Linux

Már Fedora image-ek is elérhetők az MK802-höz

Címkék

Az MK802 Android 4.0 Mini PC egy apró, USB pendrive-hoz hasonlító számítógép. Népszerűségét az árának köszönheti: 74 dollárért már beszerezhető volt az AliExpress-től, illetve elérhető akár 1GB RAM-mal is 84 dollárért innen.

A készüléken sikeresen lehetett már korábban is Ubuntu-t futtani. Most pedig arról jött hír, hogy Fedora image-ek (720p, 1080p) érhetők el a cucchoz.

Az NVIDIA mérnöke azt kérdezi, hogy vállalata hogyan javíthatná a Linux támogatást

Címkék

Úgy tűnik, hogy Linus sommás véleménye és a kínai baki felkavarta az állóvizet az NVIDIA háza táján. Stephen Warren, az NVIDIA vezető Linux szoftvermérnöke (grafikus chip Linux eszközmeghajtó-program fejlesztés) az LKML-en pár nappal ezelőtt jelezte, hogy részt venne az idei Linux Kernel Summit rendezvényen, illetve azt tudakolta, hogy munkaadója, az NVIDIA mely területeken tudna javítani a Linux támogatáson. Talán Linus kirohanása arra készteti a hardvergyártót, hogy szorosabb együttműködésre lépjen a Linux kernelfejlesztői közösséggel? Majd kiderül...

10 millió PC-s megrendelést vesztett el az NVIDIA a linuxos hozzáállása miatt Kínában?

Címkék

A brightsideofnews.com tudni véli, hogy mi állhatott annak hátterében, hogy Linus Torvalds nemrég a középső ujját mutatta az NVIDIA-nak. Az NVIDIA ugyan próbálta nemrég egy állásfoglalással azt hangsúlyozni, hogy számára fontos a Linux, azonban ha igaz a nemrég felbukkant sztori, ez csak nehezen hihető.

A brightsideofnews.com szerint egy iskolai PC tesztprojekt indult volna Kínában, ezért az egyik vezető kínai CPU fejlesztőcsapat megkereste az NVIDIA-t, hogy annak egyik GPU-ját felhasználja a projektben. A kínai CPU-n Linuxot akartak futtatni, a grafikai feladatokat pedig az NVIDIA chipjére bízták volna. A "tesztprojekt "kínai mértékben értendő, jelen esetben 10 millió PC-ről volt szó. Százezer iskola, iskolánként 100-150 gép. Két probléma volt csak: a) az NVIDIA sosem adta ki a linuxos eszközmeghajtó-programjának forrását b) a driver kizárólag x86/x86_64 platformra érhető el. A kínai kormányzat által ösztönözve a CPU csapat felvette a kapcsolatot az NVIDIA-val és invitálta a céget, hogy menjen Kínába és dolgozzanak együtt.

Látványos sebességbeli javulást hoz a Linaro munkája az Android 4.0-ban

Címkék

A Linaro-nál dolgozó Bernhard Rosenkränzer azt mutatja be két teljesen egyforma, TI OMAP4430-alapú Pandaboard-on, hogy a Linaro által hackelt Android 4.0.4 kétszer olyan gyorsan fut, mint a stock Android 4.0.4. Rosenkränzer szerint jelentős javulás a Linaro toolchain-nek, újabb verziójú fordítónak és az optimalizációknak köszönhető. A demó végeredménye kb. 30 fps a stock Android 4.0.4-gyel, míg a Linaro-s Android build-del kb. 60 fps. A CyanogenMod fejlesztők már rá is cuppantak a témára, illetve más fejlesztők kezei közül kikerült több olyan CM9 build is, amely már a Linaro-féle optimalizációkra épít.

További részletek itt.

Linux vezérli az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének VTOL drone-jait

Címkék

A The Register egyik cikke szerint az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete (US Navy) egy közel 30 millió dolláros szerződést kötött a Raytheon-nal arra, hogy a beszállító Linux-alapú földi vezérlőszoftvert telepítsen a tengerészet VTOL drone-jai számára. A szerződés a marylandi Naval Air Station-re vonatkozik, amely már eddig is több mint 5 millió dollárt költött a Linux rendszerek telepítésének elkezdésére. A mostani 30 milliós kiadás a megkezdett munka befejezését célozza.

Platina szintű tag minőségben csatlakozott a Samsung a Linux Foundation tagságához

Címkék

A Linux elterjesztését céljául kitűző non-profit Linux Foundation nemrég bejelentette, hogy illusztris tagságához csatlakozott a világ legnagyobb digitális média stb. eszközgyártójának számító Samsung Electronics. A Linux - Android és más Linux alapú eszközök - hozzásegítik a Samsungot ahhoz, hogy vezető szerepet töltsön be a piacon. A Samsung széles körben alkalmazza a Linuxot. Számos terméke - Samsung Galaxy termékvonal, televíziók, otthoni (szórakoztató)elektronikai termékei stb. - épülnek Linuxra. Azzal, hogy csatlakozott a LF tagságához, a Samsung megerősítette elkötelezettségét a Linux mellett. A Linux Foundation tagságához cégek három minőségben - ezüst, arany, platina - csatlakozhatnak. A Samsung a legmagasabb, platina szinten csatlakozott a Linux Foundation tagságához. A Samsung platina tagként egy szűkkörű csapatba - Intel, IBM, Fujitsu, NEC, Oracle, Qualcomm - lépett.

Részletek a bejelentésben.

Sugárzásérzékelővel ellátott androidos mobiltelefont dob piacra az egyik japán szolgáltató

Címkék

Japán harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója, a Softbank kedden bejelentette, hogy egy olyan okostelefont készül piacra dobni a világon elsőként, amelybe sugárzásérzékelőt építettek. A vállalat népszerű Pantone barebone termékcsaládjának legújabb tagját (csakúgy mint a többit) a Sharp gyártja. A telefon a nyár folyamán kerülhet forgalomba. A készülék érdekessége az a chip, amely képes érzékelni 0,05-9,99 µSv/h gamma sugárzást és képes a GPS-ét felhasználva a térképen megjelölni azt a helyet, ahol a sugárzást mérte. A telefon Android 4.0 operációs rendszert futtat. A szolgáltató vezérigazgatója, Masayoshi Son elmondta, hogy a tavalyi katasztrófa után számos visszajelzést kaptak, amelyben sugárzásérzékelővel ellátott telefont kértek az ügyfeleik. Hallgattak a kérésekre, így megszületett a termék.

A részletek itt olvashatók.

Június 2: újabb két ingyenes Linux előadás

Címkék

A Linux Akadémia tavaszi előadás sorozatának utolsó alkalmával Szalai Ferenc és Czakó Krisztián előadásait nézheted meg.
Az első előadás a cloud alkalmazás hostingról szól Szalai Ferenc prezentálásában, míg a másodikban Czakó Krisztián az OpenVPN gyakorlati alkalmazását mutatja be. Az előadások szokás szerint egy regisztrációt követően ingyenesen látogathatóak.
Részletes információ és regisztráció a Linux Akadémia weboldalán.

  • Helyszín: Budapest, Lurdy ház
  • Időpont: 2012. június 2. szombat, 15:00

Linux Mint 13 “Maya”

Címkék

A Linux Mint fejlesztői csapat nevében Clement "Clem" Lefebvre tegnap bejelentette a Linux Mint 13 "Maya" végleges kiadását. Két változatban érhető el: MATE 1.2 (kép) és Cinnamon 1.4 (kép) környezettel. A Linux Mint 13 egy LTS (Long Term Support) kiadás. Támogatása 2017 áprilisáig tart majd. A bejelentés itt.