HUP cikkturkáló

Viszlát 3G és kösz a kidobatott százezer működőképes mobiltelefont

A modern Magyaroszág egyik legigazságtalanabb, legszüksgételenebb, legpazarlóbb állami hátszéllel megküldött, marketing-erőszakkal kivitelezett kampánya ért véget, ez pedig nem más, mint a 3G sunset, avagy becsesebb magyar nevén a 3G lekapcsolás.

Mai nappal a Telekom után, másik kedvenc multink, a Yettel Magyarország is lekapcsolta a 3G-t.

November 13. egy átlagos hétfőnek indult, de a hazai távközlés számára mindenképpen jeles nap ez: vége, ennyi volt, nyugdíjba megy, leáldozott a napja, egy szóval annyi a magyar 3G-nek, mivel ma a Yettel Magyarországnál is megnyomják a NAGY PIROS GOMBOT - ha nem is annyira látványosan, mint tavaly nyáron a Telekomnál -, ami üzemen kívül helyezi az ország utolsó harmadik generációs mobilcelláit. - írja a HWSW.

Számolt be róla a HWSW: https://www.hwsw.hu/daralo/66879/3g-wcdma-umts-hsxpa-mobil-szelessav-le…

Köszönet™ az NMHH-nak, hogy első körben 20 000 Ft-tal, második körben 40 000 Ft-tal törölte ki azoknak a fenekét, akik minden okosfunkciót elvesztettek a 3G okostelefonjukon a lekapcsolás után. Nem beszélve a legalább ezres nagyságrendben létező 3G IoT eszközökről (megfigyelőállomások, vadkamerák stb.), amiket rosszabb esetben egyenként milliós tételben kellett újravásárolni. Őket illette volna meg a teljes kártalanítás, vagyis új (vagy áthidaló) eszközök, új okostelefonok abból a (nem belépő) kategóriából, ami a 8-10 éve működőképes 3G-okostelefonhoz fogható és legalább annyira időtálló.

Köszönet™ az NMHH-nak, hogy a készülék-csereprogramot a semmilyen szinten nem érintett 2G-butatelefon-tulajdonosokra is kiterjesztette, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy 4G-okostelefonokra erőltessék át őket, a mobilszolgáltatók profitérdekében. Egy 4G okostelefon fenntartása sokkal drágább úgy általában és több szolgáltatást igényel (pl. mobilnet).

Köszönet™ az NMHH-nak, hogy azok a 4G-okostelefon-tulajdonosok, akiknek a készüléke nem kompatíbilis egyik szolgáltató szarul-húgyul összetákolt VoLTE-implementációjával sem, azok mostantól beszélgetés közben nem fognak tudni Internetezni, tekintve, hogy a készüléknek ilyenkor 2G-re kell visszajelentkeznie. Köszönet™ az NMHH-nak, hogy ezek a készüléktulajdonosok 0 Ft-ot, azaz semmit az ég világon nem kaptak a támogatásból.

Köszönet™ az NMHH-nak, hogy a piac befolyásolásával megemelte a legócskább-legszarabb-leghúgyabb minőségű legalja 4G okostelefonok árát és hogy a reklámkampányaikban mindvégig a butatelefonok lecserélése mellett ágált, mintha a cél azok netfüggővé tétele lett volna, akik eddig is jól elvoltak 4G és okostelefon nélkül és ezután is jól ellettek volna, hiszen a butatelefonok 2G-n is működnek tovább.

Köszönet™ az NMHH-nak a birkahülyítő és zömében (befolyásolhatóbb, sebezhetőbb, függővé tehetőbb) időseket célzó Netrefel kampányért és a velejéig igazságtalan támogatási rendszerért, amiben véletlenül sem azok kapták a támogatás nagy részét, illetve teljes kártalanítást, akiknek a legnagyobb szükségük lett volna rá.

Nézzük, mire is volt ez jó.

  • 100 000 emberből sikerült netfüggőt csinálni, főként idős és kiszolgáltatott emberekből.
  • 100 000 működő készüléket sikerült kidobatni. Ezeket újra kellett gyártatni és a támogatás által meghatározott árkategóriából kiindulva a cserekészülék messze nem lesz olyan időtálló, mint a 10-15 éve kifogástalanul működő 2G és 3G készülékek.
  • Több százezer készüléknek sikerült megnyirbálni a funkcionalitását (VoLTE híján).
  • Sikerült egy olyan technológiát marketing-erőszakkal kivezetni a piacról, amire még legalább egy évtizedig lett volna előfizetői igény és ami stabil vonalkapcsolt hívást biztosított, valamint olyan helyeken is adott lassú, de stabil internetezési lehetőséget, ahol a 4G befuccsolt, vagy túlterhelődött. Illúzióink ne legyenek: A 3G által foglalt sávok 5-10 MHz-esek voltak. Ezt most behúzták a 4G-be, ami annyit eredményez majd, hogy a Youtube-ozgatók, TikTok-ozgatók, Netflix-ezgetők adaptív DASH streamingje felzabálja, hogy egy picsafasznyival jobb minőségű képet kapjanak, amit az okostelefonjukon úgyse vesznek észre. Az eddig is problémás cellákban pedig pont ugyanolyan instabil szar lesz minden, mint eddig volt. Csak most már nem lehet átmenni átmenetileg 3G-re, hogy megnézd a menetrendet, elküldj egy üzenetet, vagy elintézz valami fontosat.

Búcsúzóul megállapíthatjuk, hogy bizonyára jó™ helyre kerültek az adóforintjaink.

