnél a légbeömlőre. fail.
- "fújd be valami erős illatú dologgal a kocsit" na kérem elmásztam a szomszédos településre a mosóba, lemostam majd a végén valami illatosított "lakkvédő" izébizével lemostam. kocsi este letesz, reggelre nem láttam ki anszélvédőn. fail.
- " epresfagyi" és tej koktél" szerintem még ízlett is a kis barátomnak, mert lelkesen öntöttem ki kis tálba, reggelre elfogyott, és folyt. köv. fail.
- "palack a kocsi mellé" egy két alkalommal használt, csak azt nem derítettek ki ez miért használhat és hogyan kell alkalmazni, hold.

Megvan

Megvan... Hosszas várakozás (3 hét) után garanciából megkaptam az új készülékemet. TouchID romlott el az előzőn és szerencsére nem javították, hanem kaptam helyette egy újat. Azt hittem, hogy új doboz, új töltő, új minden, de "csak" a készüléket cserélték, de attól függetlenül meg vagyok elégedve a garanciális "javítással". Köszi kedves cég.

Notebook márkájú notebook :)

Ajcsiba kaptam egy elmondások szerint működő laptopot, aminek csupán a töltője hiányzik. Ezen kívül egy "j" betű :). Vagy szerzek egy hozzá való töltőt, vagy kísérletezek, valami más töltővel. Azt nem értem minek oda 4 vezeték, nem elég ezeknek a simán plusz és minusz? Szükségem lenne egy kisebb linuxos gépre, és úgy gondolom ezen egy debian nagyon faszán menne, kaptam annó fix ip-t, tehát nyert ügyem lenne.

Toshiba Win 8.1 Atheros driver hiba

Kíváncsi voltam milyen a 8.1, tehát feltettem. Az első tapasztalat, kapásból bluescreen. Király. / athwbx.sys / -re hivatkozik. Gugli, több Toshiba tulaj kereste a megoldást, elsőre sikerült szerencsére javítani. Gép bekapcsol, eszköz rögtön letilt (ilyenkor nem fagy meg a rendszer), majd driver újratelepít, (azt raktam fel, amit win7-nél használtam), és hibátlanul működik. Be happy :)

Ideért a fagy

Reggel már -6°C-ot mért a kocsi, kissé nehezebben is indult szegényke, de szerencsére megoldottam, üzemanyagszűrőt kicseréltem már ráfért. Későn jutott eszembe hogy a szobánkban is a redőny "tok"-ot ki kellene bélelni valami hőszigetelő dologgal, mert úgy jön be a hideg ahogy nem lehet, következő projekt ez lesz. Van itthon ilyen régi ágyból maradt szivacs, az szépen be lesz tömve, ablakokat is újra körberagasztom. Remélem a hókotrók is ideérnek, egy-két kiló sót ledobhatnának az útra, mert úgy rá van fagyva a hó, mint annak a rendje...

Toshiba.

Karácsonyra vettem magamnak egy Satellite 750D-t. pic pic

BIOS-ba találtam egy érdekes funkciót. Tudtam hogy mit fog csinálni, de fáradt is voltam, meg nem is olvastam el a kisbetűs részt és bekapcsoltam. Ami annyit jelent, hogy amikor benyomom a power gombot, abban a pillanatban elkezd a rendszer bootolni, kihagyja a "felesleges" dolgokat, tehát nem tudok belépni most BIOS-ba. Hogy tudom ezt visszahozni? :D

újabb hw

Tehát. Ismét eljött az idő, hogy új hardvert vásároljak. Régóta szemezek az apple féle macbookkal, sajnos ebből nem tudok újat venni, de meg is elégszek belőle egy 2008-as környéki vassal. Egy a probléma, soha nem használtam még se osx-et, se mac-et. Mielőtt beleugrok bármibe, szeretek mindig körbekérdezni, körbenézni, mi micsoda, mit tud és hogy nekem mire is van igazából szükségem. Úgy indult az egész projekt, hogy az asztali gépem, amit már évek óta használgatok, vagyis az utóbbi időben már csak próbálom használni... Elindítok egy youtube videót, nem képet fullhd-ba lejátszani? Megnyitok egy chrome-ot, kb 4 lappal és megeszi a proci 110%-át? 'nyád.
Persze nem feltétlenül mac a kiválasztott, ez abból indult ki, hogy ha már telefonból azt a céget választottam és kielégíti minden vágyamat, akkor egy számítógép, vagy egy laptop is képes erre Tőlük.

