HUP cikkturkáló

"Nem szólíthatnak többé a nevén egy nőt az Apple újítása miatt"

Egy 26 éves amerikai edző, Siri Price kénytelen volt keresztnevet változtatni, miután az Apple új operációs rendszerében működő virtuális asszisztens, Siri aktiválásához már elég a nevet kiejteni – emiatt pedig a fiatal nő környezetében szabályosan megbolondultak a telefonok és egyéb kütyük.

Az Apple hangvezérelt digitális asszisztense eddig kizárólag a „Hey Siri” felszólítás teljes kiejtésekor aktivizálódott, ám az iOS legújabb, 17-es verziójában már elegendő a nevet, vagyis a Sirit kimondani ahhoz, hogy ránk figyeljen a virtuális segéd.

Az edzőként dolgozó nő elmondta, hogy az utóbbi években viszonylag könnyen el tudta kerülni a kellemetlenségeket azzal, hogy az edzőteremben minden tanítványa kerülte a „Hey Siri” („Szia, Siri”) üdvözlést.

Az iOS-frissítés óta azonban ha valaki kiejti a keresztnevét, azonnal számos Apple-készülék válaszol rá – sokszor hangeffektus kíséretében –, és várja az illető kérdéseit, utasításait.

[...]

Link: https://index.hu/techtud/2023/10/08/apple-siri-ios-nevvaltoztatas/

Már nincs az IT-ban kolbászból a kerítés

Az IT-szektorba begyűrűző gazdasági válság kettészakítja a munkaerőpiacot, a Covid nyomán jelentkező pénzbőség és az egymilliós junior fejlesztői fizetések korszaka lejárt

[...]

A szakember úgy látja, a gyorsan fejlődő generatív mesterséges intelligencia a kreatív szakmákban dolgozók feladatait veheti át elsősorban, nem pedig a fizikai munkásokét.

[...]

Nincs kolbászból a kerítés

a Covid idején óriási pénzbőség állt elő. Mindenki újabb és újabb munkavállalókat vett fel, és próbált a digitalizáció felé menekülni. Egy-egy junior fejlesztő kezdő fizetése elérte az egymillió forintot, sokan háromhetente munkahelyet váltottak, olyan príma új lehetőségek adódtak. Úgy tűnt, a világ végéig tart az aranykorszak.

[...]

Mindezt tetézte, hogy az idén beindultak az AI-alapú copilot rendszerek, amelyek rendkívül megnehezítik a junior munkavállalók belépését az IT-munkaerőpiacra.

[...]

Ennek következtében kettészakadt a piac: a szenior kollégákat továbbra is keresik a cégek, ám a kevés vagy semmilyen tapasztalattal nem rendelkező kollégák dolga rettentően megnehezedett.

[...]

Sok cég azt a kérdést teszi fel, hogy minek neveljen ki egy fiatalt, ha az előbb vagy utóbb úgyis otthagyja?

[...]

Iroda vagy home office?

[...]

Eközben mintha visszatérőben lenne a lokálisan is közös munka fontossága, egyre több cég hívja vissza az irodába a hatékonyság jegyében a munkavállalókat.

Sok cégnél a mikromenedzsment és kontrollmánia miatt rendelik újra be a kollégákat, akik egyébként otthon elmélyültebben tudnának dolgozni. Nem úgy az irodában, ahol óránként megveregetik a vállukat, hogy kész a kávé.

[...]

Lényeges szempont az is, hogy a recessziós hatást, a munkaerőpiaci gondokat tetézi, hogy sok hazai beruházást, főleg állami projekteket el kellett halasztani pénzszűke miatt, és mintha a kivárás jelei mutatkoznának az informatikai cégeknél.

Teljes cikk itt: https://index.hu/gazdasag/2023/10/05/informatika-it-mesterseges-intelli…

Arcoskönyv

Ezt magyarázza már el nekem valaki, mert rohadtul nem értem.

https://index.hu/techtud/2023/10/03/meta-facebook-instagram-fizetos-hir…

Előzmény: EU megállapította, hogy a Meta adatgyűjtése törvénysértő, ezért felszólították, hogy tegyenek ellene. Ez eddig tiszta, ezt nem kell magyarázni.

Na de a Meta válaszát már nem értem, hogy gondolhatták ezt komolyan:
1. hajlandóak felhagyni a törvénysértő magatartással azokkal szemben, akik fizetnek
2. aki nem csenget, azokkal szemben továbbra is fenntartják a törvénysértő magatartást (csak ezentúl rákérdeznek, hogy "nem baj, hogy megsértjük a jogaidat ugye?", amire csak a "persze, hogy nem" válasz adható, "de baj" opció nincs)

De most komolyan, WTF? Vagy nagyon benéztem a naptárat és április elseje lenne?

Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjat kapott

A magyar fizikusnak és társainak az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért ítélték a rangos díjat 2023-ban.

A Svéd Királyi Akadémia kedd délelőtti bejelentése szerint 2023-ban Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapja a fizikai Nobel-díjat az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért.
Kapcsolódó
Megfigyelték az elektronok utazását

Magyar tudós vezetésével nézték meg Münchenben a kvantumfizika egyik legfurcsább jelenségét, az alagút-effektust.

A Németországban élő Krausz Ferenc társaival az ultragyors lézertudomány megalapítója. Az attoszekundum a másodperc egymilliárdod részének egymilliárdod része (10–18 másodperc). Az ilyen időtartományban működő lézerekkel olyan fizikai folyamatokat lehet vizsgálni, amiket eddig nem tudtunk, például az elektron útját az atom belsejében.

