Mobil, Tablet, Okosóra

A Google kérésére a CyanogenMod telepítő alkalmazás eltávolításra került a Play Store-ból

Nincs két hete, hogy a CyanogenMod hivatalos telepítő alkalmazás felbukkant a Google alkalmazásboltjában, de már el is távolították onnan. A CyanogenMod csapat blogbejegyzésben közölte tegnap, hogy a Play Store támogatócsapata kapcsolatba lépett velük és arra kérte őket, hogy távolítsák el az alkalmazást, mert az ütközik a Google Play fejlesztői feltételeivel.

2013Q3 - öt eladott okostelefon közül négyen Android fut

Globális okostelefon eladások 2013Q3

A Gartner legfrissebb jelentése szerint 2013. harmadik negyedévében (Q3) a végfelhasználónak eladott okostelefonok kicsivel több mint 80 százaléka androidos volt. Egészen pontosan, az Android 81,9 százalékos piaci részesedéssel magabiztosan uralja a piacot. A második az Apple iOS-e, ami 12,1 százalékos piaci részesedéssel bír. Harmadik a Microsoft operációs rendszere a maga 3,6 százalékos részesedésével. Növekedést tekintve a Microsoft a negyedév győztese egyébként, a maga 123 százalékos növekedésével.

Részletek a bejelentésben.

Elindult a Jolla Harbour

A Jolla Store csapat nevében Karl Granström ma bejelentette a SailfishDevel levelezési listán, hogy elindult a Jolla Harbour a harbour.jolla.com címen. A Jolla Harbour az a "kikötő", ahol a Jolla telefonra fejlesztők beküldhetik és kezelhetik a Jolla Store-ba szánt alkalmazásaikat. Az ügyfelek ezeket az alkalmazásokat telepíthetik majd közvetlenül Jolla telefonjaikra.

A fejlesztők számára a csatlakozás ingyenes. A fejlesztők a Jolla Harbour-on regisztrálhatnak fiókot maguknak, illetve azok a fejlesztők, akik előrendelték a Jolla első készülékét, mindennel rendelkeznek már, hogy elkezdhessék a munkát.

Neo900 - "az N900 első, igazi utódja"

Mi a Neo900? Weboldala szerint az N900 első, igazi utódja, az OpenMoko szellemiségét követve. A Neo900 projekt célja egy Fremantle (Maemo™ 5) kompatibilis N900 utód megalkotása, amely gyorsabb processzorral, több RAM-mal, és LTE modemmel rendelkezik. Az egészet a stabil, szabad és kiforrott GTA04-re építenék.

Nokita - előteremteni 8 milliárd eurót és megvenni a Nokia-t a Microsoft előtt

A Nokita egy lehetetlen küldetésnek indult neki. Elő akar teremteni nagyjából 8 milliárd eurót november 19-ig és rá akar licitálni a Microsoft ajánlatára, hogy megszerezze a Nokia-t. Részletek itt és itt. A projekt által közzétett dokumentumban többször is szerepel a "Linux" és "Android" szó.

"Note 3: csillagos ötös, Galaxy Gear: majd legközelebb"

"Mindent összevetve tehát a Samsungtól egy a felépítés és felhasználói felület terén kétségeket hagyó, ám használatát tekintve kitűnő csúcstelefont, és egy jól megépített, ám sajnos korlátozott funkcionalitást felvonultató okosórát kaptunk, amivel egy ideig szórakoztató játszadozni, de túl sok haszna nincs. A Gear ára várhatóan 100 ezer forint fölött lesz, Nagy Britanniában ugyanis 300 fontért kapható, ami finoman szólva is túlzás a kütyü képességeihez és a döcögős felhasználói élményhez képest, így érdemesebb lesz megvárni a gyártó következő próbálkozását."

A teljes cikk itt olvasható.

Bemutatkozik a Cyanogen Inc.

Cyanogen Inc. Steve "cyanogen" Kondik tegnap bejelentette, hogy új fejezet nyílt a rendkívül népszerű, testreszabott, "aftermarket" Android firmware disztribúció, a CyanogenMod történetében. Az egyszemélyes hobbiprojekt, amiről sose gondolta volna, hogy ilyen méreteket ölt, annyira felnőtt, hogy befektetők segítségével céges formává alakult, és létrejött a Cyanogen Inc. Valójában 2012 végén jött létre és a munkatársak már tavasz óta gőzerővel dolgoznak, de a bejelentéssel idáig vártak.

A cég már két irodával is rendelkezik. Az egyik Seattle - Steve lakhelyének - belvárosában, a másik pedig a kaliforniai Palo Alto-ban található.

Az új cég főbb céljai:

  • összefogni, megszervezni, vezetni és támogatni a CyanogenMod közösséget
  • lenyűgöző felhasználói élményt létrehozni
  • olyan biztonsági megoldásokat készíteni, amelyek valóban működnek
  • elkötelezettnek maradni amellett, hogy olyan funkciókat fejlesztenek, amelyeket a felhasználók valóban igényelnek
  • távolmaradni a "szeméttől"
  • állandó frissítéseket biztosítani
  • elérhetővé tenni mindent, mindekinek

Történelmi összefoglaló és részletek a bejelentésben.

24 órán belül újraindul a Jolla előrendelése

A Jolla nemrég bejelentette, hogy az első telefonja első szállítmányára indított előrendelés lezárult, de hamarosan újabb kör indul, így aki lemaradt, leadhatja rendelését. A cég weboldalán felbukkant egy számláló, amely szerint a második kör hamarosan - 20 óra 45 perc múlva - indul. Egyelőre csak Finnországban, de az érdeklődőknek érdemes feliratkozniuk a hírlevélre, amelyben a cég értesítést küld az előrendelés státuszáról.

Részletek a jolla.com-on.