Ma forró volt a helyzet

Kb ez a kép fogadott nagy navigálások közepette, igaz napon volt vagy 50 fok plusz dolgozott is a vas, meg szélvédőn is volt, de meglepődtem :) be a kesztyűtartóba, kikapcs, lehűlt, utána persze jó lett.

A kép illusztráció.

Vírusirtó

Haha. 3 éve van fent kb az os a gépemen (win7) azóta vírusirtót nem látott, de szerintem vírust sem. Egy dolog van ami szerintem elkerülheti a vírust, a felhasználói korlátozás. Azaz, bármit is akarok telepíteni, megkérdezi van harmincszor, hogy hét te paraszt oszt biztos akarod-e?! Aztán ha úgy ítélem engedem neki. Ennyi

Térkép venni vagy nem venni

1 hét múlva indulunk Horvátországba, nem szeretnék jb-t, de kicsit sajnálom is a pénzt az igo-ra, de most 11.000ft (+-100ft). Legjobb az lenne ha ki lehetne választani ha nekem mondjuk kell csak a magyar és csak a horvát. Megvásárolt igo-m még nem volt soha, de gondolom legális az app sokkal több funkció használható rajt. Ugyebár default app Google maps és az apple térkép sem jó mert online. Szóval ja.

Valami eszi

Valami elkezdte zabálni az akkumat (5S) anélkül hogy bármit módosítottam volna vagy bármit telepitettem volna. Mobilnet pörgött mindig, Facebook app van fent ami esetleg eheti, vagy insagram, ezen kívül más nincs is fent. Nincs sok ötletem, max lesz egy restore aztán ha az se jó akkor gari.

Szerk.: iphone 5s-ről van szó

Megvan a vas :)

Sikeres telefonvásárláson vagyok túl. iPhone 5s lett a vége. Gyors, szép, okos, táccs id tökéletes, rezzenéstelen működés, akkuja hibátlan. Meg vagyok eddig elégedve vele. Tesztelgetés, egész éjjel, LTE Győrben is hibátlan, halottam róla egy-két negatívumot, de mindenkit aki ilyent akar esetleg vásárolni, csak biztatni tudok, mert minden funkciója teljesen tökéletes.

Ismét telefon vásár lesz :)

Ebben a hónapban újabb kihívást kell leküzdenem, méghozzá telefont veszek. Probléma sosem azzal volt hogy bemenjek és megvegyem, vagy akár használtan kinézzem és megvegyem, hanem a kiválasztás. Semmiféle vitát nem áll szándékomban elindítani, mint más fórumokon, de pont a két nagy rivális között kell választani, mindegyik mellett van érv és ellenérv is. Konkrétan:

Iphone 5S <---> HTC One M8

Probléma a következő. Az új alma a kezemben egyszer volt még csak, méghozzá tegnap a T-be, picit nyomogattam, forgattam, nézegettem, kijelző, külső, súly, dizájn 5 csillag. Akárcsak az M8. Egyben van az egész, nem lehet szétbontani, kitisztult. A rendszerrel vannak némi problémáim. Vagy azt kell "elviselnem", hogy stabil, egyben van, de kissé idézőjel_korlátozottt_idézőjel, akkor ios-t választom, ami kissé furcsa nekem az új verzió óta. Ha pedig a szabadságot választom, aminek egy hátulütője van, méghozzá a hibaüzenet ami oly sokszor megjelent egy _gyári_ sony s-en, a legfrissebb rendszeren, hogy az kissé kiábrándító. Mindegyik készülék és OS szívemhez nőtt és nem is. Mindegyiknek van előnye hátránya, mindegyiket szívesen nyomkodom napokon át, és mindegyiket tudom utálni a maga kis problémái miatt. Csak az a kérdés merült fel bennem, hogy melyik kijelzőjét akarom nézegetni 1-2 éven keresztül és melyik nyűgöt akarom elviselni. Igen kissé költői volt eme megfogalmazás azt látom, de ezek a szavak jöttek ki a számon :D