Még csak kedd van, mi jöhet még? Kariko kezdte a hetet

Elon Musk egyetért: a brüsszeli migrációs paktum megbukott

Elon Musk egyetért: a brüsszeli migrációs paktum megbukott

„Végre láthatom Orbán úr »igazi arcát«. És meglepetésemre, miután az amerikai és a német média hazámban etetett, teljesen más a véleményem, mint amit rám kényszerítettek. Milyen intelligens, ékesszóló, a dolgok jelenlegi állását jól ismerő ember. Le vagyok nyűgözve”

https://twitter.com/PM_ViktorOrban/status/1706720346970193928

https://twitter.com/elonmusk/status/1706734591074353447 

 

Elon Musk is reagált Orbán Viktor bejegyzésére: ezt üzente a magyar kormányfőnek
A magyar miniszterelnök egy újabb Věra Jourová-féle szabadságellenes javaslatra hívta fel követői figyelmét.

"A finnek rájöttek, miért durran ki az elektromos autók abroncsa"

Hajlamosabbak a sérülésre az autók kis gördülési ellenállású, ezért kevésbé mély futófelületű gumiabroncsai, persze, csak rossz murvás úton. Elsősorban elektromos autóknak van ilyen gumijuk. A finn Kauppalehti kereskedelmi szaklap körbejárta kérdést.

[...]

Gyakoribbak a defektek azóta, amióta a futófelület mélységének csökkentését is bevetik az abroncs gördülési ellenállásának mérséklésére azért, hogy az autó kevesebbet fogyasszon – számolt be egy finnországi abroncsértékesítő. Ez még inkább igaz az e-autók abroncsaira.

[...]

Az elektromos autók abroncsait ugyanis a gördülési ellenállás figyelembevételével fejlesztették ki. Ennek érdekében a futófelület mélységét csökkentették, így viszont az éles kövek könnyebbek ki is szúrják az abroncsot – közölte a finn Kauppalehti kereskedelmi lappal Lauri Kortesalmi, a Lapin Kumi Oy nevű társaság oului részlegének abroncsértékesítője.

[...]

Arról egyébként, hogy ezen a nyáron a finnországi gumiabroncs-üzletek szerint sok e-autó abroncsa lyukadt ki az észak-finnországi murvás utakon és útépítéseken, korábban beszámolt a finn állami rádió, az Yle.

Link: https://www.vg.hu/logisztika/2023/09/a-finnek-rajottek-miert-durran-ki-…

"Radikális változás jöhet a B kategóriás jogosítványnál, a tapasztalt sofőröket is korlátozhatják"

Az Európai Parlament elé kerülő szakbizottsági jelentéstervezet a B kategóriás jogosítvány felosztását javasolják B és B+ kategóriákra, ami számos korlátozást és jelentős anyagi terhet is jelentene a B kategóriás jogosítvány birtokosainak.

[....]

 

A „B” kategóriás jogosítvány felosztása az alábbi korlátozásokat vonná maga után a „B” kategóriás jogosítvány birtokosainak:

  • Az autópályákon 110 kilométer/óra lenne a megengedett legnagyobb sebesség;
  • A vezethető gépjárművek súlya nem haladhatja meg az 1,8 tonnát;
  • Az 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetése csak B+ jogosítvánnyal lenne engedélyezett.

[...]

Az érdekképviseletek szerint ez azt jelenti, hogy az elektromos autók (amelyek az akkumulátor miatt sokszor 1,8 tonna feletti súlyúak), valamint a nagyobb személygépkocsik és kisteherautók jelenlegi vezetőinek többsége rászorulna arra, hogy hozzájusson az új kategóriájú vezetői engedélyhez.

„Ezek a módosítások nem veszik figyelembe a vezetői engedélyekre gyakorolt valós következményeket, és tényleges veszélyt jelentenek a környezetvédelmi fejlődésre, elrettentve az embereket az elektromos járművek elterjedésétől” – reagált a tervezetre Raluca Marian, az IRU uniós érdekképviseleti igazgatója.

[....]

Link: https://index.hu/kulfold/2023/09/19/jogositvany-jogsi-auto-vezetes-elek…

"Olyan áttörésről számoltak be, amibe beleremegnek az elektromos autók"

Elérhető közelségbe került a hidrogénmeghajtású személyautók tömeges gyártása. Dél-koreai kutatók ugyanis olyan nagy teljesítményű belső égésű motort fejlesztettek ki, amely teljes egészében hidrogén üzemanyaggal működik.

Nagy léptékű áttörésről számoltak be dél-koreai kutatók a zöld üzemanyagokra való áttérés terén, ami illeszkedik a karbonsemlegességi törekvésekhez. A Korea Institute of Machinery and Materials (KIMM) a Hyundai-Kia Motor Companyval (HMC) közös Zéró Karbon Motorkutatási Laboratóriumban egy kétliteres, közvetlen befecskendezéses motort fejlesztettek ki, amely teljes egészében hidrogén üzemanyaggal működik. Az új technológia lehetővé teszi, hogy a hidrogén közvetlenül a hengerekbe fecskendezve fejtsen ki – az eddig ismertnél nagyobb – hatást.

Link: https://index.hu/gazdasag/2023/09/13/autoipar-autogyartas-hajtaslanc-hi…