"Magyarországon is megjelent a fizetős Facebook"

A Hvg.hu azt írja, hogy az asztali böngészős változatban jelent meg az ajánlat, amely havi 9,9 euróért (most nagyjából 3750 forint) biztosítja a hirdetésmentes Facebook-használatot. Én kedd reggel már az androidos appomban is találkoztam ezzel a választási lehetőséggel, de ott 12,99 eurót kértek ezért, ami nagyjából 5000 forintot jelent.

Link:

Szélcsőd: a turbinaüzlet púp a Siemens hátán, csődtömeg lett a turbinás üzletág

"Öt évvel ezelőtt boldogan vetette bele magát a vállalat a megújuló energia szeles szegmensébe. Mára egy csődtömeg lett a turbinás üzletág. A veszteség 4,5 milliárd eurós lesz ebben az évben, a Siemens Energy így az államhoz fordult. Kár volt.

Említést tettünk a Siemens Energy (SE) mélyrepüléséről is, amely a szélturbinapiac felrobbantására készült, helyette azonban csak a megújulóenergia-ipar lufidurrantását tudta produkálni. A vállalat 2017-ben vásárolta meg a spanyol rivális Gamesa céget, ám aranybánya helyett csak egy sárgödör alján találta magát: a Siemens Gamesa immár rosszul működő és különböző technikai problémák miatt rekordidő alatt tönkremenő turbinák százaiért felelős, amelyeknek csupán a javítási költsége 1,6 milliárd euróba fog kerülni. A teljes veszteség éves szinten 4,5 milliárd euró lesz, de ennél is rosszabb, hogy a tendencia jól láthatóan nem fordul meg, vagyis a turbinák közül még több fog meghibásodni, a negatív folyamat pedig folytatódik. "

A teljes cikk itt olvasható

Kettészakadás küszöbén a PC-piac ARM vs x86

Kettészakadás küszöbén a PC-piac ARM vs x86

"A következő néhány év meghatározó lehet a PC-piac számára nem csak azért, mert ekkor várható elemzők és gyártók egyöntetű véleménye szerint a szegmens talpra állása egy válságos időszak után. Ebben az időszakban jöhet el az is, hogy több gyártó is piacra dobja nagy teljesítményű ARM-alapú kliensprocesszorát, melyek versenyképesek lehetnek az Intel és az AMD x86-os megoldásaival - de a beszállítóknak addig még a szoftverfejlesztőket is maguk mellé kell állítaniuk."

Először is, az ARM már az 1980-as években köröket vert az akkor PC-re, az Acorn Archimedes gépekben. Már gyerekkoromban az a szöveg ment, hogy RISC és Unix lesz úgyis a jövő, a WIntel csak átmeneti anomália. A csórók akkoriban erre csak legyintettek, mert soha nem láttak, pláne nem használtak SGI Indy -t vagy azzal egyenértékű gépet, csak dzsunka PC-t. Majd a 2000-es évek közepén úgy tűnt a sok disznó csak legyőzi a ritka és drága főnix madarakat. Mára beteljesülni látszódik az akadémikus jóslat, kicsit másként de valóban risc és unix lesz a master race. 

De azért van még legalább egy probléma, a szabványos bios/uefi alternatíva hiánya az ARM világban. Egyedül a Raspberry Pi támogat nagy számú operációs rendszert és disztribúciót. Csak RPi-nél van 10 éves gépre ma is friss operációs rendszer. Apple Mac-nél majd meglátjuk meddig lesz hozzá friss rendszer. Ha a PC világba most betörő ARM gépeknél az lesz mint az Android mobiloknál, hogy 4 - 5 év után end of life mert nincs új rendszer, nincs frissítés pedig még a gép hardvere teljesen használható lenne, az annyira nem lenne jó. 

"Hivatalos hozzáférést kapnak a Teslákhoz a fejlesztők"

A Tesla hivatalosan is megnyitotta harmadik fél, azaz külső fejlesztők számára az autók adataihoz való valósidejű hozzáférést engedő API-t, így fehérítve kicsit azt a szürkezónát, ahol eddig ezek a külső szolgáltatások mozogtak.

Még csak korlátozott tesztverzióról beszélünk, de jövőre továbbfejlesztik.

Szürkezóna helyett

A Tesla hivatalosan is elérhetővé tette a hozzáférést biztosító API-t, amelyeket egyelőre teszt üzemmódban érhetünk el. A Discovery névre keresztelt jelenlegi csomag most még ingyenes, de legfeljebb ötpercenként engedi az adatok kiolvasását a kocsiból. A vállalat 2024-ben azonban tovább kívánja ezt fejleszteni és valószínűleg fizetős formában több szint lesz elérhető.

[...]

Link: Forrás: https://villanyautosok.hu/2023/10/19/vege-a-barkacsolasnak-hivatalos-ho…

"Az őrületbe kergeti a felhasználókat a Gmail új funkciója"

Néhány felhasználónál már aktiválta a Google a Gmail újdonságát, amelynek köszönhetően a levelekre a chates üzenetekhez hasonlóan akár emojikkal is reagálhatunk. A frissítés egyértelműen befogadhatóbbá teszi a fiatalok számára az e-mailezést, a Google azonban egy fontos dologról megfeledkezett: akik nem a Google kliensét használják a gmailes levelek olvasására, azok minden reakcióról új e-mailt kapnak, ezzel teljesen megtöltve a felhasználók postaládáját.

[...]

Link: https://index.hu/techtud/2023/10/14/google-gmail-frissites-emoji-reakci…