Telekom és a Tv

Töntént, hogy tv-t rendeltem a telekomtól, december 25-én. Magát az beltérit ki is hozták kb 2 nap alatt, tv-re meg várni kellett. Furcsa is volt hogy nem hozták 3-4 nap alatt, mert ismerősnek 4 napon belül ott is volt. Telefonáltam kb nekik 4-5 alkalommal de mondták hogy legyek türelmes. Mondom jó. Január 4. Felhívtam újra őket és kiderült hogy egy számlámáról 1000 ft hiányzott, de erről se nem értesítettek se nem szóltak csak törölték a rendelést. Befizettem. Megrendeltem újra a tv-t, majd 2 nap múlva telefon. Akció csak úgy érvényes ha neten rendelem meg. Mondom ok. Szolgáltatás nem a nevemem volt, szóval át kellett írni. Új mt azonosító 2-3 nap volt mire megjött a jelszó. Neten megrendeltem ismét. 3 napjára rá telefon hogy hozzák a beltérit. Wtf?! Felhívom őket ismét hogy mi ez, kiderült hogy a decemberbe bekötött szolgáltatást, papíron ki sem hozták még. Ezt a mai nap sikerült rendezni, és holnap 4re nálam a tv.

monitor vásárlás

Sziasztok!

Régebben volt egy LG monitorom, ami a lényeg, hogy 2ms a válaszideje, érintőpanelos, fullhd, 22"-os.
Képem van róla, de nem tudom mi a pontos típusa.

kép

Pont ezt a típust akarom, meg voltam vele nagyon elégedve és nem tudom elolvasni a pontos típusát. Aki esetleg tudja, kérném ossza meg velem :)

szerk.: azért keresem a típusát mert már eladtam és kell egy másik ugyanilyen

0 imei

Kaptam 5 db telefont. Kiállítási darabok voltak. Saumgung cuccok ezek, 1 db androidos is akad köztük, az imei száma mindegyiknek 0. Felenged hálózatra, valamikor egész szépen megyeget is, de valamikor meg simán ledobál mindig. Valószínűleg gondolom nem lehet velük kezdeni sok mindent, így ha esetleg valakinek szüksége van alkatrészre, ők azok. Vagy ötleteket is meghallgatok, hátha lehet aktiválni valahogyan.

Ő

Kaptam egy régi dell lapost, amit elkezdtem csinálgatni. Kapásból a cpu coolert darabokra törtem, de ezt már korrigáltam, a slot1-es foglalat erősen rossz, tehát egy rammal megy. 2.2-es cpu, 40-es hdd, 32-es ati vga :(. Sajna ubuntu nem hajlandó nagyon együttműködni vele (de lehet én vagyok balfék hozzá), mivel a videókat nem nagyon akarja laggolásmentesen vinni. Tehát elindítok egy .avi-t és szaggat simán a videó. Namost, ezt vagy megoldom, hogy ubuntu alatt ne szaggasson, (prio1) vagy megy rá xp (prio[sok]). Esetlegesen ha valakinek van valami ötlete a videó problémára, szívesen fogadok minden jótanácsot, ötletet.
# ubuntu 12.04

konzol meg cset

Régebben még amikor msn volt a nagy trend, előszeretettel használtam ilyen bitlbee-s megoldásokat, akár saját gépen futtatva, vagy csak simán a bitlbee szerverén, átláthatóbbnak tűnt, meg egy helyről ment minden, semmi reklám, se popup stb.
Ma felmerült bennem a kérdés, hogy facebook cset irc-n mennyire működőképes? Van már rá (ha nincs lesz?) valami megoldás?
Ez lehet csak ilyen egyéni f*aszságom, de jobban érezném magam, ha ott tudnék kommunikálni ismerőseimmel.
Empathy képes a facebookkal együtt működni, ebből adódóan gondoltam hogy nem tartana sokból irc-ről felmászni.

swift injektor kellene

Nos, ugyan nem ide kapcsolódó téma, de megadta magát a befecskenedező szelep az autómba, (swift 1.3 gls, '99, csapott) és szükségem lenne egy másikra, mivel az új ára bőven sok most, elég egy használt is. Tehát ha valakinek esetleg lenne, írjon már rám :).

