Linux

A venezuelai olajcég is Linuxra vált

Címkék

A venezuelai olajcég, a Petróleos de Venezuela (PDVSA) is búcsút int a Micro$oftnak, és decembertől megkezdi számítógépes rendszereinek szabad szoftverre történő átállását - olvashatjuk az Indymedia.hu honlapján.A RealWorldRadio.fm oldalain megjelent hírekre hivatkozva arról számol be az Indy, hogy decembertől a venezuelai olajcég, a Petróleos de Venezuela (PDVSA) is megkezdi számítógépes rendszereinek szabad szoftverekre történő átállítását. A hírt Socorro Hernandez, az olajvállalat számítástechnikai és távközlési vezetője (manager) jelentette be.

"Ez elsősorban a technológia szuverenitás kérdése" - magyarázta a PDVS vezetője. A cég, amely Latin Amerika legnagyobb vállalatának számít, a legnagyobb szoftvervásárló Venezuelában. Becslések szerint a cég vásárlásai a Latin Amerikai piac 30%-át teszik ki.

Venezuelát gyakran említik olyan országként, amely a legtovább jutott a szabad szoftverek alkalmazásának széleskörű elterjesztését támogató kormányzati politikák megvalósításában.

Szeptember 28-án a venezuelai elnök, Hugo Chavez hivatalosan bejelentette az országos rádió és televíziós hálozatokon, hogy kormánya szabad szoftvereket akar használni minden közhivatalban és irodában.

Hogy az átállás megtörténhessen, a nemzetgyűlés jelenleg tárgyalja az információs technológiák és a szabad szoftverek Venezuela-szerte történő használatáról szóló törvényt.

Képes beszámoló a VI. GNU/Linux Szakmai Konferenciáról II.

Címkék

Ahogy ígértem, további képek + egy kis video a VI. GNU/Linux Szakmai Konferenciáról (korábbi képek itt):





Lega & Zahy & gyu





A Red Hat képviselet





Novell, mint szponzor





HP Itanium szerver, amin az istennek nem bootolt be a FreeBSD :-)





Kiskapu kiadó (a HUP pólót vitték, mint a cukrot... legalábbis abban az 5 percben, mikor arra jártam :-)





Linux Support Center





ASBIS mint hardver dealer





Nagy érdeklődés a Sun-nál :-)





még mindig érdeklődnek...





Mission Critical Linux - ha jól láttam egy failover clustert demóztak





valami gép...





Sun újra



És a végén ráadásként mindenki megnézheti, hogy hogyan működött a Magyar BSD Egyesület konferencia-beli legnépszerűbb projektje :-) itt.

``Élő'' képes beszámoló a VI. GNU/Linux Szakmai Konferenciáról

Címkék

Javában folyik az LME által szervezett VI. GNU/Linux Szakmai Konferencia itt Budapesten a Novotel szállóban. Sikerült internetes kapcsolatot kiépítenünk, így az általam készített képeket folyamatosan feltöltöm. -->

molinó





regisztráció





FSN akcióban: Errge & Bra





BSD csapat: Sziszi





FSN fileszerver





FSN switch





LIPSZ részéről Szentivány Gábor & co.





Nagy ``thuglife'' Róbert


LCC - Egységes Linux

Címkék

A Linux Core Consortium (LCC) egy újabb kísérlet a Linux egységesítésére a Mandrake-től, Progeny-től, Conectiva-tól és a Turbolinux-tól. Az LCC nem más, mint az LSB 2.0 implementációja. Linux Core Consortium (LCC) néven társult a Mandrake, Progeny, Conectiva és a Turbolinux. Az LCC nem más, mint az LSB 2.0 egy implementációja ami a jövőben a négy cég disztribúcióinak az alapját adja majd. Az első ilyen disztrók várhatóan 2005 első negyedében jelennek majd meg.

Az LCC-t máris olyanok támogatják mint a Computer Associates, Free Standards Group (FSG), HP, Novell, OSDL, RedHat és a SUN.

Mandrake sajtóközleménye

Mandrake LCC FAQ

Progeny honlap

A hír a Turbolinuxnál

Conectiva honlapja

Trustix 2.2

Címkék

A Trustix fejlesztőcsapat kiadta a Trustix Secure Linux 2.2-es verzióját. A Trustix Secure Linux egy biztonság szempontjából megerősített disztribúció, amelyhez kereskedelmi támogatás is igénybevehető, de ISO image fájlok formájában szabadon letölthető.

Néhány újdonság:- Serial ATA támogatás

- spamassassin és clamav csomagok a vírusszűréshez

- Bind 9.3

- Postfix 2.1

- PostgreSQL 8

- PHP 5

Trustix Secure Linux: http://www.trustix.org/

Hivatalos bejelentés itt, letöltés itt.

Bojkott a linuxtoday.com ellen?

Címkék

A distrowatch.com nyitó oldalán a linuxtoday.com bojkottálására felszólító szöveg fogadja a látogatókat.A distrowatch.com nyitó oldalán a következő hír fogadja a látogatókat:

Arra kérjük a látogatóinkat, hogy bojkottálják a LINUXTODAY.COM-ot. A LINUXTODAY.COM-ot jelenleg a Microsoft Corporation szponzorálja, és a honlapon Linux-ellenes tartalom is megjelenik. Mi ezt a viselkedést erkölcstelennek és képmutatónak tartjuk egy olyan weboldal részéről, mely a Linux támogatásával foglalkozik.

Kérjük, hogy ne látogassa a LINUXTODAY.COM-ot.

Damn Small Linux 0.8.3

Címkék

2004. október 27-én megjelent a Damn Small Linux 0.8.3-as (stabil) verziója.

A Damn Small egy kisméretű (50 MB) Debian alapú LiveCD disztribúció. Akár USB Pen Drive-ról is tud bootolni.Alapértelmezett ablakkezelője a Fluxbox, tartalmaz ezenkívül böngészőt (Dillo, Links Hacker), szövegszerkesztőt (Ted-gtk, Nedit), e-mail klienst (Sylpheed), képnézőt (Xzgv), képszerkesztőt (Xpaint), fájlmenedszert (emelFM), üzenetküldőt (Naim), táblázatkezelőt (ABS), PDF olvasót (Xpdf).

Újdonságok:

- új Control Panel

- Xvesa video setup

- smbclient GUI

- mydsl GUI

- automatikus backup készítő

- prism2 az USB ethernet kártyák felismeréséhez

- új mc színek

- mkdosswapfile script

- fixed restart window manager - bbpager