Vakmajom
A két román vállalkozó által Bukarestben 2005-ben alapított szoftvercég, az UiPath, amely munkahelyi folyamatok automatizálásában utazik, tőzsdére fog lépni New Yorban, már bent is van a listázásra a kérelem, a várható árazás 35 milliárd (!) dollár, vagy több. Az egyik román alapítónak még mindig megvan az 50%+ szavazati joga, tehát a vastagon dollármilliárdosok közé katapultál, önerőből. Így termel ki a román kapitalizmus egy világcéget. Nem nyúlták le.
Adja magát a párhuzam, hogy itthon meg feltűnően államközeli cég megvenné a romániai Digi magyar leányát 200-300 millió dollárért (az UiPathoz képest persze morzsa, értékének 1%-a se, lepkefing), nyilván állami hitelből, mibű másbó. Romániában keletkezik az érték, itt meg állami pénzen mindent felszipkáz a kisgömböc, amit aztán majd az adófizetőknek kell kifizetni, ha majd beborul minden. És ehhez sokan még tapsikolnak is.
Tapsikoljunk mi is! (lásd lentebb,hogy miért)
Orbán "már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme"
https://444.hu/2021/03/30/a-fidesz-egyik-alapitoja-szerint-orban-mar-a-…
A Magyar Narancsban publikált nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz Kardos József, a Fidesz 37 alapítójának egyike a párt 33. születésnapján.
"miért tűröd szótlanul, hogy katasztrófába sodorja az országot egy láthatóan már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme. Igen, Orbánról beszélek, arról az emberről, akit többek között mi segítettünk a hatalomba annak idején"
[...]
Kardos szerint a "kapkodó, következetlen és dilettáns járványkezelés" is az elmúlt tíz év eredménye. "Nem lehet egy teljesen alkalmatlan miniszterrel és alkalmatlan tiszti főorvossal nekimenni egy ilyen komoly járványnak" - írta, megemlítve, hogy a járvány ilyen magas szintje egyenes következménye Orbán futballmániájának is, hiszen bár a szakemberek már augusztus végén jelezték a bajt, egy hónappal később a Puskás Arénában még húszezer néző előtt rendeztek szuperkupadöntőt.
a többi része is jó, érdemes elolvasni: https://magyarnarancs.hu/publicisztika/szeretnem-megelni-ennek-a-bunos-…
pl:
"Az a mondás is nagyon találó, hogy madarat tolláról, embert barátjáról. Nézzük, kik ennek az embernek a barátai: autokrata, populista vezetők, diktátorok, akik a saját hazájukban bebörtönzik az ellenzéket, elcsalják a választásokat, elnyomják a szabad sajtót, háborús konfliktusokat robbantanak ki, vagy népirtásban vesznek részt. "
[...]
"Hogy történhetett meg mindez? Miért hagytuk? Miért mentünk bele nap mint nap újabb és újabb megalkuvásokba? Megérte?
Regnálása alatt Közép-Európa élmezőnyéből kiesve sereghajtókká váltunk. A több ezer milliárd eurós EU-s támogatást zömében sikerült értelmetlen beruházásokra elverni. Teleszórta az országot kihasználatlan, teljesen felesleges stadionokkal. Az értékesebb állami ingatlanokat, üzleteket bagóért privatizálta és a barátai között szétosztotta. A korrupció lett a mindennapi boldogulásunk kulcsa. Soha annyit még nem loptak el az adófizetők pénzéből, mint amennyit az ő uralkodása alatt."
[...]
" És mi a baj Iványi Gáborral és az egyházával? Ugyanaz, ami Sorossal: hű maradt az elveihez és ezt nem rejtette véka alá. De milyen ember is az, aki a párt és az ő személyes egykori jótevőjét kikiáltja az ördögnek? Milyen ember az, aki a gyerekei keresztelőpapját üldözi, ellehetetleníti, mind a hitéleti, mind a rendkívül fontos karitatív munkájában? "