A egész sztori úgy kezdődött, hogy a kocsi magasabb fordulatnál 10-ből egy alkalomnál megtorpant (lefulladt), ez előzésnél elég kellemetlen volt. Az elmúlt egy hétben már kritikussá vált a dolog, de akkor még nem gondoltam volna, hogy az a probléma, üzemanyagszűrőre tippeltem. Ki is cseréltem, mivel már abszolút nem indult be, amint megkapta az újat, rögtön beindult. Boldogság. Mentem át cimbivel a szomszéd faluba, mondom picit odalépek neki, hát megtörtént, lefulladt. Be se indult, se tolásra, se sehogy. Hazavontattattam, és itt kezdődött el a szerelőről szerelőre járás. Nagyobb szervizek sem tudták megmondani mi a pálya a géppel, mértek üzemanyagnyomást, jó volt, mértek gyújtást, jó volt, alapjárati motor, jó volt, injektor jó volt (?!?!). A végén elvittem egy szuzuki szakihoz, aki hozzá sem nyúlt és megmondta mi a baja, tettünk bele egy másikat amivel tökjól ment.
Egy kis segítség a szelep kivételhez; amennyiben nem volt még hozzányúlva és a gyári van bent, a két átlós csavar le van ragasztva, erős csavarhúzó és kalapács segítségével egy kis megerőltetés árán ki lehet venni.

Őrző-védő

2-3 hónapja kaptam egy kutyát, azzal a céllal, hogy majd védi a házat, nem enged be senkit és tuti lesz minden. Kb 8 hónapos lehet, (magyar vizsla) nem volt iskoláztatva, homemade traininget kapott, alap dolgok, ül, marad, stb., amire viszont kellett volna, nem teljesít valami magas szinten. Amikor lemegyek a műhelybe ott kotrok hangosan, még meg sem mozdul, ki sem jön a helyéről, amikor idegen jön be, csak pacsizik vele, és bármi kis lyukat talál a kerítésen rögtön kimegy. Próbálok ellene tenni, kissé szomorú vagyok, hogy valami nem kóser, vagy a neveléssel, vagy a kutya alap készségeivel. Lehet mégis jobb lett volna iskola neki, hogy végezze a dolgát, csak nem tudom, hogy ehhez mennyire van későn.
Aki néz family guy-t és tudja hogy hívják a kutyát... ;) (csak nem Griffin)

Munkakeresés első fázis

Sajnos leépítés volt cégnél és már lassan egy hónapja nincs melóm, de folyamatosan megállás nélkül keresek, próbálok legfőképp szakmában, de már kezdek úgy lenni vele, hogy mindegy mi csak legyen valami. Győrben végigjártam minden lehetőséget, kezdek távolabbra is menni, eddig 1 visszajelzés és érdeklődést kaptam, Kecskemétről, de az legyen a legutolsó.

egy kis upgrade

Illő lesz lassan az asztali gépemmel kezdenem valamit, így hát megy a bővítés szezon, nem rögtön az i7-re pályázom, csak annyi kell nekem, hogy azért vigyen pár dolgot.

Jelenlegi:
Alaplap: Asus p5ld2
Proci: Intel Pentium D 2.8Ghz
Ram: 3GB Samsung
HDD: 250 Gb Samsung, 80GB Maxtor (S-ATA/ATA)
VGA: nVidia 7600GT
Monitor: SyncMAster 930BF

Kép

na ez annyira jó, hogy bekapcsolom és megy, tudok rajt hupolni, meg filmet nézni, jobb esetben néha wowozni ;)

Váltás a következő beltartalomra lenne:

Telekom mobilnet

1 hónapja vettem egy német simkártyát (feltöltőset), most újra feltöltöttem mert van mibe beletenni, 15 eurót tettem rá, gondoltam az elég, így is lett. ismét kaptam mobilnetet (korlátlan?!), x mennyiségű sms-t, illetve eu-s olcsó hívást. Sajna a német nyelvtudásom még nem az igazi, tehát nem tudom azt sem hogyan lehet egyenleget lekérdezni, se nem tudtam elolvasni hogy is van ez a mobilnet használatos dolgok, adatforgalom mennyiség... Távol a nagyobb városoktól is ezt produkálja: